Court dismissed damages claim for neighbor's dog barking, ruling it not the sole cause of mental distress.
Legislator summary
AI generatedThe Supreme Court upheld the lower court's dismissal of the plaintiff's claim for damages regarding mental distress caused by the defendant's dog barking. The plaintiff argued the noise was the direct cause of his mental disorder, but experts failed to establish a definitive causal link. The court ruled that since the nuisance was objectively removed and the plaintiff's primary remedy was property protection, damages were inappropriate.
Legislator headnote
AI generatedPtk. 6:323. §; Ptk. 6:324. §: Where a nuisance is objectively removed and the plaintiff's primary remedy was property protection, damages for mental distress are not awarded if no direct causal link is proven.
Keywords
AI generatedCited Legislation
AI generatedCited Case Law
AI generatedRelated Decisions
AI generatedFull text
A Kúria
mint felülvizsgálati bíróság
ítélete
Az ügy száma: Pfv.I.22.201/2017/7. szám
A tanács tagjai: Dr. Orosz Árpád a tanács elnöke
. Tóth Csaba Levente előadó bíró
. Csentericsné dr. Ágh Bíró Ágnes bíró
A felperes
A felperes képviselője: Dr. Rajnai Csaba ügyvéd
Az alperes
Az alperes képviselője: Dr. Bordás Róbert ügyvéd
A per tárgya: birtokháborítás megszüntetése és sérelemdíj megfizetése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: a felperes
A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Gyulai Törvényszék 9.Pf.25.252/2017/4.
Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Békéscsabai Járásbíróság 18.P.20.867/2015/99.
Rendelkező rész
A Kúria a Gyulai Törvényszék 9.Pf.25.252/2017/4. számú jogerős ítéletét hatályában fenntartja;
kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 25.000 (huszonötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
Indokolás
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes az édesapjával együtt az utóbbi tulajdonában lévő belterületi ingatlanban lakik. Az utca átellenes oldalán, a felperes által lakott házas ingatlannal hozzávetőlegesen szemben található a T. utca házszámozású ingatlan, amelyben a per folyamatban létének túlnyomó részében annak tulajdonosa, az alperes élt élettársával és két kiskorú gyermekével. Az alperes ingatlana egyik oldalon a felperes tulajdonában álló, kertként használt telekkel, a másik oldalon a perben nem álló B. család által lakott házas ingatlannal szomszédos. A felperes által lakott ház földszinti nappalijának három ablaka, továbbá a felperes emeleti hálószobájának két ablaka az alperes ingatlana felé néz.
[2] Az ingatlanok B. lakott területének szélén, kertvárosias városrészben, egy kis forgalmú zsákutcában találhatók, ahol az utcaszélesség átlag alatti. A felek által lakott városrészben az ebtartás elterjedt és elfogadott: a perbeli időszakban a peres felek mindegyike tartott kutyát, az alperes egy nagytermetű, erőteljes hangú, kaukázusi juhász szukát és egy kisebb testű, beagle kant.
[3] A felperes 2014 nyarától kezdődően tapasztalta azt, hogy az alperes kutyái „ugatósabbá" váltak: az alperes távollétében sötétedéstől kezdődően a nagyobb kutya rendszeresen hosszú időn át tartó hangos ugatásba kezdett, erre a kisebbik kutya vonyítással válaszolt, amit csak akkor hagytak abba, ha az alperes hazaérkezett. A napközbeni időszakokban a nagyobbik kutya olyankor is hangos ugatásba kezdett, ha akár az utcán, akár az oldalszomszédos ingatlanokban mozgást, zajt, például munkavégzést észlelt, ugyanakkor a zajhatás megszűntével az ugatást abbahagyta. A kisebbik kutya a telek drótkerítésének résein vagy a nyitott kapun át több alkalommal kiszökött az utcára.
[4] Az alperes ingatlanából hallható kutyaugatást a B. család tagjai és a felperes édesapja hosszabb idő óta, a felperes pedig 2014 nyarától kezdődően kifejezetten zavarónak találta. Emiatt a felperes előbb szóban, majd írásban több alkalommal jelezte az alperesnek, hogy a kutyák ugatása a lakás és a kert használatában zavarja őt. Kérte az alperest, hogy a helyzet peren kívüli megoldása érdekében próbálja a kutyaugatás zavaró hatását csökkenteni. Az alperes kezdetben nem vette komolyan a felperes jelzéseit, kéréseit, mivel nem tudott arról, hogy a nagyobbik kutya általában az ő távollétében kezdett erőteljes és kitartó ugatásba. Később, már a per folyamatban léte alatt, 2015 nyarán a nagyobbik kutya részére ugatásgátló nyakörvet szerzett be, bár azt csak rövid ideig használta, mert az állat nyaka kisebesedett. Ugyanakkor többnapos távollétei idejére a kutyákat az ingatlanból elvitte, vagy testvérét, illetve élettársa édesanyját kérte meg arra, hogy az ingatlanban tartózkodva a kutyákat felügyeljék.
[5] Az elsőfokú eljárásban közölt vállalásának megfelelően az alperes 2015 szeptemberében a telkén kerítést létesített, hogy a nagyobbik kutyát az ingatlannak a felperes lakásától távolabb eső részébe rekessze el. Az alperes távolléte idejére történő bezárás a nagyobbik kutyára nyugtatólag hatott, ugatása ilyenkor kevésbé volt tapasztalható.
[6] 2015 szeptemberének végén az alperes édesapja meghalt, ő maga pedig október elején kórházba került, majd otthonában lábadozott. Ugyanebben az időszakban a nagyobbik kutya is megbetegedett, műteni kellett. A kutya ápolását az alperes élettársa végezte, aki erre a célra a kerítés áthelyezésével a garázs mellett (a felperes lakásához közelebbi telekrészen) alakított ki elzárt helyet. Betegségéből való felépülése után, 2015 novemberének elején az alperes a kerítést a telek távolabbi végébe visszahelyezte, miután pedig azt észlelte, hogy a kutya ki tudja ásni magát, gondoskodott a kerítés alábetonozásáról.
[7] Az alperes fentiekben említett intézkedéseinek hatására a kutyák ugatásának gyakorisága és időtartama mérséklődött, így azt a B. család tagjai, valamint a felperes édesapja már nem találta elviselhetetlenül zavarónak. A felperest viszont változatlanul és folyamatosan zavarta a kutyák ugatása.
[8] A felperes 2015. szeptember 11-én a helyi kórház rendelőintézetének pszichiátriai gondozójához fordult, ahol panaszként elmondta, hogy az alperes kutyáinak ugatása miatt egyre inkább feszült és ideges, hangulata hullámzó. A felvett anamnézisben leírták, hogy a kutyaugatás egyre nehezebb tolerálása miatt szerteágazó szomatikus panaszai, rosszullétei vannak, diagnózisként pedig nem meghatározott szorongást, szomatizációs zavart rögzítettek.
[9] A 2014 végétől kezdődő két év alatt a felperesnél fokozatosan mentális zavar, reaktív paranoid reakció alakult ki, amiben az alperes kutyái ugatásának zavaró hatása mint kulcsélmény játszott szerepet. A felperesnél erős beszűkültség, fokozott szenzitivitás, kóros eltúlzó jelentőségtulajdonítás, összességében paranoid beállítódás alakult ki prepszichotikus (a tébolyállapot bevezető szakaszának megfelelő) szintű szorongással, hangulati labilitással, erős szomatizálással (vagyis testi tünetek lelki okok miatti jelentkezésével), szociális visszahúzódással, az élettér beszűkülésével. Az alperesnek ez az állapota keresőképtelenségnek minősül, pszichés egészségkárosodásnak azonban nem, mert abban a jövőben javulás állhat be.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[10] A felperes keresetével egyrészt azt kérte, hogy a bíróság az alperest a birtoksértéstől tiltsa el akként, hogy kötelezze őt a perbeli ingatlanon való kutyatartás megszüntetésére, továbbá arra, hogy a kutyáit az ingatlanról tizenöt napon belül vigye el. Másrészt kérte az alperest 3.000.000 forint sérelemdíj és annak 2015. szeptember 11-től járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kötelezni. Ez utóbbi kérelme alapjául a birtokháborító kutyatartásból eredően bekövetkezett egészségromlására, pszichés károsodására hivatkozott. Érvelése szerint az alperes a jogsértő állapot hosszabb ideig való fenntartásával, megszüntetésének elmulasztásával megsértette az egészséghez való személyiségi jogát.
[11] Az alperes a kereset teljes elutasítását kérte. Álláspontjának lényege szerint kutyái ugatása - a lakókörnyezet jellegét is figyelembe véve - nem lépik túl a szükséges és így a felperes által is elviselendő mértéket, a mentális zavart pedig a felperes egyéni túlérzékenysége és ebből eredően a kutyaugatásra való kóros „rászűkülése" váltotta ki.
Az első- és másodfokú ítélet
[12] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes birtoksértő magatartást valósított meg, amellyel a felperest a F. utcai ingatlan birtoklásában megzavarta azáltal, hogy a T. utcai ingatlanban sötétedéstől kezdődően, éjszakánként a nagyobbik kutyája tartósan és hosszadalmasan ugatott, illetve kisebbik, kutyája pedig eközben hosszan vonyított. Megállapította továbbá, hogy az alperes birtoksértő magatartást valósított meg azzal is, hogy a kisebbik kutyájának a T utcai ingatlanból történő kiszökését nem akadályozta meg. Mindezek alapján kötelezte az alperest, hogy 24 órát meg nem haladó távolléte esetén a nagyobbik kutyát az ingatlana udvarának hátsó részében kialakított, kerítéssel elzárt területre zárja el, a kisebbik kutyát pedig a nagyobbik kutyától elkülönítve az udvar elülső részén helyezze el. Kötelezte az alperest arra is, hogy amikor ő és családja a T. utcai ingatlant 24 órát meghaladó időtartamra elhagyja, elutazik, mindkét kutyáját másik ingatlanban helyezze el. Kötelezte az alperest továbbá arra, hogy akadályozza meg kisebbik kutyájának kiszökését az ingatlanból akként, hogy megszünteti a kerítésen meglévő lukakat, valamint a kerítéskapu, ajtó nyitásakor a kisebbik kutyát kösse meg, vagy gondoskodjék addig bezárásáról, amíg a kapu, illetve ajtó nyitva van. Ezt meghaladóan - így a sérelemdíj megfizetésére kötelezésre irányuló részében is - a keresetet elutasította.
[13] Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az alperes az ítélet rendelkező részében megállapított módon valóban birtokháborítást követett el a felperes sérelmére, azonban az eljárás hatására tett intézkedései arányosak és szükségesek voltak a birtoksértő állapot megszüntetéséhez, amiben csak a megbetegedése, az édesapja halála, valamint a nagyobbik kutya betegsége miatti nehéz időszak okozott - szerinte menthető - visszaesést. A kereset szerinti további intézkedést, vagyis a kutyák eltávolítására kötelezést, illetve az alperesnek bármilyen kutya tartásától való eltiltását szükségtelennek és aránytalannak ítélte. Azt, hogy a felperes - a kihallgatott tanúktól eltérően - a helyzet további rosszabbodásáról számolt be, az ő túlzott érzékenységének, a perben kirendelt szakértők által megállapított betegségének tulajdonította.
[14] A sérelemdíj megfizetése iránti kereseti kérelem elutasítását az elsőfokú bíróság azzal indokolta, hogy a kirendelt pszichiáter, pszichológus és általános orvosszakértő által adott szakvélemény szerint a kutyaugatás mint kulcsélmény a felperesnél jelentkező kóros jelentőségtulajdonítás részeként értékelhető, ugyanakkor bármely, esetlegesen jelentkező akusztikus vagy egyéb tényező is válhatott volna ilyen kulcsélménnyé. Mindezek alapján nem ítélte minden kétséget kizáróan megállapíthatónak azt, hogy az alperes kutyáinak ugatásával áll okozati összefüggésben a felperes egészségi állapota, mentális zavara.
[15] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítélet fellebbezéssel nem támadott rendelkezését nem érintette, fellebbezett - a birtokháborítás megszüntetésére és a sérelemdíjra vonatkozó - rendelkezéseit helybenhagyta.
[16] A jogerős ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a perbeli környezetet is figyelembe véve okszerűen mérlegelte a szomszédok ellentétes érdekeit, aminek során nem volt figyelmen kívül hagyható, hogy amikor a felperes a tanulmányai végeztével visszaköltözött a családi ingatlanba, maga választott lakhelyéül egy olyan lakókörnyezetet, ahol a lakóközösség kialakult élet- és szokásrendje szerint kutyát tartanak. A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság helyesen értékelte, hogy az alperes által már megtett intézkedések jövőbeni fenntartása alkalmas a szükségtelen mértékű kutyaugatás kiküszöbölésére, a napközbeni kutyaugatást azonban ilyen lakókörnyezetben a szomszédok tűrni kötelesek, ezért a felperes fokozott érzékenysége nem eredményezheti az alperes kutyatartástól való eltiltását.
[17] A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú ítélet sérelemdíj iránti igény elutasítására vonatkozó indokaival is. Megítélése szerint - a kártérítési felelősség szabályaira tekintettel - a felperesnek kellett volna bizonyítania az őt ért nem vagyoni sérelem és az alperes terhére megállapított jogellenes magatartás közötti okozati összefüggést, azonban a beszerzett szakértői vélemények az oksági kapcsolat fennállását nem támasztják alá, azokból ugyanis arra lehet következtetni, hogy a felperes jelenlegi testi és lelki állapotának alapvetően az ő személyében rejlő okai vannak.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[18] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amiben - nyilatkozata tartalma szerint - annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet keresete szerinti megváltoztatását, vagyis az alperesnek a perbeli ingatlanban történő kutyatartástól való eltiltását és 3.000.000 forint sérelemdíj megfizetésére kötelezését kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:52. §-ának és 5:23. §-ának, vagyis a sérelemdíjra és a dolog használatának általános magánjogi korlátjára vonatkozó anyagi jogi szabályoknak a téves értelmezésén, emellett részben megalapozatlan tényálláson alapszik.
[19] A felperes logikailag hibásnak tartotta a másodfokú bíróságnak azt a következtetését, amely szerint a mentális károsodás ténye megállapítható, azonban annak kialakulásában a kutyaugatás szerepe mellékes. Nézete szerint a szakértők ezzel kapcsolatos kijelentései csak orvosszakmai keretek között értelmezhetők, ebben a megközelítésben a kiváltó ok jellege valóban nem bír jelentőséggel.
[20] Kifejtette: a másodfokú bíróság álláspontjával ellentétben az okozati összefüggés fennáll, hiszen a szakértők egyrészt nem állapították meg azt, hogy a kutyaugatás nem volt önmagában is elégséges feltétele a mentális zavar kialakulásának, másrészt pedig rögzítették, hogy annak szükséges feltétele volt. Érvelése szerint az alperes jogellenes magatartásának kimentését csak az eredményezhetné, ha az egészségromlás a jogellenes magatartás nélkül, önmagában az ő személyében rejlő okokból következett volna be. Utalt arra, hogy az igazságügyi pszichiáter szakértő úgy fogalmazott: „nem zárható ki," hogy mentális zavara „bármely más akusztikus ingerre is bekövetkezett volna". Szerinte ez az állásfoglalás nem értelmezhető másként, minthogy más inger hatására nem következett volna be szükségszerűen a mentális zavar. Hangsúlyozta: a szakértői vizsgálatok korábbi pszichés betegségét nem igazolták, vagyis a személyiségében a birtokháborítás előtt meglévő vonások a kóros tudatállapot szintjét nem érték el, így azok legfeljebb a betegség kialakulására hajlamosító személyiségjegyek lehettek, az azonban nem szükségszerű, hogy pszichés zavara azokból az alperes jogellenes magatartása nélkül is kifejlődött volna.
[21] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a felperes kezelést igénylő mentális állapotát nem az ő kutyáinak ugatása váltotta ki, hanem fordítva: a felperes épp a mentális zavara miatt „szűkült rá" a kulcsélményre és csupán véletlenszerű, hogy ezt a kulcsélményt épp az ő kutyái jelentették.
A Kúria döntése és jogi indokai
[22] A Kúria a 2017. október 18-án kelt Pfv.I.22.201/2017/2. számú végzésével a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 271. § (3) bekezdés a) pontja és 273. § (2) bekezdés a) pontja alapján a felülvizsgálati kérelmet a birtokvédelmi kérelmet érintő részében hivatalból elutasította.
[23] A Kúria ebből következően a jogerős ítéletet a felperes sérelemdíj megfizetésére kötelezés iránti kereseti kérelmét elutasító rendelkezés vonatkozásában vizsgálta felül és ebben a részében a felülvizsgálati kérelmet megalapozatlannak találta.
[24] A felperes felülvizsgálati érvelésének lényege az volt, hogy tévedtek az ügyben eljárt bíróságok akkor, amikor a lefolytatott széleskörű bizonyítás anyaga alapján nem állapították meg az alperes kutyáinak rendszeres, zavaró ugatása és a nála jelentkezett mentális zavar kialakulása közötti oksági kapcsolatot.
[25] Nem vitás, hogy a birtokháborítás, a szomszédjogi jogsértés megvalósíthat egyúttal személyiségi jogsértést is. Ilyen esetben a jogvitát a felperes által előadott ténybeli és jogi alapon kell eldönteni (Kúria Pfv.III.20.650/2014/6., Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf.21.106/2016/7.)
[26] A Ptk. 2:52. § (1) bekezdése szerint akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. E § (2) bekezdése értelmében a sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára - a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire - különösen a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatására - tekintettel, egy összegben határozza meg. A sérelemdíj megfizetése iránti perekben tehát a bíróság döntése szükségképpen széleskörű és több tényező vizsgálatára kiterjedő mérlegelésen alapul.
[27] Ezzel összefüggésben a Kúria elöljáróban azt hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli jogorvoslati jellege folytán - a bizonyítékok értékelése csak kivételesen, a megállapított tényállás hiányossága, iratellenessége vagy nyilvánvaló okszerűtlensége esetén támadható. Ez utóbbiról csak akkor lehet szó, ha a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni. Az viszont nem ad alapot a bizonyítékok felülmérlegelésére, ha egyes bizonyítékokból vagy a bizonyítékok összességéből eltérő következtetés is levonható lett volna (BH 2013.119., BH 2015.18., BH 2018.46.).
[28] A felperes perbeli kötelezettsége annak megjelölése, hogy követelését mely személyiségi jogának sérelmére alapítja. Csak megvalósult személyiség jogi sérelem esetén jöhet szóba a kárfelelősségi szabályok alkalmazása. Mindezért az ügyben eljárt bíróságoknak elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalniuk, hogy a felperes állítása szerinti személyiségi jog sérelme egyáltalán megvalósult-e.
[29] Ezt követően és ennek függvényében kellett vizsgálni azt, hogy a felperes személyiségi jogának sérelme együtt járt-e nem vagyoni sérelemmel. Ezzel összefüggésben a Kúria hangsúlyozza, hogy a személyiségi jogi jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj megítélése. A körülmények bírói mérlegelése - többféle indok alapján - azt is eredményezheti, hogy a jogsértő nem kötelezhető sérelemdíj megfizetésére (BH 2016.241., Kúria Pfv.IV.21.737/2015/3.). A nem vagyoni sérelem fogalma nem azonosítható a hátrány fogalmával. A Ptk. 2:52. § (2) bekezdése mentesíti ugyan a felperest a hátrány bizonyításának eljárásjogi kötelezettsége alól, de nem vagyoni sérelem hiányában nem teszi lehetővé sérelemdíj követelését (Szegedi Ítélőtábla Pf.II.21.168/2017/7., az Új Ptk. Tanácsadó Testület véleménye).
[30] A jogalkotó a sérelemdíj intézményének a 2014. március 15-én hatályba lépett - új - Ptk. rendszerébe való beépítésével arra törekedett, hogy a személyiségi jogok megsértésének szankcionálását - a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) szerinti nem vagyoni kártérítés elméletéhez és gyakorlatához képest - kiszakítsa a kártérítési jog hátrányközpontú, a kár bizonyítottságának vagy nem bizonyítottságának logikájára épülő szankciórendszeréből. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bíróságnak - mérlegelési jogkörében - ne kellene vizsgálnia, hogy az alperes részéről tanúsított, a felperes által sérelmezett magatartás okozati összefüggésben áll-e a felperesnél jelentkezett nem vagyoni hátránnyal. E körben a Kúria a sérelemdíj megfizetése iránti perekben változatlanul alkalmazandónak tartja a nem vagyoni kártérítés ítélkezési gyakorlatában többségivé vált megközelítést, amely szerint azt kell megítélni, hogy a bekövetkezett eredmény adekvát, jogilag releváns oksági kapcsolatban áll-e az alperesnek betudható jogellenes magatartással. Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint az ok akkor tekinthető relevánsnak, ha az események rendszerinti lefolyása mellett - az általános tapasztalat szerint - alkalmas az eredmény létrehozására (BDT 2013.2841., BDT 2016.3510.; Kúria Pfv.III.20.018/2015/6., Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.030/2012/8., Győri Ítélőtábla Pf.II.20.178/2017/4., Szegedi Ítélőtábla Pf.I.21.328/2016/3.).
[31] A perbeli esetben a felperes szakértők által leírt mentális zavara alapot ad annak megállapítására, hogy őt személyiségi jogában, nevezetesen a Ptk. 2:43. § a) pontjában meghatározott, a mentális (szellemi és lelki) egészséghez való jogában sérelem érte. Az sem kétséges, hogy az alperes a kutyái tartása körében valóban tanúsított olyan magatartást (mulasztást), ami a Ptk. 5:23. §-ában foglalt „szomszédjogi" szabály sérelmét eredményezte. E körben a Kúria egyetért a jogerős ítélet indokolásában foglaltakkal annyiban, hogy a kutyák ugatása a szomszédok, köztük a felperes szükségtelen zavarásával járt. A zavarás szükségtelen voltát az is igazolja, hogy a per folyamatban léte alatt a zavaró hatás az alperes jelentősebb érdeksérelme nélkül visszaszorítható volt arra a szintre, amit a szomszédok - a lakókörnyezet jellegét is figyelembe véve - tűrni kötelesek.
[32] A Kúria - a másodfokú bíróság álláspontjával ellentétben - úgy ítéli meg, hogy a jelen esetben nem arról van szó, hogy a zavaró kutyaugatás és a felperes mentális állapotromlása közötti oksági kapcsolat ténybeli értelemben ne bizonyosodott volna be, hanem arról, hogy az ok-okozati összefüggés jellege nem teszi indokolttá a sérelemdíj mint jogkövetkezmény alkalmazását. Önmagában a „kulcsélmény" fogalmának szakértők általi következetes hangsúlyozása ellentmond a bíróságok értékelésének. A szakvélemény megfogalmazása szerint a felperes mentális zavarának kialakulásában a kutyaugatás mint kulcsélmény „játszik szerepet" (P.20.867/2015/67. számú szakvélemény 11. oldala). Ez a megfogalmazás nem hagy kétséget afelől, hogy a kutyák által okozott zavaró zajhatás és a felperes mentális állapotának megromlása között van ténybeli összefüggés. A szakértők a mentális zavar kialakulásának okfolyamatát, a szóba jöhető okokat, azok egymáshoz való viszonyát nem tudták feltárni, arra azonban utaltak, hogy a felperes fokozott egyéni érzékenysége nem hagyható figyelmen kívül (P.20.867/2015/99. számú jegyzőkönyv 4., 7. és 8. oldalai).
[33] A szakértők véleménye nem tartalmazott az ítéleti döntéshez szükséges bizonyosságot megalapozó ténymegállapítást a tekintetben, hogy a mentális zavar a kutyaugatás szükségképpeni, vagy akár csak tipikus, az általános tapasztalat szerint reálisan előálló következménye lett volna. Maga a felperes is - képviselője útján - arra utalt a felülvizsgálati tárgyaláson tett nyilatkozatában, hogy „az alperes valószínűleg nem számított arra, hogy ennek ilyen következménye lesz" (Pfv.I.22.201/2017/7. számú jegyzőkönyv 2. oldala).
[34] Mindezek szerint nem tekinthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésen alapulónak az eljárt bíróságoknak az az álláspontja, amely szerint nem igazolódott az, hogy az alperes kutyáinak birtoksértést megvalósító ugatása (és az alperes ebben megnyilvánuló jogellenes magatartása) a felperes mentális zavara bekövetkezésének oka, pontosabban - a fent írtak szerint értendően - jogilag releváns oka lett volna.
[35] A Kúria utal arra is, hogy a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése szerint a sérelemdíj mértékének meghatározása körében figyelembe veendő mérlegelési szempontok között a jogsértés súlya is szerepel. A perbeli esetben az alperes jogsértése - jellegénél fogva - nem kifejezetten a felperes személye, személyiségi jogai ellen irányult, ezzel összhangban a szomszédokat, köztük a felperest ért sérelmek elhárításának elsődleges módja a birtokvédelem követelése volt. A jogsértés súlyának mérlegelése körében nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy az alperes, bár csak a perindítást követően és annak hatására, de a zavaró hatás csökkentésére alkalmas intézkedéseket megtette, azok indokoltságát a másodfokú bíróság ítélete a jogerő hatályával is megerősítette. Ez azt jelenti, hogy az objektíve jogsértő állapot megszüntetése megtörtént. A sérelemdíj ilyen helyzetben való alkalmazása esetén a jogintézmény lényegében elveszítené kompenzációs funkcióját és kizárólag magánjogi büntetésként hatna. Mindez szintén a sérelemdíj mint további magánjogi szankció alkalmazásának szükségessége ellen szól.
[36] A kifejtettek szerint az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül döntöttek a felperes sérelemdíj iránti kereseti kérelmének elutasításáról. A Kúria ezért a jogerős ítéletet a régi Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - annak jogi indokai fent írtak szerinti kiegészítésével és pontosításával - hatályában fenntartotta.
Záró rész
[37] A felülvizsgálati eljárásban is pervesztesnek bizonyult felperes a régi Pp. 270. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó 78. § (1) bekezdése értelmében köteles az alperes felülvizsgálati eljárási költségét megfizetni. A Kúria az alperest képviselő ügyvéd munkadíját a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (5) és (6) bekezdései alapján a kifejtett jogi képviseleti tevékenységgel arányos mérsékelt összegben határozta meg.
[38] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a régi Pp. 274. § (1) bekezdése alapján a felperes kérelmére tárgyaláson bírálta el.
Budapest, 2018. május 16.
. Orosz Árpád s.k. a tanács elnöke, Dr. Tóth Csaba Levente s.k. előadó bíró, Dr. Csentericsné dr. Ágh Bíró Ágnes s.k. bíró