Court upheld lower court damages award, rejecting appeal on household allowance calculation grounds.

A Kúria

mint felülvizsgálati bíróság

ítélete

Az ügy száma: Pfv.III.21.853/2017/5. szám

A tanács tagjai: Böszörményiné dr. Kovács Katalin a tanács elnöke

. Döme Attila előadó bíró

Salamonné dr. Piltz Judit bíró

A felperes: felperes

A felperes képviselője:

. Tárnok Cecília ügyvéd

Az alperes:

Az alperes képviselője:

. Péchy Kristóf ügyvéd

A per tárgya: kártérítés

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél:

alperes

A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma:

ővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.229/2017/5-II.

Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma:

ővárosi Törvényszék 21.P.23.282/2011/119.

Rendelkező rész

A Kúria a másodfokú ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályában fenntartja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek tizenöt nap alatt 100.000 (százezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, továbbá az államnak - külön felhívásra - 637.100 (hatszázharminchétezer-száz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] 2010. szeptember 3-án 19 óra 45 perc körüli időben az alperes biztosítottja, dr. P.J. Ford Fiesta típusú személygépkocsijával T-n az O. utcában az S. út irányába közlekedett. Az O. utca és a párhuzamos közlekedésre alkalmas S. út kereszteződéséhez érve a kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása szerint megállt, majd a balra kanyarodást úgy kezdte meg, hogy nem biztosított továbbhaladási lehetőséget a neki balról, az S. úton a külső forgalmi sávban 70-78 km/h közötti sebességgel haladó Suzuki típusú motorkerékpárnak, amelyet a felperes vezetett. A felperes a vészhelyzetet észlelve fékezett, de a motorkerékpár első kerekét túlfékezte, aminek következtében motorkerékpárja a bal oldalára dőlt, és az aszfalton csúszva a Ford Fiesta típusú személygépkocsi bal oldalának ütközött.

[2] A felperes a baleset következtében agyzúzódással, subdurális és subarachnoidealis vérzéssel, jobb oldali III-VIII. sorozat-bordatöréssel, jobb kulcscsonttöréssel, bal oldali darabos acetabulumtöréssel, kétoldali tüdőzúzódással, jobb oldali mellűri vérgyülemmel, bal oldali hátsó csípőficammal, bal oldali csípőízületi vápatöréssel, lapocka és farokcsont töréssel járó sérüléseket szenvedett. 2010. szeptember 3-tól december 2-ig részesült folyamatosan kórházi kezelésben. A kórházi felvételekor elvégzett műtétet követően intenzív osztályra helyezték, ahol 12 napig mesterségesen altatták. Az egyéni torna, elektroterápia, ergoterápiás, neuropszichológiai és logopédiai foglalkozásokat követően zavartsága megszűnt, izomereje nőtt, ízületi mozgásai javultak. Agyzúzódása a megjegyző emlékezés mérsékelt zavarával, bal oldali csípőtörés ficama a csípőmozgások mérsékelt beszűkülésével, a jobb oldali sorozat-bordatörése a mellkas minimális deformitásával, időszakos érzékenység visszamaradásával, de légzési nehezítettség nélkül, a jobb oldali farokcsonttörés a keresztcsont-farokcsonti átmenet mérsékelt érzékenységének visszamaradásával gyógyult. Vállízületi mozgásai részlegesen, bal oldali csípőmozgásai kétharmaddal beszűkültek. A két lába közötti hosszkülönbség másfél centiméter. Baleseti eredetű munkaképesség-csökkenésének mértéke 25%. Egészségi állapotában lényeges javulás nem várható, romlás azonban nem zárható ki. 2014. február 19-én csípőprotézis beültetés során a műtét szövődményeként bal oldali combidege hosszabb időre lebénult. A felperes a közepesen nehéz és nehéz háztartási munkákhoz kisegítőt kell igénybe vegyen, havonta 15-20 óra időtartamban.

[3] A T. Rendőrkapitányság a felperest 10.000 forint pénzbírsággal sújtotta a közúti közlekedési szabályok kisebb megsértése miatt. A Tatabányai Városi Bíróság a Tatabányai Törvényszék által 1.Bf.139/2012/6. számon helybenhagyott 14.B.210/2011/26. számú ítéletével dr. P.J-t bűnösnek mondta ki közúti baleset okozásának vétségében, ezért őt - egyéb rendelkezések mellett - 120 napi tétel pénzbüntetésre ítélte.

[4] A felperes 2006 eleje óta élt élettársi kapcsolatban. Élettársi kapcsolata 2012 márciusában megszűnt, aminek az oka részben az volt, hogy a felperes a baleset miatt a korábbi közös életükre nem emlékezett, befelé forduló és mogorva lett, élettársának a korábbi feleségét emlegette. A kapcsolat megszűnéséhez vezető másik lényeges okot a felperes abban látja, hogy élettársának a kislánya gondozása és a háztartás mellett a felperest is el kellett látnia, ami számára megnövekedett terhet jelentett.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[5] A felperes keresetében kérte kötelezni az alperest nem vagyoni kártérítés címén 12.000.000 forint, élelemfeljavítási költség címén 54.000 forint, közlekedési költség címén 115.840 forint, dologi kár címén 328.665 forint, háztartási járadék címén a 2010. december 1-jétől 2016. március 31-ig terjedő időre számított 1.280.000 forint hátralék, valamint az ezt követő időre folyamatosan havi 20.000 forint háztartási járadék megfizetésére. Az esedékessé vált követelései kamatainak megfizetését is kérte.

[6] Az alperes ellenkérelme elsődlegesen a kereset elutasítására irányult. Azzal védekezett, hogy a veszélyhelyzetet, és így a károsodását is elkerülhette volna a felperes, ha a fékezés megkezdésekor a megengedett legnagyobb 50 km/h sebességgel közlekedik. Másodlagosan kármegosztás alkalmazását kérte a felperesre terhesebb 80-20%-os arányban. A keresetet összegszerűségében is vitatta.

Az első- és másodfokú ítélet

[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 8.070.544 forintot és vagyoni tételeinek késedelmi kamatait, továbbá 2016. december 1-jétől véghatáridő nélkül havi 8.000 forint háztartási járadékot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletét a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 12. §-ára, 13. § (1) bekezdésére, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 346. § (1) bekezdésére, 339. §-ára, továbbá a 6/1998. Büntető jogegységi határozatban kifejtettekre alapította.

[8] Az elsőfokú bíróság közzétett eseti döntések értékelésével és a bizonyítás eredményének mérlegelésével arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a sebesség-túllépésével nem tévesztette meg az alperes biztosítottját, de szabályszegésével a baleset bekövetkezésében 20%-os mértékben közrehatott. A balesetkori ár- és értékviszonyok alapján az elszenvedett sérelmek kompenzálására alkalmas kárpótlás összegét kármegosztás alkalmazása nélkül 7.000.000 forintban határozta meg. A kármegosztás arányára és a kiegészített orvosszakértői véleményre figyelemmel a felperes élelemfeljavítási igényét hat hónapra 43.200 forintban, a felek egyező nyilatkozata alapján a közlekedési többletköltségét 92.672 forintban, dologi kárát 262.932 forintban állapította meg. A felperes háztartási többletköltség iránti igényét 2010. december 1. napjától 2012. március 31-ig 16.000 forint, ezt követően az élettársi kapcsolatának megszakadása, valamint a kisebb lakásba való költözése miatt havi 8.000 forint erejéig találta megalapozottnak. Ennek az ítélet meghozataláig terjedő időre eső hátralékát 672.000 forintban számította.

[9] Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében helybenhagyta. Indokolása szerint E.P. és W.J. szakértők egyezően nyilvánítottak vélemény arról, hogy a motorkerékpár sebessége az alperes biztosítottját nem téveszthette meg. W.J. szakértői véleményéből kiemelte, hogy a 70-75 km/h sebességű motorkerékpárt a gépkocsi vezetője nem látta, vagy távolságát rosszul mérte fel, a kereszteződésbe történt behaladásának megkezdésekor ugyanis a motorkerékpár tőle 55-65 méter, a motorkerékpár sávjába való behaladásakor pedig 23-28 méter távolságra volt. Kiemelte továbbá a szakértői véleményből, hogy a 23-28 méteren belüli fékezéssel 38-45 km/h sebességű motorkerékpár lett volna megállapítható, viszont amikor a Ford behaladása nyilvánvalóvá vált, a motorkerékpáros a későbbi ütközési ponttól 44-49 méterre, haladási sebessége mellett féktávolságon belül volt. A másodfokú bíróság a felperes javára értékelte a bizalmi elvet, azt hogy az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” táblával védett úton számára mindenki biztosítani fogja az elsőbbséget, és figyelembe vette W.J. szakértői véleményének azt a következtetését, hogy a veszélyhelyzet észlelésekor már megengedett sebességgel való haladás esetén sem lehetett volna a balesetet elkerülni. E körülményekre tekintettel a felperesre terhesebb kármegosztást nem látta alkalmazhatónak. Egyetértett az elsőfokú bírósággal a közrehatás arányának a megállapításában, ezért nem látott indokot a kizárólag a kármegosztás aránya miatt támadott élelemfeljavítási és közlekedési többletköltségben, valamint a dologi kárban marasztaló ítéleti rendelkezések megváltoztatására.

[10] Figyelembe vette a felperes baleseti sérüléseit, azt, hogy azok az alsó és a felső végtagjait egyaránt érintették, emiatt 2011. februárig mindennemű háztartási munka elvégzésére alkalmatlan volt, azóta a közepesnél nehezebb háztartási munkák végzésében akadályozott. Mérlegelése körébe vonta azokat az egybehangzó tanúvallomásokat, amelyek szerint a balesetet megelőzően a háztartási munkák (pl. főzés, bevásárlás) nagy részét a felperes végezte. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a háztartási kisegítő költségének mértékében kifejezésre kell jutnia a felperes életkörülményei időközbeni megváltozásának, nevezetesen, hogy élettársi kapcsolatának megszakadásáig a felperes egy nagyobb alapterületű lakásban élt, amiből következően több háztartási munka merült fel, mint később a kisebb alapterületű lakásban.

[11] A nem vagyoni kárpótlás összegének meghatározása során a felperesnek azokat az egészségkárosodásait vette figyelembe, amelyeket az orvosszakértő baleseti eredetűnek véleményezett. Kifejtette, hogy nem vagyoni kárigény elbírálásakor a vagyoni károknál a Ptk. 340. § (1) bekezdésének megfelelő mechanikus kármegosztás alkalmazására nincs mód ugyan, de a nem vagyoni kártérítés összegében ki kell fejeződjön a károsulti önhiba felelősségcsökkentő közrehatása. A nem vagyoni kártérítés összegének megállapításánál értékelhető szempontok közül kiemelte, hogy a balesetben elszenvedett sérülései miatt a felperesen több műtétet végeztek, gyógyulása hosszabb időt vett igénybe, agy-, valamint végtagsérülései miatt több hónapig ápolásra-gondozásra szorult, a baleset előtti életvitelét folytatni nem tudta, párkapcsolata megszakadt. Mindezek értékelése mellett az elsőfokú bíróság által megállapított 7.000.000 forint nem vagyoni kártérítés leszállítására az ítélethozatalkori ár- és értékviszonyok figyelembevételével a károsulti önhiba értékelése mellett sem látott okot.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[12] A jogerős ítélettel szemben az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatala iránt. Kérte a nem vagyoni kártérítés címén megítélt marasztalási összeget 1.000.000 forintra, az élelemfeljavítás címén megítélt marasztalási összeget 10.800 forintra, a közlekedési többletköltség címén megítélt marasztalási összeget 23.168 forintra, a dologi kár címén megítélt marasztalási összeget 65.733 forintra, a nehéz és közepesen nehéz háztartási munka címén megállapított járadék összegét havi 2.000 forintra leszállítani és a felek perköltség iránti igényét a pervesztesség-pernyertesség arányában megállapítani. A másodfokú bíróság által megsértett jogszabályként a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §-át jelölte meg.

[13] Indokolásának kifejtése során abból indult ki, hogy egy közlekedési magatartás megtévesztő jellege nem szakértői kompetencia, hanem a bíróság jogi értékelése körébe tartozó kérdés. Megismételte azt az álláspontját, hogy ha a felperes az adott útszakaszon a megengedett 50 km/h sebességgel közlekedett volna, a fékezés elhatározásakor a gépjárműtől való távolsága 44-49 méter lett volna, amelyen belül lassító fékezés alkalmazása mellett ütközés nélkül megállíthatta volna járművét. Utalt az elsőfokú büntető ítéletnek arra a megállapítására, hogy a baleset az elvárható lassító fékezés alkalmazása mellett abban az esetben lett volna elkerülhető, ha a felperes a veszélyhelyzet érzékelésének pontjában 46-53 km/h sebességgel halad. Kifejtette, hogy a behaladás megkezdésére vonatkozó döntés meghozatala és a behaladás tényleges megkezdése között kb. másfél-két másodperc telik el, ezalatt a 70-78 km/h sebességgel haladó motorkerékpár másodpercenként 19,4-21,6 métert halad; szakértői megállapítás szerint a személygépkocsinak az útkereszteződésbe való behaladása megkezdésekor a két jármű közötti távolság 60-68 méter volt, mivel azonban a behaladás megkezdését megelőzően másfél-két másodperccel korábban határozta el az alperes biztosítottja a kanyarodás megkezdését, a döntés meghozatalának időpontjában a két jármű távolsága 80-90 méter lehetett, ehhez képest egy megengedett sebességgel közlekedő jármű lassító fékezéssel 40-45 méter távolságon megállítható. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy amennyiben a felperes megengedett sebességgel halad az adott útszakaszon, a személygépkocsi a motorkerékpár közlekedésének zavarása nélkül, a balra kanyarodást befejezve kihaladhatott volna a motorkerékpár nyomvonalából, és a baleset nem következik be. Kiemelte, hogy a felperes közlekedési magatartása, jelentős mértékű sebességtúllépése a KRESZ szabályainak szándékos megszegését jelenti, míg biztosítottja terhére legfeljebb gondatlan szabályszegés igazolható. Utalt arra, hogy az elsőbbségi helyzetben közlekedőtől is elvárt a normál lassító fékezés alkalmazása a KRESZ 1. számú függelék III. rész b) pontja alapján.

[14] Hiányolta annak értékelését, hogy a felperes kialakult egészségi állapota csak részben baleseti eredetű, az orvosszakértői megállapítások szerint ugyanis a felperes a természetes kórokú megbetegedései miatt a rendszeres hajlongással járó munkákat elvégezni nem képes, és a bal combideg károsodása sem a perbeli baleset következménye, nem baleseti eredetű a bal lábszárának zsibbadása, és az ágyéki gerincszakasz mozgásainak beszűkülését is részben természetes kórokú gerincmegbetegedés okozza. A felperes kialakult egészségi állapotát és nehezítettségeit jelentős részben természetes kórokúnak tekintve, kérte ezeket elkülöníteni a felperes baleseti eredetű hátrányaitól.

[15] Álláspontja szerint a jogalap körében a felperesre terhesebb 80-20%-os mértékű kármegosztás alkalmazását teszi indokolttá egyrészt a felperes szándékos és jogellenes, az eredmény súlyosságában közreható magatartása, másrészt a nehéz munkák elvégzését akadályozó természetes kórokú megbetegedései, harmadrészt pedig bal combideg károsodásának perbeli balesettől független kialakulása. Kifejezetten okszerűtlennek találta a másodfokú bíróságnak az indokolását abban a részében, hogy a nem vagyoni kártérítés összegének leszállítására annak ellenére sem látott okot, hogy az elsőfokú bíróságtól eltérően az összeg megállapítása körében értékelte a felperes közreható magatartását. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos mérlegelése sérti a Pp. 206. §-át. Megismételte azt az álláspontját is, hogy az elsőfokú bíróság által meghatározott nem vagyoni kártérítés jelentős mértékben eltúlzott, a felperes a balesettel összefüggésben nem szenvedett el olyan jelentős életviteli változásokat, amelyek ezt indokolnák. Véleménye szerint a baleseti eredetű egészségkárosodás 25%-os mértéke is az összeg eltúlzottságát támasztja alá. Utalt rá, hogy a felperes sérüléseinek súlyosságát egyébként az ütközési sebesség és az ezen keresztül érvényesülő ütközési energia is befolyásolta. Mindezekre figyelemmel kérte a nem vagyoni kártérítés összegét 1.000.000 forintra leszállítani.

[16] A vagyoni károk körében a marasztalási összeg leszállítására irányuló igényét a közrehatási arány általa kért megváltoztatásához igazodóan kérte. Ezen kívül a háztartási kisegítő jogcímén megállapított járadék tekintetében belső aránytalanságot látott az összegszerűség differenciálásában. Álláspontja szerint az első időszakra figyelembe vett magasabb összeg megalapozatlan, mert a felperesnek akkor még volt élettársa, ami indokolta volna a családi munkamegosztás figyelembevételét, az élettársi kapcsolat megszakadását követően pedig a felperes kisebb lakásba költözött, aminek eredményeként csökkent az elvégzendő munka mennyisége is.

[17] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult, annak helyes indokai alapján. Álláspontja szerint a közrehatás arányának megállapításánál a felülvizsgálati kérelemben kifejtettek helyett a Pp. 4. § (2) bekezdésében foglaltakra és a 6/1998. Büntető jogegységi határozat iránymutatására kell figyelemmel lenni. Véleménye szerint az eljárt bíróságok helyesen különböztettek orvosi és jogi értelemben vett oksági kapcsolat között, ennek megfelelően a bal combidegelhalást is helyesen tekintették a baleset következményének.

A Kúria döntése és jogi indokai

[18] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.

[19] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között, a Pp. 272. § (2) bekezdése szerint megjelölt jogszabálysértések és azok előadott indokai tekintetében vizsgálta felül.

[20] Helytelenül indult ki az alperes a felülvizsgálati kérelme indokolása során abból a feltételezésből, hogy egy közlekedési magatartás megtévesztő jellege nem szakértői, hanem jogi kérdés. A Legfelsőbb Bíróság az EBH2010. 2209. számú elvi határozatában a 6/1998. BJE határozatban foglaltakra utalással rámutatott, hogy mindig az adott körülmények között vizsgálandó, vajon a sebességtúllépés az adott helyzetben az elsőbbségadásra kötelezettet ténylegesen megtévesztette-e, a sebességtúllépés mértéke önmagában nem ad alapot a megtévesztő jelleg automatikus megállapítására.

Ha ez kizárólag a bíróság jogi értékelése körébe tartozó kérdés lenne, az elsőfokú bíróság már az ítéletének indokolásában konkrétan hivatkozott eseti döntésekben foglaltakhoz kapcsolódóan is megállapíthatta volna, hogy a felperes sebességtúllépése nem volt megtévesztő. A BH2011. 187. számú eseti döntés alapjául szolgáló tényállás szerint ugyanis az 50 km/h maximális sebességhatárt jelentősen túllépő, lakott területen 83-88 km/h sebességgel közlekedés sem adott okot megtévesztésen alapuló felelősség-kizárásra, mint ahogy a BH2001. 511. számú eseti döntés alapjául szolgáló tényállásban a lakott területen megengedett sebességet túllépve 74-86 km/h sebességgel közlekedő jármű sebességtúllépését sem ítélték az eljárt bíróságok megtévesztő jellegűnek.

A sebességtúllépés mértéke önmagában nem irányadó a megtévesztő jellegének megállapításánál. A közlekedésben résztvevők döntési helyzetének és cselekvési lehetőségeinek felmérése szakértői feladat. Egy általában jelentősnek minősülő, azaz a megengedett legnagyobb sebességet 50%-ot meghaladó mértékben túllépő közlekedési sebesség már lehet megtévesztő a közlekedés többi résztvevője számára, de csak a konkrét közlekedési körülmények között. A felperes sebességtúllépése 50% körüli volt, a büntetőjogi értékelés szerint éppen a jelentős vagy nem jelentős mértékű szabályszegés határán. Ehhez képest fokozott súlya van a perben a szakértők által feltárt és értékelt körülményeknek, és a szakértők arra vonatkozó véleményének, hogy a felperes közlekedési magatartása az alperes biztosítottját megtéveszthette-e vagy sem.

A szakértői vélemények pedig a büntető bíróságok gyakorlatából felhívott eseti döntésekkel összhangban igazolták nem csak a megtévesztés hiányát, hanem azt is, hogy a felperes a balesetet akkor sem kerülhette volna el, ha alacsonyabb, a megengedett legnagyobb sebességet nem túllépő sebességgel közlekedik. Az egybehangzó szakértői véleményeket nem teszi aggályossá az alperes felülvizsgálati kérelembe foglalt okfejtése, amelynek kiindulási alapja egyébként nem is a cselekvési késedelmet nem mutató felperes általi veszélyhelyzet észlelésének pillanata.

[21] A büntető bírói gyakorlat szerint a védett úton a megengedett sebességhatár átlépésével közlekedő gépjármű vezetője a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt - gondatlanságának hiányában - nem vonható felelősségre, ha a baleset elsődlegesen azért következett be, mert a védett utat keresztező járművezető az elsőbbségadásra vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget, jóllehet a védett úton haladó jármű sebességtúllépése nem volt megtévesztő jellegű (BH2001. 511., BH2011. 187.). A balesetben részes személyek magatartásának büntetőjogi szempontú megítéléséből következően is minden alapot nélkülöz az alperesnek az az álláspontja, hogy a baleset bekövetkezéséért büntetőjogilag kizárólagosan felelős biztosítottja polgári jogi szempontból csak csekély mértékben, 1/5 részben legyen felelős.

[22] Az alperes álláspontjával ellentétben a közrehatás arányának megállapításánál nem a vétkességi kategóriáknak van elsődleges jelentősége, nem annak, hogy a felperes közlekedési szabályszegése szándékos, míg az alperes biztosítottjáé csak gondatlan volt, hanem magatartásuk felróhatósági fokának. A felperes magatartása - bár szándékos volt - önmagában nem teremtett baleseti szituációt, a szándékos szabályszegés és a káresemény közötti okozatosság hiányát szakértői vélemény igazolja. A baleseti szituáció kialakulása egészében az alperes biztosítottjának róható fel, amint ezt a büntetőjogi jogkövetkezmények alkalmazása is alátámasztja. Emellett értékelésre került a felperes szándékos szabályszegése is a 20%-os mértékű önhiba megállapítása során, és a másodfokú bíróság teljes körűen számba vette e szabályszegés felróhatóságát enyhítő körülményeket is. A felperes terhére eső, 20%-os mértékű közrehatás értékelésében már kifejeződik a szabályszegésből fakadó súlyosabb következmények viselésének szempontja is.

[23] Kérte az alperes a felperes nem baleseti eredetű egészségkárosodásainak figyelmen kívül hagyását mind a nem vagyoni, mind a vagyoni kárigények elbírálása során. Nem adta elő azonban, miből következtetett arra, hogy az eljárt bíróságok a felperes nem baleseti eredetű egészségkárosodását is értékelték az alperes marasztalási összegének meghatározásakor. A nem baleseti eredetű egészségkárosodások és azok élettani, továbbá a felperes életvitelére gyakorolt hatása nem jelenik meg értékelési szempontként az első- és a másodfokú ítéletekben, ezért az eljárt bíróságok Pp. 206. §-án alapuló mérlegelése sem törvénysértő. Következésképpen sem a vagyoni, sem a nem vagyoni kártérítési összegek közrehatáson alapuló leszállításának nem volt indoka.

[24] Az eljárt bíróságok által meghatározott nem vagyoni kártérítési összeget a Kúria sem találta eltúlzottnak. Azon túl, hogy a másodfokú bíróság ugyanazzal a - Pp. 206. § (3) bekezdésében biztosított - szabadsággal bír a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározása során, mint az elsőfokú bíróság, és az elsőfokú bíróság döntése a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között sem mértékében, sem indokaiban nem köti, még az alperes által indokoltnak tekintett mechanikus számítás eredményeként sem kifogásolható. A másodfokú bíróság ugyanis az elsőfokú bíróságtól eltérően figyelembe vette a károsulti önhibát, ugyanakkor - ugyancsak eltérően - nem a károkozás, hanem az ítélethozatal időpontjában érvényesülő ár- és értékviszonyok figyelembevételével határozta meg az összeget. E két szempont pedig az értékképzés ellenirányú elemeiként akár egymás közömbösítésére is alkalmas lehet.

[25] A háztartási kisegítő jogcímén megállapított járadék tekintetében sem találta megalapozottnak a Kúria a felülvizsgálati kérelmet. A felmerülő háztartási munkákkal és a felperes által a balesetet megelőzően azokban vállalt feladatokkal kapcsolatos - elsősorban a felperes tényelőadásán alapuló - ítéleti megállapítások helyességét az alperes a felülvizsgálati kérelmében sem vitatta. E szerint a felperes a balesetet megelőzően egy 54 négyzetméteres lakásban élt élettársával és annak gyermekével, ahol felmerülő háztartási munkákat 2/3 részben végezte ő. A balesetet követően, élettársi kapcsolatának megszűnése óta pedig egy 37 négyzetméteres lakásban él, ahol a háztartási munkákban édesanyja és húga segítenek neki, főznek rá, és ők végzik a takarítást is. Csak a lakások alapterületének összehasonlításából kitűnik, hogy az 54 négyzetméteres ingatlan 2/3 része 36 négyzetméter, amely majdnem egészében megfelel a felperes által most lakott lakás teljes alapterületének. Az alperes nem adta indokát felülvizsgálati kérelmében annak, hogy az eljárt bíróságok által megállapított háztartási kisegítői díjak a balesettől az élettársi kapcsolat megszakadásáig, majd az azt követően kezdődött időszakra vonatkozóan miért nem megalapozottak, csak az összegszerű különbségtétel indokoltságát vitatta, az elvégzendő munka alapterülethez igazodó csökkenésére hivatkozással. A lakás alapterületének csökkenése az élettársi kapcsolat baleset előtti fennállása idejére eső munkamegosztásra tekintettel önmagában nem indokolja a járadékösszeg változását. Az összegszerűség megalapozottságának vitatása hiányában azonban ebből éppen az következne, hogy a felperes továbbra is a magasabb összegű járadékra jogosult. E tekintetben azonban a felperes sem fellebbezést, sem felülvizsgálati kérelmet nem nyújtott be. A járadékösszeg csökkentését indokolja, hogy mivel a felperes édesanyja és húga már csak bizonyos, bár jelentősnek tekinthető háztartási munkákat végeznek el, nem az összeset, a térítendő tevékenység ellenértéke valóban csökkentnek tekinthető, a további leszállításának azonban nincs indoka.

[26] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.

Záró rész

[27] A felülvizsgálati kérelem eredménytelensége folytán a felülvizsgálati eljárás költségeinek viselésére a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján az alperes köteles. A felülvizsgálati eljárásban vitássá tett követelés összértéke 6.371.103 forint volt, amely 6.000.000 forint nem vagyoni kártérítési különbözetből, valamint az élelemfeljavítási költség havi összegének 32.400 forintos különbözete, a közlekedési költség havi összegének 69.504 forintos különbözete, a háztartási kisegítői költség havi összegének 6.000 forintos különbözete Pp. 24. § (2) bekezdés a) pontja szerint számított értékéből és a dologi kár 197.199 forintos különbözetéből tevődik össze. A felperes jogi képviseletével felmerült költséget a Kúria a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (1) bekezdésének a) pontja, (5) és (6) bekezdése alapján határozta meg, figyelemmel arra, hogy a felperes jogi képviselője alanyi ÁFA-mentes. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján számított illetékének megfizetésére a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdésének alkalmazásával kötelezte az alperest.

[28] A Kúria a határozatát a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül hozta meg.

Budapest, 2018. szeptember 26.

Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke, Dr. Döme Attila s.k. előadó bíró, Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró

A kiadmány hiteléül:

bírósági ügyintéző