Court dismissed appeal on civil damages, upholding lower court's liability split and evidence rules.

A Kúria

mint felülvizsgálati bíróság

ítélete

Az ügy száma: Pfv.III.22.331/2016/4.szám

A tanács tagjai: . Havasi Péter a tanács elnöke

. Döme Attila előadó bíró

. Udvary Katalin bíró

A perújító felperes:

A perújító felperes képviselője:

. Glegyák Jenő ügyvéd

A perújított alperes:

alperes

A perújított alperes képviselője:

. Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda

(ügyintéző: dr. Barna Júlia Zsuzsa ügyvéd)

A per tárgya: perújítás

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél:

felperes

A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma:

ővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.087/2016/3/II.

Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma:

ővárosi Törvényszék 2.P.22.362/2015/6.

Rendelkező rész

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 500.000 (ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg a Magyar Államnak - az illetékes állami adóhatóság felhívására - 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A perújítás alapjául szolgáló ítéletek

[1] A Fővárosi Bíróság a 39.P.20.114/2010. lajstromszámú eljárásban felvett bizonyítás eredményeként tényként állapította meg, hogy a felperes biztosítási szerződést kötött az alperes jogelődjével, a W. Biztosító Zrt.-vel. A szerződéskötést követően, 2006. július 11. és 2006. november 16. között több részletben adott át jelentős, esetenként tízmillió forintos nagyságrendű összegeket Sz.Zs. függő biztosításközvetítőnek eseti díj befizetéséről szóló értesítő ellenében, mely összegeket a biztosításközvetítő - más személyek hasonlóan jelentős befizetéseivel együtt - nem továbbította az alperes jogelődjéhez, e pénzösszegekkel a sajátjaként rendelkezett. Sz.Zs. 2007 tavaszán összesen 200.000 forintot visszafizetett a felperesnek. Később Sz.Zs. közjegyző által felvett nyilatkozatban elismerte, hogy összesen 52.044.000 forintot vett át a felperestől. A bíróság a 15. sorszámú ítéletében 41.475.200 forint kártérítés és járulékai megfizetésére kötelezte az alperest a felperes javára. Az alperes kártérítési felelősségét az 1959. évi Ptk. 350. § (1) és (2) bekezdése, valamint 348. § (1) bekezdése alapján fennállónak találta és a felek között az alperesre terhesebb 80-20%-os kármegosztást alkalmazott, mert úgy ítélte meg, hogy a felperes a saját kárának bekövetkeztében maga is közrehatott gondatlan magatartásával.

[2] A Fővárosi Ítélőtábla a 6.Pf.20.082/2011/12. számú részítéletével a fenti ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét teljes egészében elutasította. Indokolása szerint a felperes a kára felmerültét és összegszerűségét a büntetőeljárás során tett vallomásával, az eseti díjak befizetéséről kiállított értesítőkkel és az ügynök közokiratba foglalt nyilatkozatával kívánta bizonyítani. A másodfokú bíróság álláspontja szerint mindhárom bizonyíték lényeges sajátossága, hogy valamennyinek a felperes vagy az alperes ügynökének valamilyen formában megtett nyilatkozata szolgált alapul, a későbbi vallomások, illetve nyilatkozatok közös forrásai pedig az időben legkorábban keletkezett eseti értesítők voltak, ezért a másodfokú bíróság alapvetően az eseti értesítők bizonyító erejét és valóságtartalmát vizsgálta.

Megállapította, hogy az eseti értesítők a polgári perben egyszerű magánokiratnak minősültek, azok az interneten bárki számára elérhetők, letölthetők voltak. Valótlan volt azok tartalma, amely szerint az abban nyilatkozatot tevő arról értesíti az alperest, hogy folyószámlájáról az ott megjelölt összeget utalta át a pénzintézet részére és felhívja őt arra, hogy azt az ugyancsak ott megjelölt befektetési egységekben helyezze el. Sz.Zs. vallomásának ismertetésével együttesen arra a következtetésre jutott a másodfokú bíróság, hogy az eseti értesítők a bennük foglalt díjak befizetésének bizonyítékául csak abban az esetben szolgálhattak volna, ha bizonyossággal megállapítható, hogy az értesítő kiállítása és a pénzmozgás soha nem vált el egymástól, illetve egyéb bizonyíték is rendelkezésre állt a pénz átvételének az igazolására.

Nem osztotta az elsőfokú bíróságnak azt a jogi álláspontját, hogy az értesítők, illetve a közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatok bizonyítják a felperes kárának a felmerültét és összegét. Utalt rá, hogy a felperes, Sz.Zs., valamint az alkalmanként jelenlévő L.J. az egyes pénzösszegek pontos nagyságára, a pénzmozgás irányára vonatkozó érdemi vallomást tenni nem tudtak. Rögzítette, hogy a közjegyzői okirat, mint közokirat Sz.Zs. nyilatkozatának a megtételét, nem pedig a nyilatkozat tartalmának a valóságát igazolta.

Mindezek alapján a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a kára felmerültét és összegét kétséget kizáróan bizonyítani nem tudta.

[3] A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Pfv.IV.22.134/2011/7. számú részítéletével a jogerős részítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta.

[4] A Győri Törvényszék a később, 2012. június 12-én hozott B.284/2008/300. számú ítéletében Sz.Zs. bűnösségét megállapította több rendbeli, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó, továbbá több rendbeli, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó, valamint több rendbeli, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett nagyobb kárt okozó csalás bűntettében és több rendbeli magánokirat hamisítás vétségében, ezért Sz.Zs-vel szemben büntetést szabott ki. Kötelezte egyúttal Sz.Zs. vádlottat, hogy a felperesnek, mint magánfélnek fizessen meg 15.194.000 forint kártérítést. A felperes polgári jogi igényének ezt meghaladó részét egyéb törvényes útra utasította. A Győri Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Bf.42/2013/30. sorszámú ítéletében az elsőfokú büntető ítéletet a bűncselekmények minősítése és rendbelisége tekintetében részben megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta.

A perújítási kérelem és ellenkérelem

[5] A felperes perújítási kérelme a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.082/2011/12. számú jogerős részítéletének megváltoztatására irányult. Kérte, hogy a bíróság a perújítási eljárás eredményeként kötelezze az alperest 51.844.000 forint és járulékai megfizetésére az ő részére. Perújítási kérelmét a Pp. 260. § (1) bekezdésének a) pontjára alapította, hivatkozva a fenti jogerős büntető ítéletre. Abból kiemelte, hogy az elsőfokú büntető ítélet indokolásának 27. oldalán szereplő 57. számú tényállási részben megállapítást nyert a részéről 52.044.000 forintot átadása Sz.Zs-nek. Hozzátette, hogy az ítélet indokolásában rögzítettek szerint Sz.Zs-vel 2006. december 13-án visszavásárlási nyilatkozatot írt alá, melynek keretében a részére visszafizetésére került 34.150.000 forint, de ezt a megállapítást nem támasztja alá semmi és annak megcáfolására a perújítási eljárás során kerülhet sor.

[6] Az alperes perújítási ellenkérelme a perújítási kérelem elutasítására irányult.

A perújítási eljárás eredményeként hozott ítéletek

[7] Az elsőfokú ítélet a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.082/2011/12. számú jogerős részítéletét a felperes tekintetében teljes egészében hatályon kívül helyezte és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 7.597.000 forintot és ennek járulékait, ezt meghaladóan a kérelmet elutasította. A peres feleket a pervesztességükhöz igazodóan kötelezte az eljárási költségek viselésére. Ítéletét az 1959. évi Ptk. 339. § (1) bekezdésére, 348. § (1) bekezdésére, 350. § (1) bekezdésére, a Pp. 164. § (1) bekezdésére, 206. § (1) bekezdésére, 267. § (1) bekezdésére és 268. §-ára alapította.

[8] Abból indult ki, hogy a Pp. 4. § (1) és (2) bekezdése értelmében a polgári perben eljáró bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy fegyelmi határozat, illetve az azokban megállapított tényállás nem köti, de ha a jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Utalt rá, hogy e kötöttség szerint az eljáró polgári bíróság nem vitathatja a büntetőeljárásban a vádlott terhére rótt bűncselekményt és az ezt megalapozó, a bűncselekmény elkövetésének alapjául szolgáló releváns tényeket, azok kötik a polgári perben eljáró bíróságot a BDT 2010.2249. számon közzétett eseti döntés indokolásában foglaltaknak megfelelően. Rögzítette, hogy a büntető bíróság ítéleti tényállása 27. oldalán az 57. pontban 49.544.000 forint felperesnek okozott kárt állapított meg, melyből 34.350.000 forint az ítéleti tényállás szerint a felperes számára megtérült. Utalt rá, hogy Sz.Zs. bűnösségének megállapítása e tényeken alapult. Utalt arra is, hogy a felperes a büntető bíróság ítéletére hivatkozott perújítási okként, így az ítéletet mint bizonyítékot kellett a bíróságnak értékelnie. Az elsőfokú bíróság nem osztotta a felperesnek azt az álláspontját, hogy a büntető ítélettel mint közokirattal a kára bizonyított 51.844.000 forint összegben, ehelyett utalt arra, hogy Sz.Zs. által a felperes sérelmére elkövetett bűncselekmény a másodfokú bíróság ítélete szerint a Btk. 373. § (1) bekezdésébe ütköző - és a (2) bekezdés bc) pontjára figyelemmel - az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette volt, márpedig a Btk. értelmező rendelkezése szerint a vagyonban okozott értékcsökkenés csak 5.000.001 és az 50.000.000 forint között minősül jelentősnek. Erre tekintettel tehát a büntető bíróság ítélete 50.000.000 forintot meghaladó kár felmerülését semmiképpen sem igazolhatja.

[9] Kifejtette azt az álláspontját, hogy a büntető bíróság ítélete okirati bizonyíték, mégpedig a Pp. 195. § (1) bekezdése szerinti közokirat, amely teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Kitért arra, hogy ugyanezen jogszabályi rendelkezés (6) bekezdése értelmében ellenbizonyításnak a közokirattal szemben is helye van, de csak annyiban, amennyiben azt a törvény ki nem zárja vagy nem korlátozza.

Rögzítette, hogy az egész ítélet, annak teljes terjedelmében közokiratnak minősül és az ellenbizonyítás a közokirattal szemben a felperest terhelte. Megállapítása szerint azonban a felperes ennek az ellenbizonyítási kötelezettségének a perújítási eljárás során nem tett eleget. A felperesnek azt az álláspontját, hogy a 34.150.000 forint visszafizetését nem bizonyítja semmi az elsőfokú bíróság nem osztotta. Utalt rá, hogy a visszavásárlás, pénzvisszafizetés tényét nem csupán a büntető ítélet, mint közokirati bizonyíték támasztotta alá, hanem Sz.Zs. tanúvallomása és a visszavásárlási okiratok is.

Ez utóbbiak tartalmát a bíróság álláspontja szerint a felperes csak részben értékelte, ugyanis nem kettő, hanem három visszavásárlási nyilatkozat készült: a 293. számú 2006. december 13-án 34.150.000 forint készpénzben, a 203. és 204. számú 23.000.000 forint, illetőleg ezen összeg feletti rész a felperes cége/felperes javára vezetett R. Bank, illetőleg O. Bank számlájára való átutalással történő megfizetéséről. Erre tekintettel a felperesi bankszámlakivonatok csupán annak cáfolatára voltak alkalmasak, hogy a 203.

és 204. számú nyilatkozatok alapján valóban nem történt pénzmozgás. Az okiratokkal - közöttük az ítélettel mint közokirattal - és a tanúvallomással szemben a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy készpénzben nem került sor pénzátadásra 34.150.000 forint összegben. Rámutatott emellett az elsőfokú bíróság arra is, hogy a büntető bíróság a visszafizetés megtörténtét illetően további indokot is adott, mégpedig ítéletének 39. oldalán a 68. tényállási pontnál. Eszerint T.I. sértett 2006 decemberében összesen 104.000.000 forintot adott át Sz-Zs-nek, aki ebből a pénzből fizette ki 2006. december 13-tól a nagy befektetőit, közöttük a felperest is.

Az ellenbizonyítás sikertelenségének a következményeit az elsőfokú bíróság a felperesre terhelte.

[10] Értékelte az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperes a kár megelőzése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható lett volna. Figyelemmel volt a felperesnek a rendőrségi meghallgatása során tett nyilatkozatára, amely szerint biztosításközvetítői tájékoztatást kapott, továbbá a 2008. november 13-i tárgyaláson tett tényállítására, hogy olvasta az eseti értesítőt és nem érdeklődött az egyenleg iránt. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperesben gyanú kellett volna ébredjen aziránt, hogy mégsem az iratok tartalma szerint járnak el, és fokozott gondossággal kellett volna eljárnia arra tekintettel, hogy az átadott pénz mások vagyonát is tartalmazta. A felperes felelőtlenségét kirívónak találta azért, mert egy jogi személy felelős vezetőjeként, ismerve a bankok által fizetett betéti kamatok mértékét, bízott 18-20%-os hozam törvényes előteremtésének lehetőségében. A felperestől elvárhatónak találta, hogy a hitelfelvételre és az átadott összeg jelentős voltára figyelemmel az ajánlat biztosítóhoz való beérkezésének, valamint a pénzbefizetésének ellenőrzése iránt lépéseket tegyen. Mindezek alapján elfogadta az alperesnek azt a védekezését, hogy a kár bekövetkeztében a felperes is közrehatott, mert nem észlelte az alperesi ügynök eljárásának szabályszerűtlenségét a kiállított dokumentumok alapján. Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a felek között 50-50%-os kárviselés alkalmazása áll összhangban a felróható magatartással, mérlegelve a mulasztás súlyát.

[11] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, a Fővárosi Törvényszék - Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.082/2011/12. számú részítélete által jogerőre emelkedett - 39.P.20.114/2010/11. számú ítéletének perújítással érintett rendelkezéseit részben helyezte hatályon kívül, a perújított alperes marasztalását 10.635.800 forintra és ennek késedelmi kamataira leszállította. A perújítási kérelem elutasítását mellőzve „a Fővárosi Törvényszék 39.P.20.114/2010/11. számú jogerős ítélet perújítással érintett egyéb rendelkezéseit" hatályában fenntartotta. Ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Rendelkezett az eljárási illetékek viseléséről is mind az alapeljárásra, mind a perújítási eljárásra nézve.

[12] A jogerős ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a per újbóli tárgyalásának eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy a perújítási kérelem részben alapos, ennek ellenére a perújítási kérelemmel érintett ítéletet a felperes vonatkozásában teljes egészében hatályon kívül helyezte, figyelmen kívül hagyva, hogy amennyiben a perújítási kérelem részben alapos, a perújítással érintett határozat teljes egészében nem helyezhető hatályon kívül. Ezt az eljárási szabálysértést azonban nem találta az ítélet hatályon kívül helyezését indokoló szabálysértésnek, tekintettel arra, hogy a periratok alapján a jogszabályoknak megfelelő érdemi határozat hozatalának nem látta akadályát. Az érdemi határozat során az elsőfokú bíróság által feltárt tényeket, a rendelkezésre álló bizonyítékokat egymással összevetve a Pp. 206. §-ában foglalt szabályoknak megfelelően mérlegeltnek találta, az elsőfokú bíróság ekként megállapított tényállását, majd az abból levont jogi következtetéseit nagyobb részben helytállónak minősítette, az elsőfokú bíróság érdemi határozatának indokolásában kifejtett érveléssel is nagyobb részben egyetértett. A perújító felperes fellebbezésében foglaltakra tekintettel kiemelte még a következőket.

[13] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a büntetőeljárás jogerős befejezését követően a Pp. 4. § (1) bekezdése alapján a bíróság nem juthat arra a következtetésre, hogy a Sz.Zs. által elkövetett magatartás jelentős kárt okozó csalást a felperes terhére nem valósított meg, ennek vagyoni következményei is ennek függvényében vonhatók le. A perújító felperes a perújítási kérelmét kizárólag a büntető ítéletben foglalt ténymegállapításokra alapította. Ebből kiindulva az elsőfokú bíróság helytálló következtetéssel állapította meg a másodfokú bíróság szerint, hogy a büntető ügyben meghozott ítélet nem kizárólag a felperes által átadott, hanem Sz.Zs. által visszafizetett összegeket is azonos súllyal bizonyítja. Az elsőfokú bírósággal egyezően úgy értékelte, hogy a visszavásárlási összeg kifizetését nem cáfolják a felperes által csatolt, R. és O. Bankoknál vezetett folyószámla kivonatok sem, tekintettel arra, hogy a nyilatkozatban a felperes a visszavásárlási összeget nem átutalással, hanem készpénzben kérte teljesíteni. Mindezek eredményeként a másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelését követően vont le ténybeli következtetést a kár 15.194.000 forintos összegére.

[14] Nem értett viszont egyet a kármegosztás elsőfokú bíróság által megállapított mértékével, mert álláspontja szerint nem vonható azonos súlyú megítélés alá a tudatosan megtévesztő, szándékos bűncselekményt is megvalósító károkozó magatartás a kár bekövetkeztében gondatlan mulasztásban megnyilvánuló magatartással. Erre figyelemmel a Pfv.VIII.21.762/2011/7., Pfv.VIII.20.888/2011/11. és Pfv.IV.20.455/2016/5. számú eseti döntésekben is megnyilvánult ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a kárt a felperes és az alperes között az alperesre terhesebben 70-30% arányban osztotta meg.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[15] A jogerős ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amely a jogerős ítélet megváltoztatására és a perújító alperes 49.344.000 forint és kamataiban, valamint a perköltségekben való marasztalására irányult. Másodlagosan azt kérte a felperes, hogy a Kúria az elsődleges felülvizsgálati kérelme teljesítésének hiányában a jogerős „részítéletet" helyezze hatályon kívül, egyúttal az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalára.

[16] A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a másodfokú bíróság az ítélete meghozatala során a bizonyítékok értékelése tekintetében megszegte a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét azzal, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokat nem értékelte megfelelően, illetve a tényállást nem derítette fel egészen. Ezen felül jogszabályt sértett akkor is, amikor a Ptk. 340. § (1) bekezdésére figyelemmel kármegosztást alkalmazott. Álláspontja szerint a tényállás feltárására teljes egészében nem került sor, ami azt jelenti, hogy a pénz visszafizetésének megtörténtével kapcsolatban Sz.Zs. vallomásán kívül nem állt rendelkezésre más, ezt alátámasztó bizonyíték. Véleménye szerint annak bizonyítása, hogy Sz.Zs. a felperestől átvett pénz egy részét visszafizette, az alperest terheli, hiszen neki áll érdekében, hogy a bíróság ezt valónak fogadja el. Tévesnek találta azt a jogerős ítéleti indokot, hogy a felperesnek kellett volna igazolnia a 34.150.000 forint készpénz átadásának elmaradását. A büntető ítélet e tekintetben a közokirati minősége ellenére sem lett volna elfogadható az álláspontja szerint, mert a büntető ítélet indokolása semmivel nem támasztotta alá ezt a ténymegállapítást, így a logika szabályai szerint nem megfelelő. Álláspontja szerint „nem lehet az, hogy egy téves és valójában meg sem indokolt büntetőjogi megállapítás legyen az alapja a polgári ítéletnek". Ezért véleménye szerint illett volna tisztázni a visszafizetés körülményeit, nevezetesen azt, hogy hol, mikor, milyen címletekben fizette vissza a pénzt az ügynök, mivel egyértelművé vált, hogy nem történt banki átutalás. Utalt arra, hogy a büntetőeljárásban a sértett lehetőségei a bizonyítás tekintetében rendkívül korlátozottak, ezért a visszafizetést a polgári perben kellett volna vizsgálni, annak ténybeli körülményeit feltárni és amennyiben ez nem vezet eredményre a visszafizetés bizonytalanságát az alperes terhére értékelni. Véleménye szerint a büntető ügyben született ítélet bizonyítékként figyelembe vehető, de elmaradt a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal való együttes értékelése.

[17] A felperes törvénysértőnek találta a másodfokú bíróság által alkalmazott kármegosztást is, utalva a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.21.573/2013/5. számú ítélete 4. oldalának ötödik bekezdésében kifejtettekre, mely szerint nem értékelhető a károsult terhére, ha megbízott a köztudomásúan széleskörű szakapparátussal rendelkező alperes megbízottjának szaktudásában, s az általa nyújtott tájékoztatásban. Ilyen esetben a felek jogviszonyában a Ptk. 340. § (1) bekezdése szerinti kármegosztás alkalmazásának nincs helye.

[18] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Rámutatott, hogy a felperes perújítási kérelmének és a perújítási eljárásnak az alapja pontosan az az ítélet, amelyet a felperes tévesnek és meg nem indokoltnak minősít.

A Kúria döntése és jogi indokai

[19] A Kúria a jogerős határozatot a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül. A felperes a felülvizsgálati kérelmét a Pp. 272. § (2) bekezdésének megfelelő eljárási és anyagi jogi szabálysértésre alapította, álláspontja szerint a másodfokú bíróság a jogerős ítélete meghozatala során a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt mérlegelési kötelezettségét sértette meg, valamint megsértette a Ptk. 340. § (1) bekezdését is.

[20] A megjelölt két jogszabálysértés közül az első, a Pp. 206. § (1) bekezdésére vonatkozó jogszabálysértés vizsgálata során a Kúria figyelemmel volt az eljárásnak a perújítási jellegére. A felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet perújítási eljárásban hozott ítélet. A perújítási kérelmét a felperes a Pp. 260. § (1) bekezdésének a) pontjára alapította, hivatkozva egy, az alapügyben hozott jogerős ítélet meghozatalát követően hozott jogerős büntető bírói ítéletre, amelyet az alapügyben eljárt bíróság a jogerős ítélete meghozatalakor nem bírált el, holott az elbírálása a felperesre kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna.

[21] A Pp. 260. § (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet ellen perújításnak van helye, ha a fél olyan tényre vagy bizonyítékra, illetőleg olyan jogerős bírói vagy más hatósági határozatra hivatkozik, amelyet a bíróság a perben nem bírált el, feltéve, hogy az - elbírálás esetén - reá kedvezőbb határozatot eredményezett volna. A perújítási kérelem alapjául kizárólag ez az ítélet szolgált, semmi egyéb, a Pp. 260. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelő tényállítás vagy bizonyíték. A Pp. 260. § (1) bekezdésének a) pontja három perújítási okot foglal magába, az új tény, az új bizonyíték, vagy az el nem bírált jogerős bírói vagy más hatósági határozat okát. A felperes úgy tekintette, hogy a perújítási kérelme a második okon, az új bizonyíték perújítási okán alapul, ezzel szemben valójában a harmadikon, az el nem bírált jogerős bírói határozat perújítási okán alapult.

[22] A felperes álláspontja szerint a perújítási kérelem alapjául szolgáló jogerős bírói ítélet az általa átadott és ennek következtében nála kárként jelentkezett pénzösszeget összegszerűségében igazolta, a kár részbeni megtérülése pedig az egyéb bizonyítékokkal összevetésben további, az alperes érdekében álló bizonyítás alapján lehetett volna csak megállapítható. Ez az álláspont önmagában is téves, mert a felperes perújítási kérelmét megalapozó ítélet nem a Pp. 260. § (1) bekezdés a) pontjának második fordulata, hanem a harmadik fordulata alá tartozik, nem bizonyítéknak, hanem olyan jogerős bírói határozatnak tekintendő, amely az alapperben való elbírálása esetén a felperesre kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna. Ekként pedig elbírálása a Pp. 4. § (2) bekezdésének alkalmazásával történhet meg. Ennek során csak az alapeljárásban már felvett bizonyítás adataival lehet összevetni, semmiféle egyéb bizonyításnak nincs helye. Ennek oka egyrészt az, hogy egyéb - az alapeljárásban el nem bírált - bizonyítékra a felperes maga sem hivatkozott, másrészt minden egyéb bizonyításnak is csak a Pp. 260. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek mellett lehetett volna helye. Következésképpen a felperes perújítási kérelmének alapjául szolgáló ítéletet csak a meglévő, az alapperben felvett bizonyítás adataival lehetett összevetni. Az alapperben felvett bizonyítás adatainak eredményeként a jogerős ítéletet hozó Fővárosi Ítélőtábla a felperes keresetének teljes alaptalanságára következtetett, amely álláspontot a felülvizsgálati eljárás eredményeként a felülvizsgálati ítéletet hozó Kúria is osztotta. A teljes alaptalansághoz képest a perújítási kérelmet megalapozó jogerős büntető bírói ítélet csak a felperes kárának részbeni megtérülése mellett eredményezhetett a felperesre kedvezőbb határozatot a perújítási eljárásban.

[23] Alaptalanul sérelmezte a felperes a jogerős ítéletben alkalmazott kármegosztás mértékét is. A kármegosztás mértéke mindig az eset összes körülményének függvényében határozható meg. A Fővárosi ítélőtábla 9.Pf.21573/2013/5. számú ítéletében elfoglalt álláspont nem vetíthető ki minden más hasonló jellegű jogvitára, többek között hangsúlyosan vizsgálni kell a károsult személyi körülményeit is. Az elsőfokú bíróság - részletes indokolása szerint - ezeket a körülményeket olyan súlyúnak értékelte, hogy a felperes közrehatását a saját kárának bekövetkeztében egyenlő mértékűnek tekintette a károkozó felróhatóságával. Ehhez képest a jogerős ítélet a felperesre kedvezőbben változtatta meg az alkalmazandó kármegosztási arányt. Ennek során megfelelőképpen vette figyelembe az általános bírói gyakorlatot, utalva konkrét eseti döntésekre is.

Záró rész

[24] A felülvizsgálati kérelem eredménytelen, ezért a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárás költségeinek viselésére a felperes köteles. 38.708.200 forint felülvizsgálati érték alapján az alperes felülvizsgálati eljárásban felmerült jogi képviseleti munkadíját a Kúria a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (5) bekezdése és 4/A. §-a alapján, a (6) bekezdés alkalmazásával, figyelembe véve a felülvizsgálati kérelemmel vitássá tett követelés összegét és az alperes jogi képviselője által a felülvizsgálati eljárásban kifejtett - mindössze egy oldal terjedelmű ellenkérelem előterjesztésére kiterjedő - jogi képviseleti munkadíjat 500.000 forintban határozta meg. A felperes illetékfeljegyzési joga folytán állam által előlegezett, az Itv. 50. § (1) bekezdésének megfelelően 3.500.000 forint összegű eljárási illeték viselésére a Kmr. 13. § (2) bekezdése alapján a felperes köteles.

Budapest, 2017. január 30.

Dr. Havasi Péter s.k. a tanács elnök, Dr. Döme Attila s.k. előadó bíró, Dr. Udvary Katalin s.k. bíró

A kiadmány hiteléül:

bírósági ügyintéző

HM