Court vacated appeal judgment and upheld first instance ruling on loan repayment while ordering costs against appellant.

A Kúria

mint felülvizsgálati bíróság

ítélete

Az ügy száma: Pfv.VI.22.011/2016/7.

A tanács tagjai: . Kollár Márta a tanács elnöke

. Kocsis Ottilia előadó bíró

. Puskás Péter bíró

A felperes:

A felperes képviselője: Rácz és Pál Ügyvédi Iroda

ügyintéző: dr. Rácz József ügyvéd

Az alperes:

Az alperes képviselője: . Mészáros Győző Ügyvédi Iroda

ügyintéző: dr. Mészáros Győző ügyvéd

A per tárgya: kölcsön visszafizetése

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes

A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma:

Ítélőtábla

4.Pf.20.356/2016/4.

Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma:

Törvényszék

37.P.26.283/2013/52.

Rendelkező rész

- A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróság 52. sorszámú ítéletét helybenhagyja.

- Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 350.000 forint fellebbezési és felülvizsgálati eljárási költséget.

- A le nem rótt 2.500.000 (kétmillió-ötszázezer) forint fellebbezési és 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A B. alatt bontást követő társasházépítés érdekében a B. Kft. tervezési szerződést kötött 2002. október 29-én a R. Kft.-vel a kiviteli, 2003. február 17-én a D. Kft.-vel a bontási tervek elkészítésére. A Kft. tagjai a felperes és dr. N. Gy. házastársai voltak, ők nyújtottak tagi kölcsönt is. A Kft. az ingatlan tulajdonjogát nem szerezte meg, 2014. február 21-én felszámolással megszűnt. Az alperest 2004. szeptember 8-án a projekt lebonyolítására alapította meg a felperes élettársa és dr. N. Gy. élettársa, Sz. P.. A felperes és dr. N. Gy. a házastársaik útján a Kft.-be eszközölt befektetéseik megtérülése érdekében a Sz. P. és W. J. által képviselt alperessel 2007. október 1-jén adásvételi szerződést kötöttek, abban a terveket, mint közös tulajdonukat 38 millió forint, a jogerős használatbavételi engedélyt követő 30 napon belül esedékes vételárért adták el. A tervek átvételéről elismervényt írtak.

[2] Az alperes tagjaiban és vezetésében történt változással egyidejűleg, 2007. október 4-én három okirat készült:

- A F. R. ügyvezető által képviselt alperesnek a felperessel és dr. N. Gy-vel, mint hitelezőkkel kötött Megállapodása előzményként rögzítette, hogy a hitelezők személyenként 15 millió forint kölcsönt nyújtottak a társaságnak. Megállapodtak, hogy a kölcsönszerződések alapján a hitelezők együttes követelése (beleértve a kölcsöntőke és a kamatok összegét is) 38 millió forint, az naptól a kamat a jegybanki alapkamat mértékével megegyező. Az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a felperessel, mint vevővel a társasház alapításakor a kiválasztott lakásra és gépkocsibeállóra adásvételi előszerződést köt, és abban lehetővé teszi a vételárba a felperes követelésének a beszámítását.

- Az alperes tagjai Tagi Megállapodásban rögzítették, hogy a társaságnak két tartozása áll fenn, a felperes és dr. N. Gy. által nyújtott, személyenként 15.000.000 forint kölcsön és kamatai, a velük kötött külön megállapodás értelmében együttes követelésük 38 millió forint.

- A dr. N. Gy. és F. R. ügyvezetők által képviselt alperesnek dr. N. Gy., a felperes, Sz. P. és B. G. A. felekkel kötött megállapodása rögzítette a dr. N. Gy-nek a tervek értékesítéséből eredő vételár és kamatból álló 19 millió forint követelésének az engedményezését a felperesre, a felperes javára a vásárlás jogát a megépítendő társasház egyik lakására, az általa nyújtott 38 millió forint kölcsön és kamatai beszámítását a vételárba.

A felperes 2012. november 16-án a kölcsönszerződést azonnali hatállyal - szerződésszegésre és a teljesítés alperesnek felróható okból történt lehetetlenülésére hivatkozással - felmondta és felszólította az alperest 38 millió forint tőke megfizetésére.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[3] A felperes a keresetében az alperest 38 millió forint és 2007. október 4-től a szerződéses, 2012. november 24-től késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni kölcsöntartozás, másodlagosan vételár címen a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 198. § (1), a 200. § (1), a 207. § (1) bekezdésre hivatkozással.

[4] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy kölcsönt a felperes nem nyújtott, az adásvételi szerződés pedig semmis a szerzői jogról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 1. § (2) bekezdés l) pont, 45. § (1) és 42. § (1) bekezdés alapján, a tervek feletti rendelkezési jog hiányában, illetve a Ptk. 207. § (6) bekezdés szerint a színlelt, kölcsönügyletet leplező volta miatt. További semmisségi okként hivatkozott a feltűnő értékaránytalanságra, védekezett a felmondás érvénytelenségével és a követelés elévülésével is.

Az első- és másodfokú ítélet

[5] Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította, kötelezte a felperest 1.701.800 forint perköltség megfizetésére és megállapította, hogy az 1.500.000 forint illetéket az állam viseli. Az ítélete indokolásában a 2/2010.(VI.28.) PK vélemény 6. a) pontja, a Ptk. 205. § (1) bekezdés, a 2006. évi V. törvény 8. § (1)-(2) bekezdés felhívásával úgy foglalt állást, hogy a 2007. október 1-jén kötött adásvételi szerződés nem jött létre. Azt az alperes képviseletében aláíró, együttes cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselők ügyleti akarat hiányában írták alá. Sz. P. az okirat tartalmát nem ismerte, a felperes és dr. N. Gy. akarata szerint járt el. A Ptk. 227. § (2) bekezdés alapján a semmissége is megállapítható, mivel a származékos jogszerző eladók részéről tulajdonjog hiányában, a szerződéskötéskor fennálló okból lehetetlen szolgáltatásra irányult. A Ptk. 408. §, a 409. § (3), a 410. § (5) bekezdés, a 412. § (3) bekezdés a)-b) pontjai, az Szjt. 1. § (2) bekezdés l) pont, 4. § (1) és 16. § (1) bekezdés felhívásával megállapította, hogy a felperes és dr. N. Gy. a terveknek nem volt tulajdonosa és azon tulajdonjogot nem is szerezhettek, mert a megrendelő Kft. csak arra szerzett jogot, hogy a terveket a szerződésben meghatározott célra és esetben felhasználja. A felhasználás joga is csak a szerző engedélyével ruházható át.

Az elsőfokú bíróság jogkövetkeztetése szerint a 2007. október 4-én kötött megállapodások közokirati vagy teljes bizonyító erejű magánokirati forma hiányában nem tekinthetők tartozáselismerésnek [Ptk. 218. § (2) bekezdés, Pp. 195-196. §]. A felperes állította, hogy kölcsönt az alperesnek nem nyújtottak, a vételárat tekintették annak. Ezzel az alperes is tisztában volt, ezért a tévedésre alapított érvénytelenségi kifogása nem megalapozott. A kölcsönnek leplezett adásvétel semmis, arra jogot alapítani nem lehet. Az elsőfokú bíróság az alperes elévülési és további érvénytelenségi kifogását már nem vizsgálta.

[6] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per fő tárgya tekintetében helybenhagyta, az illetékviselésre vonatkozó rendelkezését megváltoztatta és kötelezte a felperest 1.500.000 forint kereseti illeték megtérítésére. A felperest kötelezte 200.000 forint + Áfa másodfokú perköltség megfizetésére, megállapította, hogy a fellebbezési illetéket az állam viseli. A jogerős ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és abból helytálló jogkövetkeztetést vont le, az indokolásával azonban csak részben értett egyet. A fellebbezés érveit osztotta a szerződési akarat hiánya és a szerződés létre nem jötte kérdésében. A másodfokú bíróság a Ptk. 242. § (2) bekezdés felhívásával nem értett egyet az elsőfokú bíróság által a tartozáselismerés alaki okból fennálló érvénytelensége kapcsán kifejtettekkel sem a minősített okirati forma előírása hiányában. Az indokolásában kifejtette, hogy a Ptk. 242. § (1) bekezdés értelmében a tartozáselismerés a követelés jogcímét nem változtatja meg, azonban azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a tartozáselismerőt terheli annak a bizonyítása, hogy a követelés érvénytelen szerződésen alapul. Éppen ezért annak a kérdésnek a vizsgálatát, hogy a felperes követelése érvényes szerződésen alapul, a tartozáselismerő nyilatkozat megtétele nem tette mellőzhetővé. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kölcsönszerződés nem volt színlelt, mert a Ptk. 240. § (1) bekezdés alapján a felek a kötelezettségvállalás jogcímét vételárról kölcsönre megváltoztathatták.

Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság a Ptk. 409. § (3), a 410. § (5) bekezdés, a 412. § (3) bekezdés alapján az adásvételi szerződés érvénytelenségéről. A jogerős ítélet indokolása szerint nincs arra bizonyíték, hogy a felperes és dr. N. Gy. a Kft. által megrendelt tervek felett bármely jogot szerzett volna. A tervek átruházására sem ők, sem a Kft. nem volt jogosult, és a Kft. csak a Ptk. 412. § (3) bekezdés b) pont szerint, az általa megvalósítandó ingatlanberuházás keretei között használhatta azt fel. Az engedélyezési tervre kötött tervezési szerződés 4.3. pontja a megrendelő rendelkezési jogát kizárta, a bontási terv szerződése a Ptk., az Szjt. és végrehajtási rendelete alkalmazását írta elő. Így a tervdokumentációk forgalomképtelenek voltak, az átruházás tárgya lehetetlen szolgáltatás volt [Ptk. 227. § (2) bekezdés].

A kereseti illeték viselése tárgyában az elsőfokú ítéleti rendelkezést a Pp. 253. § (3) bekezdés alapján és a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban (a továbbiakban: Kmr.) 5. § felhívásával azzal az indokolással változtatta meg, hogy az illetékfeljegyzési jogban részesített felperest a tárgyalás berekesztését megelőzően engedett személyes költségmentessége a kereseti illeték megtérítése alól nem mentesítette.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[7] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, elsődlegesen a keresetének helyt adó határozat hozatalát, másodlagosan az első- vagy a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Megsértett jogszabályként a Pp. 1. §-át, a 3. § (3) és a 206. § (1) bekezdését jelölte meg. Az indokai szerint az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 3. § (3) bekezdését, előzetesen nem tájékoztatta a bizonyításra szoruló azon tényről, hogy a tervek felett rendelkezési joga van. A jogerős ítélet ilyen bizonyíték hiányára hivatkozik. A tervek készítői és a Kft. az előzetes egyeztetés során hozzájárultak ahhoz, hogy a terveket dr. N. Gy-vel felhasználja, értékesítse. A tervek átruházását senki nem kifogásolta, az alperes is csak a perben tette vitássá.

A felülvizsgálati kérelem mindkét fokon eljárt bíróság terhére rótta a Pp. 206. § (1) bekezdésének a megsértését. Az indokolásként előadottak szerint a felek a megállapodásokat közös elhatározással, a körülmények ismeretében kötötték. Az elsőfokú bíróság is megállapította, hogy a felperes és dr. N. Gy. a házastársaik/élettársuk révén számos tőkét invesztáltak a Kft.-be a projekt kapcsán. Az alperest ugyanezen, hozzájuk szorosan kapcsolódó személyi kör és érdekeltségükbe tartozó társaság alapította és működtette. Az elsőfokú bíróság bizonyítottnak találta azt, hogy az alperesnek a követelt összegről tudomása volt, az elismerést tartalmazó szerződéseket aláírta. A megállapodások érvényesek, azok alapján a követelése összegszerűségében és jogalapjában is helyálló.

Téves a Ptk. 412. § (3) bekezdés alkalmazása a tervezési szerződésekre, mert ez esetben figyelmen kívül marad az, hogy az építészeti bontási és engedélyezési terv kizárólag egy adott ingatlanhoz kapcsolódik, csak ahhoz lehet felhasználni, célhoz kötött. A tervező általi szabad felhasználásnak ebben az esetben nincs értelme. Az ítélettel ellentétben a felperes álláspontja szerint a megállapodások a Ptk. 198. § (1) bekezdés alapján kötelmi viszonyt hoztak létre a felek között, kötelezettség keletezett a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a követelésére. A 2227/2010. számon közzétett polgári elvi határozat szerint a bíróságot a kereset jogcíme nem köti, a jogviszonyt a tények alapján kell elbírálnia. A Pp. 121. §-hoz fűzött kommentár szerint az érvényesített jog a tényeken alapul, a jogcím annál szűkebb, többnyire jogszabályhely szerinti hivatkozás. A kereset a Ptk. 198. § (1) bekezdésen alapul, a 200. § (1) bekezdés alapján a szerződés tartalmát a felek szabadon megállapíthatták. Az egyértelmű közös akaratukat a Ptk. 207. § (1) bekezdés szerint kell értelmezni akkor is, ha a tartozáselismerésben a jogcímet hibásan fogalmazták meg. Az eljárt bíróságok nem vették figyelembe és nem mérlegelték a szerződések megkötésének felperes által bizonyított előzményeit és körülményeit. Figyelmen kívül hagyták az alperes rosszhiszemű magatartását, amely miatt sérült a Pp. 1. §-ában meghatározott pártatlanság jogelve. A felperes költségmentességére hivatkozással kérte a mentesítését az illeték megfizetése alól.

[8] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.

A Kúria döntése és jogi indokai

[9] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdés alapján csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, a kérelemben megjelölt jogszabálysértés, a Pp. 1. §, a 3. § (3) és a 206. § (1) bekezdés rendelkezéseinek a megsértése kérdésében vizsgálhatta felül. Megállapította, hogy a jogerős ítélet az érdemet érintően a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból nem jogszabálysértő. Az elsőfokú eljárási illeték viselése kérdésében a Kúria az elsőfokú bírósággal értett egyet. Ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján, a következő indokokkal hatályon kívül helyezte, és az első fokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdés alapján helybenhagyta.

[10] A Kúria a felülvizsgálati kérelem hivatkozását a Pp. 1. §-ának megsértésére alaptalannak ítélte. Annak rendelkezése a törvény, azaz a jogalkotó célját fogalmazza meg, amely a bíróságok számára értelmezési szabály, ugyanis az Alaptörvény 28. cikke értelmében a jogalkalmazás során a jogszabály, a jelen esetben a Pp. szövegét elsősorban az 1. §-ban megfogalmazott céljával összhangban kell értelmezniük.

[11] A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelemben előadottakkal szemben az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdésben írt tájékoztatási kötelezettségét teljesítette. Tájékoztatta a felperest arról, hogy bizonyítani kell a tervek feletti tulajdonát, a rendelkezési jogát. A felperes jogi képviselője e felhívásra tett nyilatkozata szerint azt azzal bizonyítja, hogy mindkét Kft. mögött a felperes és dr. N. Gy. állt, így a terveknek tulajdonosaként azzal rendelkeztek (51. sorszámú jegyzőkönyv). A tervek megrendelője azonban az önálló jogalany Kft., így a felperes bizonyítása alkalmatlan volt a releváns tény igazolására. A másodfokú bíróság a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő, helyes és okszerű mérlegelésével állapította meg a Ptk. 227. § (2) bekezdés alapján az adásvételi szerződés érvénytelenségét. A jogvita érdemi eldöntése szempontjából releváns tény bizonyítatlanságának a következményét a másodfokú bíróság érdemi döntésében jogszabálysértés nélkül vonta le. Az ügyben eljárt bíróságok a semmis szerződéssel elérni kívánt joghatás kiváltásához a felperesnek nem adhattak jogsegélyt, az arra alapítottan előterjesztett keresetet el kellett utasítani.

[12] A Kúria szükségesnek ítélte rámutatni a következőkre is: a bizonyítási teher alkalmazására akkor kerül sor, ha a bizonyításra kötelezett fél nem tesz eleget e kötelezettségének. A másodfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a tartozását elismerő alperest terhelte annak a bizonyítása, hogy a felperes követelése érvénytelen szerződésen alapul. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság az átruházott tervek feletti rendelkezési joga bizonyítására helyesen kötelezte a felperest. A bizonyítási kötelezettség általános szabályát megfogalmazó Pp. 164. § (1) bekezdése szerint a polgári perben a feleket állítási és bizonyítási kötelezettség terheli. A bíróságnak a felet a Pp. 163. § alapján bizonyításra szoruló tényállítás kapcsán, az ellenkérelem alapjaként előadottakból kiindulva az anyagi jogi szabályok szerint jelentős tényekre vonatkozóan kell tájékoztatnia [1/2009. (VI. 24.) PK vélemény]. A Pp. 164. § (1) bekezdés alapján azokat a tényeket, amelyek a keresettel érvényesített jog, illetve a keresettel szembeni védekezés alapjául szolgálnak, annak a félnek kell bizonyítania, aki a jogát vagy a keresettel szembeni védekezését érvényesíteni akarja. Azaz az általános szabályok alapján a főbizonyítás a kereset vagy a keresettel szembeni védekezés alapjául szolgáló tények fennállására, valóságára, míg az ellenbizonyítás - a főbizonyító fél perbeli ellenfelének a cselekményeként - ugyanezen tények fenn nem állására, valótlanságára vonatkozik. A bizonyítási teher átfordulása azt jelenti, hogy a fő- és az ellenbizonyítás iránya felcserélődik. Ez alapulhat törvényi vélelmen, eljárásjogi rendelkezésen vagy anyagi jogi szabályon, mint a perbeli esetben a Ptk. 242. § (1)-(2) bekezdésben szabályozott tartozáselismerés esetén.

[13] A bizonyítási kötelezettségre vonatkozó szabályok azonban mindig a konkrét üggyel kapcsolatban érvényesülnek. Miután az elsőfokú eljárásban a felperes úgy nyilatkozott, hogy a tervek meg nem fizetett vételárát minősítették kölcsönné, az alperes vitatta a tervek feletti rendelkezési jogát, a felperest felhívta annak bizonyítására (11., 12., 14., 16., 19., 48., 50. sorszám). Az alperes által állított releváns, az adásvételi szerződés jogerős ítéletben megállapított érvénytelenségéhez vezető tény - a rendelkezési jog hiánya - nemleges, annak bizonyítása a számára nem volt lehetséges. A bírói gyakorlat szerint a bizonyítási teher megfordul minden olyan esetben is, amikor a bizonyító fél bizonyítási lehetősége teljesen lehetetlen, mert a helyzet „információ-asszimetrikus", bizonyítási szükséghelyzet. A perben a bizonyítási teher megfordítását több körülmény indokolta. Egyrészt kizárólag a felperes bizonyíthatta a rendelkezési jogosultságát, tőle volt a perben elvárható a nemleges tényállítás valós voltát kizáró tények fennállásának a bizonyítása. Másrészt a perben rendelkezésre álló bizonyítékok, különösen a felperes személyes előadásai (17., 45. sorszám), a tervezési szerződések jogerős ítéletben hivatkozott tartalma az alperes tényállításának a valóságát nagyon valószínűvé tették.

[14] A Kúria a felülvizsgálati kérelemben a megsértettként megjelölt jogszabályhely kapcsán kifejtett jogi állásponttal, a jogszabálysértésre való hivatkozásának további indokaival nem értett egyet. Az adásvételi szerződés érvénytelensége kapcsán a másodfokú bíróság jogi indokolását teljes körben osztotta.

[15] A Kúria alaposnak találta a felperes felülvizsgálati kérelmét az elsőfokú eljárási illeték viselésének a kérdésében. Az, hogy a Pp. 86. § (2) és a Kmr. 5. § (5) bekezdés alapján az eljárás megindítását követően előterjesztett kérelem alapján engedett költségmentesség hatálya nem terjed ki az eljárás korábbi szakaszára, azt jelenti, hogy a felet nem mentesíti pervesztessége esetén azon költségeknek a megfizetés alól, amelynek a viseléséről a bíróság már döntött. Ennek esetei a Pp. 77. § első mondatába foglalt fő szabály - a bíróság a perköltség viselése felől az ítéletben vagy az eljárást befejező egyéb határozatban dönt - alóli kivételek, a Pp. 77.

§ második és harmadik mondatában írt esetek, vagy amikor a bíróság a perköltség felől részítéletben (részegyezséget jóváhagyó, a pert részben megszüntető végzésben) rendelkezik. A költségmentességi kérelem azt célozza, hogy a fél mentesüljön az eljárásban éppen esedékes és/vagy később felmerülő költség előlegezése, majd a viselése alól. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 3. § (4) bekezdés alapján az eljárási illetékkötelezettség az eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztésekor keletkezik, azt a 74.

§ (1) bekezdés szerint az eljárást kezdeményező iraton kell megfizetni, kivéve ha az illeték viseléséről a bíróság az eljárást befejező határozatában dönt. Az Itv. 4. § (1) bekezdés második mondata szerint az illeték fizetésére egyébként kötelezett mentessége (személyes illetékmentesség) esetén az illetéket a mentes féltől nem lehet követelni, az 56. § (1) bekezdés alapján nem kötelezhető az illeték fizetésére az, aki külön jogszabály szerint költségmentességet, vagy e törvény szerint illetékmentességet élvez [Kmr. 13.

§ (1) bekezdés]. A Pp. 86. § (2) bekezdés első és második mondatának a rendelkezéséből is az következik, hogy - szemben a végrehajtás eljárás eltérő szabályával - a költségmentesség csupán az ellenfél javára megítélt perköltségek megtérítésének a kötelezettségét nem érinti. A Kúria álláspontja szerint abban az esetben, ha a költségviselésről történő döntés időpontjában a fél költségmentes, fizetésre nem kötelezhető. Így foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság a BH1992. 110. szám alatt közzétett eseti döntésében is.

Záró rész

[16] A felperes felülvizsgálati kérelme a keresete tárgyában nem vezetett eredményre, ezért a Kúria a Pp. 270. § (1) bekezdés szerint alkalmazott Pp. 78. § (1) bekezdés alapján kötelezte az alperes javára perköltség megfizetésére. Az alperes képviseletét ellátó ügyvéd munkadíját a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2), (5) és (6) bekezdése alapján, a felülvizsgálati eljárásban ténylegesen kifejtett ügyvédi tevékenység és a tárgyaláson kívüli elbírálás figyelembevételével, a 4/A. § (2) bekezdés szerint az általános forgalmi adó felszámításával állapította meg. A felperes a meg nem fizetett felülvizsgálati eljárási illeték megtérítésére a Kmr. 13. § (1) bekezdés alapján nem volt kötelezhető, azt a 14. § szerint az állam viseli.

[17] Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el. E határozat ellen a felülvizsgálatot a Pp. 271. § (1) bekezdés e) pontja zárja ki.

Budapest, 2017. szeptember 26.

Dr. Kollár Márta s.k. a tanács elnöke, dr. Kocsis Ottilia előadó bíró, dr. Puskás Péter s.k. bíró

A kiadmány hiteléül:

Sz.Sz. bírósági ügyintéző