Legislator Case Law & Legislation
Pfv.21804/2017/7 AI generated

Court dismisses plaintiff's claim due to statute of limitations and unproven damages in tax refund case.

Case Number Pfv.21804/2017/7
Court / Authority
Jurisdiction Hungary (HU)
Decision Date
Outcome Dismissed

Legislator summary

AI generated

The Supreme Court set aside the final judgment and upheld the first-instance decision, dismissing the plaintiff's claim for damages. The plaintiff argued that the defendant failed to respond to tax refund requests, causing the claim to mature, but the court found no evidence that the tax refund was actually denied or that damages occurred. Consequently, the court ruled that the claim was time-barred and the damages were unproven.

Legislator headnote

AI generated

Ptk. 325. § (1) bekezdése; Ptk. 326. § (2) bekezdése: A követelés érvényesítése menthető ok nélkül eltelt időtartamon belül nem lehetséges, ha a jogosult tudta volna az akadály megszűnését.

Keywords

AI generated
statute of limitations tax refund claim unproven damages civil liability supreme court review

Cited Legislation

AI generated
Ptk. 301/A. § (2) bekezdése
napjától számított a régi Ptk. 301/A. § (2) bekezdése szerinti késedelmi kamata, továbbá 140.273.765 forint, másodlagosan 323.443.000 forint, ennek 2009.
Ptk. 325. § (1) bekezdés
napjáig elévült, így bírósági úton nem érvényesíthető (régi Ptk. 325. § (1) bekezdés).
Ptk. 326. § (2) bekezdés
A felperes a másodlagosan előterjesztett keresete kapcsán hivatkozott az elévülés nyugvására (régi Ptk. 326. § (2) bekezdés).
Pp. 270. § (1) bekezdés
A felperes a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp.
Pp. 78. § (1) bekezdés
[17] A perköltségről a Pp. 78. § (1) bekezdése, a 32/2003.
Pp. 275. § (3) bekezdés
[43] Mivel a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból jogszabálysértő volt, azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
AI generated

Need to analyze how this precedent applies to your matter?

Cross-reference this judgment against statutes, commentaries, and subsequent citing case law inside Legislator AI.

Open in Legislator →

Full text

A Kúria

mint felülvizsgálati bíróság

ítélete

Az ügy száma: Pfv.V.21.804/2017/7.

A tanács tagjai: Dr. Molnár Ambrus a tanács elnöke, Dr. Madarász Anna előadó bíró, Dr. Magosi Szilvia bíró

A felperes:

A felperes képviselője: Oppenheim Ügyvédi Iroda, ügyintéző: Dr. Farkas Zsolt ügyvéd)

Az alperes:

Az alperes képviselője: Tercsák Ügyvédi Iroda : Dr. Tercsák Tamás ügyvéd)

A per tárgya: kártérítés

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes (46. sorszám)

A csatlakozó felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes (Pfv.3 sorszám)

A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Fővárosi Ítélőtábla 20.Gf.40.121/2017/7/I.

Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Fővárosi Törvényszék 29.G.40.754/2016/39.

Rendelkező rész

- A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

- Kötelezi a felperest, hogy 15 (tizenöt) nap alatt fizessen meg az alperesnek 10.000.000 (tízmillió) forint felülvizsgálati és fellebbezési együttes eljárási költséget.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[1] A 2016. február 16. napján előterjesztett, majd módosított keresetében a felperes elsődlegesen 323.443.000 forint, ennek 2014. január 1. napjától számított a régi Ptk. 301/A. § (2) bekezdése szerinti késedelmi kamata, továbbá 140.273.765 forint, másodlagosan 323.443.000 forint, ennek 2009. november 30. napjától számított a régi Ptk. 301/A. § (2) bekezdése szerinti késedelmi kamata megtérítésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy közte és az alperes között 1999. óta megbízási jogviszony állt fenn, melynek keretében az alperes a felperes által belföldön beszerzett termékeket és igénybe vett szolgáltatásokat terhelő, előzetesen felszámított általános forgalmi adó (áfa) visszatérítése érdekében eljárt, az adóhatóság előtt ellátta a felperes képviseletét.

A 2008. évre vonatkozó áfa visszaigénylése érdekében az alperes 2009. március 16. napján hiányos tartalmú kérelmet terjesztett elő az elsőfokú adóhatóságnál, ezért az APEH Kiemelt Adózók Igazgatósága 2009. május 20. napján hiánypótlást rendelt el. Az alperes a felhívásnak megfelelően nem tett eleget a hiánypótlásnak, ezért az elsőfokú hatóság a kérelmet elutasította, határozatát 2009. augusztus 4. napján kézbesítette az alperesnek, mint a felperes képviselőjének. Az alperes által előterjesztett fellebbezést az APEH Központi Hivatal Kizárólagos Illetékességi Ügyek Osztálya, mint másodfokú hatóság elutasította, mert az elsőfokú eljárásban hiányolt nyilatkozat megtétele a fellebbezési eljárásban sem történt meg.

A másodfokú határozatot az alperes 2009. november 30. napján vette át, de arról a felperest nem tájékoztatta, a 2008. évre járó áfa visszatérítése érdekében semmilyen módon nem járt el, a felperes 2010. augusztus 23-i, majd 2014. augusztus 21-i e-mailjeire nem, illetve érdemben nem válaszolt, nem tett intézkedést. Csak 2015. március 9. napján adott tájékoztatást az alperes a kérelem sorsáról, a másodfokú határozat tartalmáról. A felperes 2015. augusztus 17. napján e-mailben felszólította az alperest 323.443.000 forint és kamatai szerződésszegéssel okozott kár megtérítésére, ami megfelelt az alperes által közölt visszatérítendő áfa összegének.

Az alperes a kár megtérítése elől elzárkózott. Az alperes a megbízási szerződést megszegte, amikor az adóhatóság előtti eljárásban a felperes képviselőjeként nem a hatályos jogszabályok szerinti nyilatkozatot tett. Ez a hiba korrigálható lett volna az adójogi elévülési időn belül, ha az alperes megteszi a megfelelő nyilatkozatot. Erre amiatt nem került sor, mert az alperes a jogerős döntést átvette, de azt elkeverte, még a felperes érdeklődésére sem tudta előtalálni. A felperest az adójogi igény elévülésében közrehatás nem terheli.

Arról sem kapott tájékoztatást, hogy az alperes nevében eljáró személy már nem az alperesnél, hanem a másik magyar leányvállalatánál dolgozik. Nevezett személy az alperes képviseletében eljárva közölt visszajelzéseket, válaszokat a felperesnek. A felperes kára abban áll, hogy 2014. január 1. napján elvesztette annak lehetőségét, hogy a 2008. évre vonatkozó áfa összegét visszaigényelhesse. A felperes azáltal is kárt szenvedett, hogy az alperes nem a megfelelő jogszabály alapján igényelte vissza az áfát.

Ez esetben a felperes már az elsőfokú határozat meghozatalával jogosulttá vált volna az abban érintett összeg (260.987.752 forint) visszatérítésére, az alperes szerződésszegése miatt nem tudott rendelkezni ezen összeg felett, a használat elmaradásából kár érte, nem tudta befektetni, kamatoztatni. A felperes általános kártérítésként a pénzhasználat általános ellenértékének tekinthető a gazdálkodó szervezetek közötti késedelmi kamat mértékével azonos kártérítést érvényesített, melynek mértéke 2009. november 26.

és 2013. december 31. napja közötti időszakra számítva 140.273.765 forint.

[2] Keresete jogszabályi hivatkozása a régi Ptk. 318., 339., 355. §-a, 359. § (1), 474. § (1) és (2) bekezdése volt.

[3] Az alperes védekezésére előadta, nincs relevanciája, hogy a helyzet tisztázása során az alperes képviseletében járt-e el. A felperes nem mos össze egyetlen alperesi cégcsoportbeli entitást a másikkal, csak azt állítja: az alperes nevében tett az üggyel kapcsolatos nyilatkozatokat, folytatott a felperessel egyeztetést. Állította, neki pusztán azt kell igazolnia, hogy az alperes egy vele fennálló jogviszony alapján járt el. Ezt az adóhatósági határozatok vitán felül igazolják. A perbeli jogvita szempontjából annak van jelentősége, hogy az alperes a felperes érdekeinek megfelelően, kellő gondossággal járt-e el.

Azt pedig, hogy a megbízási jogviszonyra irányadó törvényi feltételektől a felek eltértek volna, már az alperesnek kell bizonyítani. A felperes oldalán bekövetkezett kárral, annak az alperesi mulasztással fennálló okozati összefüggésének vitatásával kapcsolatban arra hivatkozott, hogy ugyanazon tényállás mellett érdemben változatlan jogszabályi környezetben mind korábban, mind később az adóhatóság az ügyet érdemben eldöntve visszatérítette az áfát, és ez nem hagy kétséget afelől, hogy a közbenső évben is ez történt volna, ha az alperes tisztában lett volna a formai követelményekkel.

Az alperes a kereseti kérelmeket félreértelmezi. A felperes két különböző károkozó magatartás alapján érvényesít igényt. Az egyik szerint az alperes hibás eljárása miatt az adott időpontban nem jutott hozzá a visszaigényelt összeghez, így azzal nem tudott rendelkezni, a helyes jogszabályi hivatkozás mellett már 2009 őszén megkapta volna a visszatérítést. A másik károkozó magatartás az volt, hogy 2013. december 31. napjáig nem tette meg azt a lépést a visszatérítés sikere érdekében amellyel az adójogi elévülés elkerülhető lett volna.

Ezzel a magatartással 2014. január 1. napjával véglegesen megfosztotta a felperest a visszaigényelni kívánt összegtől. Az elévülési kifogással kapcsolatban előadta, hogy az elévülés 2015. március 9. napjáig nyugodott, mert az alperes ekkor tájékoztatta először a rábízott ügy mikénti kimeneteléről. Az hogy a visszaigénylés lehetősége „végképp megszűnt", csak az adójogi elévülés bekövetkeztével történt meg. Arra az esetre, ha bíróság elfogadná a 2009. november 30. napjával történő esedékessé válást, előadta, hogy az elévülés 2015. március 9. napjáig nyugodott, mert az alperes ekkor adott először tájékoztatást az áfa-visszatérítés tárgyában, tájékoztatás hiányában pedig nem volt abban a helyzetben, hogy igényét érvényesítse.

Ehhez képest pedig egy éven belül megindította a pert. A 2009. november 30. és 2013. december 31. napja közötti időszakra vonatkozó, a pénzhasználat lehetőségétől való megfosztásban álló kárigény nem a kezdőnappal következett be teljes egészében, hanem folyamatosan napról napra. Az elévülés nem csupán az adóeljárás kimeneteléről való tudomásszerzésig, hanem addig az időpontig nyugodott, amíg a felperes számára - az alperes tájékoztatása alapján - világossá vált, hogy nincs lehetősége az áfa visszaigénylésére.

Eddig az időig a felperes nem volt abban a helyzetben, hogy felismerje, az alperessel szemben kártérítési igénye állhat fenn amiatt, hogy az adóeljárást súlyosan gondatlanul intézte, annak eredményéről a felperest nem értesítette, és a felperesnek nem állnak rendelkezésére további lépések az áfa visszaigénylésének elérésére.

[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperes a perben érvényesített követelésével nem lépett fel az alperessel szemben. A dokumentumok tanúsága szerint a pert megelőző levelezés nem az alperessel folyt, mert a Ltd. nevű társaság képviseletében járt el. Ez a társaság és az alperes egymástól független, önálló entitás, közöttük együttműködés kizárólag szerződéses alapon, egyedi esetekben van, a két társaság semmilyen módon nem lát rá egymás ügyeire, nem irányítják egymást.

A felperes nem kísérelte meg annak tisztázását, hogy miért nem az állítása szerinti szerződéses partnerével állt levelezésben. Visszautasította a felperesnek azt a kísérletét, hogy az alperes helyett az alperesi cégcsoportot törekszik középpontba helyezni azzal a szándékkal, hogy elleplezze, nem az alperessel egyeztetett a korábbiakban, nem az alperest szólította fel kártérítési igénye teljesítésére. A kereseti kérelem alapján őt terhelő bizonyítási kötelezettség körében a felperes nem bizonyította az alperes és közte megbízási jogviszony létrejöttét és tartalmát.

A felperes egy 1999-ben létrejött megbízási jogviszonyról tett előadást, de azt nem csatolta, a szerződés alapján teljesítendő szolgáltatásokat nem ismertette. A felek között azonban a megjelölt időben jogviszony nem jöhetett létre, mert az alperest 2001-ben jegyezték be a cégnyilvántartásba. A megállapodás létrejöttének és pontos tartalmának ismerete a felperes szerződésszegésre alapított igénye miatt elengedhetetlen, csakúgy mint az alkalmazandó jog és az eljáró bíróság esetleges kikötése tárgyában.

Állította, a bizonyítás a felperest terheli, és nem hárítható át az alperesre. A felperes nem igazolta, hogy az alperes mulasztásával okozati összefüggésben kára keletkezett. A 2008. évre vonatkozó áfa-visszatérítéssel összefüggésben érvényesített kártérítési igény kapcsán a felperes tényként kezeli, hogy a visszaigénylés meghiúsulására az alperes vélt mulasztása vezetett. Az adóhatóság a felperes kérelmét formai okból utasította el, nincs adat arra, hogy érdemben az adóhatóság egyébként kedvezően bírálta volna el.

A felperes azt is bizonyítani tartozik, hogy hiánytalan kérelem esetén a kiutalás mindenképpen megtörtént volna. Az eljárásra jogosult hatóságok döntését nem lehet garantáltnak, adottnak tekinteni, és a felperes igazolható kár, illetve okozati összefüggés hiányában az esetben sem érvényesítheti a visszaigényelt áfa összegének megfelelő, valamint azzal összefüggésben keletkezett egyéb állítólagos kárigényét, ha bizonyítja, hogy részben vagy egészben az alperes mulasztására visszavezethető okból esett el attól a lehetőségtől, hogy a 2008.

évre vonatkozó áfa összegét visszaigényelje. Ezek az érvek irányadóak a felperes másodikként érvényesített követelésére is. Egyébként a felperes által érvényesített két kártérítési igény logikailag kizárja egymás és a káronszerzés tilalmába ütközne. A felperes ugyanazt a károsodást két kárigénye szempontjából két különböző esedékességgel veszi figyelembe, ugyanazon károsodás miatti kártérítési igény kizárólag egyszer válhat esedékessé. A felperes semmivel sem támasztotta alá, hogy az általa másodikként megjelölt kártérítési igény az elsőként érvényesítettől különböző tényen, jogcímen, azaz eltérő károsodáson alapulna.

Azt a sérelmet, hogy a károsodás bekövetkezte és a kárért felelős személy teljesítése közötti időszakban a kártérítésként követelt összeg nem áll a károsult rendelkezésére, a magyar jog a késedelmi kamat intézményével orvosolja. A felperes az elsőként megjelölt kártérítési követelése tekintetében arra hivatkozott, hogy kára 2014. január 1. napján következett be, amikor elvesztette a visszaigényelhető áfa összegét az adójogi elévülés folytán, ez esetben a kártérítési igény is ekkor vált esedékessé, az ezt megelőző időszakra nincs jogi alapja bármilyen kár érvényesítésének.

Ebből az következik, hogy 2014. január 1. napját megelőzően az ezen a napon bekövetkezett károsodásra tekintettel nem érvényesíthető kártérítési igény. A felperes kereseti kérelmei nem alkotnak tényleges tárgyi keresethalmazt, annak ugyanis anyagi jogi előfeltétele, hogy a kereseti követelések különböző jogi tényeken alapuljanak, különböző jogviszonyból származzanak, vagy tartalmuk legyen különböző. A felperes kereseti kérelmei legfeljebb ún. látszólagos keresethalmazatot eredményezhetnek, amennyiben egymást kölcsönösen kizárják, egyidejű létezésük csak átmeneti jellegű, kielégítést végső soron csak az egyik nyerhet.

A felperes a kár összegszerűségét nem bizonyította, nem mutatta be, mit tartalmazott konkrétan a 2009. március 16. napján előterjesztett áfa-visszatérítési kérelme.

[5] Mindezek mellett a felperes kártérítési igényének elévülésére hivatkozott. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 249. § (3) bekezdése a belföldön nem letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési jogának témakörét kivette az általános elévülési szabályok alól. A kérelem hiányainak korrekciója már az elsőfokú elutasító döntés meghozatalakor, 2009. június 28. napján sem volt lehetséges. A döntés a másodfokú határozattal 2009. november 30. napán emelkedett jogerőre, polgári jogi értelemben a kár ekkor vált esedékessé (régi Ptk. 360. § (1) bekezdés). 2014. november 30. napjával a visszaigényelt áfa összegére vonatkozó kártérítési követelés elévült (régi Ptk. 326. § (1) bekezdés). Ugyancsak elévül a felperesnek a pénzhasználat lehetőségétől való megfosztás miatti kárigénye is. Az igényérvényesítés elmaradását illetően nincs menthető ok, hiszen a felperes a visszaigényelt áfa hiányát már 2010-ben észlelte (F/6.) Előadta továbbá, nem eshet a terhére, hogy nem jelezte a felperesnek, miszerint az alperes képviseletében nem tehet nyilatkozatot. Az, hogy a felperes megalapozatlanul bízott nevezett hiányzó képviseleti jogosultságában, nem róható fel az alperesnek. Az a körülmény, hogy az adóhatóság előtt a felperes képviseletében alperesi munkavállalók, mint meghatalmazottak eljártak, logikusan utalhatnak a peres felek közötti szerződéses együttműködés létezésére, de a rendelkezésre álló információk alapján sem az együttműködés típusára, sem tartalmára, sem a felek pontos jogaira és kötelezettségeire nem vonható le egyértelmű következtetés. Ezek nélkül szerződésszegésre alapított kártérítési igény nem bírálható el. Végül utalt arra, hogy vizsgálandó, a felperes teljesítette-e a kárenyhítési kötelezettségét.

Az első- és másodfokú ítélet

[6] A Fővárosi Törvényszék 2017. január 17. napján meghozott 29.G.40.754/2016/39. számú ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az alperesnek 6.985.000 forint perköltséget.

[7] A Pp. 3. § (5), 163. § (2), 164. § (1), 206. § (1) és (2) bekezdése, továbbá a régi Ptk. 474. § (1) bekezdése ismertetését követően kifejtette, a felperesnek kellett igazolnia, hogy a felek között megbízási jogviszony állt fenn, és mi volt ennek a tartalma. Megállapította, hogy a felek - az alperes által sem vitatottan - megbízási jogviszonyban álltak, ennek alapján az alperes kötelezettsége volt eljárni a felperes 2008. évi áfa-visszatérítésre irányuló adóhatóság előtti eljárása során. A megbízási jogviszonyt az adóhatósági eljárásban csatolt okiratok is igazolják, de nem igazolják a megállapodás megkötésének körülményeit és tartalmát.

[8] Az alperes 2009. november 30. napján vette át a másodfokú adóhatósági határozatot, amit nem továbbított a felperes felé, a határozattal kapcsolatban nem tett egyéb intézkedést sem. Ezzel a magatartással az alperes nem a megbízó érdekeinek megfelelően járt el, magatartása felróható. A régi Ptk. 339. § (1), 318. § (1), 355. § (1) és 359. § (1) bekezdésének felhívását követően rámutatott, a felperesnek kellett bizonyítani, hogy az alperes jogellenes magatartásával összefüggésben kára keletkezett, vagyis az alperes jogellenes, szerződésszegő magatartását, a saját kárát, a kettő közötti okozati összefüggést, csakúgy mint a kár összegszerűségét, a késedelmi kamat kezdőidőpontját és mértékét. Ezzel szemben az alperesnek kellett bizonyítania, hogy jogszerűen, az adott helyzetben általában elvárható módon járt el.

[9] Az alperes védekezése folytán elsőként a követelés elévülését vizsgálta a régi Ptk. 324. § (1), 325. § (1), 326. § (1), (2), 327. § (1) és 360. § (1) bekezdésének keretei között. Az alperes 2009. november 30. napján átvette a másodfokú adóhatósági határozatot, azzal kapcsolatban intézkedést nem tett, nem a felperes érdekeinek megfelelően járt el, szerződésszegést valósított meg. Az alperes 2009. november 30. napjával okozott kárt a felperesnek, az elévülés kezdőidőpontja ezzel azonos.

[10] A felperes mint nemzetközi gazdálkodó szervezet köteles minden évben adóbevallást, záró mérleget készíteni. A felperesnek legkésőbb 2009. végén fel kellett ismernie, hogy a 2008. évre vonatkozó visszaigényelt áfa összege nem érkezett be. A felperes legkésőbb 2009. december 31. napján már abban a helyzetben volt, hogy felismerje a visszaigényelt áfa hiányát. Az ötéves elévülési idő 2014. december 31. napján telt el. A felperes is azt nyilatkozta, hogy a perbeli időszakot követő 2009. évre vonatkozó áfa visszatérítése már 2009-ben megtörtént a részére. 2009. december 31-ét követő öt éven belül 2014. december 31. napjáig nem szólította fel az alperest az áfa-visszatérítésre vonatkozó 323.443.000 forint, valamint 140.273.765 forint igényével kapcsolatban. 2014-ben az alperes e-mail címére is megküldött levelek tartalmuk szerint felszólításnak nem minősülnek. Az elsőfokú bíróság 2014. december 31. napjával a felperes kártérítés iránti követelése elévülését állapította meg, így bírósági úton nem érvényesíthető.

[11] A 140.273.765 forint kárigénnyel kapcsolatosan kifejtette, hogy a pénzhasználattól való megfosztás ténye és az áfa visszatérítés elmaradása a károkozás szempontjából nem különíthető el. Amennyiben az alperes azzal okozott kárt, hogy rossz nyomtatványt nyújtott be az elsőfokú adóhatósághoz, és ezért 2009. július 28. napján a kérelmét elutasították, akkor az elévülési határidő ezen időponttól lenne számítandó, a követelés ebben az esetben is elévült. A felperes nem igazolta azt sem, hogy az elsőfokú adóhatósági határozat meghozatalától kezdődően 140.273.765 forint kára merült fel. A felperes mint elmaradt vagyoni előny iránti igényt terjesztette elő ezen összegre vonatkozó kérelmét. Az elmaradt vagyoni előny azonban nem egyezik meg a kamat összegével, és a felperes az összegszerűséget sem igazolta.

[12] Az adójogi elévülési határidő (2014. december 31.) nem hosszabbíthatja meg a régi Ptk.-ban meghatározott öt éves elévülési időt. A felperesnek már 2014. december 31. napja előtt is lehetősége lett volna igényt érvényesíteni az alperes felróható magatartása miatt.

[13] Nem fogadta el az elévülés nyugvására vonatkozó felperesi előadást, mivel semmi sem akadályozta abban, hogy 2009-től kezdődően információt kérjen az alperestől az áfa visszaigényléséről. A követelés érvényesítése a felperes érdekében állt, ezért neki kellett volna lépéseket tenni. A régi Ptk. 4. § (1), (2) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettség nemcsak a megbízottat, de a megbízót is terheli.

[14] A felperesnek a kártérítés megfizetésére vonatkozó első felszólítása az öt éves elévülési határidőt követő, 2015. augusztusi e-mail volt, amit azonban nem az alperesnek küldött meg. a 2014 augusztusától folytatott levelezés időpontjában már nem állt az alperes alkalmazásában. Az hogy nevezett nem jelezte külön, nem jogosult a nevében eljárni, nem róható az alperes terhére. nem tekinthető a 2014. évtől folytatott levelezés során az alperes képviselőjének, de álképviselőjének sem, minthogy eljárását az alperes nem hagyta jóvá.

[15] 2015. augusztus 17-ét megelőzően a felperes kártérítés megfizetésére vonatkozó felszólítást nem közölt, csak arról folyt a levelezés, milyen lehetőségek vannak az áfa visszaigénylésére. A felperes 2016. február 3-i irata szólította fel az alperest kártérítés megfizetésére. A felperesnek kellett volna bizonyítani a jogalapot, az elévülés megszakadását, illetve nyugvását, e kötelezettségének azonban nem tudott eleget tenni, és ezen alapult a kereset elutasítása.

[16] Az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy volt-e egyéb mód az áfa-visszatérítésnek a nem megfelelő formanyomtatvány előterjesztésén kívül, és nem vizsgálta a felperes keresetének összegszerűségét sem.

[17] A perköltségről a Pp. 78. § (1) bekezdése, a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (6) bekezdése alapján döntött.

[18] A felperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróságnak a per érdemi tárgyalására kötelezését, másodlagosan az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset teljesítését kérte.

[19] Az alperes csatlakozó fellebbezése az ítélet indokolásának megváltoztatására irányult.

[20] A Fővárosi Ítélőtábla 2017. június 15. napján meghozott 20.Gf.40.121/2017/7/I. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 323.443.000 forintot, ennek 2009. november 30. napjától a kifizetés napjáig járó a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat 7%-kal növelt összegű késedelmi kamatát; mellőzte a felperest az alperes javára perköltség fizetésére kötelező rendelkezést; kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 2.200.000 forint+áfa ügyvédi munkadíjból és 1.115.786 forint egyéb költségből álló elsőfokú részperköltséget. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 1.100.000 forint+áfa ügyvédi munkadíjból és 1.750.000 forint egyéb költségből álló másodfokú részperköltséget.

[21] Rögzítette, az elsőfokú bíróság a kereset elbírálásához szükséges tényállást túlnyomórészt helyesen állapította meg, de abból téves jogi következtetésre jutott az elévülés nyugvásával kapcsolatban. Eljárása során olyan súlyú eljárási szabálysértés nem történt, ami az elsőfokú ítélet fellebbezési korlátokra tekintet nélküli hatályon kívül helyezését indokolta volna.

[22] Elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a felek között létrejött-e olyan jogviszony, ami alapján a felperes szerződésszegéssel okozott kár megtérését igényelhette. A felperesnek nem állt rendelkezésére írásba foglalt szerződés, az alperes pedig az elsőfokú ítélet ezen megállapításával ellentétben (ítélet 25. oldal 8. bekezdés) mindvégig vitatta a megbízási jogviszony fennálltát. E tárgyban az ítélőtábla mellőzte az elsőfokú bíróság alperesi elismerésre utaló megállapítását. Ténynek tekintette ugyanakkor, hogy az alperes 2006. évre vonatkozóan a felperes részére az áfát visszaigényelte, hogy 2009 márciusában kérelmet nyújtott be a felperes képviseletében eljárva a 2008. év és 2009. év első negyedéve vonatkozásában a visszatérítés iránt, és 2010-ben is tárgyalásokat folytattak az áfa-visszaigénylés megbízási díjának mértékéről. Az alperes felperes általi meghatalmazásának ténye, az adóhatósági határozat tartalma, az adóhatósági határozat alperes részére történő kézbesítése mint közvetett bizonyítékok olyan zárt logikai láncot alkotnak, amely alapján az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a peres felek között megbízási jogviszony állt fenn, amelynek keretében az alperes a felperes által belföldön beszerzett termékeket és igénybe vett szolgáltatást terhelő előzetesen felszámított 2008. évi és 2009. év első negyedévi áfa visszatérítése érdekében eljárt, az erre irányuló adóhatóság előtti eljárásban a felperes képviseletét ellátta. A megbízási szerződés pontos tartalma valóban nem volt megállapítható, azonban jogszabály rendelkezik arról, hogy mi a megbízott feladata, és azt az alperes sem állította, hogy a régi Ptk. szabályaitól eltérően állapodtak volna meg, hogy az alperes nem volt köteles a rábízott ügyet ellátni, és a megbízást a megbízó érdekének megfelelően teljesíteni. A felek jogviszonyára tehát a régi Ptk. 474. § (1) és (2) bekezdése irányadó. Kizárólag létező (fennálló, létrejött) jogviszony szerinti követelés évülhet el, ezért a megbízási jogviszony fennálltának megállapítását követően az volt vizsgálandó, hogy a felek szerződését az alperes megszegte-e, amennyiben igen, azzal okozati összefüggésben keletkezett-e a felperesnek alperes által megtérítendő kára.

[23] A régi Ptk. 318. § (1), 339. § (1) bekezdésére figyelemmel a felperesnek kellett bizonyítani az alperesi magatartás jogellenes voltát, a kár bekövetkeztét, valamint e kettő közötti okozati összefüggést. Ezek bizonyítása esetén pedig az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy magatartása nem volt felróható, azaz úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A másodfokú bíróság szerint a felperes bizonyította, hogy az alperes szerződésszegő magatartása folytán kár érte. Az adóhatósági határozatok szerint a kérelem elutasítását az alapozta meg, hogy az alperes nem csatolt a jogszabályi előírásoknak megfelelő felperesi nyilatkozatot, és a hiánypótlásnak sem tett e körben eleget. Nem a megbízó érdekeinek megfelelően teljesített, ezzel szerződésszegést követett el, felróható magatartásával okozati összefüggésben nem kapta meg a felperes a visszaigényelt áfát, melynek összege a régi Ptk. 355. § (4) bekezdése alapján az alperes által megtérítendő kárnak minősül.

[24] Az elsődlegesen előterjesztett kereseti kérelem tárgyában a másodfokú bíróság osztotta az elévüléssel kapcsolatos álláspontot, az elévülés nyugvását illetően azonban tévesnek minősítette az elsőfokú bíróság következtetését. A felperes igénye a károsodás bekövetkeztekor már bírósági úton érvényesíthetővé, azaz esedékessé vált (régi Ptk. 326. § (1), 360. § (1) bekezdés). A kártérítési követelés elévülése akkor is a követelés esedékességekor kezdődik, ha a károsult a károkozásról később szerzett tudomást. Ilyen esetben azonban indokolt lehet az elévülés nyugvására vonatkozó szabályok alkalmazása. Az elévülés az elutasítást tartalmazó jogerős adóhatósági határozat keltekor (2009. november 10.) megkezdődött. Az igényérvényesítés lehetősége nem az adójogi elévülés elteltével veszett el. A belföldön nem letelepedett adóalany általános forgalmi adó visszatéríttetési jogának gyakorlásához fűződő igazolási kötelezettségekről, az általános forgalmi adó visszatérítési kérelem kötelező adattartalmáról és egyes eljárási szabályokról szóló 36/2007. (XII. 29.) PM rendelet (PM rendelet) 11. § (1) bekezdés aa) pontja, az Áfa tv. 249. § (3) bekezdése együttes értelmezésével az a következtetés vonható le, hogy az adó-visszatérítés iránti kérelemnek a naptári évet követő év június hónapjának 30. napjáig az adóhatósághoz be kellett érkeznie, az ezt követően beérkező kérelmeket az adóhatóságnak el kellett utasítania. A PM rendelet 11. § (2) bekezdésében foglaltakból levonható az a következtetés, hogy amennyiben a kérelmet azért utasították el, mert azt hiányosan nyújtotta be, a kérelmező ismételten benyújthatta, azonban ezt csak a benyújtásra nyitva álló határidőben tehette volna meg, az adott esetben pedig az adóhatóság elsőfokú határozatait is a határidő letelte után vette át az alperes. A visszaigénylés lehetőségétől tehát a felperes a másodfokú jogerős határozat keltének időpontjában, 2009. november 10. napján már elesett, a kár ebben az időpontban bekövetkezett, és ekkor az elévülés megkezdődött, így az elsődleges keresettel perbe vitt igény elévült, az alaptalan.

[25] A látszólagos keresethalmazat formájában előterjesztett másodlagos kereseti kérelmet viszont alaposnak találta. A felperes a másodlagosan előterjesztett keresete kapcsán hivatkozott az elévülés nyugvására (régi Ptk. 326. § (2) bekezdés). A 2008-as gazdasági évre vonatkozó könyveléséből a felperesnek legkésőbb 2009. december 31. napján fel kellett ismernie az áfa hiányát, ezért az elévülés ekkor megkezdődött és 2014. december 31. napján eltelt. Minden olyan körülmény, ami miatt a jogosult követelését menthető okból nem tudja érvényesíteni, az elévülés nyugvását eredményezi.

A kártérítési igény elévülése nyugszik a károsodásról való tudomásszerzésig. Annak van jelentősége, hogy a felperes mikor szerzett tudomást az őt ért kárról. Önmagában az, hogy a visszatérítendő áfát 2009. december 31-ig nem kapta meg, még nem jelenti a károsodásról való tudomásszerzést. A felperes belföldön le nem telepedett adóalany, ezért is kötött megbízási szerződést a szakértelemmel bíró alperessel. Általános szabály, hogy a felek a szerződés teljesítését érintő minden lényeges körülményről kötelesek egymást tájékoztatni, azonban a megbízási jogviszony természetével összhangban áll a régi Ptk. azon rendelkezése, hogy a megbízott köteles tevékenységéről és szükség esetén az ügy állásáról a megbízót tájékoztatni.

Mindez következik abból, hogy a megbízott a megbízást a megbízó érdekének megfelelően köteles teljesíteni. Az alperes a felperest nem tájékoztatta, a felperes tehát mindaddig nem szerzett tudomást a károsodásáról, amíg arról őt nem tájékoztatta, így ez alatt az időszak alatt az elévülés nyugodott. Az elévülés nyugvása alatt az elévülés megszakadása fogalmilag kizárt, ezért annak nincs jogi jelentősége, hogy a felperes kitől kért információkat, illetve folytatott levelezést arról, hogy mi lett a visszatérítendő áfa sorsa.

Emiatt nincs jelentősége, hogy jogosult volt képviselni az alperest vagy sem, bár egyértelmű, hogy az e-mailváltás időpontjában már nem volt az alperes alkalmazottja, és nyilvánvalóan nem volt képviseleti jogosultsága sem. A felperes nem az alperestől, hanem tudta meg 2015. március 9-én, hogy az adóhatóság még 2009 novemberében jogerősen elutasította a kérelmét, a károsodásáról tehát ekkor szerzett tudomást. Noha az elévülés ekkora már bekövetkezett, a nyugvás megszűnésétől számított egy éven belül érvényesíthette a kártérítési igényét.

[26] A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a kiemelt jelentőségű perekre irányadó Pp. 386/J. §-ára tekintettel a bizonyítatlanság következményeit a bizonyítani köteles félnek kell viselnie. Annak bizonyítása, hogy a felperes az áfát egyébként más okból kifolyólag sem kapta volna vissza, már az alperes bizonyítási kötelezettsége, de e tárgyban tényállítást sem tett, nem fejtette ki, hogy álláspontja szerint miért nem kapta volna vissza azt a felperes, bizonyítási indítványa e körben nem volt. Az alperesnek, mint megbízottnak kellett a számlákat az áfa-visszaigénylésre alkalmas állapotban összesíteni. Amennyiben a számlák valamilyen oknál fogva nem voltak alkalmasak arra, hogy azok alapján az adóhatóság az áfát visszatérítse, úgy erre a tényre a megbízó figyelmét fel kellett volna hívnia. Az adóhatóság határozataiból az is megállapítható volt, hogy a felperesnek összesen 323.741.585 forint áfa visszatérítése iránti kérelmét utasították el. Az alperes állította, de nem bizonyította, hogy a kár ennél kisebb mértékű, mert a felperes a 2009. első negyedévi áfát 2010-ben visszaigényelte.

[27] Az alperes érvelését a felperes kárenyhítési kötelezettségével kapcsolatosan nem találta alaposnak. A régi Ptk. 340. § (1) bekezdésére és a PK. 36. számú állásfoglalásra figyelemmel kifejtette, a felperes kára már azelőtt bekövetkezett, hogy arról tudomást szerzett volna, ezt követően a bekövetkezett kárt már semmilyen módon nem lehetett enyhíteni, ezért a felperes kárenyhítési kötelezettségének elmulasztása fogalmilag kizárt. Önhiba sem terheli, hiszen egy jelentős és elismert szakcéget bízott meg az áfa visszaigénylésével, a megbízott cég eminens kötelezettségét nem teljesítette, amikor a visszaigénylés eredménytelenségéről a megbízót nem tájékoztatta. Kiemelte, hogy az elévülés és az esetleges felperesi közrehatás körében ügydöntő jelentősége van annak a ténynek, hogy az alperes a felperest évekig nem tájékoztatta a részére kézbesített elutasító határozatról. Az alperes a régi Ptk. 355. § (4) bekezdése alapján a felperes 323.443.000 forint kárát köteles megtéríteni.

[28] A késedelmi kamatról a régi Ptk. 360. § (1), 301/A. § (2) bekezdése, a perköltségről a Pp. 81. § (1) bekezdése, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. § (2) bekezdése alapján határozott.

A felülvizsgálati kérelem, csatlakozó felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[29] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalával az elsőfokú ítéletnek a csatlakozó fellebbezési kérelemben foglaltak figyelembevételével történő helybenhagyását, vagy az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan akár az első-, akár a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. A jogerős ítélet téves és iratellenes megállapításokon alapul, és ezért a Pp. 206. §-ába, továbbá a régi Ptk. 318., 339. §-ába, 326. § (2) bekezdésébe ütközik, emellett a felmerült tények és bizonyítékok okszerűtlen értékelése folytán sérti a Pp. 221. §-a szerinti indokolási kötelezettséget. Nem felel meg a két fokú érdemi elbírálás elvének, ha megfosztja a feleket attól a lehetőségtől, hogy a perben releváns kérdések érdemi megfontolására és elbírálására két fokon kerüljön sor. A jogerős ítélet sérti a Pp. 3. § (3), 164. § (1) bekezdését, mert tévesen vette figyelembe a felek bizonyítási kötelezettségét, a bizonyítás eredménytelenségének következményeit.

[30] A jogerős ítélet több ponton eltér az elsőfokú ítéletben rögzített, a másodfokú bíróság által formailag nem módosított tényállástól, melynek következtében több kérdésben is okszerűtlen következtetésre jutott. Jogszabálysértő módon állapította meg a felek között a megbízási jogviszony létrejöttét és annak tartalmát. Elsődleges kérdésként vizsgálta, hogy a felek között volt-e olyan jogviszony, ami megalapozza a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésének kötelezettségét. Az alperes mindvégig vitatta, hogy a felek között megbízási jogviszony állt volna fenn, és súlyosan téves következtetés az, ami a megbízási jogviszony fennállását eredményezte.

A felperes a keresetében a felek között 1999. óta fennálló megbízási jogviszonyra hivatkozott, majd azon alperesi felvetésre, miszerint ekkor az alperesi társaság még nem is létezett, az érvelését megváltoztatva úgy nyilatkozott, hogy a megbízási jogviszony fennállását a felperes képviseletében történő eljárás önmagában vitán felül igazolja. A felperes állította tehát, hogy egy - az alperesi társaság létrehozatalát megelőzően - egyébként soha nem csatolt írásbeli szerződés volt érvényben, ami soha semmivel nem bizonyítottan átháramlott egy állítólagos szerződéses jogutódlás eredményeként.

Ha a felperes a felek vagy jogelődeik által megkötött és a felekre valamilyen módon átháramlott, kifejezett megbízási szerződésre hivatkozik, akkor hogyan állapíthatta meg a másodfokú bíróság kizárólag közvetett körülményekre alapozva a jogviszony megbízási jellegét, valamint a szerződés tartalmát. A felperes egy konkrét kifejezett szerződéses megállapodásra hivatkozott, azonban sem annak tartalmát, sem részleteit még csak meg sem kísérelte bizonyítani, és a szerződésszegés körében kizárólag annyit állított, hogy azt a felperes érdekeinek meg nem felelő eljárás alapozta meg.

Ha írásbeli szerződés alapján állt fenn kötelem, akkor a felperesnek egyértelmű választ kell adnia olyan alapvető kérdésekre, hogy 1.) a szerződés a magyar jog alatt jött-e létre, 2.) megbízási jellegű volt-e az alperes kötelezettségvállalása, 3.) rendes bíróság elé tartozik-e az esetleges jogvita elbírálása, 4.) miként rendezi a szerződés a felek jogait és kötelezettségeit, 5.) tartalmaz-e felelősségkorlátozó, vagy kizáró rendelkezéseket. Ezekre a kérdésekre nem voltak válaszok adhatók a felperes által felajánlott bizonyítás alapján. A bíróságok a megbízási szerződés régi Ptk. szerinti diszpozitív szabályait vették figyelembe, jóllehet azok csak a felek eltérő megállapodása hiányában érvényesülhetnek.

Bizonyított jogi alap hiányában a másodfokú bíróság a megbízási szerződésre vonatkozó általános, diszpozitív rendelkezéseket nem vehette volna figyelembe.

[31] A felperes nem csatolt semmilyen szerződéses megállapodást. Ami iratot csatolt, abból nyilvánvalóan nem azonosítható egy a peres felek között létrejött és érvényben lévő megbízási jellegű megállapodás. A felperes tehát érdemi szerződéses tartalmat nem tudott igazolni, és minden olyan következtetés, ami a felek közötti szerződés tényére (létére, tartalmára) és különösen annak megbízási jellegére vonatkozott, megalapozatlan, hiszen hipotéziseken és közvetett körülményeken alapul. Logikailag is súlyosan téves a jogerős ítéletnek az a következtetése, amely a kifejtett körülmények ellenére közvetett tények alapján megállapíthatónak találta az alperes kontraktuális kárfelelősségét megalapozó, megbízási típusú szerződés magyar jog alatti fennállását a régi Ptk. megbízási szerződésekre vonatkozó diszpozitív szabályainak alkalmazhatóságát.

Az adóhatóság előtti eljárásra adott meghatalmazás ténye nem keverendő össze a felperes és az alperes egymás közötti jogviszonyának és jogi minősítésének kérdésével. Ezek nem engednek következtetést sem a szerződéses együttműködés típusára, sem tartalmára, sem a felek pontos jogaira és kötelezettségeire. A jogerős ítélet csak általánosságban utal a megbízási szerződés megállapíthatóságát illetően „zárt logikai láncolatot" alkotó körülményekre, de adós maradt annak tételes kifejtésével, melyek konkrétan azok a momentumok az adóhatósági eljárásra vonatkozó meghatalmazásban, valamint az adóhatósági iratokban, amelyek az alperes és a felperes közötti jogviszonyt ítéleti bizonyossággal megállapíthatóan megbízási jellegűvé teszik, és amelyek a felek jogainak és kötelezettségeinek pontos tartalmát megalapozzák.

Ez elengedhetetlen lett volna hiszen enélkül nem állapítható meg pontosan, mire irányult az alperes szerződéses kötelezettségvállalása, melyik kötelezettségét szegte meg, és ezért felelősséggel tartozik-e, volt-e a felperesnek olyan szerződéses kötelezettsége, ami az alperesi szerződésszegést kizárja, érvényesült-e a felek közötti viszonylatban bármilyen felelősségkorlátozás, vagy kizárás, a felek megrövidítették-e a szerződésből eredő igények érvényesíthetőségét illetően az elévülési időt.

Ezek nélkül nem állapítható meg, volt-e alperesi oldalon olyan felróható kötelezettségszegés, ami kártérítési felelősségét megalapozná. A jogalapot, az elévülés megszakadását, illetve nyugvását a felperesnek kellett volna igazolnia, de e bizonyítási kötelezettségének nem tudott eleget tenni. Az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy az áfa visszatérítésének volt-e egyéb a nem megfelelő formanyomtatvány előterjesztésén kívüli akadálya, és érdemben a kereset összegszerűségét sem vizsgálta.

[32] A jogerős ítélet jogszabálysértő, amikor bizonyítatlan és ezért azonosítatlan tartalmú szerződéses kötelezettségre alapozva állapította meg az alperes terhére a szerződésszegést. Konkrét szerződési tartalom bizonyítása nélkül nem állapítható meg, hogy az alperes magatartása miként tekinthető szerződésszegőnek és kártérítési felelősséget megalapozóan felróhatónak. Jelen pernek nem az a tárgya, hogy az alperes az áfa-visszaigénylés körében megfelelően járt-e el, vagy sem, hanem az, hogy az adóhatósági határozatból kitűnő formai mulasztásra tekintettel a felperes ez idő szerint jogosult-e az alperessel szemben szerződéses alapon kártérítést követelni.

Mivel a felperes alapította követelését állítólagos alperesi szerződésszegésre, az ő kötelezettsége lett volna annak tételes bemutatása és hiteltérdemlő igazolása, hogy az alperes magatartása milyen szerződéses megállapodás alapján, mely konkrét szerződéses kötelezettségét sértette meg, és ez hogyan alapozza meg a kártérítési felelősségét. A perben feltárt adatok alapján a másodfokú bíróság nem juthatott volna arra a következtetésre, hogy a jogerős adóhatósági határozatról kapott tájékoztatásig a felperes menthető okból nem szerezhetett tudomást a károsodásáról, és ez okból nem érvényesítette az alperessel szembeni követelését.

A kárigény felismerése és a felperesi követelés elévülése szempontjából nincs relevanciája2015. március 9-i iratának, amit már önmagában az is alátámaszt, hogy a levél ismeretében a felperes nem az alperessel szemben támasztott igényt, illetve kárigényét nem az alperes felé kommunikálta. A felperes már felismert károsodásáról 2010-ben kezdett érdeklődni az alperesnél, majd a következő években a szándékosságot súroló súlyos gondatlansággal nem tett érdemi lépést a kárigény érvényesítése érdekében.

Ezért ha egyáltalán volt is az alperessel szemben követelése, az nyugvás nélkül elévült. A menthető körülmény fennállásának egy nemzetközi gazdálkodó szervezet esetében egészen más a zsinórmértéke, mint egy laikus magánszemély vagy egy kisebb vállalkozás esetében. A felperes állította, hogy az áfa visszaigénylési folyamat automatikus volt, ezért egészen biztosra vehető, hogy a megfelelő formában megtett nyilatkozat esetén a kérelme 2008. évre is teljesült volna. A felperesnek tehát fel kellett ismernie a károsodását, már abban az időpontban (2009 végén), amikor általa is elismerten észlelte, hogy a visszaigényelt összeg a megelőző évek hivatkozott pozitív gyakorlata ellenére nem érkezett meg a bankszámlájára.

Az elévülés nyugvásával kapcsolatos megalapozatlan felperesi érvelés elfogadásához a nyugvás intézményének téves értelmezése mellett nagyban hozzájárult az a körülmény, hogy a másodfokú bíróság a felek között rendkívül egyoldalú megbízási jogviszony fennállását állapította meg. Az adóhatósági üggyel kapcsolatos minden elméletileg elképzelhető kötelezettséget az alperesre hárított, miközben a felperest minden elméletileg szóba jöhető kötelezettség alól mentesítette. A másodfokú bíróság szerint a felperes a érkezett 2015. márciusi tájékoztatás alapján ismerhette fel egyértelműen a károsodását, azaz, hogy az áfa-visszaigénylési igénye végképp lehetetlenné vált, valamint az alperessel szembeni kárigényét.

Ez a következtetés téves. A károsodás felperesi felismerése nem múlhatott az adóhatósági határozat tartalmának megismerésén, hiszen az arra utaló valamennyi releváns körülmény már e nélkül is korábban ismert volt a számára. A másodfokú bíróság döntése a régi Ptk.-nak az általa indokolatlanul alapul vett általános, diszpozitív szabályai alapján is elfogadhatatlan. Nemcsak a megbízó kötelezettségeit rögzítő szabályokat kellett figyelembe venni, hanem a felperes vonatkozásában is értékelni kellett volna az általános szabályok érvényesülését.

A jogerős ítéletből hiányzik a tényállás kiegyensúlyozott értékelése. Az áfa-visszatérítési kérelem szövegében egyértelműen szerepel, hogy a visszaigényelt áfát közvetlenül a felperes meghatározott banknál vezetett számlájára kell visszautalni. Ebből valójában azt a következtetést kellett volna levonni, hogy a felperesnek is volt az alperessel szemben tájékoztatási kötelezettsége. Az adóhatósági eljárás eredményéről való tájékoztatás elmaradása a kár, illetve a kártérítési igény felismerhetőségét nyilvánvalóan nem befolyásolta, így az elévülés nyugvására nem volt következtetés levonható.

A felperes állítása szerint az együttműködés évek óta fennállt, bevett rendje volt a visszaigénylés folyamatának, tehát évek alatt meg kellett, hogy tanulja, mikor érkezik meg a sikeresen visszaigényelt áfa a számlájára, ezért szó sem lehet a felperesi előadás fényében arról, hogy olyan információhiányos és az eseményekkel sodródó érintettje volt e folyamatnak, mint ahogy azt beállítani próbálja. Az a körülmény, hogy a felperes az adóhatósági határozat ismeretében volt csak képes kárának, illetve kárigényének felismerésére, ugyanolyan bizonyítatlan hipotézis, mint a felek közötti szerződés megbízási jellege, illetve tartalma.

A kártérítési felelősség okozati összefüggés elemét illetően hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság bizonyítás nélkül fogadta el azt az állítást, miszerint a sikeres áfa-visszaigénylés akadályát kizárólag formai hiányosságok képezték. E körben a felperes az őt terhelő bizonyítási teher ellenére bizonyítást nem ajánlott fel. Az eljárás érdemi lefolytatása nélkül nem tekinthető adottságnak, biztosnak, hogy az áfa-visszaigénylés sikeres lett volna, ha egyébként az adóhatósági eljárásban az adóhatóságnak nincs mérlegelési jogköre.

Vizsgálni kellett volna az áfa-visszatérítés egyéb jogszabályi feltételeinek teljesülését is. Nincs relevanciája a korábbi és későbbi évek visszaigénylési tapasztalatának, hiszen azokra is bizonyítás nélkül hivatkozott a felperes, és a perben nem volt adat arra, hogy a korábbi és későbbi évekre vonatkozó visszaigénylések ugyanazon szerződéses jogviszonyon alapultak-e, a visszaigényelt áfa minden esetben ugyanolyan tevékenységre vonatkozott-e. A felperes számára senki nem ígérte, hogy az áfa összegét minden körülmények között vissza fogja kapni.

A felperes maga sem állított az alperessel szemben eredmény, hanem csak gondossági kötelmet, vagyis bizonyítania kellett volna, hogy az alperes szerződésszegő magatartása hiányában mindenképpen visszakapta volna az áfát.

[33] Súlyos eljárási szabálysértésnek minősítette, hogy a jogerős ítélet megfordította a bizonyítási terhet a Pp. 386/J. § rendelkezésével szemben, és az alperesnek rótta fel a bizonyítás elmulasztását. A felperes bizonyítási kötelezettsége ellenére sem az első-, sem a másodfokú eljárásban nem ajánlott fel bizonyítást a tekintetben, hogy sikeres áfa- visszaigénylés oksági folyamatának valamennyi egyéb eleme teljesült volna. Amennyiben az az automatizmus létezett volna, hogy 2008. évet megelőzően és azt követően is az előterjesztett áfa-visszaigénylési kérelmek, ahol formai hiányosságok nem merültek fel, mind sikerrel zárultak, már csak ez okból sem elfogadható az elévülés nyugvásával kapcsolatos érvelés, hiszen a felperes hivatkozott olyan körülményre, ami a felmerült kára felismerhetőségét egyértelművé tette. Ha az adóhatósági eljárás sikere nem lehet kérdéses, akkor a felperesnek a bekövetkezett kárt azonnal fel kellett ismernie. A jogerős ítélet megakadályozta, hogy a perben érvényesüljön a kereset két fokú érdemi elbírálásának követelménye. Az elsőfokú bíróság elévüléssel kapcsolatos álláspontja miatt nem vizsgálta, hogy az áfa visszatérítésének volt-e egyéb, a nem megfelelő formanyomtatvány előterjesztésén kívüli akadálya, és az összegszerűséget sem vizsgálta.

[34] A másodfokú bíróság köteles lett volna az első fokon érdemben nem vizsgált kérdésekben érdemben tárgyalni, ennek hiányában az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezni, és megfelelő utasítások adása mellett az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelezni. Csak így kerülhetett volna sor a felperesi igény két fokú elbírálására azzal, hogy a másodfokú bíróság az alperest elzárta a rendes jogorvoslat lehetőségétől, mégpedig úgy, hogy számos releváns körülményt maga sem bírált el érdemben.

[35] A felperes csatlakozó fellebbezésében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kérte és az alperes marasztalását az elsődleges keresetben foglaltak szerint. Elsődleges keresetében általános kártérítésként érvényesítette az adójogi elévülés bekövetkezésével a visszatéríteni kért összeg tekintetében bekövetkezett károsodását. Az adójogi elévülésből eredő károsodást illetően azzal érvelt, hogy a 36/2007. (XII. 29.) PM rendelet lehetővé teszi a visszatérítés iránti kérelem ismételt benyújtását, amely ismételt benyújtás esetén a benyújtásra vonatkozó, az Áfa tv-ben foglalt - jogvesztés következményét elő nem író - határidő nem alkalmazható. Rendelkezésre álltak további jogorvoslati eljárások, a visszatéríteni kért összeg elvesztése csupán az adójogi elévüléssel következik be. Puszta feltételezésen alapul, hogy az általános kártérítési szabályok olyan mértékű kiterjesztése volna az elsődleges keresete, ami önmagában az elévülés kérdésére tekintet nélkül indokolja annak elutasítását. Amíg van lehetőség a visszatérítésre, addig nincs kár. A visszatéríteni kért összeg tekintetében a károsodás az adójogi elévülés bekövetkezésének idejéhez köthető. Az alperes eljárt képviselője által is elismerten voltak további jogorvoslati lehetőségek, amelyeket igénybe vehetett volna, de nem tette meg, mert a részére történt joghatályos kézbesítés ellenére nem ismerte fel az általa indított eljárás sikertelenségét. Az alperes szerződésszegő magatartása miatt nem volt abban a helyzetben, hogy a visszatéríteni kért összeg felett rendelkezhessen. Ezt a lehetőséget az alperes jogellenes magatartása folytán elvesztette, ebből eredően kárt szenvedett, ami a törvényes kamat mértékében határozható meg. Mindez nem a kártérítési szabályok kiterjesztése, hanem a visszatéríteni kért áfa elvesztésének elsődleges kereseti kérelem szerinti elévüléséből fakadó, ám attól eltérő kártérítési igény.

[36] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében foglaltakat meghaladón a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Amint azt mindkét fokon eljárt bíróság megállapította, a felek között megbízási jogviszony állt fenn, ennek keretében a megbízott a rá bízott ügyet a megbízó érdekeinek megfelelően köteles ellátni. Ha egyébként a megbízási jogviszony tartalma nem lenne megállapítható, az alperesnek kellene azt a tényállítását bizonyítani, hogy a felek között olyan tartalommal állt fenn jogviszony, ami mellett az alperesnek nincs felelőssége a felperes irányában.

Ezt a bizonyítást az alperes nem teljesítette, minthogy a 2010. április 22-i e-mailje szerint fogalma sem volt a felek közötti jogviszony tartalmáról. A régi Ptk. szabályaira tekintettel az alperes a magatartásáért felelősséggel tartozik. Az adóhatósági eljárás kimeneteléről, annak okairól, a kialakult helyzetről való tudomásszerzést megelőzően a kártérítési igényről való tudomásszerzés fogalmilag kizárt. Arról, hogy az alperes kárt okozott, a felperes a károkozó magatartás és a bekövetkezett kár megismerése előtt fogalmilag nem tudhatott.

A károsodás csak valamennyi szóba jöhető jogorvoslat elvesztésével 2014. január 1. napjával következett be. Az elévülés nyugvása kizárólag abban az esetben vetődhet fel, ha a másodlagos keresetnek megfelelően úgy lehetne tekinteni, hogy a károsodás 2009 novemberében a jogerős adóhatósági határozattal következett be. Az okozati összefüggés tárgyában rámutatott, hogy ha mind korábban, mind később az alperes eljárása alapján a felperes visszakapta az áfát, akkor alperes hibájának hiányában ez 2008-ban is megtörtént volna, vagyis a visszatérítés elmaradását az alperes szerződésszegése okozta.

Az alperes igazolhatta volna, hogy ez valamely a számlákat érintő fennálló hiányosság miatt nem történt volna meg, de erre nemhogy bizonyítási indítványt, de még csak tényállítást sem tett. A másodfokú bíróság ezt állapította meg, és nem a bizonyítási kötelezettséget fordította meg. Már az elsőfokú bíróság is megállapította, hogy a megbízási jogviszonyt az alperes megszegte, és ezzel kárt okozott, ez a kár álláspontja szerint 2009. november 30-án következett be. Az elsőfokú bíróság a kárfelelősség valamennyi tényállási elemére megállapítást tett, csak a követelést elévültnek tekintette.

Iratellenes tehát az az alperesi hivatkozás, miszerint az elsőfokú bíróság nem bírálta volna el érdemben a keresetet. Azt a jogkérdést, hogy az alperes magatartása okozott-e felelősségi értelemben vett kárt a felperesnek, a másodfokú bíróság még akkor is érdemben megítélhette volna, ha egyébként e jogkérdésben az elsőfokú bíróság nem foglalt volna állást.

A Kúria döntése és jogi indokai

[37] A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos, a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.

[38] A felperes szerződésszegésből eredő kártérítési követelést érvényesített. Állította, hogy a felek között megbízási jellegű jogviszony állt fenn, melyben az alperes főkötelezettsége a felperest megillető áfa-visszatérítések tekintetében történő eljárás volt. A felek egyéb jogait és kötelezettségeit illetően sem a felperes, sem az alperes részéről még csak előadás sem volt. A felek közötti „üzleti kapcsolat" előadásuk alapján tehát megállapítható, de ennek konkrét tartalma nem ismert, erre nézve bizonyítás nem volt. Anélkül, hogy egy jogviszony tekintetében a feleket kölcsönösen terhelő szolgáltatások, a felek jogai és kötelezettségei megállapíthatók lennének, aggályos annak kimondása, hogy ténylegesen milyen jogviszony volt közöttük. Mivel e jogviszony alapján a felperes támasztott követelést az alperessel szemben, a perben a felperes követeléséről kellett dönteni, a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a bizonyítás is őt terhelte. Az őt terhelő bizonyítás hiányának, elégtelenségének következményeit viselnie kell.

[39] Az alperes azt nem vitatta, hogy a felperessel fennálló jogviszony keretében ő nyújtotta be a 2008. évre vonatkozó áfa-visszatérítési kérelmet. Állította, hogy ha e tevékenységéből eredően a felperesnek vele szemben követelése származna, az a 2016. február 3-i felszólítás idejére elévült. A felperes az elévülés nyugvását állította, illetve azt hogy károsodása tulajdonképpen csak 2014. január 1. napjával következett be, mert erre az időre veszítette el az áfa-visszatérítésével összefüggő jogorvoslati lehetőségeit.

[40] A régi Ptk. 326. § (1) bekezdése szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált. A régi Ptk. 360. § (1) bekezdése kimondja, hogy a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. Az elsőfokú bíróság szerint a felperes kára 2009. november 30. napjával következett be, ez az esedékesség, és így az elévülés kezdőidőpontja. A másodfokú bíróság szerint az elévülés 2009. november 10. napján kezdődött. Az eldöntendő kérdés az, hogy a felperes mikor szerzett, a tőle elvárható magatartás tanúsítása mellett mikor szerezhetett tudomást arról, hogy az adóhatóság jogerősen elutasította az áfa-visszatérítés iránti kérelmét, így az a vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés formájában (régi Ptk. 355. § (4) bekezdés) kárként jelentkezik. E körben a Kúria az elsőfokú bíróság álláspontját fogadta el. Az alperest, ha a felek közötti jogviszony alapján az a kötelezettség terhelte, hogy a formai követelményeknek mindenben megfelelő kérelmet terjesszen az adóhatóság elé, a kötelezettség elmulasztásának következménye 2009. november 30. napjával, a jogerős adóhatósági határozat kézbesítésével állt be.

[41] A felperesnek 2010-ben észlelnie kellett és észlelte is az áfa-visszatérítés elmaradását, ezzel kapcsolatban, augusztus 23. napján egy e-mailt is intézett részére, mint első számú címzettnek. Ezt követően 2016. február 3-i iratáig - az alpereshez címzett - az áfa-visszatérítésének elmaradására visszavezetett követelés érvényesítése a részéről nem történt. Emiatt hivatkozott a felperes az elévülés nyugvására. A régi Ptk. 326. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül - egy éves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetében pedig három hónapon belül - a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra.

A jogerős ítélet szerint azért nyugodott az elévülés, mert a felperes nem az alperestől, hanem csak 2015. március 9-én tudta meg, hogy az adóhatóság már 2009 novemberében elutasította a kérelmét. A felperes előadta - bár nem bizonyította -, hogy a 2008. évi áfa-visszatérítési eljárást megelőzően és ezt követően is az alperes ilyen jellegű adóhatósági ügyeiben eljárt, és az áfa visszatérítése megtörtént. A felperes előtt tehát ismert volt az adóhatóság gyakorlata, és a visszatérítésről minden esetben közvetlenül is értesült, hiszen az ő bankszámlájára történt meg az áfa összegének átutalása.

Ez előadása szerint egyetlen évben nem történt meg. Ha és amennyiben így volt, 2010-ben már észlelte (észlelnie kellett), hogy az áfa összegét nem térítették vissza, ebbe nem nyugodhatott volna bele. És ha az alperestől (és nem mástól) nem kapott megfelelő, vagy bármilyen választ, akkor nem volt elzárva, hogy a követelése érdekében lépjen, és az illetékestől, az adóhatóságtól kérjen felvilágosítást. Nem állapítható meg az oldalán a követelés érvényesítését illető menthető ok, mert semmi sem akadályozta, hogy 2010 és 2014 között eljárjon annak megállapítására, miért nem történt meg részére az áfa visszatérítése.

Ha viszont az elévülés nyugvása nem alkalmazható, helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes követelése 2014. december 31. napjáig elévült, így bírósági úton nem érvényesíthető (régi Ptk. 325. § (1) bekezdés).

[42] A követelés elévülése folytán nincs ügydöntő jelentősége, de az érvényesített kár - mint a kártérítési felelősség alapvető eleme - sem tisztázott. Az adóhatóság az áfa-visszatérítés iránti kérelmet formai okból utasította el, nincs bizonyított adat, hogy érdemben az áfa-visszatérítés megtörtént volna, még pedig a felperes által meghatározott összegben. Ennek megítélése egyébként nem a polgári perben eljáró bíróság, hanem az adóhatóság hatáskörébe tartozik. Ebből következően a kár bekövetkezte és összegszerűsége is problematikus, nem bizonyított.

Záró rész

[43] Mivel a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból jogszabálysértő volt, azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdésére figyelemmel köteles az alperes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költsége megtérítésére, melyből 3.500.000 forint a lerótt felülvizsgálati eljárási illeték.

Budapest, 2017. november 15.

Dr. Molnár Ambrus s.k. a tanács elnöke, Dr. Madarász Anna s.k. előadó bíró, Dr. Magosi Szilvia s.k. bíró