Court dismissed appeal against civil judgment regarding flood defense damage liability and upheld original verdict.

A Kúria

mint felülvizsgálati bíróság

ítélete

Az ügy száma: Pfv.V.21.453/2016/5.

A tanács tagjai: Dr. Molnár Ambrus a tanács elnöke, Dr. Madarász Anna előadó bíró, Dr. Magosi Szilvia bíró

A felperes:

A felperes képviselője: Kovács Ügyvédi Iroda, ügyintéző: Dr. Kovács Tibor József ügyvéd

Az I. rendű alperes:

Az I. rendű alperes képviselője: Dr. Kovács Kornélia ügyvéd

A II. rendű alperes:

A II. rendű alperes képviselője:

A per tárgya: kártérítés

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes (97. sorszám)

A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Debreceni Ítélőtábla Gf.IV.30.125/2016/6.

Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Debreceni Törvényszék 6.G.40.039/2013/93.

Rendelkező rész

- A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

- Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 900.000 (kilencszázezer) forint, míg a II. rendű alperesnek 700.000 (hétszázezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

- A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[1] A felperes 2013. március 14. napján előterjesztett, majd módosított keresetében 161.077.501 forint, ennek 2014. július 1. napjától számított a régi Ptk. 301/A. §-a szerinti késedelmi kamata megfizetésére kérte egyetemlegesen kötelezni az alpereseket. Előadta, hogy 2010. május és június havában a II. rendű alperes a Tiszán levonuló árhullám időszakában III. fokú védekezési munkákat folytatott többek között a felperes közigazgatási területével szomszédos tiszai folyószakaszon. Az árvízi védekezés kapcsán a II. rendű alperes azzal kereste meg, hogy igénybe kívánja venni összesen 10.000 m³ föld és más deponálási anyag szállítására a felperes tulajdonában álló, közforgalmú közlekedést biztosító szilárd burkolatú utakat.

A II. rendű alperes kérése szerint a szállítást rövid időtávval 2010. június 9-től kellett teljesíteni az Egyek gátőrház depóterületre. A felperes 2010. június 9. napján a szállításra engedélyt adott. A szállítást - amit ténylegesen az I. rendű alperes folytatott -, 2010. június 9-10. napján elvégezték 35-45 tonnás járművekkel. E tevékenység eredményeként a felperes tulajdonában álló utak olyan mértékben károsodtak, ami a rendeltetésszerű használatukat kizárja, illetve a közúti forgalmat jelentősen korlátozza.

A felperes a Belügyminisztérium vis maior alapjából igényelt a 247.534.000 forint bruttó helyreállítási költséghez támogatást, de nem kapta meg. A 2010. évi árvízi védekezéshez a felperesi utak igénybevételéről a II. rendű alperes rendelkezett, a II. rendű alperes tudatában volt, hogy az elrendelt munka időszükséglete (két nap) miatt az csak úgy végezhető el, hogy az igénybe vett út károsodását fogja eredményezni. Az utólagos kárigények megelőzése, kizárása érdekében nyilatkoztatta a felperest az úthasználatról.

A II. rendű alperes a szállítási tevékenységet a kárkövetkezmény előzetes feltételezésével és tudatában rendelte meg, továbbá azt az I. rendű alperes is a kárkövetkezmény feltételezésével végezte. Az esetleges kár tekintetében a II. rendű alperes azzal biztatta, hogy a vis major alap terhére az állam megtéríti. A felperes kárát azonban nem vis maior, hanem az alperesek okozták. Állította, hogy egyébként a szállítási célállomás más útvonalon is elérhető lett volna, azaz nem volt feltétlenül szükséges a perbeli utak használata.

A II. rendű alperes mérlegelhette a döntésével járó következményeket. A szállításhoz adott nyilatkozata nem értelmezhető akként, hogy előzetesen bármely jogszerűtlen magatartás folytán bekövetkezett kárra felhatalmazást adott volna. A kártérítési felelősséget előzetesen kizáró megállapodás vagy jognyilatkozat a régi Ptk. 342. §-a alapján semmisnek minősül. A II. rendű alperes rosszhiszeműségét igazolja, hogy annak tudatában kért lemondó nyilatkozatot, hogy az úthasználat eleve jogszabályba ütközően, a megengedett tengelyterhelést meghaladó járművekkel fog megvalósulni.

Az alperesek között vállalkozási jogviszony jött létre, de az I. rendű alperes nem hivatkozhat az utasítást adó I. rendű alperes felelősségével összefüggésben a régi Ptk. 392. § (4) bekezdésére. Az alperesek eljárása azért is jogellenes volt, mert az érvényes KRESZ előírások megsértésével vették igénybe az utakat, figyelmen kívül hagyva a 10 tonna teherbírásig a ráhajtást engedélyező, efelett viszont tiltó jelzést. Az alperesi magatartás felróhatóságát pedig azzal kívánta alátámasztani, hogy választhattak volna más útvonalat, melynek eredményeként a felperes vagyona nem károsodott volna.

A felróhatóság körébe sorolta, hogy az út látható elváltozásai ellenére a szállítást folytatták, a felperest nem tájékoztatták. Határozottan állította, hogy a II. rendű alperes által a pert megelőzően hivatkozott szükséghelyzet nem valós, a kérdéses időben szükséghelyzeti állapot nem állt fenn, illetve ha fenn is állt volna, annak kialakulását a II. rendű alperes felróható magatartása okozta. De ha mégis bizonyítanák a szükséghelyzet fennálltát, úgy nem tartották be a szükségesség és arányosság követelményét (régi Ptk. 107.

§ (2) bekezdés), és annak kialakulása kizárólag a II. rendű alperes felróható magatartására vezethető vissza, mert az árvízi védekezés megszervezése előtt már tudni lehetett, milyen fokú árvízveszély várható, mikor fog a folyó ténylegesen átzúdulni, a védekezéshez szükséges intézkedésekkel indokolatlanul késlekedett. Követelése összegszerűsége azon alapult, hogy szakértői vélemény határozta meg a bekövetkezett kár nagyságát. A perben beszerzett szakértői vélemény alapján a költségek 20-80% arányú megosztásával egyetértett, de a költségvetés összegét vitatta.

Állította, hogy a karbantartási kötelezettségének eleget tett. A kereset jogszabályi hivatkozása volt még a régi Ptk. 339. § (1), 344. § (1) bekezdése.

[2] Mindkét alperes a kereset elutasítását kérte.

[3] Az I. rendű alperes a régi Ptk. 107. §-a szerinti szükséghelyzetre hivatkozott, mely a szállítási szerződés teljesítésének időtartama alatt állt fenn az árvízzel fenyegető veszélyhelyzet miatt. A kormány a felperesi település határvonalával szomszédos két megye teljes közigazgatási területére veszélyhelyzetet hirdetett ki (186/2010. (VI. 2.) és 189/2010. (VI. 4.) Korm. rendelet). Ha a folyó kilép a medréből, a felperesi település vagyona is veszélyben lett volna, így a felperesnek érdekében állt a védekezés elősegítése.

A veszélyhelyzet mértékével, a katasztrófa helyzet fennállásával a felperesnek is tisztában kellett lennie. A szükséghelyzet fennállásának tényét objektív körülmények és nem a résztvevők szubjektív érzete alapján lehet megállapítani. Hogy 2010. évben árvízveszély volt Magyarországon, tehát a szükséghelyzet fennállt, nem lehet kétséges. A veszélyeztetett helyzethez képest, miután egy esetleges gátszakadás során emberéletben, testi épségben is kár keletkezhetett volna, az alperesek nem okoztak indokolatlanul nagy kárt, magatartásuk a szükséghelyzet elhárításához indokolt és a fenyegető veszély mértékével arányos volt, így a kártérítési felelősség jogellenességi feltétele hiányzik.

A régi Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti felelősségi alakzat nem állapítható meg. A szükséghelyzet megállapítása terén az I. rendű alperes magatartása nem jogellenes, így nincs kártérítési felelőssége. Alaptalannak minősítette a szükséghelyzet hiányával kapcsolatos érvelést. Nem értett azzal egyet, hogy a szükséghelyzet kialakulásáért a II. rendű alperes felelne felróható, hanyag magatartása miatt. Köztudomású tény, hogy az árvíz mint természeti csapás következményeinek elhárítását még a legfelkészültebb, anyagi erőforrásokkal jól ellátott országokban sem tudják megoldani.

Arról pedig a felperes nem szól, hogy az árvízi helyzet megelőzése érdekében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (Vgt.) 16. §-ában előírt kötelező feladatát saját maga miként teljesítette. A kártérítésről lemondó nyilatkozat érvénytelenségét illetően rámutatott, hogy a régi Ptk. 342. §-a deliktuális károkozás esetén alkalmazható. A felperes a régi Ptk. 340. § (1) bekezdése szerinti kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget. Az út állapotáról már június 9. napján értesült, a szállítást mégsem állíttatta le, alternatív szállítási útvonalat nem közölt, bár az I. rendű alperes a település földútjait alkalmatlannak minősítette a teherszállításra.

Arra is hivatkozott, hogy az útban bekövetkezett kárral az általa végzett szállítás nincs is okozati összefüggésben. Állította, hogy a Tiszához vezető útszakasz károsodása nem a járművek és rakományok terhelése miatt következett be, hanem amiatt, hogy ezen a szakaszon a talajvízzel telített szerkezet alatti talajréteg teherbíró képessége gyakorlatilag megszűnt. Az utak már a szállítás megkezdése előtt sem voltak mentesek a hibától. A felperes közrehatására is hivatkozott, mert bár a szállítás első napján jegyzőkönyvet vett fel az út romló állapotáról, de nincs adat, hogy erre az I. rendű alperest figyelmeztette volna, ilyen nem is történt, más útvonalat nem ajánlott fel, a használattal szemben - amíg az zajlott -, nem tiltakozott.

Az összegszerűséget eltúlzottnak minősítette.

[4] A II. rendű alperes előadta, hogy a régi Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti felelősségi alakzat feltételei közül a jogellenesség és felróhatóság hiányzik, de a kár keletkezését is vitatta. A perrel érintett ingatlanok a Tiszafüred-Tiszakeszi védelmi szakaszhoz tartoznak, ahol 2010. május 20. és június 28. napja közötti időben folyt árvízi védekezés, május 25. és június 19. napja között III. fokú védekezést rendeltek el. A kialakult helyzet katasztrófaveszélynek, illetve vészhelyzetnek minősült, mert a tiszapalkonyai mértékadó vízállás 2010. június 9. napján 8 cm-rel maradt el a valaha mért legnagyobb vízszinttől.

A nem megfelelő állékonyságú Tiszafüred és Tiszacsege közötti előtérre ez olyan megterhelést jelentett, ami miatt fokozott fedőréteg felszakadásra, buzgárképződésre lehetett számítani. Ezek a jelenségek gyors kialakulásúak és töltésszakadáshoz vezetnek, ezért a jelentkező és nagyon veszélyes jelenségek megakadályozása érdekében szállították be a védelmi anyagot a súlyponti helyre. A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999.

évi LXXIV. törvény (Kat. tv.) 24. § (2) bekezdés c) pontja értelmében a felperes tűrni volt köteles, hogy a föld beszállításához szükséges utakat igénybe vegyék. Nem kötelezhető kártérítés fizetésére azért sem, mert a felperes polgármestere lemondott a védekezés során a föld beszállításával okozott károk megtérítéséről (régi Ptk. 342. § (2) bekezdés). A nyilatkozat semmisségével kapcsolatos felperesi érvelés nem fogadható el, mert a perbeli esetben nem volt jogellenesség, felróhatóság, így szándékos vagy súlyos gondatlan károkozás sem.

A felperes képviselője tisztában volt a helyzet súlyosságával, azt felmérve a település árvíz elleni biztonsága miatt (jelentős közérdekből) adta meg a szállítási engedélyt. Arra sem hivatkozhat, hogy a szállítás kapcsán a II. rendű alperes bármiben is megtévesztette. A polgármester a védelmi feladatokat illetően nem tekinthető laikusnak. Tisztában volt azzal, hogy ilyen mennyiségű föld szállítása akár kárt is okozhat az útban, és azzal is, hogy a bekövetkezett károkért az állam a vis maior keretből kártalanítást biztosít.

A felperes kára tehát más forrásból megtérült volna. A vis maior keretből a támogatási kérelmet azért utasították el, mert a felperes pályázata valótlan és megtévesztő adatokat tartalmazott, és a költségbecslés szerinti munka nem helyreállítás, hanem fejlesztés lett volna. Ha a felperes a valós kárát kéri, az megtérült volna. Azért sem köteles kártérítésre, mert külső vállalkozóval végeztette el a beszállítást, és a vele kötött szerződés egyértelműen tartalmazza, hogy a vállalkozó köteles helytállni a szállítás során okozott károkért.

És bár a szállítandó föld mennyiségét, a kitermelés és beszállítás helyét meghatározta, azt nem adta utasításba, milyen kapacitással történjen a szállítás. A felperes állítása szerint a föld beszállítása indokolatlan volt, de a betárolt anyag alkalmas volt, hogy a későbbiekben a védvonalon felhasználják. A felperes kifogásolta a szállítási útvonal nem kellő körültekintetéssel történő megválasztását, de nem helytálló az az állítása, hogy a mezőgazdasági utak járhatóak voltak. A csapadékos időjárás és a belvíz miatt az utak járhatatlanok voltak.

De ha még járhatóak lettek volna is, a beszállításhoz a legoptimálisabb utat kellett választani. A polgármester engedélye konkrét útvonalra vonatkozott. Az összegszerűséget illetően rámutatott, hogy az olyan ingatlant is érint, ami nem szerepelt az igénybe vettek között. Emellett minden úthibát 4.000 méter hosszan és a teljes pályaszélességben szerepeltet, vagyis az útban több év alatt bekövetkezett károkat. A károknál a felperesi közrehatás sem hagyható figyelmen kívül, az hogy a közút kezelője a karbantartási, utóbb a kárenyhítési kötelezettségét nem teljesítette, és ez közrehatott a helyzet kialakulásában.

Mivel nem állapítható meg, milyen állapotban volt az út a per tárgyát képező használat előtt, a károsodás mértéke sem határozható meg.

Az első- és másodfokú ítélet

[5] A Debreceni Törvényszék 2016. február 19. napján meghozott 6.G.40.039/2013/93. számú ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg tizenöt napon belül az I. rendű alperesnek 2.780.000 forint, a II. rendű alperesnek 2.745.356 forint perköltséget. Megállapította, hogy az 1.500.000 forint eljárási illetéket az állam viseli.

[6] Az elsőfokú bíróság idézte a régi Ptk. 107. § (1), (2), 339. § (1), 340. § (1), (2) bekezdését, a Vgt. 16. § (1) és (3) bekezdését, majd rögzítette, hogy a felperesnek kellett bizonyítani a kára keletkezését, a kár bekövetkezése és az alperesek magatartása közötti okozati összefüggést, azt hogy az út károsodása az alperesek között létrejött szerződés alapján az I. rendű alperes által elvégzett földszállítás miatt következett be. Az alpereseket terhelő bizonyítás volt, hogy az árvízi védekezés, illetve a földszállítás során úgy jártak el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, magatartásuk kellő gondosságú volt, a legkisebb károsodás előidézésére irányult. E mellett a II. rendű alperesnek kellett bizonyítani, hogy a károsodáshoz szükséghelyzet vezetett, és szükséghelyzet kialakulása nem áll összefüggésben a magatartásával, a beavatkozása szakszerű volt, és a szükséges mértéket nem lépte túl.

[7] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az általa beszerzett, szakértőktől származó szakvélemény a peres eljárást megelőzően a felperes megrendelésére készült Kft., valamint Bt. által készített szakértői vélemény azonos következtetésre jutott. E szerint az I. rendű alperes által végzett földszállítás olyan mértékű forgalmi terhelést okozott az útpályaszerkezeten, amelynek elviselésére nem volt képes, ezért a jobboldalon teljes pályaszerkezet cseréje, és így közel 30%-os felületen helyreállítási, míg 23% felületen karbantartási munka indokolt.

A perben kirendelt szakértők szerint a 2010. június 9-10. napján végzett szállítás hiányában a perbeli út a további karbantartási munkák elvégzése esetén megfelelő, 70-75%-os műszaki állapotú lehetne. Az idő előtti tönkremenetelt megakadályozó beavatkozás az lehetett volna, ha az út forgalmi igénybevételét súly- illetve tengelyterhelés korlátozással tovább csökkentik, avagy az úthasználatot megtiltják, ami azzal járt volna, hogy a perbeli úton a rendelkezésre álló idő alatt az elrendelt munka nem lett volna elvégezhető.

A peres eljárás alatt a II. rendű alperes megbízásából készített magánszakértői véleményt. A kirendelt szakértők meghallgatása, a II. rendű alperes által felkért magánszakértő tanúvallomása, továbbá a rendelkezésre álló okiratok alapján az elsőfokú bíróság arra az álláspontra jutott, hogy az I. rendű alperes megalapozottan kifogásolta azt a körülményt, miszerint a perbeli út tervezésének időszakában a helyszínen lévő talajviszonyokat nem megfelelően vették figyelembe. A kirendelt szakértő is megállapította, hogy az útpályaszerkezet élettartama döntő mértékben függ a földmű minőségétől és állékonyságától, amelyet alapvetően befolyásol a földmű tömörsége, talaj összetétele és a víztartalma által meghatározott teherbíró képessége.

A magánszakértő rámutatott, hogy a perbeli út helyszínén lévő vízzáró agyagos talaj miatt a vízelvezetés hibás, a tervdokumentáció szerinti szikkasztó árok építése sem lenne megfelelő megoldás, a helyszínen azonban csupán párologtató árkokat építettek a kivitelezéskor. A vízelvezetés hibája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a perbeli időszakban lehullott nagy mennyiségű csapadék a pályaszerkezetet átáztatta, melynek folytán az út teherbíró képessége jelentősen csökkent. Ezzel a perben kirendelt szakértő, egyetértett azzal, hogy a megfelelő mélységű és befogadó képességű szikkasztóárok építése átlagos csapadékmennyiségű időjárási viszonyok között alkalmas a víz tározására.

A tervezés és az engedélyezési eljárás esetleges hibái - amennyiben azok okozati összefüggésben állnak a perbeli károsodással -, a felperes terhére esnek, ezen körülmény a felperes közrehatása, a kármegelőzési kötelezettség körében értékelhető.

[8] Az elsőfokú bíróság abban a kérdésben is állást foglalt, hogy a perbeli időszak árvízhelyzete teremtett-e szükséghelyzetet, és ha igen, úgy a II. rendű alperes intézkedései helyénvalóak voltak-e. A szükséghelyzet megállapításának objektív feltételei: más életének, testi épségének, vagyonának közvetlen fenyegetettsége és a veszélyhelyzet más módon el nem háríthatósága. kirendelt szakértő aggálytalan, részletesen megindokolt és szakmai érvekkel alátámasztott szakvéleménye, annak kiegészítése alapján megállapítható volt, hogy a perbeli időszakban és helyszínen szükséghelyzet állt fenn. Az adott időszakban III. fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, és az árvízi fenyegetettség önmagában szükséghelyzetnek tekinthető. A védelemvezetésnek fel kellett készülnie a folyószakaszon várható káros jelenségek kezelésére, az árvíz idején a szóba jöhető műszaki megoldások közül a védekezés eredményességének biztosítása érdekében a legegyszerűbb és gyorsan kivitelezhető megoldást kell választania. Erre az egyetlen alkalmazható műszaki megoldásként a mentett oldali fedőréteg vastagságának növelése, azaz leterhelő paplan építése mutatkozott, amelyhez szükséges földanyagot a védőtöltés mellett, az esetleges beavatkozási helyekhez közel sürgősen deponálni kellett annak érdekében, hogy szükség esetén gyorsan a beavatkozási helyekhez tudják szállítani. Az alperesek a szükséghelyzet elhárításával arányban álló magatartást tanúsítottak, az adott helyzetben célszerű és ésszerű megoldást választották. A régi Ptk. 107. § (1) és (2) bekezdése értelmében a szükséghelyzet elhárításához indokolt, azzal arányban álló kár okozása a magatartás jogellenességét kizárja. A meghallgatott tanúk vallomása, a szakértői vélemények megállapításai alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a per tárgyát képező út figyelmen kívül hagyása mellett a szállítás csak földutakon lett volna megoldható, a depónia helyszíne elérhető lett volna, azonban a perbeli időszakban lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt a földutak oly mértékben át voltak ázva, hogy azon a perbeli mennyiségű föld szállítása nem volt elvégezhető, az azzal járó terhelésre az utak alkalmatlanok voltak.

[9] Az alperesek kártérítési felelősségével összefüggésben a KRESZ szabályainak megszegése nem állapítható meg, a felperes által hivatkozott 10 tonna súlykorlátozásra vonatkozó táblát ugyanis a komp terhelhetősége miatt helyezték ki, a súlykorlátozás a komp teherbírására, az arra való ráhajtásra vonatkozott.

[10] A perköltség tárgyában a Pp. 78. § (1) bekezdése, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 5. § (1) bekezdése, a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (1) és (2) bekezdése, a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján döntött.

[11] Az ítélettel szemben a felperes keresete teljesítse érdekében fellebbezett.

[12] A Debreceni Ítélőtábla 2016. május 10. napján meghozott Gf.IV.30.125/2016/6. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg tizenöt napon belül meg az alpereseknek személyenként 700.000 forint másodfokú perköltséget.

[13] A másodfokú bíróság rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság a kereset megalapozott elbírálásához szükséges mértékben a tényállást feltárta, érdemben helyesen határozott a kereset elutasításáról, indokaival azonban csak részben értett egyet.

[14] A felperes korábbi polgármesterének 2010. június 9. napján tett nyilatkozatára tekintettel elsődlegesen nem a szükséghelyzet feltételeinek fennállását, hanem a nyilatkozat jogi tartalmát és érvényességét vizsgálta. Amennyiben a régi Ptk. 342. § (2) bekezdése szerinti, a károkozáshoz való érvényes károsulti beleegyezésnek minősült, úgy annak ténye önmagában kizárta az alperesek károkozásának jogellenességét, ezáltal pedig a kártérítési felelősségük megállapítását. Az esetleges károsulti beleegyezés ténye abban az esetben is kizárta az alperesek kártérítési felelősségének megállapítását, ha a károkozásra szükséghelyzetben került sor, és annak elhárítása során az alperesek a szükséges mértéket túllépték, ezáltal az egyébként jogszerű magatartásuk jogellenessé vált.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy a nyilatkozat utolsó bekezdésébe foglalt kijelentés - tartalma szerint - az alperesek úthasználattal járó esetleges károkozásába való károsulti beleegyezésnek minősült. E károsulti nyilatkozatot érvényes jognyilatkozatnak kellett tekinteni, figyelemmel arra, hogy a polgármester a nyilatkozattétel időpontjában hatályos a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 7. § (2), (3) és 9. § (2) bekezdése alapján jogosult volt ilyen tartalmú nyilatkozat megtételére figyelemmel a Kat. tv. 20.

§ (1) bekezdés b) pontjára és 22. § (1) bekezdésére is. Abban nem az alperesek által szándékosan vagy súlyosan gondatlanul, az életben, testi épségben, vagy egészségben, illetve az általuk bűncselekménnyel okozott károk megtérítéséről mondott le, és az adott esetben a károkozás társadalmi érdeket sem sértett, vagy veszélyeztetett, hiszen az árvizek elleni védekezés - nem vitásan - társadalmi érdek. A régi Ptk. 342. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel a felperes mindezektől függetlenül bizonyíthatta volna, hogy az általa érvényesített kárt az alperesek szándékosan vagy súlyosan gondatlanul, illetőleg bűncselekménnyel okozták, és erre tekintettel a kártérítési felelősségük a károsult beleegyező nyilatkozata ellenére megállapítható.

Ezt azonban a felperes nem igazolta. Az alperesek súlyosan gondatlan magatartására ugyan hivatkozott, de e tekintetben az elsőfokú bíróság a felek által indítványozott releváns bizonyítást lefolytatta, és a bizonyítékok helytálló értékelése és mérlegelése alapján helyesen állapította meg, hogy az alperesek kártérítési felelőssége ezen az alapon nem állapítható meg. kiegészített szakértői véleménye alapján kétséget kizáróan rögzíthető, hogy a II. rendű alperes az árvízi védekezéssel kapcsolatos intézkedések megtétele során nem követett el mulasztást.

A 2010. június 6-án kiadott vízrajzi árvízi tájékoztatóban, a rendkívüli hidrometeorológiai tájékoztatóban már az szerepelt, hogy az első (levonulóban lévő) árhullámra egy újabb érkezik, amelynek tetőzése 2010. június 11-ére várható, mégpedig az addig mért legmagasabb vízállást meghaladó szinten. A II. rendű alperes 2010. június 7-i szerződéskötése a leterhelő anyag beszállítására logikus, indokolt és időszerű lépés volt, az intézkedés korábbi elrendelésének elmulasztása miatt pedig súlyos gondatlanság a terhére nem állapítható meg.

A szakértő szerint a II. rendű alperes által választott műszaki megoldás a szóba jöhető megoldások közül a legegyszerűbb és leggyorsabb volt, az annak elkészítéséhez szükséges földmennyiséget pedig a védőtöltés mellett deponálni kellett annak érdekében, hogy azt szükség esetén azonnal felhasználhassák. A Tisza adott szakaszára előre jelzett rekord magasságú vízállás a Hernádon, illetve a Sajón bekövetkezett gátszakadások miatt maradt el, és ez volt az oka annak, hogy a felperesi település határába beszállított földmennyiséget az árvízi védekezés során ténylegesen nem használták fel.

A felperes által hivatkozott alternatív útvonalak a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint az adott időszakban járhatatlanok voltak, és csak jelentős időveszteséggel, többletköltséggel lehetett volna azokat a szállításra alkalmassá tenni. A felperes által megjelölt mezőgazdasági szállítójárművek igénybevétele az adott esetben nem lett volna megfelelő megoldás. A felperes a fellebbezésében hivatkozott szilárd burkolatú alternatív utak meglétét az eljárás során nem bizonyította. A KRESZ szabályszegéssel összefüggésben a másodfokú bíróság rámutatott, hogy annak az alperesek kártérítési felelőssége megállapítása szempontjából - figyelemmel az érvényes károsulti beleegyezésre - nem volt jelentősége.

Az alperesek csak a hozzájáruló nyilatkozat kiadását követően kezdték meg a szállítást, ennek során rendőrök is a helyszínen tartózkodtak, azonban közúti, vagy egyéb szabályszegést nem állapítottak meg. A másodfokú ítélet szerint az úthasználat jogszerűsége kétséget kizáróan megállapítható volt. Alaptalannak minősítette azt a felperesi érvelést is, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított szükséghelyzet a II. rendű alperesnek felróható okból alakult ki, ez a kereset elbírálása szempontjából érdektelen volt.

[15] A perköltségről a Pp. 78. § (1), 79. § (1) bekezdése, az Itv. 5. § (1) bekezdés b) pontja, a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (1), (2), (5) és (6) bekezdése, a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (1) bekezdése és 14. §-a alapján határozott.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[16] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a kereseti kérelmének helyt adó döntés hozatalát, másodlagosan az eljáró bíróságok - elsődlegesen a másodfokú bíróság - új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. A kereset elutasításaként megállapított ténybeli indok az a nyilatkozat volt, amit a felperes egykori polgármestere 2010. június 9. napján tett. A jogerős ítélet rendelkező része ekként a károsulti beleegyező nyilatkozat alapján és nem a szükséghelyzet elsőfokú ítéletben hivatkozott jogi alapján áll.

Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú ítélet a kereset elutasítását eredményező, a szükséghelyzethez kapcsolódó jogi alapja mellett bebizonyosodott az alperesek együttes és az út károsodását a perbeli földszállítás eredményeként okozó magatartása. E magatartásból következő, azzal okozati összefüggésbe hozott felperesi kárigény jogalapjának vizsgálatakor az ítélet jogi és ténybeli alapját adó felperesi nyilatkozat, annak károsulti beleegyezést jelentő tartalma, a nyilatkozat semmisségével összefüggő körülmények nem képezték az elsőfokú eljárásban bizonyítás tárgyát.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási terhet e nyilatkozat érvénye, hatálya, a kárigényt kizáró tartalma tekintetében és a nyilatkozat semmisségét eredményező a régi Ptk. 342. § (2) bekezdésében írt érvénytelenségi tényállások körében nem osztotta ki. Az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdése szerint a bizonyítási terhet kiosztó végzése e kérdésre nem vonatkozott. Így a felperes nem kerülhetett olyan helyzetbe, hogy az alpereseknek már az ellenkérelemben hangsúlyozott károsulti beleegyezésével összefüggő érvelésével szemben bizonyítson.

Az elsőfokú ítélethez képest a jogerős ítélet megváltoztatott indokolási tartalma a felperesre nézve súlyosan méltánytalan helyzetet eredményezett, a felperes semmilyen vonatkozásban nem részesülhet kárigénye rendezésében, mert ezt a jogerős ítélet végérvényesen kizárja. A károsulti beleegyezés kérdésében a bíróságok a felperes terhére bizonyítási körülményt nem tártak fel, a felperes pedig már a keresetében is nyilatkozott, miért nem tekinti a követelését ezen irat alapján kizártnak. A károsulti beleegyező nyilatkozat és a régi Ptk. 342.

§ (1) bekezdésében megadott körülmények vonatkozásában lett volna helye a bizonyítási kioktatásnak, és ez nem lett volna mellőzhető figyelemmel a keresetre gyakorolt hatására. Ugyan az 1/2014. (VI. 30.) PK vélemény 5. pontja szerint a Pp. 3. § (3) bekezdésének megsértése önmagában nem hatályon kívül helyezési ok, a 6. pont értelmében a másodfokú eljárásra nézve hatályon kívül helyezést eredményező indok lehet akkor, ha a másodfokú eljárás során bizonyítási hiba válna ismertté, mindezek a felek tényállást alakító nyilatkozatainak biztosítását szolgálják.

Azzal, hogy az ítélet indokká emelte a károsulti beleegyező nyilatkozatot, a másodfokú bíróságnak észlelnie kellett volna a bizonyítás mellőzését, a bizonyítási teher kiosztásának elsőfokú eljárásbeli hiányát. Fel kellett volna hívni bizonyításra a peres feleket a károsulti beleegyező nyilatkozat körében. Az ítéletnek az a tartalma, mely szerint a nyilatkozat vonatozásában a szándékosság vagy súlyos gondatlanság érvénytelenségi okként károkozói oldalon nem állapítható meg, iratellenes. E körben idézte a 10. sorszámú jegyzőkönyvben kihallgatott tanúk vallomásának egyes részleteit.

Majd megállapította, hogy az alperesek tisztában voltak azzal, hogy az általuk kiválasztott perbeli útvonalon a földszállítás az út károsodásával jár, így az alperesek ismerték a károsodás bekövetkezésének lehetőségét. Éppen ezért kértek szállítási engedélyt és a kártérítési igény érvényesítésével összefüggő nyilatkozatot attól a felperestől, aki az ismert feladatok alapján képviselője útján azt feltételezte, hogy az út nem fog károsodni. A szállítási engedélyt kérő alperesi magatartás, a károkozásukat kiváltó, a kár bekövetkeztét előre feltett magatartásként olyan károsulti nyilatkozat elérésére irányult, amely szándékos károkozás megtérítését kívánta előzetesen kizárni.

Abban az esetben, ha valaki előzetesen látja magatartásának eredményét, és tudja, hogy az eredmény mindenképpen bekövetkezik, a magatartás szándékossága nem vitatható. Alperesi oldalon elvárható lett volna, hogy a szállítás elvégzése károsító eredményének bekövetkezését feltegye, így az alperesek esetleges károsodás elmaradását jelentő feltevése a vétkesség szempontjából súlyosan gondatlan magatartást jelent. Az alternatív útvonalak használatával kapcsolatos mulasztás olyan gondatlan eljárás, amely mellett a perbeli út károsítása az eredmény ismeretében és ennek előzetes feltevésével súlyos gondatlan magatartást jelent.

Egyébként a kár nem egyetlen mozzanatból álló magatartás útján jött létre, hanem egy két napig tartó folyamat eredménye volt. A megkezdését követően szinte azonnal jelentkeztek az első károk, ennek dacára az alperesek folytatták a károkozó tevékenységüket. Az alperesek a károsodást jól látták, ám annak következményeivel nem törődtek. Az alperesi oldalon a szándékos magatartás a peradatok alapján a nyilatkozat érvénytelenségéhez vezet. Az ítélet iratellenessége a károsulti beleegyező nyilatkozat érvénye és azt befolyásoló tényező vonatkozásában, az alternatív utakhoz kapcsoló következtetéseiben fennáll.

Az alternatív utakra nézve is érvényesül a bizonyítási teherrel összefüggő felperesi kifogás. A nyilatkozatot tevő személy nem tudta, hogy a perbeli út milyen állapotban van, viszont feltehette, hogy a szállítást elrendelő, annak szükségességét állító II. rendű alperes mindezekkel tisztában van, továbbá feltette az út általános használatából azt, hogy alkalmas károsodás nélkül is a szállításra, illetve bármely szállítással okozott, de előre fel nem tett káreseményt utólag a vis maior alapból megtérítenek.

Az alperesek a károsodás bekövetkeztével, az út szállításra károsodás nélkül alkalmatlan állapotával tisztában voltak (tisztában lehettek), és kellő gondosság mellett nem bízhattak a károsodás elmaradásában. Iratellenes a nyilatkozatnak a nyelvtani értelmezés mellett olyan tartalmat tulajdonítani, hogy az károsulti beleegyezést jelent. Nem tekinthető a károkozáshoz való hozzájárulásnak, legfeljebb olyan joglemondást jelenthet, ami érvénytelen. A régi Ptk. 342. § (2) bekezdésére hivatkozva a nyilatkozat nem ítélhető meg, mivel a károkozás társadalmi érdeksérelmet jelent.

A károsított út közcélú rendeltetésű. A felperes szerint az árvízi helyzet sem minősül kellő hivatkozási alapnak. Azt is felvetette, hogy a szállított föld ténylegesen alkalmas volt-e a védekezésre, minthogy a II. rendű alperes a beépítésre eszközzel és emberállománnyal nem rendelkezett. A szükséghelyzet fennállásával kapcsolatosan a másodfokú bíróságnak az ítélet meghozatalakor minimálisan azt lett volna a feladata, hogy e kérdéskört tisztázza, hiszen csak ennek megnyugtató lezárását követően lehet megítélni azt, hogy az alperesek károkozó magatartása sértett-e társadalmi érdeket, avagy egy másik társadalmi érdek fennállása miatt nem volt jogellenesnek tekinthető.

Felperes szerint társadalmi érdek az, hogy közérdekre hivatkozva okozott károk megtérítése biztosítva legyen, az alperesi oldal visszaélése az árvízi helyzettel és az abból fakadóan kért nyilatkozat megtétele, a kártalanítás kifejezett ígérete éppen a felperes kártérítésben rejlő társadalmi érdekét igazolja. Hivatkozott az Ötv. 80. § (1) bekezdésére, 79. § (2) bekezdés a) pontjára. A közcélú út olyan önkormányzati törzsvagyon, mellyel való rendelkezés a tulajdonosi jogok gyakorlása, és nem a polgármester hatásköre, hanem a képviselő-testület döntési jogköre.

A polgármester a felperes álláspontja szerint a testület felhatalmazása nélkül nem tehette meg a jognyilatkozatot. Az alperesek részéről rosszhiszeműen megszerzett nyilatkozat nem sorolható az ítélet szerint körülírt polgármesteri hatáskörbe, és ezért sem lehet érvényes. A szükséghelyzet körében kifejtett érvelését, amit a fellebbezésben írt, fenntartotta.szakértő szükséghelyzetet igazoló véleménye nem konkrét vélemény, több tekintetben megalapozatlan, tartalma nem tesz eleget a szakértői véleményhez fűzött bizonyításnak.

A felperes megsértett jogszabályi rendelkezésként a Pp. 3. § (2), (3), (6), 177. § (1), 206. § (1), 221. § (1) bekezdésére, a régi Ptk. 4. § (1), (4), 342. § (1) és (2) bekezdésére, az Ötv. 80. § (1) bekezdésére, 79. § (2) bekezdés a) pontjára, a Kat. tv. 18. §-ára, 20. § (1) bekezdés b) pontjára, 22. § (1) bekezdésére és 24. § (2) bekezdés c) pontjára, továbbá az 1/2014. (VI. 30.) PK vélemény 5. és 6. pontjára hivatkozott.

[17] Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérték.

[18] Az I. rendű alperes szerint nem történt eljárási szabálysértés. Az elsőfokú bíróság 11. sorszámú végzésében meghatározta a felek bizonyítási terhét. A régi Ptk. 342. § (2) bekezdése egyértelmű jogszabályi rendelkezés, annak törvényszövegi felhívása nem tartozik a bíróság kötelezettségébe. Az alperesekre kiosztott bizonyítási kötelezettség legfontosabb eleme a jogellenesség hiányának bizonyítása. Az úthasználat jogszerű volt a polgármester által kiadott engedély alapján. Az okirat valódiságát a felperes nem vonta kétségbe. Az elsőfokú bíróság az úthasználati engedély tárgyában a szükséges bizonyítást felvette, és azt a másodfokú bíróság helyesen értékelte. A másodfokú bíróságnak nem volt újabb kioktatási kötelezettsége, mert a rendelkezésére álló iratokból tudott döntést hozni. A kioktatási kötelezettség nem foglalja magában azt, hogy a bíróság az egyes bizonyítékok bizonyító erejét, a lehetséges mérlegelés irányát a felekkel előre közölje. A felperes egyébként a felülvizsgálati kérelemben sem jelölt meg olyan konkrét bizonyítást, aminek felvétele indokolt lenne, ezzel elismerte, hogy további bizonyításra nincs szükség. Helytálló a jogerős ítélet azon megállapítása, hogy a polgármester érvényes jognyilatkozatot tehetett, és abban nem az alperesek által szándékosan vagy súlyosan gondatlanul, életben, testi épségben vagy egészségben, illetve az alperesek által bűncselekménnyel okozott károk megtérítéséről mondott le. Az adott esetben a károkozás társadalmi érdeket nem sértett vagy veszélyeztetett. A felperes ezek közül az alperesek súlyosan gondatlan magatartásra hivatkozott, de bizonyítania nem sikerült. Az alternatív útvonal meglétét a felperes nem bizonyította, ezzel szemben éppen a felperes jelölte ki az adott út használatát, vagyis a felperes utasításai szerint jártak el az alperesek.

[19] A II. rendű alperes kiemelte, hogy a jogerős ítélet indokolása rögzíti, az elsőfokú bíróság kellően feltárta a tényállást, a bizonyítást megfelelő módon folytatta le. A polgármester által kiadott nyilatkozat megítélése jogkérdés, ami nem kíván további bizonyítást. A felperes mulasztására vezethető vissza az, hogy a vis maior keretből nem kapott kártalanítást.

A Kúria döntése és jogi indokai

[20] A felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélet jogszabálysértését abban határozta meg, hogy a felperes polgármesterének 2010. június 9. napján kiadott nyilatkozata érvénytelenségét nem észlelte, az ezzel összefüggő a bizonyítási teherről szóló tájékoztatást elmulasztotta, hogy a szükséghelyzetre vonatkozó szabályt tévesen alkalmazta. A Kúria a jogerős ítéletet ebben a keretben vizsgálta felül. A jogerős ítélet felülvizsgálatára a Pp. 270. § (2) bekezdése értelmében csak jogszabálysértés miatt van mód.

A felülvizsgálati kérelem a következők szerint nem alapos.

A döntés elvi tartalma

[21] A Pp. 206. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. E törvényi előírás megsértése csak abban a kivételes esetben állapítható meg, és csak akkor szolgálhat kellő alapul a felülvizsgálathoz, ha a bíróság iratellenes, ellentmondó, a per adataiból okszerűen nem következő megállapítást tett, vagy a bizonyítási eljárás lefolytatására vonatkozó előírások megsértésével helytelen ténybeli következtetésre jutott. A tényállás megállapítása során ilyen hiba nem történt.

[22] A Pp. 221. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. Mindkét ítélet eleget tett e törvényi előírásnak, és nem minősül eljárási szabálysértésnek, ha az indokolás nem tér ki a fél által megkívánt, ámde az ügy mikénti elbírálását illetően irreleváns körülményekre. Ha érdemben helyes, az ítélet indokolásbeli hiányossága nem minősül olyan súlyú eljárási szabálysértésnek, ami a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indokolná.

[23] A Kúria álláspontja szerint nem sérült a Pp. 177. § (1) bekezdése, mert a különleges szakértelmet kívánó tények megállapításához az elsőfokú bíróság a szakértői bizonyítást elrendelte. A szakértői bizonyításhoz egyetlen megjegyzés fűzhető: célszerűbb lett volna elsőként a vízgazdálkodási szakértőt kirendelni, hiszen per tárgyát illetően elsődleges jelentősége az árvízi helyzet kialakulásának volt, és e szakértői vélemény ismeretében kirendelni az építész, illetve közlekedési építmény tervező szakértőt. Ezáltal elkerülhető lett volna a szakértői vélemények folyamatos ütköztetése és észrevételezése. A logisztikai szakértő mellőzése pedig indokolt volt, hiszen maga a felperes szabta meg az alperesek részére az igénybe vehető útvonalat, és a per egész tartama alatt adós maradt konkrét alternatív útvonal meghatározásával.

[24] A régi Ptk. 107. § (1) bekezdése szerint másnak életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély (szükséghelyzet) esetében a tulajdonos köteles tűrni, hogy dolgát a szükséghelyzet megszüntetése végett a szükséges mértékben igénybe vegyék, felhasználják, illetőleg abban kárt okozzanak. Más vagyonát fenyegető szükséghelyzet esetében ez a kötelezettség a tulajdonost csak akkor terheli, ha a fenyegető kár előreláthatóan jelentős mértékben meghaladja azt a kárt, amely a tulajdonost a behatás következtében érheti. E § (2) bekezdése értelmében a tulajdonos a szükséghelyzetbe került személytől kártalanítást, attól pedig, aki a szükséghelyzet megszüntetése során indokolatlanul nagy kárt okozott, kártérítést követelhet. A szükséghelyzet polgári jogi fogalom, és bár tartalmában átfedésben van a katasztrófa fogalmával, nem azonos vele, ez utóbbi a közigazgatási jogban alkalmazandó. Ezért a kettő nem keverhető össze, és nem tehető olyan megállapítás, miszerint csak az minősül szükséghelyzetnek, amit mint katasztrófahelyzetet az erre rendelt előírások szerint kihirdettek. A Kúria külön bizonyítás nélkül helyes ténymegállapításnak minősítette, hogy 2010. május-június havában a Tisza folyó azon szakaszait érintően - és ilyen volt a felperesi település közvetlen környezete -, ahol III. fokú árvízi készültséget rendeltek el, szükséghelyzet állt fenn. A szükséghelyzet megítélésénél, nincs jelentősége annak, hogy a felperesi önkormányzat a saját árvízi helyzetét szükséghelyzetként értékelte-e. A régi Ptk. 107. § (1) bekezdésének alkalmazásánál nem kizárólag a felperesnek kellett szükséghelyzetben lennie, hanem a szükséghelyzet mást (másokat) is veszélyeztethet, és ennek elhárítását is köteles volt tűrni a felperes.

[25] Az elsőfokú bíróság a felperes követelését a szükséghelyzetre vonatkozó szabályozás alapján bírálta el, és állapította meg, hogy az alperesek magatartása a szükséghelyzet elhárításához indokolt, azzal arányban álló volt, ezért a kárt előidéző magatartás jogellenessége kizárt. A másodfokú bíróság által alkalmazott jogi megoldás azonban elsődlegesen a polgármester által 2010. június 9. napján kiadott nyilatkozatra épült, arra hogy ez érvényes károsulti beleegyezésnek minősült, ami szintén kizárja az alperesek károkozásának jogellenességét. A Kúria megítélése szerint a másodfokú bíróságnak lehetősége volt a jogcím tekintetében a változtatásra. A felperes sérelmezte, hogy bár maga a nyilatkozat érvénytelenségét állította, és ez valóban így történt, nem kapott tájékoztatást e tárgyban az őt terhelő bizonyítási teherről. A felperes ezt a nyilatkozatot keresetlevele mellékleteként becsatolta, tehát maga döntött úgy, hogy azt mint okirati bizonyítékot a perben felhasználja. Nem volt azonban e jognyilatkozatot érintő kereseti kérelme, adott esetben az érvénytelenség megállapítására irányuló kereseti kérelme, és az elsőfokú eljárás egésze alatt nem határozta meg, hogy a nyilatkozat milyen okból fennálló érvénytelenségét állítja. Tényelőadás hiányában a bíróságot nem terheli tájékoztatási kötelezettség a bizonyítandó tényekről (Pp. 3. § (3) bekezdés). Megjegyzendő az érvénytelenség meghatározott köre nem tény-, hanem jogkérdés (jogszabályba ütközés okán fennálló semmisség), mely esetben a bizonyítási teherről történő tájékoztatás értelmezhetetlen. Nem valósult meg sem az első-, sem a másodfokú eljárásban olyan lényeges eljárási szabálysértés, ami a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indokolta volna (Pp. 275. § (4) bekezdés).

[26] A 2010. június 9. napján kiadott nyilatkozatra a régi Ptk. 199. §-a folytán a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A régi Ptk. 342. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy semmis valamely szerződésnek az a kikötése, amely a szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károkozásért, az életben, a testi épségben, az egészségben okozott károsodásért, továbbá bűncselekmény következményeiért való felelősséget előre korlátozza vagy kizárja. E § (2) bekezdése alapján nem jár kártérítés, ha a kárt a károsult beleegyezésével okozták, és a károkozás társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet. A nyilatkozat e körben releváns része a következőt tartalmazta: az önkormányzat kijelenti, hogy a 2010. június 9-től a munkálatok befejezéséig történő földszállításból adódó esetleges károkozásért az érintettek felé nem nyújt be kárigényt. Ez a nyilatkozat nem értelmezhető akként, hogy a szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károkozásért, az életben, a testi épségben, az egészségben okozott károsodásért, továbbá bűncselekmény következményeiért való felelősséget korlátozta vagy kizárta volna már előre. A szöveg értelmezése arra sem enged következtetést, hogy a károsult beleegyezett volna a károkozásba. Annyit és csak annyit jelent, hogy a felperes képviselője azt vállalta, az önkormányzat az esetleges károkozás miatt nem nyújt be kárigényt.

[27] Mindezektől eltekintve is megállapítható, hogy a régi Ptk. 342. § (1) bekezdése alkalmazásához szükséges szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartás bizonyítása a felperes terhelte. Bár egy utat út céljára használni alapvetően szándékosan lehet, önmagában az út használata szándékos vagy gondatlan károkozást nem jelent. Itt kell hangsúlyozni, hogy az alperesek részére a felperes szabta meg, melyik utakon biztosítja a közlekedést, és a hozzájárulása kizárólag a perbeli útvonalra vonatkozott. Az alperesek hozzájárulás hiányában más utat nem vehettek igénybe, még akkor sem, ha létezett volna a szállítás céljára alkalmas más út, bár ilyet a felperes a per egésze alatt a nem konkretizált „mezőgazdasági utak" kivételével még csak meg sem jelölt. A per tárgyát képező út tekintetében állított súlykorlátozás, ahogy ezt mindkét ítélet tartalmazza, nem érvényesült. E helyen azonban a Kúria utal arra, hogy a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 6. § (3) bekezdése értelmében a rendeletben meghatározott egyéb közúti jelzések és a forgalmi szabályok csak annyiban irányadók, amennyiben a rendőr jelzésével nem ellentétesek. A 2010. június 9. napján kelt nyilatkozatról az Egyeki Rendőrőrs értesítést kapott. A perbeli adatok szerint az árvíz elleni védekezés céljából történt földszállítás során a rendőrök a helyszínen tartózkodtak, de nem intézkedtek az esetleges súlykorlátozás be nem tartása miatt.

[28] A nyilatkozattal kapcsolatosan a felperes hivatkozott a történtek idején még hatályos Ötv. 79. § (2) bekezdés a) pontjára, 80. § (1) bekezdésére. Ha és amennyiben e jogszabályi előírásokra tekintettel a felperes volt polgármestere túllépte a képviseleti jogosultságát, ezért felelősség nem az alpereseket terheli. A Kat. tv. felülvizsgálati kérelemben felhívott rendelkezései (megyei, fővárosi védelmi bizottság elnökének feladata, polgármester feladata, általános jelzési és együttműködési kötelezettség) általános jellegű szabályok, és a felperes nem határozta meg, hogy maga a jogerős ítélet ezen előírásokat mennyiben és miként sértette. Megjegyzendő, ha a polgármester feladata az illetékességi területén a felkészülés és védekezés irányítása és szervezése (Kat. tv. 19-20. §), úgy nem sérthet jogszabályt az a magatartása, amivel a Kat. tv. 18. §-ában megfogalmazott más szervekkel (jelen esetben a II. rendű alperessel) való együttműködést teljesíti.

[29] A felperes megsértett jogszabályi rendelkezésként a régi Ptk. 4. § (4) bekezdésére is hivatkozott, bár ezt az előírást egyik eljárt bíróság sem alkalmazta, és nem is kellett alkalmazni, hiszen a közvetlenül irányadó törvényi előírás a régi Ptk. 107. § (1), (2), illetve 342. § (1) és (2) bekezdése volt.

[30] A felperes az út károsodását már a szállítás megkezdése napján a délelőtti órákban észlelte. Erről a felperes környezetvédelmi referense és a kistérségi útellenőr jegyzőkönyvet vett fel. Ennek ellenére a szállítást a felperes nem állíttatta le, nem kérte kisebb tömegű járművek alkalmazását, és ez a magatartás akár ráutaló magatartással a károkozásba való beleegyezésnek is tekinthető.

[31] Összefoglalva az alperesek az árvízi szükséghelyzetben a felperes hozzájárulásával végezték a földszállítást, magatartásuk nem volt jogellenes, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul, vagy akár bűncselekménnyel kárt nem okoztak.

Záró rész

[32] Mivel a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból nem volt jogszabálysértő, azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Az I. rendű alperes képviseletével járó ügyvédi, II. rendű alperes képviseletével felmerült jogtanácsosi munkadíjról a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 75. § (2), 78. § (1) bekezdése, a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (5) bekezdése szerint határozott. A felperes teljes személyes illetékmentességére tekintettel a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli (illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 74. § (3) bekezdés, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (1) bekezdés, 14. §).

Budapest, 2017. március 22.

Dr. Molnár Ambrus s.k. a tanács elnöke, Dr. Madarász Anna s.k. előadó bíró, Dr. Magosi Szilvia s.k. bíró

A kiadmány hiteléül:

NÉ tisztviselő