Court dismissed appeal; simple written contract valid with authorized seal usage without personal signature.

A munkaviszonyban általában - a felek írás- és olvasásképtelensége, illetve eltérő nyelvértése kivételével - írásba foglaltnak tekintendő - az egyszerű okiratba foglalt jognyilatkozat is.

[2012. évi I. tv. (Mt.) 22. §, 1959. évi IV. tv. 218. § ]

[1] A felperes 2011. január 31-én kelt munkaszerződés alapján tesztelő, üzleti szakértő munkakörben határozatlan idejű munkaviszonyban állt az alperes alkalmazásában. 2014. január 6-án a munkáltatóijogkör-gyakorló, a tulajdonos a felperest és egy munkatársát arról tájékoztatták, hogy a munkaviszonyukat megszüntetik vagy 2014. január 31-ével közös megegyezéssel, vagy ha ehhez ezen időpontig nem járulnak hozzá, munkáltatói felmondással.

[2] 2014. január 6-ától a felperest a munkavégzés alól a munkáltató felmentette, kérelmére január 8-án ajánló levelet kapott.

[3] 2014. január 31-én a felperes a tulajdonost arról tájékoztatta, hogy aláírja a munkaviszonyát megszüntető nyilatkozatot. T. A. az előkészített, a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntető megállapodást kinyomtatta, azon a munkáltató aláírásának helyénél az alperes társaság céges bélyegzőjét és az ügyvezető névbélyegzőjét használta. A felperes az iratot aláírta.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[4] A felperes elsődleges kereseti kérelmét - hivatkozással a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 20. § (3) bekezdésére, 22. § (3) bekezdésére, és a 44. §-ára – arra alapította, hogy a közös megegyezésről szóló megállapodást a munkáltatóijogkör-gyakorló ügyvezető nem írta alá, azon csupán a névbélyegző szerepel. Ez azonban nem helyettesíti a képviseletre jogosult személytől származó írásbeli jognyilatkozatot, azt a jogosultnak saját kezével létrehozott írásjelekkel kell megtennie. Ezen túlmenően a névbélyegző mellé az azt használó T. A. sem írta oda a nevét, így jogosulatlan személytől származó nyilatkozat sem keletkezett.

[5] Másodlagos kérelmében annak megállapítását kérte, hogy a munkaviszonyát az alperes 2014. január 6-án szóban szüntette meg. Mindkét esetben elmaradt munkabére megfizetésére kérte az alperes kötelezését.

[6] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Előadta, hogy bevett szokás az, hogy a munkáltatóijogkör-gyakorló utasítására használja távollétében a meghatalmazott a névbélyegzőjét és a cégnévbélyegzőt. A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) XVII-XXII. fejezete szerint az írásba foglalásnak nem feltétele a nyilatkozattevő saját kezű aláírása. A bírói gyakorlat is elfogadja a valódi névbélyegző jogszerű használatával aláírt nyilatkozatokat. Vitatta továbbá, hogy a munkaviszonyt szóban szüntette volna meg.

Az első- és másodfokú ítélet

[7] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

[8] Az elsődleges kereseti kérelem vonatkozásában az Mt. 20. § (3) bekezdésére alapítottan rögzítette, hogy a jogszabály az aláírás elismerésére határidőt nem határoz meg, így azzal, hogy az alperes törvényes képviselője, J. L. jóváhagyta a névbélyegző lenyomatát a megállapodáson, ezzel érvényesnek tekintette a jognyilatkozatot.

[9] Elfogadta továbbá az alperesnél kialakult gyakorlatot, miszerint a munkáltatói jogkör gyakorló távollétében utasítása alapján használhatják az ő névbélyegzőjét, és a gazdasági társaság cégnévbélyegzőjét. T. A. tanú a felperes által sem vitatott előadása szerint a munkáltató utasítására használta a névbélyegzőket.

[10] A másodlagos kereseti kérelmet az Mt. 64. § (1) bekezdésre hivatkozással a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján utasította el kiemelve, hogy a felperes személyes meghallgatása során is előadta, hogy 2014. január 30-án maga is úgy tekintette, hogy a munkaviszonyát még nem szüntették meg.

[11] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

[12] A törvényszék rögzítette, hogy az Mt. 22. § (3) bekezdése szerint a megállapodást ha írásba kell foglalni, módosítani vagy megszüntetni is csak írásban lehet. Az írásbeliségre további kötöttséget nem rendel a törvény. Ezért az 1952. évi III. törvény (Pp.) 196. § (1) bekezdésben foglaltak a munkaviszony megszüntetésekor kötelezően nem alkalmazandóak. A bírói gyakorlat szerint is az írásban rögzített szerződés érvényességének nem feltétele, hogy azt közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalják kivéve, ha azt külön jogszabály írja elő. A perbeli esetben eltérő rendelkezés, megállapodás hiányában jogszerűen foglalták a közös megegyezést egyszerű okiratba (Pp. 199. §), melynek bizonyító erejét a bíróság szabadon mérlegelheti.

[13] A bizonyítékok alapján a munkáltatói jogkör gyakorló ajánlatát elfogadta a felperes. A megállapodáson szereplő aláírást pedig a sajátjának ismerte el. Bizonyított az is, hogy T. A. az ügyvezető utasítása és engedélye alapján tette a névbélyegzőt a megállapodásra. Jogszerű használatnak minősül a névbélyegző tulajdonos, mind harmadik személy általi használata, amennyiben arra a névbélyegző tulajdonosa felhatalmazta vagy utasította. Mindezek együttes értékelése alapján a megállapodás semmisége alaki okok miatt nem volt megállapítható.

[14] A felperes által hivatkozott, a gazdasági ügyekben meghozott eseti döntések eltérő tényállásuknál fogva nem alkalmazhatók, és nem irányadók a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezései sem, mert ezen jogszabály az írásbeliségen túl további követelményeket támaszt.

[15] Egyetértett az elsőfokú bírósággal, miszerint a felperes másodlagos kereseti kérelme is megalapozatlan.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[16] A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet megváltoztatására, az alperes keresete szerinti marasztalására irányult. Álláspontja szerint a jogerős ítélet az Mt. 20., 22., 44., §-aiba, a Gt. 29. §-ába ütközik.

[17] Az Mt. 44. § és 22. § (3) bekezdése alapján a munkaszerződést csak írásbeli nyilatkozattal lehet megszüntetni. Az Mt. 20. § (1) bekezdés alapján a munkáltató képviseletében jognyilatkozat tételére a munkáltatói jogkör gyakorló jogosult. A Gt. 29. § (1) bekezdése szerint a gazdasági társaságot törvényes képviselőként a vezető tisztségviselők képviselik harmadik személyekkel szemben, valamint a bíróságok és más hatóságok előtt. A (3) bekezdés értelmében pedig a gazdasági társaságot a vezető tisztségviselője, valamint cégvezetője írásban cégjegyzés útján képviseli. Ezek szerint figyelemmel a cégkivonatra is a munkáltató egyedüli cégjegyzésre jogosult képviselője J. L. ügyvezető írásbeli aláírása kellett volna jelen esetben is a munkáltató cégszerű képviseletéhez. A névbélyegző használata nem helyettesíti a képviseletre jogosult személytől származó írásbeli jognyilatkozatot, hiszen azt a jogosultnak saját kezével létrehozott írásjelekkel kell megtennie.

[18] A 2014. január 31-én kelt megállapodáson ugyan szerepel a munkáltató cégbélyegzője és az ügyvezető névbélyegzője, azonban ezek nem alkalmasak munkáltatói jognyilatkozat közvetítésére, vagyis hiányzik a képviseletre jogosult nyilatkozata az okiratról. Ez azt eredményezi, hogy a megállapodás a felek között nem jött létre. Jelen ügyben tehát nem az a vizsgálat tárgya, hogy milyen minőségű aláírással látta el az alperes törvényes képviselője az okiratot, és az megfelel-e az Mt-ben támasztott egyszerű magánokirati feltételeknek, hanem az, hogy önmagában a névbélyegző használata alkalmas-e joghatás kiváltására szolgáló akaratnyilvánítás kifejezésére.

[19] Jelen esetben az Mt. 20. § (3) bekezdése nem alkalmazható, mert nem jóhiszemű álképviselő eljárásának az utólagos jóváhagyásáról van szó, vagyis amikor van jognyilatkozat, csak az nem a jogosulttól származik.

[20] Nem lehet irányadó az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontja sem, mert az elektronikus iratban foglalt nyilatkozat esetén az a jogosulttól származik, csak a kinyilvánítás módja különbözik a ténylegesen aláírt okirattól.

[21] A felperes változatlanul hivatkozott az elsőfokú eljárásban becsatolt eseti döntésekre, melyek szerint a névbélyegző használatával ellátott okirat nem minősül létrejöttnek.

[22] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. Perbeli nyilatkozatait fenntartva hangsúlyozta, hogy az írásba foglalásnak nem feltétele a nyilatkozattevő saját kezű aláírása a Ptk. szerint. A Ptk. 218. § (1) bekezdése annyi követelményt támaszt, hogy ha jogszabály írásbeli alakot rendel, legalább a szerződés lényeges tartalmát írásba kell foglalni. Ez pedig a jelen esetben megtörtént. A bírósági gyakorlat írásbeli nyilatkozatnak fogadja el a valódi névbélyegző jogszerű használatával aláírt nyilatkozatokat.

[23] Az általa a perben hivatkozott munkajogi jogesetekkel egyezően a munkáltatóijogkör-gyakorló ügyvezető kifejezetten utasította T. A. munkavállalót arra, hogy az ügyvezető által előkészített, a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodáson a névbélyegzőt helyezze el, tehát annak használata jogszerű volt, és alkalmas a jogkörgyakorló ügyvezető szándékának a kifejezése. A felperes által hivatkozott esetek más tényállásuk és más jogterület folytán jelen ügyre nem alkalmazhatóak, így megalapozatlan a felperes jogesetekkel alátámasztott jogszabályi kollízióra történő hivatkozása.

[24] Az alperes utalt továbbá az Mt. 22. § (4) bekezdésére, miszerint az érvénytelenség jogkövetkezményei nem alkalmazhatók az alaki előírások megsértése esetén a jelen ügyben, mert a megállapodás a felek egyező akaratából teljesedésbe ment.

A Kúria döntése és jogi indokai

[25] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[26] A jogerős ítélet felülvizsgálattal nem támadott tényállása szerint az alperes ügyvezetője 2014. január 6-án a felperesnek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetés lehetőségét ajánlotta fel, mely ajánlati kötöttség 2014. január 31-éig szólt. Az ajánlatot a felperes 2014. január 31-ével elfogadta, a megállapodást aláírta. A felek egyező akaratát tükrözve a megállapodás a munkaviszony 2014. január 31-ével közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozóan létrejött, azt határidőben a felperes nem támadta meg. A perben eldöntendő kérdés a megállapodás írásbeli alaki érvényessége volt.

[27] Az alperes helytállóan hivatkozott a következetes munkajogi ítélkezési gyakorlatra (Mfv.I.10.820/2007/2., Mfv.I.10.087/2011/5.), miszerint a munkajogi szabályok alapján az írásban rögzített szerződés érvényességének nem feltétele a közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalás, kivéve ha ezt külön jogszabály írja elő. Bár e két jogeset a korábban hatályos, a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 87. § (2) bekezdés alapján született, de a jelenleg hatályos Mt. ebben a körben nem tartalmaz eltérő szabályozást. Az Mt. 22. § (6) és (7) bekezdésének az írás- és olvasásképtelen, illetve a felek eltérő nyelvértésére vonatkozó előírásai a jelen ügyben nem alkalmazhatók.

[28] Az írásbeliségre vonatkozó általános Mt. rendelkezések alapján a munkajogi jognyilatkozat írásba foglalásához az egyszerű okirati forma használata elegendő, melyre a jognyilatkozat megtételekor hatályos Ptk. 218. § tartalmi követelményekre vonatkozó előírása az irányadó, vagyis elegendő a szerződés lényeges tartalmát írásba foglalni.

[29] Az egyszerű okiratba foglalt megállapodás (Pp. 199. §) bizonyító erejének vizsgálata során a bíróságok helytállóan értékelték, hogy az abban foglalt nyilatkozatot a felek megtették. Ennek ellenkezőjére nem lehet következtetni abból, hogy az egyik fél, a munkáltató iraton szereplő aláírása névbélyegzővel történt, de ezt a peradatok sem támasztják alá. Bizonyított, hogy T. A. a névbélyegzőt az azon szereplő név tulajdonosa, a munkáltatóijogkör-gyakorló J. L. tudtával (engedélyével) használta. A tett nyilatkozatot a perben a munkáltatóijogkör-gyakorló pedig megerősítette.

[30] A munkáltatói jogkör gyakorlása során a munkaviszonyban a munkavállalók irányába tett jognyilatkozatra az Mt. alaki előírásai az irányadók, amely egyszerű okirati forma, mint általános írásbeli forma elfogadásával a cégjegyzést nem követeli meg. Ezért a felperes által a gazdasági jog területéről említett jogesetek (Fővárosi Ítélőtábla Gf.40.230/2011/6., és Gf.40.141/2012/7. számú ítéletei) eltérő tényállásukra tekintettel nem alkalmazhatók.

[31] A végrendelet érvénytelenségét megállapító EBH2006.1412. számú eseti döntésben foglaltak sem lehetnek irányadóak a végrendelet Ptk. 629. §-ában foglalt, a munkajoghoz képest szigorúbb írásbeli követelményeket támasztó rendelkezések miatt.

[32] A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria, Mfv.I.10.197/2016.)