Court upheld administrative fine for employer regarding readiness status of security guard roles under Labor Code.

Az igénybevétel lényegesen alacsonyabb szintje mellett minősíthető a munkakör készenléti jellegűnek.

[a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 91.§]

A tényállás

[1] A Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala a 2017. április 10. napján kelt elsőfokú határozatával a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Met.) 4. § (1) bekezdése alapján a 2015. október 1-től 2015. december 31-ig tartó időszak tekintetében lefolytatott ellenőrzési és bizonyítási eljárás eredményeképp a határozat 4. pontjában feltárt szabálytalanság elkövetése miatt a felperest, mint munkáltatót 1.300.000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta, egyben a Met. 6. § (1) bekezdés b) pontja alapján kötelezte 47 fő vonatkozásában a teljes napi munkaidőre vonatkozó törvényi előírások betartására.

A Met. 6. § (1) bekezdés h) pontja alapján megállapította, hogy a felperes megsértette 41 fő munkavállaló vonatkozásában a rendkívüli munkavégzés időbeli korlátjára vonatkozó jogszabályi előírásokat, továbbá 49 fő munkavállaló részére nem adta ki tárgyévben a 2015. évi fizetett szabadságot. A Met. 6. § (1) bekezdés b) pontja alapján kötelezte a felperest – az indokolásban nevesített – 38 fő munkavállaló részére a 2015. október 1-től december 31-ig tartó munkaidőkeretre vonatkozóan a munkaidőkereten felül teljesített rendkívüli munkavégzésért járó díjazás megfizetésére.

A határozat indokolása szerint a vizsgálattal érintett időszakban a felperes telephelyén 47 fő munkavállalót foglalkoztatott értékszállító gépkocsivezető személy- és vagyonőr, értékszállító személy- és vagyonőr, ATM gépkocsivezető személy- és vagyonőr, ATM értékkezelő személy- és vagyonőr, valamint értéktáros készenléti jellegű munkakörben 11 óra teljes napi munkaidő meghatározása mellett, három havi munkaidőkeretben. A megjelölt munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók munkaköre nem tekinthető a munka törvénykönyvéről szóló 2012.

évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 91. §-a szerinti készenléti jellegű munkakörnek. A hatóság álláspontja szerint a jogalkotó nem határozott meg olyan időszakot, amelyen belül a teljes munkaidőhöz viszonyítottan kellene vizsgálni az adott munkafolyamat megterhelhetőségét, ezért ha a napi munkaidőn belül vannak olyan munkafázisok, amelyek kiemelt pszichés megterheléssel járnak már nem minősíthető készenléti jellegűnek az adott munkakör; a végzett munka jellege, a folyamatos figyelés, a fegyverviselés felelőssége következtében a közlekedéssel töltött idő, a helyszínen várakozás, az érték átadás-átvétel ideje stb. nem tekinthető rendelkezésre állási időnek.

A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiéniás alkalmasság orvosi vizsgálatáról szóló 33/1998. (VI.24.) NM rendelet (továbbiakban: NMr.) 4. és 5. számú mellékletei szerint az értékszállítás, értékkezelés fokozott pszichés megterheléssel jár, fokozott koncentrációt igényel a munkavégzés teljes tartama alatt, mely stresszhelyzetet a munkavállalónak kell kezelni, de a stresszhelyzet annak kezelésétől függetlenül fennáll.

[2] A határozat indokolása szerint az általános teljes napi munkaidő figyelembevételével 41 fő munkavállaló az Mt. 109. § (1)-(2) bekezdése, 135. § (3) bekezdése rendelkezései megsértésével a legfeljebb 300 óra rendkívüli munkaidőt 66-625 órával meghaladóan végzett munkát 2015. évben. A felperes az Mt. 123. § (1), (4)-(6) bekezdései megsértésével 49 fő munkavállaló részére 1-17 szabadságnapot nem adott ki; a felek nem kötöttek megállapodást a pótszabadság esedékesség évét követő kiadásáról és felperes nem igazolt olyan kivételesen fontos gazdasági érdeket vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok fennállását, amely miatt a Kollektív Szerződésben foglaltak szerint a 2015. évben ki nem adott szabadságnapokat 2016. március 31-ig adhatja ki. A felperes a vizsgált időszakban nem fizetett 38 fő munkavállaló részére a munkaidőkereten felül teljesített rendkívüli munkavégzés után bérpótlékot, mely arra vezethető vissza, hogy az érintett munkavállalók munkakörét készenléti jellegűnek tekintette. A munkáltató téves álláspontja miatt a munkaidőkereten felül végzett munka után a szabadidőt a következő munkaidőkeret végéig nem adta ki, a munkaszerződésben 11 órás teljes napi munkaidőt, valamint háromhavi, három hónap átlagában 240 óra/hó munkaidőkeretet állapított meg az Mt. 143. § (2) bekezdésébe ütközően.

[3] Az alperes határozatával az elsőfokú hatóság határozatát azonos jogi indokolással helybenhagyta.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[4] A felperes kereseti kérelmében az alperes határozatának az elsőfokú hatóság határozatára is kiterjedő hatályon kívül helyezését és „szükség esetén” az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint a hatóság a tényállást részben helytelenül állapította meg, így az abból levont jogi következtetések is tévesek. A vizsgált munkakörök készenléti jellegűek az Mt. 91. § b) pontjának megfelelően. A készenléti jelleg megítélése orvosszakmai kérdés. Az alperes – tényállás tisztázási kötelezettsége körében – elmulasztotta a szakértő bevonását, így tévesen a készenléti jellegű munkakörre vonatkozó szabályok helyett az általános teljes napi munkaidőt vette alapul, a munkavégzés időbeli korlátja, a rendkívüli munkavégzés után járó díjazás felperes általi megsértése megállapításakor. A szabadság kiadására vonatkozó, az Mt. 123. § (5) bekezdés c) pontjának alkalmazására jogszerűen került sor.

[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte a határozataiban foglalt jogi és ténybeli indokai fenntartásával.

A jogerős ítélet

[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes keresetét – az Mt. 91. §-a, 92. § (1) bekezdése és (2) bekezdés a) pontja, 135. § (3) bekezdése, 143. § (1) bekezdése, valamint 123. § (1) bekezdése alkalmazásával – elutasította.

[7] A bíróság a munkavállalók által betöltött munkakörök tartalmát tisztázta az Mt. 91. § b) pontja és a Kúria Mfv.II.10.719/2013/3. számú határozatának iránymutatása szem előtt tartásával. Megállapította, hogy egyetlen munkakör esetében sem valósult meg a munkavállalók átlag alatti pszichés, szellemi és fizikai megterhelése. A munkavállalók kiemelkedő anyagi értéket kezelnek; a munkavégzésük rendkívül szigorú óvóintézkedések mellett történik; a munkakörükhöz büntetőjogi, fegyelmi és kártérítési felelősség kapcsolódik; munkaköri feladataikat állandó, fokozott éber figyelemmel, koncentrációval végzik; az értéktárosok kivételével a munkakörök betöltése fegyverviselési engedélyhez kötött. A fegyverviseléssel járó fokozott felelősség és többlet elvárás miatt a munkavállalóknak pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük. Az értéktáros munkakört ellátó dolgozó számára a pénzkezelés, az elszámolással járó felelősség jelent mentális többletterhet. A munkakörök betöltése időszakos alkalmassági vizsgálathoz kötött. Az NMr. 4. számú melléklet 6. pontja és 5. számú melléklet 1. pontja a vizsgált munkakörök tekintetében is a fokozott megterheléssel járó munkavégzést támasztja alá.

[8] A bíróság álláspontja szerint az „általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétel” meghatározásához szakértői bizonyítás nem szükséges; az igénybevétel mértékét a bizonyítékok értékelésén túl az „általános élettapasztalatból kiindulva, a közfelfogásnak megfelelő általános munkateherhez lehet viszonyítani”. A vizsgált munkakörök készenléti jellege nem volt megállapítható, a hatóság jogsértés nélkül döntött a munkavégzés időbeli korlátjáról és a rendkívüli munkavégzés után járó díjazásról.

[9] A 2015. évre ki nem adott szabadságok vonatkozásában a bíróság a felperes keresetét bizonyítottság hiányában utasította el.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[10] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek a hatóság határozataira is kiterjedő hatályon kívül helyezését és „szükség esetén” az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérte a Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése, 339. § (1) bekezdése bíróság általi megsértése okán.

[11] A felperes érvelése szerint a bíróság iratellenes megállapításokat tett, a bizonyítékokat tévesen értékelte, téves jogi okfejtéssel mellőzte a szakértő kirendelését. Álláspontja szerint tanúvallomások nem igazolhatják a vizsgált munkakörökben a fizikai, illetőleg pszichés megterhelést. A hatósági eljárásban meghallgatott tanúk egyike sem állította, hogy igénybevétele az átlagost eléri vagy meghaladná, csupán arra nyilatkoztak, hogy munkaidejük egyharmad részét nem töltik pihenéssel.

[12] A munkaköri leírás, a munkaszerződés és a belső utasítások a munkavállalók feladatait rögzítik, amely feladatok sem fizikailag, sem szellemileg nem igényelnek különösebb erőfeszítést, az e körben tett ítéleti megállapítások iratellenesek.

[13] Iratellenes az az ítéleti megállapítás is, mely szerint a fokozott éberség, figyelem, mint a munkakörhöz kapcsolódó követelmény a készenléti jelleget kizárja. Az NMr. a baleseti kockázatokat értékel, amely nem feleltethető meg a munkavállalót a munkaidő egészében érő terheléssel.

A Kúria döntése és jogi indokai

[14] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[15] A Kúria kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva vizsgálta felül a jogerős ítéletet [Pp. 275. § (2) bekezdés].

[16] A felperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése, 339. § (1) bekezdése bíróság általi megsértését állította.

[17] A Pp. 206. § (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. A Kúria töretlen gyakorlata értelmében (BH 1995.193., BH 1999.44., stb.) a bizonyítékok mérlegelésén alapuló ítélet felülvizsgálattal eredményesen csak akkor támadható, ha a bizonyítékok mérlegelése okszerűtlen vagy iratellenes volt. A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére.

[18] A bíróság a jogerős ítéletben a következőket rögzítette: a tanúvallomásokból, a munkaszerződésekből, munkaköri leírásokból és a 16/2001. számú ügyvezetői utasításból megállapítható volt, hogy a vizsgált munkakörök „nem járhatnak átlag alatti pszichés és szellemi megterheléssel.” A munkakörök speciális jellegéből adódóan a munkavállalók kiemelkedő anyagi értéket kezelnek, a munkavégzésük rendkívül szigorú óvóintézkedések mellett történik, a munkakörhöz büntetőjogi, fegyelmi és kártérítési felelősség kapcsolódik. A munkavállalók munkaköri feladataikat állandó, fokozott, éber figyelemmel, koncentrációval végzik. A bíróság megállapításait a bizonyítékok értékelése körében tette, iratellenes megállapításként nem értékelhető, és a Kúria a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen értékelését sem találta megállapíthatónak. A bíróság a tanúvallomásokat és az okirati bizonyítékokat együtt értékelve helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a munkakörök készenléti jellege sem az átlag alatti fizikai megterhelés, sem a pszichés megterhelés egyetlen munkakör esetében sem nyert bizonyítást.

[19] A Kúria kiemeli: a készenléti jellegű munkakör különleges intézmény a munkaidő szabályozás rendszerében, amely esetben kivételesen megengedett az általános teljes munkaidőnél hosszabb munkaidő. A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv (továbbiakban: Irányelv) 6. cikk b) pontja szerint, hétnapos időtartamokban az átlagos munkaidő, a túlórát is beleértve, nem haladhatja meg a 48 órát. Az Európai Bíróság következetes gyakorlata szerint, az átlagos heti munkaidőt érintő felső határ az uniós szociális jog különös jelentőségű szabályának minősül, amelynek a munkavállalók biztonsága és egészsége védelmének biztosítására szánt minimumkövetelményként valamennyi munkavállalót meg kell illetnie (Pfeiffer ügy, C-397/01–C-403/01., para 100.; I. Fuß ügy, C-243/09. para. 33.; II. Fuß ügy, C-429/09., para. 33.). Az átlagos heti munkaidőre vonatkozó szabálytól a tagállamok eltérhetnek, feltéve, hogy az Irányelv 22. cikk (1) bekezdésében foglalt garanciális intézkedéseket megteszik. A hosszabb teljes munkaidőt lehetővé tévő készenléti jellegű munkakör Mt.-beli szabályozása az Irányelv 6. cikk b) pontja alóli kivétel, amelynek meg kell felelnie a 22. cikk (1) bekezdésben felsorolt valamennyi garanciális feltételnek. A heti átlagos 48 óra munkaidő alóli kivételhez szükséges, hogy a nemzeti szabály tiszteletben tartsa a munkavállalók biztonság- és egészségvédelméről szóló általános elveket. Erre vonatkozik a készenléti jellegű munkakör két lehetséges esetének az Mt. 91.§ -a szerinti szigorú törvényi meghatározása.

[20] Az Mt. 91.§ b) pont szerinti esetben alapvetően munkavédelmi, a munkavállalók munkahelyi biztonság- és egészségvédelmét biztosító rendelkezésről van szó, egy olyan megszorító feltételről, amelynek teljesülése esetén a munkaidő mértéke tekintetében alkalmazhatóak a munkavállalóra kedvezőtlenebb szabályok. Sem az uniós jog nem határozza meg közelebbről, hogy mit jelentenek „a munkavállalók biztonság- és egészségvédelméről szóló általános elvek”, sem az Mt. nem tartalmaz magyarázatot a „általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétel” fogalmának értelmezéséhez, ezért ez csak bírói mérlegeléssel adható meg.

A Kúria egységes gyakorlata alapján e fogalom értelmezéséhez az eset összes körülményeinek alapos, részletes vizsgálata szükséges (Mfv.II.10.719/2013/3., Mfv.II.10.131/2014/7., Mfv.II.10.296/2015.). Egyetlen munkakörről sem állapítható meg általánosságban, hogy az megfelel az Mt. 91. § b) pont szerinti feltételnek, az kizárólag a konkrét munkakör, munkáltatói szervezet, munkaszervezés, valamennyi releváns munkakörülmény együttes mérlegelésével határozható meg. Az általánosnál lényegesen alacsonyabb igénybevételre utaló körülmények lehetnek különösen: a munkakörrel járó mentális és/vagy fizikai megterhelés alacsony szintje; a munkavállaló felett nincs állandó ellenőrzés; az ellátandó feladatok rutinjellegűek; a munkavégzéshez biztosított a feladatokat megkönnyítő munkaeszköz, infrastruktúra; a munkavégzés körülményei lehetővé teszik a munkavégzéssel nem járó időszakokban a pihenést; a munkát nem egyedül kell végezni.

A készenléti jellegű munkakörré minősítésnél jelentősége lehet az adott munkakör munkavédelmi besorolásának is, így különösen, készenléti jellegű munkakörre utal, ha az adott tevékenység a NMr. 4. és 5. melléklete szerint nem jár fokozottan baleseti veszélyekkel és/vagy fokozott pszichés terheléssel. Az egyes szempontokat összességében kell értékelni, különös figyelemmel arra, hogy csak az igénybevétel lényegesen alacsonyabb szintje mellett minősíthető a munkakör készenléti jellegűnek. Az általánost el nem érő igénybevétel erre még nem ad alapot.

Az erre irányuló bizonyítási eljárásban szakértő igénybevétele általában nem szükséges. A tényállás sajátosságaitól függően általában szakértő bevonása nélkül is aggálytalanul megállapítható az „általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétel”. Ilyen eset lehet különösen, ha a fent felsorolt jellemzők közül több együttesen is fennáll. A munkakörrel járó igénybevétel meghatározása általában ténykérdés, kivételes esetben szakértő igénybevételére kerülhet sor, ha pl. a munkakörbe tartozó feladatokkal járó megterhelés megítéléséhez különleges (munkapszichológus, munka-egészségtani) szakértelem szükséges.

[21] Az OMFI a szakvéleményét a Tanulmány megállapításai alapján készítette el, amely Tanulmány nem a felperes ellenőrzéssel érintett munkavégzési helyén munkát végző munkavállalók munkavégzésére, helyszínére, körülményeire stb. vonatkozó méréseket és értékelést tartalmaz. A szakvéleményben rögzítésre került, hogy a perbeli munkakörök a Tanulmányban szereplő munkakörökkel azonos vagy hasonló megnevezésűek, azonban a munkavállalók megterhelése és ennek következtében igénybevételük is számos körülmény – például helyszíni sajátosságok, az alkalmazott munkaszervezés, rendszer különbözősége – függvényében eltérő lehet. Ennek megfelelően noha a periratok egyöntetűen tárgyalják az egyes munkavállalói csoportokat, a megterhelés tekintetében közöttük is különbségek adódhatnak, amelyek következtében az igénybevétel mértéke is eltérő lehet, mivel az érintett munkakörben, az alperes telephelyére vonatkozó vizsgálati anyagot a megküldött tanulmány nem tartalmaz, ezért a Tanulmány megállapításai – értelemszerűen – a felperesre nem tekinthetők automatikusan érvényesnek.

[22] A Pp. 221. § (1) bekezdése szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. A jogerős ítélet tartalmazza a tényállást, a bíróság által figyelembe vett bizonyítékokat, ismerteti azok tartalmát is, a bíróság megjelölte az alkalmazott jogszabályokat és a mérlegelésnél figyelembe vett körülményeket. A munkaügyi bíróság azon mulasztásával, hogy az OMFI szakvéleményt bizonyítékként nem értékelte, lényeges, az ügy érdemi eldöntésére kihatással járó eljárási szabályszegést – a fentebb kifejtettekre tekintettel – nem követett el, az OMFI szakvélemény és a Tanulmány megállapításai a jelen perben érintett munkavállalókra és munkakörre automatikusan nem alkalmazható, azaz a vizsgált munkakörök készenléti jellegűnek minősítését nem alapozza meg.

[23] Mindezek alapján a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben felhívott jogszabályi rendelkezéseket, ezért azt a Kúria – kizárólag a Pp. 275. § (2) bekezdése korlátai között eljárva – a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.

(Kúria Mfv.III.10.565/2018.)