Court strikes down contract clause allowing termination compensation for immediate dismissal due to breach of duty.

Általában nem tekinthető jogsértőnek, ha a munkaviszony megszűnésének esetére meghatározott összeg kifizetésében állapodnak meg a felek, függetlenül az összegtől és a kifizetés jogcímétől (például munkabér, prémium, végkielégítés, kártalanítás), a jó erkölcsbe ütközik azonban az, ha a kártalanításra alapot adó munkaviszony megszüntetés körébe beleértik a felek a munkaviszony szankciós jellegű, azonnali hatályú felszámolásának esetét is [1959. évi IV. törvény 200. § (2) bekezdés, 1992. évi XXII. törvény 8. § (1) bekezdés].

Tényállás

[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint az I. rendű felperes 2010. augusztus 12-étől állt határozott idejű munkaviszonyban az alperessel ügyvezető-helyettes munkakörben. Munkaszerződése szerint vezető állású munkavállalónak minősült, személyi alapbérét 1.624.000 forintban állapították meg. Munkaszerződése tartalmazta az éves prémium fizetésére vonatkozó kikötést is.

[2] Az I. rendű felperes munkaszerződését 2010. szeptember 1-jei hatállyal akként módosították, hogy határozott időre, 2011. május 1-jéig havi 324.800 forintra változtatták személyi alapbérét azzal, hogy az adott időszakra járó, az eredeti munkabére és a módosított munkabér közötti különbözetet a munkáltató egyszeri juttatásként téríti meg a munkavállaló részére legkésőbb a munkaszerződés megszűnésekor.

[3] 2010. október 20-ával ismételten módosították az I. rendű felperes munkaszerződését, melyben rögzítették, hogy a személyi alapbérén felül éves prémium illeti meg minden ledolgozott hónap értékelése alapján a havi személyi alapbér 10-30%-a közötti mértékben a társaság által kitűzött célok megvalósításától függően.

[4] Ugyanezen munkaszerződés-módosításban megállapodtak abban a felek, hogy az évi 20 munkanap alapszabadságon túl az I. rendű felperest évente 70 nap pótszabadság illeti meg, és amennyiben azt a munkáltató a tárgyévben nem adja ki, évente megváltásra kerül.

[5] Ugyanezen munkaszerződés 12. pontjában a felek abban állapodtak meg, hogy a munkaviszony bármely ok miatti megszűnése (Mt. 86. §) vagy bármely ok miatti megszüntetése esetén (Mt. 87. § (1) bekezdés) a munkáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a munkavállalónak kártalanítás címén a havi személyi alapbére tízszeresét fizeti meg, valamint kiegyenlíti valamennyi, a munkavállalóval szemben fennálló tartozását. A II.-IV. rendű felpereseknek hasonló tartalmú munkaszerződése volt.

[6] Az alperes az I. és II. rendű felperes munkaviszonyát 2011. július 15-én, a III. rendű felperes munkaviszonyát 2011. július 17-én, míg a IV. rendű felperes munkaviszonyát 2011. július 6-án rendkívüli felmondással szüntette meg. Ebben azt rótta a felperesek terhére, hogy utólagosan elkészített visszadátumozott munkaszerződést nyújtottak be a társaság munkaügyi osztályán, melynek a nyilvántartását, átvezetését kérték a bérszámfejtési rendszeren. Ezzel különösen elvárható együttműködési kötelezettségüket megszegték, így a munkaviszonyuk fenntartása lehetetlenné vált.

A felperesek keresete és az alperes ellenkérelme

[7] A felperesek keresetet terjesztettek elő, melyben a módosított munkaszerződésük alapján különböző jogcímen kérték az alperes marasztalását. Előadták, hogy munkaszerződésük a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 13. § (3) bekezdése alapján a munkavállalókra kedvezőbb szabályozást alkalmazva eltért a törvény általános rendelkezéseitől, a munkáltató azonban a munkaszerződésekben meghatározott juttatásokat nem fizette meg jogviszonyuk megszüntetésekor.

[8] Az alperes a keresetek elutasítását és a felperesek költségekben való marasztalását kérte. Előadta, hogy a felperesek vélhetően magánokirat hamisítás folytán keletkezett munkaszerződés-módosítások alapján nyújtották be igényüket, mely tárgyban büntető eljárás volt folyamatban. A munkaszerződéseik azon rendelkezései, amelyekre igényüket alapították, a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe, a jó erkölcsbe ütköznek, ezért részben semmisek az Mt. 8. § (1) bekezdése alapján. Az alperes előadta, hogy a felperesek feltehetően 2011 májusában olyan 2010 őszére és 2011. április 1-jére visszadátumozott munkaszerződés-módosításokat kötöttek, amelyek jelentős többlet juttatásokat biztosítottak számukra. Az I., II. és IV. rendű felperesek 2011. július 3-án próbálták leadni e szerződéseket az alperes munkaügyi osztályán és kérték azok átvezetését a bérszámfejtési rendszeren. A II. rendű felperes sem a tulajdonosokat, illetve a 2011. március 27-én tartott taggyűlésen azok tagjait nem tájékoztatta a menedzseri szerződések módosításáról.

Az első- és másodfokú ítélet

[9] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével elmaradt munkabér, prémium, szabadságmegváltás, valamint több millió forint kártalanítás megfizetésére kötelezte az alperest a felperesek részére.

[10] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperesek a munkáltatói jogkör gyakorlójával állapodtak meg a munkaszerződéseik módosításaiban, az ügyvezető igazgató jogosult volt az alperes nevében ezek aláírására. A felperesekkel szemben megindított büntető eljárás nem támasztotta alá, hogy magánokirat hamisítás történt. A bíróság nem értékelte bizonyítékként K. O. feljegyzését a felperesek késedelmes iratleadásával kapcsolatban figyelemmel arra, hogy e körben a büntető eljárás során ellentmondásos nyilatkozatot tett. A 2011. március 22-én felvett emlékeztető, az ügyvezető által adott nyilatkozat, valamint a tanúvallomások és egyéb bizonyítékok alapján a bíróság azt állapította meg, hogy a felperesek munkaszerződés-módosításai az akkori felek, azaz az ügyvezető, mint munkáltatói jogkör gyakorlója és a felperesek, mint munkavállalók akaratát tükrözte, ezért az esetleges visszamenőleges dátumozás sem eredményezte volna a munkaszerződés-módosítások semmisségének megállapítását.

[11] Megalapozottnak tartotta az elsőfokú bíróság a felperesek elmaradt munkabér-különbözet iránti igényét, figyelemmel arra, hogy a felek külön megállapodása alapján meghatározott időre a munkáltató a munkabért csökkentett összegben folyósította számukra azzal a kikötéssel, hogy a különbözetet utóbb megtéríti.

[12] Ugyancsak megalapozottnak találta a bíróság a felperesek prémium megfizetésére vonatkozó igényét, figyelemmel arra, hogy a munkáltató mulasztotta el a prémium feltételek kitűzését, megállapodásuk alapján ebben az esetben jogosulttá váltak a munkavállalók az adott juttatásra. Ezen megállapodás nem ütközött sem jogszabályba, sem munkaviszonyra vonatkozó szabályba.

[13] Ugyancsak megalapozottnak tartotta a bíróság a felperesek kártalanítás megfizetése iránt előterjesztett igényét. A felek megállapodása alapján ez a juttatás rendkívüli felmondás esetén is megillette a munkavállalókat, az Mt. általános rendelkezéseitől történő ilyen eltérést pedig az Mt. 13. § (3) bekezdése megengedte. A bíróság érvelése szerint a megállapodás nem ütközik a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe, mivel a bírói gyakorlat szerint hogyha a fél a szerződés semmisségének megállapítása iránti keresetében a jó erkölcsbe ütközés ténybeli alapjaként olyan körülményre hivatkozik, amely önálló megtámadási kereset alapjául szolgálna, a szerződés érvénytelensége ezen a címen nem állapítható meg. A munkaviszony megszűnésének esetére kikötött úgynevezett lelépési pénz vagy kártalanítás meghatározása a felperesek esetében a megszokott helyzettől annyiban tért el, hogy azt rendkívüli felmondás esetére is kikötötték.

[14] Az ügyvezető, illetve a felperesek a többségi tulajdonos tudtával terjesztették ki a munkaszerződés vezetést védő kondíciót, az pedig a munkaügyi peren kívül eső körülmény, hogy a többségi tulajdonos a kisebbségi magyar tulajdonost miről és miként tájékoztatta.

[15] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta.

[16] Megállapította, hogy az alperes a perben nem tudta aggálymentesen bizonyítani, hogy bűncselekményt követtek el a felperesek, és az sem nyert bizonyítást, hogy a munkaszerződés-módosítások visszamenőleges dátummal készültek, így semmisek. A csatolt iratokból megállapíthatónak találta a bíróság, hogy a munkaszerződés-módosítások egy folyamat eredményeként jöttek létre, amiben részt vett a munkáltatóval szerződéses viszonyban álló ügyvédi iroda is, továbbá a menedzsment is megvitatta a kérdéskört. A taggyűlési jóváhagyások hiánya még akkor sem lenne a felperesek terhére róható, ha ezek szükségesek lettek volna a munkaszerződések módosításához. Amennyiben az alperes belső szabályaival a szerződéskötés folyamata ellentétes, úgy az abból eredő igényét a munkáltató a képviseletében eljáró személlyel szemben érvényesíthette volna.

[17] A jó erkölcsbe ütközéssel kapcsolatos kifogás tárgyában a bíróság megállapította, hogy a feltűnő értékaránytalanság nem eredményezi a szerződés jó erkölcsbe ütközésének megállapítását. Amennyiben a munkáltató úgy véli, hogy feltűnő értékkülönbözet áll fenn, akkor a megállapodást ezen a címen megtámadhatta volna, erre azonban nem került sor. Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon okfejtésével, hogyha a munkáltató a jó erkölcsbe ütközés ténybeli alapjaként olyan körülményre hivatkozik, amely önálló megtámadási kereset alapjául szolgálna, a szerződés érvénytelensége jó erkölcsbe ütközés címén nem állapítható meg. A perbeli esetben az alperes a szerződés-módosításoknak a jó erkölcsbe ütköző jellegét arra hivatkozással kérte megállapítani, hogy a megállapított juttatások aránytalanul magasak, s azok olyan módon jöhettek létre, melyben az alperes tévedésben volt, tehát a megtámadhatóság körében értékelhető indokokra hivatkozott. Mivel a megtámadási határidőt elmulasztotta, utóbb semmisségi okként erre nem hivatkozhat. Értékelte azt a körülményt is, hogy az alperes nem bizonyította a perben, hogy a felperesekkel azonos szinten tevékenykedő munkavállalók juttatásai lényegesen alacsonyabbak vagy szűkebb körűek voltak, mint a felpereseké.

Az alperes felülvizsgálati kérelme, a felperesek felülvizsgálati ellenkérelme

[18] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően akként változtassa meg, hogy a felperesek keresetét utasítsa el, másodlagosan helyezze azokat hatályon kívül és marasztalja a felpereseket a perköltségben. A felülvizsgálati kérelem érvelése szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. §-ában foglalt kötelezettséget, iratellenes, téves értelmezés útján a tényállást helytelenül állapította meg és ebből téves jogi következtetéseket vont le. A bizonyítékokat nem rendezte zárt okozati láncba, alperesi bizonyítási indítványok elutasításának okát nem adta, arra ki sem tért.

[19] Az Mt. 8. §-ára, illetve a Ptk. 200. §-ára hivatkozva előadta, hogy a semmisség kérdése leggyakrabban jogvitában merül fel, így nem lehet arra alapozni az ítéletet, hogy más eljárásokban addig megtámadással nem élt, a semmisségre pedig határidő nélkül lehet hivatkozni. Nem lehet elfogadni olyan jó erkölcsbe ütköző szerződéses feltételek beemelését a munkaszerződésbe, amelyek a szerződéskötés időpontjában gazdaságilag célszerűtlenek, előnyeit tekintve eltúlzottak és méltánytalanok a felperesek vonatkozásában.

[20] A felülvizsgálati kérelem érvelése szerint a munkaszerződés-módosítások jó erkölcsbe ütköző volta a teljesítmény nélküli elfogadhatatlan gazdasági körülmények között eltitkoltan és csalárd módon maguknak biztosított előnyben is rejlik. E körben a taggyűlési jegyzőkönyvek és F. Z. tanúvallomásának megfelelő értékelése elmaradt. Érvelése szerint a beszerzett adatokból megállapítható, a magyar tulajdonos nem tudott a szerződésekről, a visszadátumozásra és a későbbi leadásra azért volt szükség, mert a taggyűlés nem járult volna hozzá az ilyen tartalmú munkaszerződés-módosításokhoz.

[21] A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben kérték, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn és marasztalja az alperest a felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségekben.

A Kúria döntése és annak jogi indokai

[22] Az alperes felülvizsgálati kérelme részben alapos az alábbiak szerint.

[23] Az alperes állításával ellentétben megállapítható, hogy a perbeli időszakban hatályos, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 28. § (1) bekezdése akként rendelkezett, hogy a gazdasági társaság munkavállalóival szemben a munkáltatói jogokat – ha a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik – a vezető tisztségviselő gyakorolja. A Gt. 29. §-ának rendelkezése szerint a képviseleti jog korlátozása, illetve megosztása harmadik személyekkel szemben nem hatályos.

[24] A per iratanyagához becsatolt társasági szerződés 3.2. pontja tartalmazza, hogy mely kérdések tartoznak a társaság taggyűlésének hatáskörébe, melyből kitűnően az ügyvezető megválasztása és visszahívása és díjazásának megállapítása tartozik e körbe, más munkavállalók vonatkozásában ilyen jogosultságot nem biztosít a taggyűlésnek a társasági szerződés. Az ügyvezetőről rendelkező 4.2. pontja azt rögzíti, hogy a társaság ügyeinek intézését és a társaság képviseletét az ügyvezető önállóan látja el. A 7.1. pont rendelkezése szerint pedig a társaság képviseletére és közjegyzésre az ügyvezető önállóan jogosult. Mindezek alapján megállapítható, hogy a társasági szerződés a Gt. 28. § (1) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően nem rendelkezett a Gt. általános szabályaitól eltérően a munkáltatói jogkör gyakorlása vonatkozásában.

[25] Ezzel összhangban álló rendelkezést tartalmaz az alperes adott időszakban hatályos szervezeti és működési szabályzata II. fejezetének 2.2. pontja. Eszerint az ügyvezető igazgató a társaság működésének irányítója, a munkaszervezetének első számú vezetője. Az ügyvezető igazgató a társaság valamennyi alkalmazottja felett munkáltatói jogokat gyakorol. Az SZMSZ rendelkezik arról is, hogy a munkáltatói jogkör a vezető beosztású munkavállalók vonatkozásában nem ruházható át.

[26] F. Z. a kisebbségi tulajdonos képviselője tanúvallomásában azt adta elő, hogy „a bérfejlesztés mértékére vonatkozóan is minden évben taggyűlési határozat volt. Ebben az évben nem lett engedélyezve bérfejlesztés, mivel rossz volt a gazdasági helyzet. De hogyha az előzetes üzleti tervtől eltérnek, akkor egyébként az üzleti terv módosítására és a bértömeg módosítására lett volna szükség, ami szintén a taggyűlés hatáskörébe tartozott volna, mivel az üzleti terv elfogadása mellett külön fogadtuk el a béremelés mértékét és minden évben az üzleti terv keretében”. „Az ügyvezető munkáltatói jogkörét nem a szervezeti és működési szabályzat, hanem a tulajdonosi döntések korlátozzák”.

[27] Az alperes nem csatolt olyan bizonyítékot, amely a tanú munkáltatói jogkör gyakorlásának korlátozásával kapcsolatos állítását alátámasztotta volna, de még ennek léte sem eredményezte volna az ügyvezető által aláírt munkaszerződés-módosítások ezen okbóli érvénytelenségét, figyelemmel arra, hogy ez a Gt. 29. §-ába ütközött volna.

[28] Helytállóan állapította meg a törvényszék, hogy amennyiben az ügyvezető a munkaszerződések módosítása kapcsán megszegte a tulajdonosok között létrejött valamely megállapodást, úgy az alperesnek ezzel kapcsolatos igényét vele szemben kellett volna érvényesítenie. Mindezek alapján megállapítható, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlása vonatkozásában az eljárt bíróságok helytállóan értékelték a rendelkezésükre álló bizonyítékokat, az nem sérti a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat.

[29] A felülvizsgálati kérelem kifogásolta azt is, hogy helytelenül állapították meg az eljárt bíróságok a szerződés-módosítások visszadátumozásával kapcsolatban a tényállást és nem megfelelő módon értékelték D. M. tanú nyilatkozatát. Az eljárt bíróságok a szerződések visszadátumozásával kapcsolatos alperesi állítás vonatkozásában – amely részben a felperesek munkaviszonya azonnali hatállyal történő megszüntetésének is indoka volt – széles körű bizonyítási eljárást folytattak le. E tárgyban az alperes kezdeményezésére büntető eljárás indult a felperesekkel szemben, az azonban megszüntetésre került.

[30] Ugyancsak nem támasztotta alá a szerződések visszadátumozásának tényét D. M. tanúvallomása, akinek munkaszerződése módosítására szintén 2011. április 1-jei hatállyal került sor, s e tényt az újabb ügyvezető sem kifogásolta. Maga a tanú is azt állította, hogy munkabérének 700 euróval történő megemelését tartalmazó munkaszerződés-módosítás 2011. április 1-jén kelt.

[31] Ugyancsak nem értékelhető a munkaszerződés-módosítások visszadátumozását alátámasztó tényként az a körülmény, hogy a 2011. május 27-i taggyűlésen a II. rendű felperes nem említette, hogy milyen kondíciókat tartalmazó munkaszerződés-módosítások készültek, figyelemmel arra, hogy a taggyűlés jóváhagyására nem volt szükség.

[32] A bizonyítás célja a bíróság meggyőzése valamely tény fennálltáról vagy fenn nem álltáról, illetve a tényállítás valóságáról vagy valótlanságáról. A bíróságban kialakuló meggyőződésnek a bizonyosság fokáig kell terjednie. Helytállóan jutottak a rendelkezésükre álló bizonyítékok alapján az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy az alperes nem bizonyította azt az állítását, hogy a felperesek munkaszerződés-módosításaira nem az azokon szereplő időpontban, hanem azt követően került sor.

[33] Az alperes mind a peres eljárás során, mind a felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy a felperesek keresetének alapjául megjelölt munkaszerződés-módosítások a jó erkölcsbe ütköznek.

[34] Az Mt. 13. § (1) bekezdése szerint a munkaviszonnyal összefüggő kérdéseket törvény, illetőleg törvényi felhatalmazás alapján egyéb jogszabály szabályozza. A perben még irányadó korábbi Mt. hatálya alatt a Ptk. rendelkezése alkalmazásának kivételesen van helye, és csak annyiban, amennyiben az Mt. az adott kérdésben tételes szabályt nem tartalmaz, és a polgári jogi szabály alkalmazása nem vezet a munkaviszonyra vonatkozó elvekkel ellentétes eredményre (BH 1998.506.). A Ptk. 200. § (2) bekezdés második mondata szerint semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik [ugyanilyen rendelkezést tartalmaz a perbeli időben még nem hatályos munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (új Mt.) 27. § (1) bekezdése].

[35] E körben az alperes azzal érvelt, hogy sem a társaság anyagi helyzete, sem a felperesek munkavégzése, sem a tulajdonosi akarat nem indokolta vagy tette lehetővé az ilyen súlyosan egyoldalú szerződés létrejöttét. Érvelése szerint jó erkölcsbe ütköző a megállapodás, ha a szerződéskötés időpontjában gazdaságilag célszerűtlen, előnyeit tekintve eltúlzott és méltánytalan. Az a tulajdonosi kör hozzájárulása nélkül született és ellentétes a társasági szerződéssel és a kialakult eljárási renddel. Azokat a tulajdonosokat megtévesztve kötötték, eltitkoltan, csalárd módon.

[36] Az erkölcs fogalmán összességében helyesnek tartott olyan szabályokat értünk, amelyek túlmutatnak a jog és egyéb írott rendelkezések keretein. Az erkölcs azon elvek összessége, amely a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segíti. A jó erkölcs védelme alatt a törvény a közérdekbe ütköző törekvést kifejező magatartások tiltását érti. A Ptk.-hoz fűzött magyarázat szerint jó erkölcsbe ütközőnek minősül a szerződés, amelyet jogszabály tételesen nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat vagy szokásokat nyilvánvalóan sérti, s ezért az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek, elfogadhatatlannak minősíti.

[37] Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy nincs helye a jó erkölcsbe ütközés miatti semmisség megállapításának abban az esetben, ha a kérelem alapjául szolgáló indok külön jogcímen előterjeszthető kereset ténybeli alapjának felelhetne meg. Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a jó erkölcsbe ütközés miatti érvénytelenségi jog szabályozásának célja nem lehet a szerződés más címen elmulasztott megtámadásának pótlása (BH 2016.149., BH 2011.44.). Ennek megfelelően helytállóan jutottak az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy az alperes a felperesek által megkötött megállapodások jó erkölcsbe ütközését részben olyan körülményre hivatkozva állította, amely önálló megtámadási kereset alapjául szolgálhatott volna, így a munkaszerződések egészének semmissége nem állapítható meg.

[38] Ezt meghaladóan azonban az eljárt bíróságok az alperes hivatkozásait a munkaszerződés valamennyi, az egyes, a törvényben meghatározottakat meghaladó juttatásokra vonatkozó rendelkezése tekintetében egyenként tévesen nem vizsgálták, pedig az alperes mindazon rendelkezés tekintetében semmisségre hivatkozott, amelyre a felperesek az igényüket alapították. Ezért jogszabálysértően figyelmen kívül maradt, hogy az alperes nem csak azt kifogásolta, hogy a felperesek teljesítése, illetve a részükre nyújtott juttatások között feltűnő az értékaránytalanság, illetve megtévesztés történt. Az alperes a perbeli iratokból kitűnően azzal is érvelt, hogy a munkaszerződések előnyeit tekintve nem csak eltúlzottak, hanem méltánytalanok is, súlyosan egyoldalúak, és teljesítmény nélkül biztosítanak előnyöket.

[39] Az a körülmény, hogy a munkaszerződés-módosítások egésze tekintetében nem állapítható meg semmisségi ok, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az a szerződés-módosítás egyes rendelkezései vonatkozásában megállapítható legyen. Ennek megfelelően nem mellőzhető a munkaszerződés-módosítás egyes kifogásolt rendelkezései vonatkozásában az érvénytelenség vizsgálata. Mivel az alperes felülvizsgálati kérelmében a kifogásolt munkaszerződés-módosítások valamennyi rendelkezése tekintetében vitatta azok érvényességét, a többről a kevesebbre való következtetés elvéből adódóan a Kúria a munkaszerződés-módosítások 8., 10. és 12. pontjai érvényességét egyenként is vizsgálta. A munkaszerződés-módosítások 8. és 10. pontja vonatkozásában nem jogszabálysértő az eljárt bíróságok jogkövetkeztetése, mely szerint e két rendelkezés, amely az alapbéren felül éves prémium megfizetésére, a pótszabadság mértékére és annak pénzbeli megváltására vonatkozik, nem tekinthető a jó erkölcsbe ütközőnek. Nem jogszabálysértő az elmaradt munkabér megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalás sem.

[40] Valamennyi felperes munkaszerződés-módosításának 12. pontja azonban tartalmazza azt a rendelkezést, mely szerint a felek kifejezetten megállapodtak abban, hogy a munkaviszony bármely ok miatti megszűnése (Mt. 86. §) vagy bármely ok miatti megszüntetése esetén (Mt. 87. § (1) bekezdés) a munkáltató kötelezettséget vállalt arra, hogy a munkavállalónak kártalanítás címén a havi személyi alapbérük tízszeresét megfizeti. Ennek megfelelően a felperesek és az akkori ügyvezető abban állapodtak meg, hogy akár az Mt. 86. §-ában felsorolt megszűnési módok bármelyike bekövetkezik, illetve ha a munkaviszony megszüntetésére közös megegyezéssel, rendes felmondással, de akár rendkívüli felmondással kerül sor, a munkáltató minden további feltétel vizsgálata nélkül tízhavi személyi alapbérnek megfelelő összegű kártalanítást köteles fizetni.

[41] Az alperes az eljárás során arra is hivatkozott, hogy e szerződéses kikötés vonatkozásában a perbeli megállapodások a tisztességes eljárás követelményébe, így a jó erkölcsbe ütköztek. Az eljárt bíróságok a szerződés-módosítás 12. pontja vonatkozásában azonban tévesen csupán az arányosság kérdését vizsgálták, s a szerződés-módosítás egészének érvényessége tárgyában foglaltak állást.

[42] A bírói gyakorlat szerint a szerződés nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző voltának megítélésénél nem a szerződő fél egyéni érdeksérelmét kell vizsgálni, hanem azt, hogy a jogügylet társadalmilag elítélendő-e vagy azt az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek, elfogadhatatlannak tartja-e (DBT 2007.1585.).

[43] A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítéletben foglaltakkal egyezően azt helytállóan állították, hogy az Mt. 13. § (3) bekezdése lehetőséget biztosított számukra arra, hogy a munkáltató egyetértésével a munkaszerződés módosításai során a törvény harmadik részében meghatározott szabályoktól eltérjenek és a munkavállalókra kedvezőbb feltételt állapítsanak meg. E jogosultságnak azonban gátat szabott az, hogy a megállapodás nem sérthette a jó erkölcsöt.

[44] A Munka Törvénykönyve mind a megszűnés, mind a megszüntetés eseteit taxatív módon határozza meg, nincs lehetőség olyan megszűnési vagy megszüntetési ok megállapítására, amelyet az Mt. nem tartalmaz. A törvény egy koherens rendszerben határozza meg, hogy milyen feltételek fennállta esetén milyen következményekkel lehet a jövőre nézve felszámolni a felek között fennállt munkaviszonyt. A hosszabb ideje fennálló munkaviszonynak a munkáltató általi egyoldalú megszüntetéséhez a munkajogban különböző juttatások fűződnek, kivéve azonban a rendkívüli felmondás esetét. Ez egy speciális jogviszony megszüntetési módnak tekinthető, mivel erre a másik fél súlyosan jogsértő magatartása következtében kerülhet sor, ha a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Ebben az esetben – különös tekintettel a súlyosan jogsértő magatartásra – szankcióként a jogviszony azonnali hatállyal kerül felszámolásra, minden többletjuttatás megfizetése nélkül.

[45] A peres felek a munkaszerződés-módosítás 12. pontját azonban úgy állapították meg, hogy abba – a felperesek keresetéből is kitűnően – azt is beleértették, hogy a munkáltató abban az esetben is jelentős mértékű, a személyi alapbér tízszeresének megfelelő összegű kártalanítást fizet a munkavállalónak, amennyiben a munkaviszony felszámolására azonnali hatállyal azért került sor, mert a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi. Mindez a munkajog alapvető elveibe, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe, a munkaviszony megszüntetésre vonatkozó szabályok dogmatikai rendszerébe, és így a társadalom alapvető erkölcsi elveibe ütközik.

[46] Ez különösen megállapítható abban az esetben, amennyiben ilyen többlet juttatás kikötésére vezető munkakört betöltő munkavállalók javára kerül sor. Esetükben fokozottan elvárható, hogy a munkaviszony fennállta alatt a munkajog alapelveinek és tételes rendelkezéseinek is megfelelő magatartást tanúsítsanak és ne kövesse díjazás az ezzel ellentétes súlyosan vétkes lényeges kötelezettséget megszegő magatartásokat.

[47] Az nem tekinthető jogsértőnek, hogy ha általában a munkaviszony megszűnésének esetére meghatározott összeg kifizetésében állapodnak meg a felek, függetlenül az összegtől és a kifizetés jogcímétől (például munkabér, prémium, végkielégítés, kártalanítás), a jó erkölcsbe ütközik azonban az, ha a kártalanításra alapot adó munkaviszony megszüntetés körébe beleértik a felek a munkaviszony szankciós jellegű, azonnali hatályú felszámolásának esetét is.

[48] A perbeli esetben a felperesek munkaviszonya megszüntetésére az irányadó tényállás szerint rendkívüli felmondással – épp a munkaszerződés-módosításokkal összefüggő, az együttműködést sértő felperesi magatartások miatt – azonnali hatállyal került sor, s a felperesek a munkáltató intézkedésével szemben jogorvoslatot nem kezdeményeztek, jogellenesség megállapítását nem kérték, azaz a munkáltatói jognyilatkozat jogszerűségét nem vitatták. Jelen pernek nem a rendkívüli felmondások volt a tárgya, hanem a felperesek munkaszerződés-módosításokra alapított igényei.

[49] A Kúria megállapítása szerint a felperesek munkaszerződés-módosításának a 12. pontjában foglalt azon kikötés, mely szerint a munkavállalókat a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetése esetére is kártalanítás illeti meg a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint a jó erkölcsbe ütközik, ezért a rendelkezés ezen része az Mt. 8. § (1) bekezdése alapján semmis. Ez a semmisségi ok már a munkaszerződés-módosítások aláírásának időpontjában fennállt, így arra a felperesek az irányadó tényállás alapján követelést nem alapíthattak.

[50] Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet abban a részében, mellyel helybenhagyta az elsőfokú ítéletnek az alperest kártalanítás jogcímén marasztaló rendelkezéseit – a perköltségre is kiterjedően – a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet e körben megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította és az elsőfokú perköltség összegét leszállította. Egyebekben – a prémium, elmaradt munkabér, szabadságmegváltás és kamata jogcímén alperest marasztaló, valamint az alperes viszontkeresetét elutasító rendelkezéseket helybenhagyó részében – a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria, Mfv.II.10.067/2016.)