Court dismissed claim for salary difference as statute of limitations expired three years after debt became due.

Az elévülés vizsgálata során nem az igényérvényesítés jogcímének, hanem időpontjának van jelentősége.

[1992. évi XXII. tv. 11. §, 95. §, 136. §]

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] Az alperes jogelődje 2009. május 27-én közölt munkáltatói rendes felmondással a felperes munkaviszonyát 2009. július 29-ével kezdődő 90 napos felmondási idővel 2009. szeptember 26-ával megszüntette, egyidejűleg 910.000 forint havi alapbér figyelembevételével 5.460.000 forint hat havi végkielégítést, valamint 2.275.000 forint 71 napra járó szabadságmegváltást fizetett meg.

[2] A felperes 2009. február 18-án előterjesztett keresetében kérte a személyi alapbérének megállapítását, távolléti díj-különbözet és elmaradt munkabér megfizetését. A keresetét 2009. június 17-én kiterjesztette a munkaviszony jogellenes megszüntetésének következményeként az elmaradt jövedelemre és 12 havi átlagkeresetre. Ebben a perben az alperes által a munkaviszony megszűnésekor kifizetett végkielégítés- és szabadságmegváltás-különbözet iránt igénnyel nem élt.

[3] A közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy az alperes jogelődje a felperes besorolási bérét tévesen állapította meg, annak összege 2009. évre havi bruttó 1.154.093 forint.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[4] A felperes 2014. augusztus 26-án előterjesztett keresetében kérte az alperes kötelezését 1.464.558 forint végkielégítés-különbözet, valamint 1.003.674 forint szabadságmegváltás-különbözet megfizetésére.

[5] A keresetének jogalapjaként az Mt. 95. §-ára, és a 136. § (1) bekezdésére hivatkozott azzal, hogy az átlagkereset helyes összege alapján az alperes a keresetében érvényesített összegeket elmulasztotta megfizetni. Előadta továbbá, hogy a bíróság jogerős ítélete birtokában került abba a helyzetbe, hogy megállapíthassa, részére mekkora összegű végkielégítés és szabadságmegváltás járt volna. Ezért annak ellenére, hogy a kifizetés 2009. május 27-én lett volna esedékes, a per jogerős befejezéséig ezen igények elévülése nyugodott. Azért is volt akadályoztatva igénye érvényesítésében, mert ebben az esetben a felmondás jogszerűségét elismerte volna.

[6] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Hivatkozása szerint a felperes igénye elévült.

Az első- és másodfokú ítélet

[7] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

[8] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes követelése a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 11. §-a alapján figyelemmel az Mt. 97. §-ára is elévült.

[9] A felperesnek a helyes besorolási bér megállapítása iránt indított pere nem volt alkalmas a jelen perben érvényesített igények elévülésének megszakítására, de arra sem, hogy az elévülés nyugodjon. A felperest ugyanis a per folyamatban léte alatt semmi nem akadályozta meg abban, hogy az általa helyesnek vélt besorolási bér figyelembe vételével a végkielégítés és szabadságmegváltás különbözete iránti igényét is érvényesítse, ahogy a munkabér-különbözetre, utóbb pedig a felmondási és a felmentési időre járó távolléti díj különbözetére is kiterjesztette a keresetét.

[10] A felperes alappal nem hivatkozhat arra, hogy az ítélet jogerőre emelkedését megelőzően nem volt abban a helyzetben, hogy a jelen perben érvényesített igényeit előterjessze, mert nem tudhatta, hogy mi jár neki. Ezen jogi érvelés esetén az elévülés egy igénynél sem következne be mindaddig, amíg a bíróság jogerős ítéletet nem hoz.

[11] A felmondás jogszerűségének kérdése a szabadságmegváltás és a végkielégítés összegére nem hathatott ki, mert ezen igények nem a jogellenes jogviszony megszüntetés jogkövetkezményei.

[12] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[13] A törvényszék megállapította, hogy a felperes keresete ugyan tartalmazta a korábbi per iratainak beszerzésére vonatkozó indítványt, melynek mellőzését az elsőfokú bíróság nem indokolta meg, ez azonban nem hat ki az ügy érdemére, mert a kereset ezen iratok beszerzése nélkül is elbírálható volt.

[14] A felperes a végkielégítés-különbözet és szabadságmegváltás-különbözet jogcímeken követelést sem az előzményi perben, sem peren kívül nem támasztott az alperessel szemben. Az elsőfokú bíróság helyes indokokkal utasította el a felperes keresetét.

[15] A felperes a fellebbezésében másodlagosan alaptalanul hivatkozott keresete jogcímeként az Mt. 174. §-ára. A fellebbezést megelőzően ugyanis kártérítési követelést, vagy ehhez kapcsolódó jogi érvelést nem terjesztett elő. Ezért erre a másodfokú eljárásban a Pp. 235. § (1) bekezdése szerint már nem volt lehetősége.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[16] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő határozat meghozatalát kérte.

[17] Álláspontja szerint bár szabadságmegváltás és végkielégítés-különbözet megfizetését kérte, a munkáltató kárt okozott azzal, hogy nem a bírói ítélettel megállapított helyes összegű személyi alapbér figyelembe vételével fizette ki a végkielégítést és a szabadságmegváltást. A felmondás jogellenességének megállapítása iránti kereset benyújtásakor azért nem terjeszthette elő a szabadságmegváltás- és a végkielégítés-különbözet iránti igényét, mivel az Mt. 100. § (7) bekezdése szerint csak a jogellenes felmondás esetén illette meg a végkielégítés. Ebből következően csak a jogerős ítéletből szerzett tudomást azokról a tényekről, amelyek nélkül az igényét nem érvényesíthette, vagyis arról, hogy a felmondás jogszerűsége miatt jár a végkielégítés és a szabadságmegváltás, és hogy ennek mennyi az összege. Az ítélet jogerőre emelkedéséig tehát az elévülés nyugodott. Ennek alátámasztásául hivatkozott az EBH2004.1061. számú elvi határozatra.

[18] A munkaviszony megszűnésekor megnyílt az igénye a végkielégítésre és a szabadságmegváltásra, a jogerős ítélet azonban korrigálta azt az összeget, amelynek alapján a munkáltató korábban fizetett, tehát a jogerős ítélet birtokában nyílt meg az igénye a különbözetre. Prémium vonatkozásában ilyen álláspontra helyezkedett a Legfelsőbb Bíróság BH 1977.348. számú döntésében.

[19] A felperes érvelése alátámasztásául hivatkozott még a BH 2005.104., 2006.125., és 266., valamint az EBH 2009.1981. számú eseti döntésekre.

[20] A felperes sérelmezte, hogy bár a keresetlevelében indítványozta a folyamatban volt per iratainak beszerzését, ezen indítványát az elsőfokú bíróság elutasította. Az iratokból azonban megállapítható, hogy ha nem is szabadságmegváltás különbözete, hanem ki nem vett szabadság megváltása miatt érvényesített igényt. A követelése jogalapja ugyan eltérő, azonban a jogcíme az Mt. 174. § (1) bekezdése, 177. § (1) bekezdése és a 178. §-a ugyanúgy mint a szabadságmegváltás-különbözetének jogcíme. A felperes az erre vonatkozó, perben tett nyilatkozatait másolatban a felülvizsgálati kérelme mellékleteként csatolta.

[21] A felperes álláspontja szerint az azonos vagy hasonló jogcímen történő igényérvényesítés az elévülést megszakítja az Mt. 11. §-a, a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 327. §-a, és az új Ptk. 6:25. §-a szerint.

[22] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult.

A Kúria döntése és jogi indokai

[23] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[24] A Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A Pp. 272. § (2) bekezdés szerint pedig a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni – a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett –, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. [1/2016. (II.15.) PK vélemény 4-6. pont].

[25] A felperes a felülvizsgálati kérelmében sérelmezte a korábbi per iratainak beszerzésére vonatkozó indítványa elutasítását, ebben a körben azonban eljárásjogi szabálysértést nem jelölt meg, nem hivatkozott továbbá a tényállás helytelen megállapítására, vagyis a Pp. 206. § (1) bekezdésének a megsértésére sem. A Pp. 275. § (1) bekezdés szerint a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs. A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló periratok alapján dönt. Ezért nem volt lehetőség arra, hogy a felperes felülvizsgálati kérelméhez csatolt iratokat a Kúria értékelje.

[26] Azon előadása pedig, hogy a korábbi perben ki nem vett szabadság megváltása miatt igényt érvényesített, mint új – csak a felülvizsgálati kérelemben előadott – tény, körülmény nem volt értékelhető. A felülvizsgálati eljárásban ugyanis olyan új körülményre, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya (amelyre vonatkozóan a fél az első- és a másodfokú eljárás során nem hivatkozott és a bizonyítékait sem jelölte meg) nem lehet hivatkozni (BH2002.447., BH2002.83.).

[27] A fentiek alapján a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes a korábbi perben, illetve peren kívül sem érvényesített az alperessel szemben szabadságmegváltás- és végkielégítés-különbözet iránt igényt. Erre tekintettel vizsgálandó, hogy a felperes ezen igényei elévültek-e arra figyelemmel, hogy a követelés 2009. április 27-én volt esedékes, és a felperes az igényét először 2014. augusztus 26-án érvényesítette. Téves ugyanis a felperes érvelése az igény esedékességéről. Az elsőfokú bíróság az Mt. 97. § helyes értelmezésével rögzítette, hogy a végkielégítés és a ki nem adott szabadság megváltása címén járó díjazás a munkaviszony megszüntetésekor a munkavállaló részére az utolsó munkában töltött napon jár. Az irányadó tényállás szerint a munkáltató a felperesnek a végkielégítést és a szabadságmegváltást 2009. május 27-én fizette ki. Az Mt. 11. § (1) bekezdés alapján a munkaviszonyból származó igény (akár kártérítés akár más jogcímű) 3 év alatt évül el, ezért az elévülés vizsgálata során nem az igényérvényesítés jogcímének, hanem az időpontjának van döntő jelentősége. Az adott esetben pedig erre az irányadó tényállás szerint 2014. augusztus 26-án, azaz az igény esedékességétől számított 3 éven túl került sor. A törvényszék azonban a Pp. 235. § (1) bekezdésére hivatkozással jogszerűen mellőzte az először a fellebbezésben hivatkozott kártérítési jogcímre vonatkozó felperesi érvelés vizsgálatát figyelemmel arra is, hogy a felperes a keresetében a követelése jogalapjaként kifejezetten az Mt. 95. § és 136. § (1) bekezdését jelölte meg, és az első fokú eljárásban nem hivatkozott kártérítésre.

[28] A felperes tehát az elévülés megszakadására alaptalanul hivatkozott, mivel az azt eredményező igényérvényesítést a perben bizonyítani nem tudta, de nem volt megállapítható az elévülés nyugvása sem. Alappal az Mt. 100. § (7) bekezdésében foglalt szabályt erre vonatkozóan nem jelölhette meg, mivel a felperes szabadságmegváltás- és végkielégítés-különbözet iránti igényét nem a felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként érvényesítette, hanem a téves besorolásból eredő bérkülönbözet (Mt. 95. §, 136. § (1) bekezdés] címén. Nem vezethet azonban az elévülés nyugvásához az a körülmény, hogy a felperes a besorolási bére bíróság általi jogerős megállapításáig nem lehetett biztos abban, hogy jogszerűen érvényesíthet-e igényt szabadságmegváltás- és végkielégítés-különbözet címén. Ez a körülmény ugyanis nem minősül olyan menthető oknak, amely a felet az igény érvényesítésétől elzárja figyelemmel arra, hogy a felperes a megelőző perben felmondási időre, felmentési időre járó átlagkereset-különbözet, továbbá elmaradt munkabér-különbözet címén érvényesített igényt.

[29] A felperes által hivatkozott jogesetek eltérő tényállásuk és az alkalmazandó jogszabályok különbözősége folytán a jelen ügyben nem irányadóak.

[30] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria, Mfv.I.10.326/2016.)