Court dismisses appeal against robbery conviction, upholding second-instance court's legal qualification and sentence.
Legislator summary
AI generatedThe Supreme Court rejected the defense's appeal against the second-instance court's conviction for robbery, maintaining the original sentence. The defense argued that the defendant's actions constituted extortion rather than robbery, citing specific threats made by the principal offender. The court ruled that the distinction between extortion and robbery lies in the nature and intensity of the violence and threat, which were present in this case, making the robbery qualification legally correct.
Legislator headnote
AI generatedBtk. 365. § (1) bekezdés a) pontja; Btk. 368. § (1) bekezdés; Btk. 416. § (1) bekezdés b) pontja; Be. 423. § (1) bekezdés; Be. 426. §: The Supreme Court held that robbery and extortion differ fundamentally in the qualitative nature of the violence and threat employed, and a conviction for robbery is valid when these elements are present, regardless of the defendant's claim that the act should be classified as extortion.
Keywords
AI generatedCited Legislation
AI generatedCited Case Law
AI generatedRelated Decisions
AI generatedFull text
Kúria
végzése
Az ügy száma: Bfv.III.197/2017/7.
A határozat szintje: felülvizsgálat
A tanács tagjai: Dr. Márki Zoltán, a tanács elnöke
Dr. Nagy Lívia, előadó bíró
Dr. Kónya István, bíró
Az eljárás helye: Budapest
Az eljárás formája: nyilvános ülés
Az ülés napja: 2017. június 27.
Az ügy tárgya: rablás bűntette
Terhelt: S. A. III. rendű
Első fok: Budaörsi Járásbíróság, 12.B.185/2015/43., ítélet, tárgyalás,
2015. szeptember 29.
Másodfok: Budapest Környéki Törvényszék, 1.Bf.1185/2015/11., ítélet,
nyilvános ülés, 2016. március 8.
Az indítvány előterjesztője: S. A. III. rendű terhelt védője
Az indítvány iránya: a terhelt javára
Rendelkező rész
A rablás bűntette miatt H. Sz. és társai ellen folyamatban volt büntetőügyben a III. rendű terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a Budapest Környéki Törvényszék 1.Bf.1185/2015/11. számú ítéletét a III. rendű terhelt tekintetében hatályában fenntartja.
A végzés ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye, s ebben az ügyben sem az indítvány előterjesztője, sem azonos tartalommal más jogosult újabb felülvizsgálati indítványt nem nyújthat be.
Indokolás
I. [1] A Budaörsi Járásbíróság a 2015. szeptember 29-én kihirdetett 12.B.185/2015/43. számú ítéletével a III. rendű terheltet bűnösnek mondta ki önbíráskodás bűntettében [Btk. 368. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) és c) pont]. Ezért őt 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 4 évi eltiltásra ítélte. Rendelkezett a járulékos kérdések mellett az előzetes fogvatartás beszámításáról és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról.
[2] Kétirányú fellebbezések alapján eljárva a Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2016. március 8. napján meghozott 1.Bf.1185/2015/11. számú ítéletével a III. rendű terhelt tekintetében az elsőfokú határozatot megváltoztatta, cselekményét a Btk. 365. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (3) bekezdés a) és c) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett rablás bűntettének minősítette. A szabadságvesztés büntetést és a közügyektől eltiltás tartamát 5 évre súlyosította a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban meghatározva. Egyebekben a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a III. rendű terhelt tekintetében helybenhagyta.
[3] Az elsőfokú ítélettel megállapított - és a másodfokú bíróság által is irányadónak tartott - tényállás III. rendű terhelt magatartására vonatkozó lényege a következő.
[4] 2015. július 13-án délután, majd július 14-én 17 óra 25 perckor az I. rendű terhelt telefonon felvette a kapcsolatot a III. rendű terhelttel, akinek azt mondta, hogy N. J. sértett tartozik neki egy korábbi kábítószerügylet miatt 300.000 forinttal, és ezt a tartozást kívánja tőle visszaszerezni. Ehhez az I. rendű terhelt a III. rendű terhelt segítségét kérte. Az I. és a II. rendű terhelt kiválasztotta a helyszínt, majd 2014. július 14-én 22 óra előtti időpontban odavitték a III. rendű terheltet. Az I. rendű terhelt tájékoztatta a III. rendű terheltet, hogy a szalmabála mögött kell várakoznia, s amikor a sértettel a helyszínre érnek, egy megadott jelre elő kell lépnie és segítenie kell a sértett megkötözésében, továbbá a pénz elvételében. Az I. és a II. rendű terhelt átadott a III. rendű terheltnek egy fekete maszkot, egy terepszínű kabátot, egy pár vékony gumikesztyűt, kettő darab egybefűzött gyorskötözőt, valamint egy 380 R. Blanc/17 mm kaliberjelű, OMERTA-T GAS típusjelzésű, OTG-0532 gyártási számú, magyar gyártmányú, duplacsövű, elöltöltős rendszerű gumilövedékes puskát. Az I. és II. rendű terhelt a III. rendű terheltet hátrahagyva távoztak a helyszínről, akit az I. rendű terhelt 21 óra 21 perckor telefonon tájékoztatott az akció kezdetéről. A sértettet az I. és a II. rendű terhelt a helyszínre vitte, majd elővették a náluk lévő gázpisztolyt, amit az I. rendű terhelt csőre töltött, ráfogta a sértettre, akit felszólított, hogy hasaljon a földre. A III. rendű terhelt ekkor lépett elő a szalmabála mögül kezében a gumilövedékes puskával, a földön fekvő sértett hátára térdelt, és a sértett kezeit hátra helyzetben gyorskötözővel megkötözte. Ekkor a II. rendű terhelt átkutatta a sértett zsebeit, ahonnan kivette a pénzt és két telefont, a telefonokban lévő SIM kártyákat pedig összetörte. A pénzt átadta az I. rendű terheltnek, a telefonokat visszaadta a sértettnek. Ezt követően, a sértett kezeinek kioldása után a terheltek a helyszínről távoztak. Az I. rendű terhelt a megszerzett 500.000 forintból 30.000 forintot adott át a III. rendű terheltnek.
[5] Az elsőfokú bíróság jogi értékelése szerint a III. rendű terhelt a tényállás szerinti magatartásával a Btk. 368. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) és c) pontja szerint minősülő önbíráskodás bűntettét valósította meg. Az I. rendű terhelt a III. rendű terhelttel csak azt közölte, hogy a sértett egy korábbi kábítószerügyből kifolyóan 300.000 forinttal tartozik neki, és ő ezt kívánja visszaszerezni. Ehhez képest a III. rendű terhelt általi segítségnyújtás a III. rendű terhelt vonatkozásában az I. rendű terhelt jogosnak vélt vagyoni igényének érvényesítését jelentette. Mivel a III. rendű terhelt csak a helyszínen találkozott a sértettel, nem volt tisztában azzal, hogy a sértettnél milyen összeg található, a pénzt sem ő vette el tőle, amit a helyszínen nem is számoltak meg. Ehhez képest a III. rendű terhelt tudattartalma a bűncselekmény elkövetése során nem változott. Arról tudott, hogy a tartozás miatt fennálló 300.000 forintos pénzösszeg visszavételében működik közre. A III. rendű terhelt esetében így jogtalan eltulajdonítási szándék nem állapítható meg, saját tudattartalma szerint a magatartása nem lépett ki a jogosnak vélt igényérvényesítés keretéből. Önbíráskodási cselekményt valósít meg az az elkövető, aki a pénz elvétele érdekében részt vesz a sértettel szembeni fenyegető helyzet kialakításában, azonban a tudata nem fogja át társai jogtalan eltulajdonítási szándékát, hanem magatartását abban a tudatban hajtja végre, hogy társai is jogosnak vélt vagyoni igényt érvényesítenek.
[6] A másodfokú bíróság ezzel a jogi értékeléssel nem értett egyet. Kifejtette, hogy önbíráskodás szempontjából jogos a jogilag érvényesíthető igény, míg jogosnak vélt az az igény, melynek jogi megalapozottsága vitatott, vagy csupán az elkövető megítélése szerint áll fenn, továbbá az az igény is, melynek önkéntes teljesítését a törvény nem tiltja ugyan, de annak érvényesítéséhez peres utat nem biztosít. A jogosnak vélt vagyoni igény objektíve nem jogszerű, de ennek kapcsán az elkövető tévedésben van. A tévedésre alapos oka kell, hogy legyen. A közfelfogás szerint is nyilvánvalóan jogtalan vagyoni igények esetén tévedésre eredményesen nem lehet hivatkozni. Önbíráskodásról nem lehet szó, ha a terhelt nyilvánvalóan nem érvényesíthető követelést támaszt a törvényben megjelölt erőszakos magatartással a sértettel szemben (EBH 2014.B.13.). Így például a tiltott szerencsejátékból származó követelés nem tekinthető jogosnak véltnek sem. Jelen ügyben a III. rendű terhelt abban a tudatban vett részt a cselekményben, hogy a sértett kábítószerügyletből eredően tartozik az I. rendű terheltnek. Kábítószerrel kapcsolatos, jogilag tiltott, a köztudomás szerint is büntetendő ügyletből eredő követelést nem lehet jogszerűnek, jogosnak vélni, melyre figyelemmel a III. rendű terhelt cselekménye a Btk. 365. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző, a (3) bekezdés a) és c) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett rablás bűntette.
II. [7] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a III. rendű terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjára hivatkozva.
[8] Álláspontja szerint a III. rendű terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor, illetve cselekményének minősítése törvénysértő.
[9] Indokai szerint a másodfokú bíróság tévedett, amikor a III. rendű terhelt cselekményét az EBH 2014.B.13. számú határozatra hivatkozva átminősítette, mely vonatkozásban indokolási kötelezettségének sem tett eleget maradéktalanul.
[10] A hivatkozott döntés - melynek száma helyesen EH 2014.09.B.13. - a zsarolás és önbíráskodás elhatárolásának kérdéseit fejti ki, így nem foglal állást a rablás és az önbíráskodás elhatárolása kérdésében. Jogilag tévedett a másodfokú bíróság, amikor analógia útján a „naturalis obligatio" és a „nyilvánvalóan nem érvényesíthető igény" terminus technikusokat egymással azonosította, azokat egymással összemosta és döntését erre alapozta.
[11] E körben utalt az elsőfokú bíróság ítéletének 21. oldal 3. és 4. bekezdésére, valamint a 22. oldal utolsó bekezdésére, mely helyesen rögzítette, hogy mindennek miért nincs jelentősége, illetve, hogy a III. rendű terhelt tudattartalma mire terjedt ki.
[12] Előadta, hogy a III. rendű terhelt továbbra sem vitatja felelősségét, azonban cselekményének jogi megítélése, valamint az emiatt vele szemben alkalmazott joghátrány tekintetében az elsőfokú bíróság rendelkezései helytállóak és irányadóak.
[13] Mindezekre tekintettel a Be. 427. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján a törvénynek megfelelő határozat meghozatalát kérte.
[14] A Legfőbb Ügyészség BF.200/2017/1. számú átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.
[15] Álláspontja szerint az EBH 2014.B.13. számú elvi bírósági határozat II. és V. pontja szerint az önbíráskodás szempontjából jogos a jogosnak elismert és perben érvényesíthető igény, amelynek teljesítését az elkövető - kihagyva a törvényes utat - meg nem engedett módon maga kényszeríti ki. Jogosnak vélt pedig az az igény, amelynek jogi megalapozottsága vitatott, vagy objektíve nem, csupán az elkövető megítélése szerint áll fenn, illetve az az igény is, melynek önkéntes teljesítését a törvény nem tiltja ugyan, de annak érvényesítésére peres utat nem biztosít. Önbíráskodásról nem lehet szó, ha a terhelt nyilvánvalóan nem érvényesíthető követelést támaszt a törvényben megjelölt erőszakos magatartással a sértettel szemben.
[16] Kifejtette, hogy a Ptk. 6:95. §-a szerint semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek. A kábítószerügylet, kábítószer pénzért történő illegális értékesítése, vásárlása nyilvánvalóan jogszabályba ütközik, így az erre vonatkozó megállapodás semmis.
[17] A semmis megállapodásból az I. rendű terheltnek sem jogos, sem jogosnak vélt követelése nem keletkezhetett, így - a III. rendű terhelt által felismerhetően - egy jogilag nem érvényesíthető követeléssel lépett fel a sértettel szemben. Ezért a III. rendű terhelt, amikor e semmis megállapodásból származó követelés érvényesítése végett erőszakos magatartást tanúsított a sértettel szemben, megvalósította a rablás törvényi tényállásának valamennyi elemét.
[18] Álláspontja szerint mindezekre tekintettel az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül minősítették a terhelt cselekményét társtettesként elkövetett rablás bűntettének. A Budapest Környéki Törvényszék a minősítés megváltoztatásának kellő indokát adta határozatának 6. oldalán, abból megállapítható, hogy mely okokra figyelemmel és miért döntött a III. rendű terhelt bűncselekménye minősítésének módosításáról. Az iratok alapján egyéb, a Be. 373. § (1) bekezdés I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabályszegést sem látja megállapíthatónak.
[19] A Kúria az ügyben a Be. 420. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen a védő a felülvizsgálati indítványát fenntartotta. Kifejtette továbbá, hogy valójában az események hátterében nem kábítószerügylet állt, arra csupán hivatkozott az I. rendű terhelt, mely éppen ezen okból irreleváns. Az ügyész az írásbeli nyilatkozatával egyező tartalommal szólalt fel.
III. [20] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
[21] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a jogerős ítélettel szembeni jogi - és nem pedig ténybeli - kifogás lehetőségét biztosítja. Kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdésében megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
[22] Az indítvány kifogásolta a bűnösség megállapítását.
[23] Kétségtelen, hogy felülvizsgálatnak van helye a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján, ha a terhelt bűnösségének megállapítására az anyagi jog szabályának megsértése miatt került sor, a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján pedig, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki.
[24] Az eljárt bíróság azonban nem sértett törvényt, amikor a terhelt bűnösségét társtettesként, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntettében - s nem pedig önbíráskodás bűntettében - megállapította; ekként a cselekmény minősítése, valamint a kiszabott büntetés is törvényes.
[25] A Btk. 365. § (1) bekezdés a) pontja szerint rablást követ el, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz. A rablás súlyosabban minősül a (3) bekezdés a) pontja szerint, ha fegyveresen, a (3) bekezdés c) pontja szerint pedig, ha csoportosan követik el.
[26] Az irányadó tényállás egyértelműen rögzíti, hogy előzetesen az I. rendű és II. rendű terhelt a III. rendű terheltet a helyszínre vitte, és átadtak a III. rendű terheltnek egy gumilövedékes puskát. A III. rendű terhelt a cselekmény helyszínén maradt. Az I. rendű és II. rendű terhelt a sértettet a helyszínre vitte, erről a III. rendű terheltet telefonon tájékoztatták. Az I. rendű terhelt a gázpisztolyát ráfogta a sértettre, akit földre hasaltatott, ekkor a III. rendű terhelt előlépett és gyorskötözővel a hason fekvő sértett kezeit hátrakötözte. Ezután a II. rendű terhelt a sértett zsebeit átkutatta, kivette a pénzt - amit átadott az I. rendű terheltnek -, ezután a terheltek a sértett kezeit kioldották és eltávoztak.
[27] Kétségtelen, hogy a három elkövető egyidejűleg, egymás észrevehető közelségében, ehhez képest egymás tevékenységének ismeretében cselekedett. Közülük az I. rendű terhelt a sértettel szemben fegyverével élet és testi épség elleni közvetlen fenyegetést, a III. rendű terhelt pedig - a hason fekvő sértett kezeinek gyorskötözővel összekötésével - erőszakot alkalmazott, s ezenközben a II. rendű terhelt elvette a sértett pénzét.
[28] A három terhelt - köztük a III. rendű terhelt - sértett ellenében kifejtett magatartása, ideértve a fegyveres és a csoportos elkövetést is, tárgyi oldalról nézve kétségtelenül tényállásszerű.
[29] Az eldöntendő jogkérdés - ami a felülvizsgálat tárgya - tehát valójában nem a III. rendű terhelt bűnössége, hanem legfeljebb a bűnössége mibenlétének tudattartalma. Mindez jogkérdés, és az alanyi oldal kérdése.
[30] A védő (és az elsőfokú bíróság) szerint a III. rendű terhelt magatartása az I. rendű és II. rendű terheltétől eltérően nem rablás, hanem önbíráskodás. A másodfokú bíróság és az ügyészség szerint viszont a III. rendű terhelt magatartása is rablás.
[31] Az eltérő megítélés, jogkövetkeztetés ténybeli alapja az, hogy az irányadó tényállás szerint a III. rendű terheltnek az I. rendű terhelt azt mondta, hogy a sértettnek kábítószerügyletből származó 300 ezer forint tartozása van, és azt kell tőle visszaszerezni. Ehhez képest a III. rendű terhelt ennek ismeretében cselekedett.
[32] A Btk. 368. (1) bekezdése szerint önbíráskodást követ el, aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön; ami súlyosabban minősül, ha fegyveresen és csoportosan követik el.
[33] Az erőszak (illetve azzal fenyegetés) fogalma különösebb magyarázatot nem igényel. Az erőszak olyan külső erő általi fizikai ráhatás, amely mást meghatározott magatartásra kényszerít, tehát az akaratképződést kizárva hozza mozgásba vagy kényszeríti passzivitásra azt, akivel szemben érvényesül. Az erőszak hatásában akaratmegbénítást, akaratlenyűgözést, vagy akarathajlítást jelent, s így magában foglalja a megfélemlítést, hallgatólagos fenyegetést.
[34] A személy elleni erőszakot a Btk. motivációtól, indítéktól és célzattól függetlenül - minden korban - büntetni rendeli, legfeljebb a testi épség sérelmének mérvéhez igazítja a büntetőigény érvényesítését.
[35] Az erőszak büntetőjogilag akkor válhat közömbössé, ha közvetlen jogtalan támadás, illetve annak közvetlen fenyegető veszélyének hárítását, vagy közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből való mentést jelenti (jogos védelem, végszükség), avagy kifejtése az államnak nyújtott civil jogsegély (tettenért elkövető visszatartása).
[36] Ehhez képest mutatkozik, jelentkezik, ragadható meg az önbíráskodás és a rablás alapvető különbsége, ami valójában az erőszak kifejtésének célzata. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Btk. amikor a célzatot meghatározta, akkor értelemszerűen értékelt. A jogalkotói értékelés pedig nem közömbös.
[37] Az önbíráskodási célzatból való rablási erőszak esetében ugyanis egy kategóriával lejjebbre kerül a büntetési tételkeret. A lényeg pedig ebben mutatkozik meg: az enyhébb értékelés indoka ugyanis az igény legalább szubjektív jogossága, annak hiszeme lehet.
[38] Az önbíráskodás szempontjából jogos a jogilag elismert és perben érvényesíthető igény, amelynek teljesítését az elkövető - kihagyva a törvényes utat - meg nem engedett módon maga kényszeríti ki, jogosnak vélt pedig az az igény, melynek jogi megalapozottsága vitatott, vagy objektíve nem, csupán az elkövető megítélése szerint áll fenn, illetőleg az az igény is, amelynek önkéntes teljesítését a törvény nem tiltja ugyan, de annak érvényesítéséhez peres utat nem biztosít.
[39] Ezzel szemben nem jogos, és nem jogosnak vélt, hanem jogtalan az igény, ha a követelés alapjául szolgáló jogviszony teljes egészében hiányzik, vagyis ha ilyen jogviszonyról nem is lehet szó.
[40] Kétségtelen, hogy a vagyon elleni bűncselekmények - egyfajta módon - leírhatók kötelmi, polgári ügyletként. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bűncselekményből államilag elismert jogviszony keletkezhet.
[41] Az irányadó tényállásban rögzített, az I. rendű terhelt elmondása szerinti kábítószerügylet kétségkívül nem legális, és nem csupán jogellenes, hanem bűncselekményt jelentő jogtalanságot feltételez.
[42] Ez pedig nem lehet önbíráskodással érvényesíthető igény tárgya, vagyis nem válhat olyan jogi értékelés feltételévé, nem eredményezhet olyan jogi értékelést, amely szerint az erre hivatkozás a rablásnál enyhébb büntetés alá vonható a tárgyi oldal teljessége ellenére.
[43] A kifejtettek hátterében - amint arra a Legfőbb Ügyészség is hivatkozott - egybevágó, következetes ítélkezési gyakorlat áll, amit a Kúria a 2008/1765 EBH és EBH 2014.B.13. számú elvi határozataival ugyan a zsarolás és önbíráskodás viszonyában, viszont kétségkívül az önbíráskodási igény vonatkozásában nyomatékosított.
[44] Mindez pedig a rablás esetében is - értelemszerűen - fennáll, lévén rablás és zsarolás között a különbség nem a célzat mibenlétében, tehát nem az alanyi oldalon, hanem tárgyi oldalon, az erőszak és a fenyegetés súlybeli és minőségbeli eltérésében, és az elkövetési tárgyak különbözéségében áll.
[45] Az indítványban foglaltak kapcsán rámutat a Kúria, hogy az elvi határozatok kapcsán nem analógiáról, hanem az erőszak és az igény jogossága és jogtalansága fogalmak egybevágó értelmezéséről van szó.
[46] Következésképpen a III. rendű terhelt cselekményének másodfokú bíróság általi minősítése törvényes, és az annak alapján kiszabott büntetés is megfelel a büntető anyagi jog szabályainak, ekként pedig - a Btk. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerinti okból - nincs lehetőség a jogerős határozat megváltoztatására.
[47] Az indítvány sérelmezte az indokolási kötelezettség megsértését, viszont annak címén valójában az irányadó tényállást támadta, annak eltérő megállapítását célozta.
[48] Rámutat a Kúria arra, hogy a tény- vagy jogkérdéssel összefüggő indokolási kötelezettség kapcsán - felülvizsgálatban - csupán az vizsgálható, hogy a kifogásolt határozatban nyomon követhető-e a bíróság értékelő tevékenysége, annak eredménye azonban vitássá nem tehető.
[49] Mindemellett a nyilvános ülésen a védő felszólalása szerinti hivatkozás az I. rendű terhelt által elhangzottakra valójában az irányadó tényállástól eltérő ténybeli körülményre vonatkozik, s ennélfogva felülvizsgálat tárgyát sem képezheti [Be. 423. § (1) bekezdés].
[50] Ez pedig a Be. 373. § (1) bekezdés III. pontja által meghatározott körben a szükséges és elégséges mértékben megtörtént. Az eljárt bíróság tényállást állapított meg, és az alkalmazott anyagi és eljárási jogi szabályhoz vezető következtetéseit, álláspontját rögzítette.
[51] Ekként a Kúria - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott másodfokú határozatot a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
IV. [52] A végzés elleni fellebbezés lehetőségét a Be. 3. § (4) bekezdése, a felülvizsgálatát pedig a Be. 416. § (4) bekezdés b) pontja kizárja. Az esetleges újabb indítvánnyal kapcsolatos figyelmeztetés a Be. 418. § (3) bekezdésén alapul azzal, hogy a bíróság - a Be. 421. § (3) bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén - az elutasító határozat hozatalát is mellőzheti.
Budapest, 2017. június 27.
Dr. Márki Zoltán s.k. a tanács elnöke, Dr. Nagy Lívia s.k. előadó bíró, Dr. Kónya István s.k. bíró
A kiadmány hiteléül:
tisztviselő
BÉ