Court upheld lower court's rejection of will invalidity claim due to conflicting expert opinions and insufficient witness testimony.

A KÚRIA

mint felülvizsgálati bíróság

Pfv.I.20.341/2015/9.szám

A Kúria a dr. Földvári Mária ügyvéd által képviselt felperesnek a Dr. Csáji Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Csáji László Koppány ügyvéd által képviselt alperes ellen végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt a Fővárosi Törvényszék előtt 18.P.24.505/2010. számon folyamatban volt és a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 1.Pf.21.860/2013/4. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen az alperes részéről 41. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Kúria a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.21.860/2013/4. számú jogerős ítéletét hatályában fenntartja.

A le nem rótt 600.000 (Hatszázezer) forint felülvizsgálati feljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes apja (a továbbiakban: örökhagyó) 2002. április 8-án elhunyt. Egyetlen gyermeke a felperes, az alperes az örökhagyó volt élettársa.

2001. március 23-án dr. Sz. Gy.-né ügyvédnél megjelent egy személy, aki úgy nyilatkozott, hogy a végrendeletét szeretné nála letétbe helyezni. A magával hozott géppel írott 2001. március 23-ai keltezésű végrendelet az örökhagyó névaláírásával volt ellátva. Annak tanúsága szerint az örökhagyó úgy rendelkezett, hogy a halálakor meglevő minden vagyonának egyik fele a fiáé, másik fele pedig élettársáé legyen. Annak igazolására, hogy ő az örökhagyó, egy gépjárművezetői engedélyt mutatott fel. Az okiraton a tanúk aláírása hiányzott, ezért dr. Sz. Gy.-né ügyvéd kérésére azt dr. N. G. T. ügyvédjelölt és M.-né L. Á. - az ügyvéd ismerőse és későbbi alkalmazottja - írta alá tanúként. A végrendeletet a hagyatéki eljárásban csatolták a hagyatéki iratokhoz.

A végrendelettel összefüggésben ismeretlen tettes ellen magánokirat-hamisítás vétségének alapos gyanúja miatt nyomozás indult, amelyben V.-né N. M. kirendelt igazságügyi írásszakértő szakvéleményében megállapította, hogy a végrendeletet nem a névviselő írta alá, azon a H. I. névaláírás valódi minta alapján készített utánzásos hamisítvány. A Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 2003. június 20-án meghozott határozatával a nyomozást arra hivatkozással szüntette meg, hogy az adatok alapján nem állapítható meg az elkövető kiléte, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

A közjegyző 2009. szeptember 2-án meghozott végzésével a hagyatékot ideiglenes hatállyal végrendeleti öröklés jogcímén egymás közt egyenlő arányban a peres feleknek adta át.

A felperes keresetében annak a megállapítását kérte, hogy a perbeli végrendelet érvénytelen, mert azt nem az örökhagyó írta alá.

Az alperes kérte a kereset elutasítását. Annak igazolására, hogy a perbeli végrendelet érvényes, mert azt az örökhagyó írta alá, csatolta a dr. K. L. igazságügyi írásszakértő magánszakértői véleményét, amely szerint az aláírás az örökhagyótól származik.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a B.-n 2001. március 23-án kelt „H. I." aláírású végrendelet érvénytelen, mert nem az örökhagyótól származik.

Az elsőfokú bíróság az eljárás során szakértői bizonyítást rendelt el, és szakértőként V.-né K. I. igazságügyi kéz- és gépírásszakértőt rendelte ki, aki szakvéleményében megállapította, hogy a perbeli okiraton a kérdéses névaláírás hamis, az nem az örökhagyótól származik. Tekintettel arra, hogy a szakértői véleményben foglaltak összhangban vannak a büntetőeljárás során beszerzett igazságügyi írásszakértői véleményben foglaltakkal, arra a következtetésre jutott, hogy a perbeli okiraton a névaláírás nem az örökhagyótól származik, azt nem ő írta alá. A tényállás megállapítása érdekében tanúbizonyítást is lefolytatott, amelynek keretében tanúként hallgatta ki dr. Sz. Gy.-nét, M.-né L. Á.-t, valamint dr. N. G.-t. Álláspontja szerint a meghallgatott tanúk egyértelműen azt bizonyítani nem tudták, hogy az örökhagyó volt az aki megjelent dr. Sz. Gy. irodájában, mivel csupán egy gépjárművezetői engedéllyel igazolta személyazonosságát. Az sem volt megállapítható egyértelműen, hogy előttük ez a személy írta alá az okiratot, illetve ismerte el a magának. Ezért szükségtelennek tartotta további bizonyítási eljárás lefolytatását, függetlenül attól, hogy ezt az alperes az eljárás során indítványozta.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Álláspontja szerint az elsőfokú eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő a szakvéleményében kategórikus véleményt adott. Az elsőfokú bíróság V.-né K. I. és a nyomozás során kirendelt V.-né N. M. egyértelmű és azonos véleménye alapján helyesen állapította meg, hogy a végrendeleten lévő „H. I." névaláírás nem az örökhagyótól származik, és dr. K. L. szakértő eltérő magánszakvéleménye ellenére megalapozottan mellőzte az új szakértő kirendelésére irányuló indítványt.

Kiemelte, hogy V.-né K. I. és V.-né N. M. szakértők eredeti okiratokat vizsgálva adtak szakvéleményt. Dr. K. L. szakvéleményéből kitűnően a rendelkezésére bocsátott fénymásolatok alapján foglalt állást, ami a másodfokú bíróság tapasztalat szerint aggályos, mert a kirendelt igazságügyi írásszakértők általános álláspontja szerint a kézeredet vonatkozásában kategórikus vélemény csak eredeti okiratok vizsgálata alapján adható. Hangsúlyozta: V.-né K. I. szakvéleményéből kitűnően - annak ellenére, hogy abban csak az eltérő írásmozgás sajátosságokat részletezte - az összehasonlítás során vizsgálta a grafikumok általános és különös sajátosságait, továbbá kimutatta, és szemléltette a vizsgált névaláírásoknál a vonalanyag nyomáselosztásában és azok váltakozásában is kimutatható eltéréseket, és ezek együttes elemzése eredményeként jutott arra a következtetésre, hogy a kérdéses végrendeleti aláírás hamis.

A másodfokú bíróság rámutatott arra is, hogy V.-né Nagy M. és V.-né K. I. a végrendeleten lévő örökhagyói névaláírás tekintetében egyezően számos, az összehasonlító örökhagyói aláírásmintáktól eltérő jellegzetességeket tártak fel és írtak le. Ezekkel nyilvánvalóan ellentétben áll dr. K. L. szakvéleménye, aki szakvéleményében a kérdéses aláírás és összehasonlító minták között egyetlen eltérést sem jelölt meg, álláspontja szerint a végrendeleten lévő névaláírás és az összehasonlító minták általános és különös grafikai sajátosságai megegyeznek.

A másodfokú bíróság szerint a magánszakvélemény megalapozottságát alappal teszi kétségessé, hogy az utóbb készített kiegészítő szakvéleményéből kitűnően mégis talált eltéréseket, amelyek azonban - álláspontja szerint - csak „képzési változatok, variánsok" amit - az elsőfokú bíróság szerint - minden alap nélkül minősített a névtulajdonos aktuális testi és idegi állapota nyomainak. Az örökhagyó végrendeleti névaláírásának minden betűjére kitérve cáfolta V.-né K. I. megállapításait, amelyek közül számos, az örökhagyó valódi aláírásával tökéletesen, laikus által is jól látható egyezőségre hivatkozás alaptalan. Ezek közül a másodfokú bíróság kiemelte a vezetéknév „H" és „z" betűit, amelyek tekintetében a V.-né K. I. véleményének nagyításai alapján az eltérések laikus számára is egyértelműen felismerhetők.

A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amely annak a hatályon kívül helyezésére, és a keresetet elutasító határozat meghozatalára irányult. Másodlagosan kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.

Arra hivatkozott, hogy az ügyben eljáró bíróságok a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével iratellenes következtetéseket vontak le. Kifogásolta, hogy a perben kirendelt igazságügyi szakértő nem jelölte meg, hogy milyen valószínűséggel találta megállapíthatónak, hogy a perbeli végrendeleten szereplő aláírás nem az örökhagyótól származik. Érvelése szerint a másodfokú bíróság ítélete szakkérdésben laikus érveket tartalmaz, továbbá, hogy az ügyben eljáró bíróságok jogellenesen mellőzték újabb szakértő kirendelése iránti indítványát. Állította, hogy a tanúvallomások alapján egyértelműen megállapítható, hogy az örökhagyó fényképes igazolvánnyal igazolta a személyazonosságát, és a két végrendeleti tanú előtte írták alá a végrendeletet.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 629.§ (1) bekezdése kimondja, hogy az írásbeli magánvégrendelet érvényes, ha annak végrendeleti minősége, keltének helye és ideje magából az okiratból kitűnik, továbbá ha a végrendelkező azt elejétől végig maga írja és aláírja, vagy két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást a két tanú előtt a magáénak ismeri el és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is e minőségük feltüntetésével aláírják.

Az ügyben eljáró bíróságoknak ezért abban kellett állást foglalniuk, hogy a perbeli végrendeletet az örökhagyó írta-e alá. A Pp. 270.§ (1) bekezdésének a Pp. 275.§ (3) bekezdésével való összevetéséből adódó helyes értelmezése szerint a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye, a jogerős ítéletnek a Pp. 206.§ (1) bekezdésébe ütköző jogellenes volta csak akkor állapítható meg, ha az ügyben eljáró bíróságok a bizonyítékok egybevetése és a tényállás megállapítása során nyilvánvalóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes következtetéseket vontak le, és e miatt alaptalan jogi következtetésre jutottak. Ez a perbeli esetben nem volt megállapítható.

Az első- és a másodfokú bíróságnak két olyan igazságügyi szakértői vélemény állt a rendelkezésére, amelyek egybehangzóan állapították meg, hogy a perbeli végrendeletet nem az örökhagyó írta alá. A két szakvélemény nem tartalmaz olyan megállapítást, amely ellentmondásos, homályos. Azokból világosan levezethető a vizsgálat metodikája és az, hogy milyen körülmények értékelése alapján jutottak azonos következtetésre.

A Kúria utal rá, hogy a szakvélemény bizonyítékként történő értékelése nem azt jelenti, hogy a bíróság a szakvélemény megállapításait, annak végkövetkeztetését tényként köteles elfogadni. A bíróság ellenőrizni köteles a szakértő vizsgálati módszerét, az abból levont következtetések logikus voltát, és azt, hogy a szakvélemény nem tartalmaz-e olyan megállapítást, amely még szakértői ismeretek hiányában is kétségbe vonható, vagy akár téves. Ezért a másodfokú bíróság nem követett el jogszabálysértést, amikor az alperes által csatolt magánszakértői véleményt - a kifejtettek szerint - részleteiben is megvizsgálta, és a másik két szakértői véleménnyel összevetve nem tartotta alkalmasnak arra, hogy azok megállapításait megkérdőjelezze, azok bizonyító erejét lerontsa.

A Kúria álláspontja szerint az első- és a másodfokú bíróság nem vont le okszerűtlen következtetést, amikor a büntetőeljárás során kirendelt V.-né N. M. és a perben kirendelt V.-né K. I. igazságügyi szakértők szakvéleményeit fogadta el ítélkezése alapjául, sem akkor amikor az alperes további szakértői bizonyítási indítványát mint szükségtelent mellőzte, mert attól a Kúria álláspontja szerint sem volt várható más eredmény.

A Kúria hangsúlyozza, hogy amennyiben a bíróság által kirendelt és a magánszakértő vélemények között ellentmondás mutatkozik, azokat a szakvélemények ütköztetésével fel kell oldani (BH 2012.175.). Az adott ügyben eljáró bíróságok a magánszakértő és a kirendelt szakértő szakvéleményét egybevetették, és kellő indokát adták annak, hogy miért a kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményét fogadták el ítélkezésük alapjául.

A Pp. 177.§ (1) bekezdésében, valamint a Pp. 182.§ (3) bekezdésében foglaltak megsértésének hiányában a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésének nincs indoka.

Az elsőfokú eljárás során kihallgatott tanúk vallomásaival kapcsolatban a Kúria a következőkre mutat rá: A kihallgatott tanúk - állításuk szerint - korábban nem ismerték azt a személyt, aki a perbeli végrendeletet dr. Sz. Gy.-né ügyvédi irodájába bevitte. N. G. és M.-né L. Á. vallomás alapján tényként volt megállapítható, hogy a két végrendeleti tanú közvetlenül az örökhagyó személyének az azonosságáról nem győződött meg. Mindezekre figyelemmel nem okszerűtlen az elsőfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a tanúvallomások alapján nem volt megállapítható, hogy valóban az örökhagyó ismerte el előttük sajátjának a végrendeleten szereplő aláírást, és nem járt el jogszerűtlenül a másodfokú bíróság sem, amikor a Pp. 253.§ (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A Kúria a nem jogszabálysértő jogerős ítéletet a Pp. 274.§ (1) bekezdése szerint - tárgyaláson kívül - meghozott határozatával a Pp. 275.§ (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

Az alperes felülvizsgálati kérelme nem vezetett eredményre, ezért a személyes költségmentessége folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13.§ (1) bekezdése és 14.§-a alapján az állam viseli.

A felülvizsgálati eljárásban a felperesnek ismert költsége nem merült fel, ezért arról a Kúriának nem kellett rendelkeznie.

Budapest, 2016. január 6.

Dr. Csentericsné dr. Ágh Bíró Ágnes s.k. a tanács elnöke, Dr. Kiss Gábor s.k. előadó bíró, Dr. Lukácsi Beáta s.k. bíró