Court reduces liability to 70% for passenger's contributory negligence and dismisses girlfriend's claim.

A Kúria

mint felülvizsgálati bíróság

közbenső ítélete

Az ügy száma: Pfv.III.20.053/2016/5.szám

A tanács tagjai: . Havasi Péter a tanács elnöke

. Almásy Mária előadó bíró

. Udvary Katalin bíró

A felperesek: I. rendű

II. rendű

III. rendű

A felperesek képviselője:

Sipos Ügyvédi Iroda

(ügyintéző: dr. Sipos Balázs Tihamér ügyvéd)

Az alperesek: I. rendű

II. rendű

Az alperesek képviselője:

jogtanácsos I. rendű

ácsos II. rendű

A beavatkozó:

A beavatkozó képviselője:

jogtanácsos

A per tárgya: kártérítés

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél:

I. rendű alperes

A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma:

ővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.521/2014/6.

Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma:

ővárosi Törvényszék 28.P.22.831/2013/32.

Rendelkező rész

A Kúria a jogerős közbenső ítélet felülvizsgálattal támadott részét részben hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének ide tartozó részében az I. rendű alperes kártérítő felelősségének mértékét a II. rendű felperes esetében - eddig terjedően a II. rendű alperessel egyetemlegesen - 70%-ban állapítja meg, míg a III. rendű felperes keresetét az I. rendű alperessel szemben elutasítja azzal, hogy e körben a másodfokú közbenső ítéletből mellőzi az I. rendű alperes a perköltségre való kötelezését.

Kötelezi az I. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I-II. rendű felpereseknek együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati részperköltségként 50.000 (ötvenezer) forint perköltséget.

A közbenső ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] Az 1994-ben született I. rendű felperes 2010. március 4-én az Ú. vasútállomáson balesetet szenvedett, amikor leszállva a V-ről az V. számú vágányra érkező vonatról, a fülében fülhallgatóval, fejére húzott kapucnival a vágányokon átkelve, az állomásra időközben V-ről beérkező vonatszerelvény elé lépett. A menetrend szerint ennek a vonatnak a v-i vonat előtt kellett volna beérkeznie; a V-ről jövő vonat érkezését a hangosbemondó többször bemondta, a vonat vezetője pedig az állomásra érkezés előtt hangjelzést adott. A balesetben az I. rendű felperes súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett. A balesetet okozó vonatszerelvény üzembentartója az I. rendű alperes, az állomás üzemeltetője pedig a II. rendű alperes, az alperesek felelősségbiztosítója pedig a beavatkozó. A II. rendű felperes az I. rendű felperes édesanyja, a III. rendű felperes pedig a barátnője.

A kereseti kérelem és az alperesek védekezése

[2] A felperesek a balesettel okozati összefüggésben keletkezett káraik megtérítésére kérték az alperesek egyetemleges kötelezését. Arra hivatkoztak, hogy mindkét alperes fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozta a káraikat, és az alpereseket még vétkesség is terheli; az I. rendű alperes nagy sebességgel közelítette meg a leszállóhelyet, a mozdonyvezető pedig elháríthatta volna a balesetet, ha a veszélyhelyzet észlelésekor ismételt hangjelzést adott volna. A II. rendű alperes nem tett meg minden szükséges intézkedést a baleset elhárítása érdekében, mert úgy engedte be a V-ről érkező vonatot az állomásra, hogy a v-i vonat utasai még a vágányokon haladtak át, nem utasította a mozdonyvezetőt lassításra, vagy megállásra.

[3] Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. rendű alperes arra hivatkozott, hogy a balesetet a veszélyes üzem körén kívül eső elháríthatatlan ok, kizárólag az I. rendű felperes magatartása idézte elő. Az I. rendű felperes a fülhallgató miatt nem hallott, a fejére húzott kapucni miatt pedig nem látott rendesen; ezért nem hallotta a hangosbemondót és a vonat hangjelzését, látótere beszűkült, a vágányokon való áthaladás előtt elmulasztotta a kellő körültekintést. Az I. rendű felperes féktávolságon belül lépett a szabályosan, megengedett sebességgel haladó szerelvény elé.

[4] A II. rendű alperes elsődlegesen elévülésre hivatkozott; vele szemben a felperesek kártérítés iránti követelése a veszélyes üzemért való felelősség alapján elévült, érdemben pedig állította, hogy az állomás működtetése során a baleset megelőzése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, és a baleset bekövetkezése kizárólag az I. rendű felperes felróható magatartására vezethető vissza.

[5] Az alperesek pernyertességének előmozdítása érdekében beavatkozó a kereset elutasítását kérte.

Az első- és másodfokú ítélet

[6] Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az I. rendű és II. rendű alperesek egyetemlegesen kötelesek az I. rendű felperes 2010. március 4. napján történt vasúti balesetéből eredő, a felpereseket ért károk 50%-ának megtérítésére. Megállapította, hogy az I. rendű alperes a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójaként a Ptk. 345. § (1) bekezdése alapján felelős a felperesek káraiért. Megalapozottnak találta a II. rendű alperes elévülési kifogását és rámutatott arra, hogy a II. rendű alperes felelőssége csak a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján, a kártérítési felelősség általános szabályai szerint ítélhető meg. Tényként állapította meg, hogy az I. rendű felperes szökellve haladt át az állomás területén. Az I. rendű alperes felróható magatartásaként értékelte, hogy a mozdonyvezető nem adott haladéktalanul ismételt hangjelzést, amikor észlelte a peronról lelépő I. rendű felperest, a vonatszerelvény sebessége pedig alkalmatlan volt arra, hogy azt váratlan eseménykor időben meg lehessen állítani. A szerelvény sebességének fokozatos, jelentős mérséklésével megszüntethető lett volna a veszélyhelyzet kialakulása. A veszélyhelyzetet az I. rendű felperes idézte elő a figyelmetlen sínre lépésével, az I. rendű alperes azonban megakadályozhatta volna a veszélyhelyzet kialakulását. A II. rendű alperes állomásán dolgozók nem tudták volna megakadályozni, hogy az I. rendű felperes lelépjen a vágányra; azonban ismerniük kellett az utasok szokásait, ezért számíthattak arra, hogy a v-i vonat beérkezésekor is a vágányokat keresztezve fogják elhagyni az állomást, és emiatt veszélyhelyzet alakulhat ki. Ennek ellenére a külső forgalmi szolgálattevő úgy engedte be a vonatot az állomásra, hogy a v-i vonat utasai még nem hagyták el az állomás területét és sem megállásra, sem lassításra nem utasította a mozdonyvezetőt. Az I. rendű felperes közrehatását 50%-os mértékben határozta meg, ennek figyelembevételével állapította meg az alperesek egyetemleges felelősségét, valamennyi felperes káraiért.

[7] A felperesek, az I. rendű alperes és a II. rendű alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta és megállapította, hogy az alperesek egyetemlegesen az I. rendű felperest ért károk 70%-át, a II. rendű és III. rendű felpereseket ért károk 90%-át kötelesek megfizetni. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban módosította, hogy az I. rendű felperes nem szökellve, hanem sétálva haladt át a vasútállomáson és lépett a III. vágányra.

Az elsőfokú bíróságnak a tényállásból levont jogi következtetéseivel, a kereset jogalapja vonatkozásában hozott érdemi döntésével és a kifejtett indokaival csak részben értett egyet; megállapította, hogy valamennyi felperes a baleset károsultja, és az I. rendű felperes sem tekinthető a kár okozójának. A vasúti szerelvények üzemben tartása fokozott veszéllyel járó tevékenység, ezért az I. rendű alperes kártérítési felelősségére a baleset bekövetkezésének időpontjában hatályos Ptk. 345. §-ában foglalt szabályok az irányadók.

Az I. rendű alperes nem mentesülhet a kártérítési felelősség alól, mert a kár okát el lehetett volna hárítani; így az I. rendű felperes vágányra való lelépését a II. rendű alperes el tudta volna hárítani. Az I. rendű alperest a tárgyi felelősségen felül vétkesség is terheli a baleset bekövetkezéséért. A v-i vonat késése miatt a szokásostól eltérő helyzet alakult ki a vasútállomáson, és emiatt a vonat vezetőjének számítania kellett arra, hogy a másik, előtte érkező vonat utasai még az állomáson tartózkodnak és éppen elhagyják az állomást a késve érkező szerelvény érkezésekor.

A vonatvezetőnek azt is észlelnie kellett, hogy a III. vágány mellett - amelyre a szerelvény beérkezett - még utasok tartózkodnak. A vonatvezető a balesetveszély elhárítása és a baleset megelőzése érdekében akkor járt volna el az adott helyzetben általában elvárható módon, ha jelentősen csökkentette volna a szerelvény sebességét, vagy megállt volna az állomás előtt mindaddig, amíg meg nem győződik arról, hogy mások veszélyeztetése nélkül behaladhat az állomásra; ezt a vonatvezető felróhatóan elmulasztotta, de vészfékezéssel is megelőzhető lett volna a baleset bekövetkezése az igazságügyi szakértői vélemény szerint.

Az ismételt hangjelzés elmulasztása nem értékelhető a vonatvezető terhére; nem állapítható meg az okozati összefüggés a hangjelzés elmaradása és a baleset bekövetkezése között, mert kétséget kizáróan nem bizonyos, hogy az I. rendű felperes a fülében lévő fülhallgató mellett meghallotta volna a hangjelzést.

[8] Megállapította a közbenső ítélet indokolásában a másodfokú bíróság, hogy a vasútállomások működtetése, forgalmának szervezése szintén fokozott veszéllyel járó tevékenység, a II. rendű alperessel szemben erre a jogcímre alapított követelés azonban elévült; az alperesek egyetemleges marasztalásuk ellenére nem kényszerű pertársak, az I. rendű alperessel szembeni igényérvényesítés pedig nem eredményezte a II. rendű alperessel szemben az elévülési idő megszakadását. Az I. rendű alperes kártérítési felelőssége a Ptk. 345. § (1) bekezdése alapján nem volt megállapítható, azt a kártérítés általános szabályai szerint kellett elbírálni. E körben annak volt jelentősége, hogy a II. rendű alperes a forgalomszervező-irányító tevékenysége keretében hatást tudott gyakorolni mind az állomáson áthaladó szerelvények, mind az ott tartózkodó utasok mozgására. Az adott esetben a vasútállomáson nem volt a gyalogosok számára kijelölt átkelőhely, ahol biztonságosan haladhattak át a vágányokon, és a perbeli baleset idején a szokásostól eltérő helyzet alakult ki a késve érkező vonat előtt korábban beérkező másik vonat miatt. Ezért számolnia kellett a II. rendű alperesnek azzal, hogy balesetveszély alakulhat ki amiatt, hogy a v-i vonatról leszálló utasok éppen elhagyják az állomást. Ezért a II. rendű alperestől a balesetveszély elhárítása érdekében fokozott gondosság, a szokásosat meghaladó biztonsági intézkedés volt elvárható. A II. rendű alperesnek is észlelnie kellett azt, hogy az állomáson még utasok vannak; akkor járt volna el az adott helyzetben általában elvárható módon, ha biztonságos átkelőhelyet jelölt volna ki az utasok számára, a v-i vonatot lassításra, vagy megállásra utasította volna, és csak akkor engedte volna be az állomásra, amikor már minden utas biztonságosan elhagyta a vágányokat, vagy peronőrt küld ki a III. vágány mellé. Ezekkel az intézkedésekkel megelőzhette volna a baleseti veszélyhelyzet kialakulását és a baleset bekövetkezését. Mindezt a II. rendű alperes felróhatóan elmulasztotta, felróható mulasztása pedig okozati összefüggésben áll a perbeli baleset bekövetkezésével. Ezért a II. rendű alperes felelőssége is fennáll a baleset, valamint a felperesek balesetből eredő kárainak bekövetkezéséért.

[9] A felperesek maguk is elismerték, hogy az I. rendű felperes felróhatóan maga is közrehatott a baleset bekövetkezésében, ennek mértékét 10%-ban határozták meg. Az I. rendű felperes rendszeresen, önállóan, felügyelet nélkül közlekedett vonattal. Az életkorára, érettségére és a vasúti közlekedés során szerzett tapasztalataira figyelemmel elvárható volt, hogy tisztában legyen a vasúti közlekedés kockázataival, veszélyeivel, a gyalogosok vasúti pályán való áthaladására vonatkozó közlekedési szabályokkal, ezeket a szabályokat betartsa, és olyan magatartást tanúsítson, amellyel elkerülhető a baleseti veszélyhelyzet kialakulása és a baleset bekövetkezése. Így a vasútállomáson ne használja a fülhallgatót, amennyiben ennek kivételére került volna sor, meghallhatta volna a figyelmeztetéseket. A vasúti sínpáron való áthaladás előtt pedig elvárható volt, hogy meggyőződjön arról, hogy a vágányokon nem közlekedik vasúti jármű. Az I. rendű felperes ezeket elmulasztotta, ezzel pedig megszegte a Ptk. 340. § (1) bekezdésében előírt kárelhárítási kötelezettségét, és felróhatóan közrehatott kárainak bekövetkezésében. Mérlegelte a felek magatartását a baleset bekövetkezése során, így azt, hogy az I. rendű felperes súlyos sérülései döntő mértékben az I. rendű alperes fokozott veszéllyel járó tevékenységére vezethetők vissza, az I. rendű felperestől pedig az életkora miatt kevesebb gondosság volt elvárható, mint a vasútállomások működtetésével hivatásszerűen foglalkozó II. rendű alperestől. Mindezekre figyelemmel az I. rendű felperes felróható közrehatásának mértékét 30%-ban állapította meg.

[10] Rámutatott arra, hogy a II. rendű és III. rendű felperesek a baleset és a balesetből eredő káraik bekövetkezésében semmilyen módon nem hatottak közre és nem tanúsítottak olyan magatartást, amit a kármegelőzési, illetőleg a kárenyhítési kötelezettség felróható megszegéseként a terhükre lehetne értékelni. A károsult terhére csak olyan személyek mulasztása eshet, akiknek a magatartásáért a károsult felelős. Az I. rendű felperes a baleset bekövetkezésekor vétőképes volt, saját magatartásáért maga felelős. Nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely az I. rendű felperes felróható magatartásáért a felelősséget a II. rendű és III. rendű felperesekre hárítja át, az I. rendű felperes felróható magatartása nem értékelhető a II. rendű és III. rendű felperesek mint károsultak terhére. Mivel a felperesek a fellebbezésükben az alperesek egyetemleges kártérítési felelősségét 90%-ban kérték megállapítani, a fellebbezés korlátaira figyelemmel a másodfokú bíróság nem állapíthatta meg az alperesek felelősségének mértékét ennél nagyobb arányban.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[11] A jogerős közbenső ítélet ellen az I. rendű alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és annak megváltoztatását, és vele szemben elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárás és új határozat hozatalára utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogerős közbenső ítélet jogszabálysértően állapította meg a tényállást, miután megállapítható volt az ügyben keletkezett rendőrségi határozatból, hogy az I. rendű felperes cselekményével KRESZ szabályszegést követett el; a szabálysértés miatt a hatóság figyelmeztetésben is részesítette. Az I. rendű alperes vonatkozásában elháríthatatlan külső okot az I. rendű felperes közrehatása jelentette, vagyis az I. rendű felperes felróható magatartása. A tényállás kiegészítése tévesen, iratellenesen történt, mert az elsőfokú bíróság állapította meg helyesen M.J. tanú vallomása alapján, hogy az I. rendű felperes szökellve haladt át a vasútállomáson, a többi tanú nem kísérte figyelemmel folyamatosan a károsult mozgását. A baleset az I. rendű alperes szempontjából elháríthatatlan volt, mert a vonat szabályszerűen 35-40 km/h sebességgel haladt, és az I. rendű felperes nem rendes séta sebességgel haladt a III. vágány felé, körülbelül 2-3 lépéssel átvágott a IV. vágányon. Az I. rendű felperes maga is elismerte, hogy vétkesen közrehatott a baleset bekövetkezésében, mert körültekintés nélkül lépett a harmadik vágányra.

[12] A mozdonyvezető az adott forgalmi helyzetnek megfelelően járt el, amikor a „Figyelj” jelzés ismételt alkalmazására nem került sor, azt észlelve, hogy az utasok a későbbi balesettel érintett területet elhagyták. Az I. rendű felperes hirtelen lépett a vonat elé - ezt maga sem vitatta -, így erre a mozdonyvezető nem számíthatott. A szakértői vélemény megállapítása szerint is a felperes csak a holttér szélén volt a mozdonyvezető számára látható, aki ekkor azonnal gyorsfékezett az erre vonatkozó utasításnak megfelelően.

A vasútállomás kialakítása körében megállapítható mulasztások pedig a II. rendű alperes terhére értékelhetőek és emiatt az egyetemleges felelősség megállapítására sem kerülhet sor. Hivatkozott arra is, hogy a II. rendű és III. rendű felperesek kára úgynevezett „következménykárként” értelmezhető, az I. rendű felperes balesetéhez kapcsolódik, e nélkül az ő káruk sem következett volna be, ezért az I. rendű felperes kárának sorsát osztják, ezért nem állapítható meg más arányban az alperesek felelőssége a felperesek esetében; ez a döntés pedig egyben a fellebbezési kérelemhez kötöttség elvének megsértését is jelentette.

Hivatkozott arra is, hogy nem került megfelelő súllyal értékelésre az I. rendű felperes életkora, az a körülmény, hogy naponta használt vasúti közlekedési eszközt, megfelelő ismeretekkel rendelkezett a tömegközlekedésről, illetve hogy a fülében fülhallgatóval, fejére húzott kapucnival közlekedett, ezzel a külvilágot teljesen kizárta. Minderre figyelemmel álláspontja szerint az I. rendű alperes felelőssége a perbeli baleset vonatkozásában nem állapítható meg. A Kúriához 2016. május 31-én benyújtott beadványában a felülvizsgálati kérelmét kiegészítette és az elsődleges és másodlagos kérelem fenntartása mellett harmadlagos kérelemként kérte a közbenső ítélet megváltoztatását akként, hogy a III. rendű felperes követelésének a jogalapja az I. rendű alperessel szemben nem áll fenn, az I. rendű alperes kártérítési felelőssége vele szemben nem állapítható meg.

A III. rendű felperes kereshetőségi jog hiányában nem érvényesíthet nem vagyoni kárigényt; a III. rendű felperes az I. rendű felperessel 2010 januárjában létesített párkapcsolatot, ekkor 15 éves volt, közös háztartásba csak a baleset utáni rehabilitációt követően léptek; a baleset időpontjában nem voltak élettársak, de közeli hozzátartozóknak sem minősülnek, és a két hónapos párkapcsolat nem alapozhat meg nem vagyoni kárigényt. A III. rendű felperes a baleset következményeinek ismeretében, kizárólag saját döntése alapján költözött össze az I. rendű felperessel, amely döntés nem alapoz meg nem vagyoni kárigényt.

Kiegészítette még azzal is a felülvizsgálati kérelmét, hogy nincs helye egyetemleges kötelezésnek, mert az egyes alperesek tevékenysége és felelősségi köre jól elkülöníthető egymástól, az utasnak nyújtott szolgáltatások oszthatóak. Hivatkozott a Ptk. 344. § (3) bekezdésére: abban az esetben, ha az I. rendű alperes felelőssége megállapítható, a bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását és a károkozókat közrehatásuk arányában is marasztalhatja, ha a károsult maga is közrehatott a kár bekövetkezésében.

Erre figyelemmel is kérte az egyetemleges marasztalás mellőzését. Hivatkozott továbbá arra, hogy nem került bizonyításra, hogy a „Figyelj” jelzés mozdonyvezető általi ismételt alkalmazása megakadályozta volna a perbeli baleset bekövetkezését figyelemmel az I. rendű felperes balesetkori sajátos viseletére (fülhallgató, kapucni).

[13] A felperesek a felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős közbenső ítélet felülvizsgálattal támadott részének hatályban tartását kérték. Hivatkoztak arra, hogy a másodlagos felülvizsgálati kérelem a II. rendű alperest érintő részében hatálytalan, érdemben pedig arra, hogy a megalapozott tényállásból helyesen következtetett a bíróság az I. rendű alperes kártérítési felelősségére, a mentesülésre vonatkozó érvelés pedig téves, mert előbb azt kellett vizsgálni, hogy a baleset elkerülésére alkalmas intézkedések ténylegesen megvalósultak-e az alperesek részéről. Az utas védelem pedig az adott állomáson több okból nem valósult meg, amit a szakértői vélemény is alátámasztott. A III. rendű felperes nem vagyoni kárigénye vonatkozásában arra hivatkozott, hogy az I. rendű felperes baleset miatti egészségkárosodása folytán a III. rendű felperes korábbi élettevékenysége és társas kapcsolatai jelentősen leszűkültek. Az alperesek egyetemleges felelőssége körében a Pp. 337. § (1) bekezdésére hivatkozott.

A Kúria döntése és jogi indokai

[14] A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése és a 275. §-ának (2) bekezdése alapján a Kúria azt vizsgálta, hogy a jogerős közbenső ítélet felülvizsgálattal támadott része a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.

[15] A felülvizsgálati kérelem a II. rendű felperes esetében a kármegosztás arányának megállapítása, és a III. rendű felperes kárigényének jogalapja körében alapos.

[16] A felülvizsgálati kereteket az adott esetben fontos meghatározni, mind terjedelmi, mind tartalmi szempontokból. A jogerős közbenső ítélet a két alperes egyetemleges kártérítő felelősségét állapította meg, az I. rendű felperes káraiért 70%-os, a II. és III. rendű felperesek káraiért 90%-os mértékben. A két alperes közül csak az I. rendű alperesnek volt felülvizsgálati kérelme, így a II. rendű alperes felelősségének megállapítása jogerős, felülvizsgálat hiányában nem vizsgálható. Az I. rendű felperes felülvizsgálatot kiegészítő előkészítő irata hatálytalan, mert határidőn túl érkezett, így azt nem is lehet figyelembe venni. Erre ugyan a felperesek nem hivatkoztak, de ezt hivatalból kellett észlelnie a Kúriának. [Ebben a beadványban egyébként az I. rendű alperes arra hivatkozott, hogy a III. rendű felperessel szemben nem felel, mert a barátnő nem hozzátartozó és kereshetőségi jog hiányában nem érvényesíthet nem vagyoni kárigényt, illetve hivatkozott még a Ptk. 334. § (1) és (2) bekezdésére, miszerint az utasnak nyújtott szolgáltatás osztható, ezért az alperesek egyetemleges kötelezésének nincs helye].

[17] Az I. rendű alperes a felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy az I. rendű alperes felelőssége nem áll fenn a perbeli balesetért, és a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) veszélyes üzemi felelősség anyagi jogi szabályának [Ptk. 345. § (1) bekezdés] a téves, jogszabálysértő alkalmazását állította. Álláspontja szerint mentesül a felelősség alól, mert az I. rendű felperes károsulti közrehatása az adott esetben elháríthatatlan és külső ok volt. A tényállás körében az I. rendű alperes annyiban vitatta a jogerős közbenső ítélet ténymegállapítását; az I. rendű felperes nem sétálva, hanem szökellve haladt a baleset előtt, és arra hivatkozott, hogy e körben az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően mérlegelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat.

[18] Az nem lehet vitás, hogy az adott esetre és az I. rendű alperes felelősségére a veszélyes üzemi felelősség szabályait kell alkalmazni [Ptk. 345. § (1) bekezdés]. Az I. rendű alperes az I. rendű felperest elütő vasúti szerelvény üzembentartója (a II. rendű alperes az állomásé). Az I. rendű alperes felelőssége vétkességtől független objektív (tárgyi) felelősség, amelynek alapján az üzembentartó akkor is felel, ha a baleset bekövetkezéséért vétkesség nem terheli. Ez a felelősség nem korlátlan, (nehezített kimentés van) a Ptk. 345. § (1) bekezdés szerint akkor van mentesülés, ha bizonyított, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Tehát nem az adott káresetnek, hanem a kár okának kell objektíve elháríthatatlannak lennie. Ehhez képest azt jól határozta meg a jogerős közbenső ítélet, hogy a felperesek károsultak, de a károk okaként azt jelölte meg, hogy az I. rendű felperes körültekintés nélkül lépett a vágányokra a szerelvény elé - ami nem volt elháríthatatlan -, de hogy ez külső vagy belső ok, arról azonban nem szólt. A határozat indokolásában a veszélyes üzemi felelősségről csak ennyi található, ugyanakkor azt hosszan fejtegette, hogy az I. rendű alperes felelőssége vétkességi alapon is fennáll. Egyébként az I. rendű alperes a felülvizsgálati kérelmében ugyancsak a vétkességen alapuló felelősség körében nyilatkozik.

[19] Az I. rendű alperes kártérítő felelőssége az adott tényállás alapján megállapítható, mert a Ptk. 345. § (1) bekezdésében meghatározott két együttes feltétel fennálltát a mentesüléshez nem lehet megállapítani, vagyis a baleset elhárítható volt és a működési körön belüli okról van szó. Az I. rendű alperes mint a veszélyes üzem üzembentartója vétkesség nélkül is köteles megtéríteni az üzem működése körében és annak veszélyes jellegével összefüggésben keletkezett károkat.

[20] Elháríthatatlan oknak az minősül, ha azzal előre nem kell számolni, vagy elháríthatatlan volt és objektíve lehetetlen ellene védekezni, emberi erővel nem elhárítható. Az elháríthatóság több okát is megállapította a jogerős közbenső ítélet, igaz a vétkességet megalapozóként. Egyértelmű, hogy a pályaudvaron, ahol vonatok közlekednek és megállnak, ott gyalogos-utasforgalommal számolni kell és olyannal is, ami - főleg a perbeli pályaudvaron - a gyalogosoknak a síneken való átjárásával jár; ezért az újabb hangjelzés alkalmazásának elmaradása, a lassítás elmaradása egy olyan vonattól, ami késve érkezett és ezért korábban olyan vonatról szálltak le és jártak át a síneken az utasok, amely máskor és a menetrend szerint is később érkezik, ám most ténylegesen előbb, az mindenképpen súlyos hiba. Van egy sor olyan ok is, ami a II. rendű alperes terhére esik ugyan (az adott vasúti állomás körülményei); ám ezek az objektív feltételek az I. rendű alperes dolgozója előtt ismertek voltak.

[21] A baleset vonatkozásában evidensen külső okról van szó, hiszen általában a vasútállomáson az utasok jelenléte és mozgása a vasúti utasközlekedés lényegéhez tartozik. Ezek alapján az I. rendű alperes felelőssége a veszélyes üzemi felelősség alapján fennáll.

[22] A Ptk. 345. § (2) bekezdése szerint nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult felróható magatartásából származik. A veszélyes üzemi felelősségnél ez az alapja annak, hogy csökkenhessen a károkozó felelősségének a mértéke. A Kúria már több hasonló ügyben kifejtette, hogy ennél a felelősségi formánál a károsult felróható magatartásának értékelésekor nem az általános kártérítési felelősséghez tartozó Ptk. 340. §-ában foglaltak alkalmazása történik, ahol vétkesség áll szemben vétkességgel, hanem a károsult felróható magatartása miatt csökken a károkozó felelősségének következménye. A felróhatóság az általában elvárható magatartás elmulasztása, de ebben az esetben nem kármegosztásról van szó, ugyanis a károkozó felelőssége objektív, a károsultnak viszont a felróható magatartásának a következményeit viselni kell. Ez pedig abban áll, hogy csökken a károkozó felelősségének következménye, vagyis kárcsökkentésre kerül sor.

[23] Az I. rendű felperes szabálysértést is megvalósító felróható magatartása elháríthatatlan közrehatás nem volt, de olyan volt, ami valóban csökkenti az I. rendű alperes felelősségének a mértékét. Ezt a mértéket a nem vitás tények alapján mérlegeléssel jól állapította meg a jogerős közbenső ítélet az I. rendű felperes esetében.

[24] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a II. rendű és III. rendű felperesek a balesetben és a balesetből eredő káraik bekövetkezésében semmilyen módon nem tanúsítottak olyan magatartást, amit a kármegelőzési, illetőleg a kárenyhítési kötelezettség felróható megszegéseként a terhükre lehet értékelni, és nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely az I. rendű felperes felróható magatartásáért - aki a baleset bekövetkezésekor vétőképes volt - a felelősséget a II. rendű és III. rendű felperesre hárítja, ezért az I. rendű felperes felróható magatartása nem értékelhető a II. rendű és III. rendű felperesek terhére. A Kúria már több hasonló ügyben megállapította, hogy a hozzátartozót ért káreset kapcsán a hozzátartozó a saját jogán jogosult kártérítési igényt érvényesíteni. Az igaz, hogy a hozzátartozó balesetében a tevőleges, közreható magatartás nem értelmezhető, de az már nem helytálló, hogy ha volt a balesetben részes károsultnak a káresetben közreható magatartása, ezt a közrehatást a hozzátartozó kárigényénél nem lehet értékelni. A vagyoni károknál a közrehatás arányában, a nem vagyoni károknál pedig az összeg meghatározásánál a közrehatást értékelni kell. Az adott esetben az I. rendű felperes felróható közreható magatartását a hozzátartozó igényeinél be kell tudni és annak a következményeit értékelni kell. Az I. rendű alperes a terhére eső káreset következményeit annyiban viseli, amennyiben annak okozója. Az pedig annyival kevesebb, amennyivel a hozzátartozó maga is a kár okozója, akár csak részben. Ezért a másodfokú bíróság ezzel ellentétes álláspontja téves; a hozzátartozó II. rendű felperes édesanya az I. rendű felperes közrehatásával egyezően az I. rendű alperessel szemben a kárainak a 70%-ának a megtérítését alappal igényelhette.

[25] Az I. rendű alperes a határidőben benyújtott felülvizsgálati kérelmében a kereset elutasítását kérte valamennyi felperessel szemben, így a III. rendű felperessel szemben is. Ezért erre a kérelemre figyelemmel - az utóbb hatálytalan felülvizsgálati kérelem pontosítás, kiegészítés ellenére is - lehetett vizsgálni, hogy a III. rendű felperes vonatkozásában alapos-e az I. rendű alperes kárfelelősségét megállapító közbenső ítéleti rendelkezés. Téves a III. rendű felperessel szembeni kártérítési felelősség megállapítása, mert nem volt vitatott, hogy a baleset időpontjában nem voltak élettársak az I. rendű felperessel, a barátnői kapcsolat pedig önmagában nem alapozza meg a kártérítési követelés alapját arra is figyelemmel, hogy a nem vagyoni kár a hozzátartozó balesetével összefüggésben a személyhez fűződő jog sérelme (Ptk. 75. §, 76. §) és az ezzel összefüggésben felmerült hátrány miatt merülhet fel. Ez a jogsérelem és az ezzel összefüggésben keletkezett hátrány pedig a III. rendű felperesnél nem állapítható meg.

A döntés elvi tartalma

[26] A balesetben sérült károsult felróható magatartását a hozzátartozók igényeinél be kell tudni és annak a következményeit értékelni kell. A balesetért felelős I. rendű alperes a terhére eső káreset következményeit annyiban viseli, amennyiben annak okozója. Az pedig annyival kevesebb, amennyivel a károsult hozzátartozó maga is a kár okozója, akár csak részben.

Záró rész

[27] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú közbenső ítéletnek ide tartozó részében a II. rendű felperes esetében az I. rendű alperes kártérítő felelősségének mértékét az I. rendű felperesnél megállapított 70%-os mértékkel egyezően állapította meg, míg a III. rendű felperes keresetét az I. rendű alperessel szemben elutasította.

[28] A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazott Pp. 81. § (1) bekezdése alapján kötelezte az I. rendű alperest a felpereseknek együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati részperköltség megfizetésére.

Budapest, 2016. október 5.

Dr. Havasi Péter s.k. a tanács elnöke, Dr. Almásy Mária s.k. előadó bíró, Dr. Udvary Katalin s.k. bíró

A kiadmány hiteléül:

bírósági ügyintéző

HM