Customs court dismissed appeal; importer failed good faith test for post-entry review exemption under Customs Code.

Az utólagos könyvelésbe vétel mellőzésére a Vámkódex 220. cikk (2) bekezdése értelmében csak 4 együttes jogszabályi feltétel teljesülése esetén van lehetőség.

[2913/1992. EGK. 220. Cikk. (2) bek., 2454/1993. EGK. 199. Cikk.]

[1] A vámhatóság a felperesnél 2007. május 1-től 2009. szeptember 31-ig terjedő időszakra utólagos ellenőrzést végzett, azt vizsgálta, hogy a felperes által kezdeményezett szabad forgalomba bocsátások során 8517.70-90-00 és 8525.80-30-00 vámtarifaszámok alá sorolt nem közösségi áruk áruosztályozására a jogszabályi előírásoknak megfelelően került-e sor. Az utólagos ellenőrzést lezáró jegyzőkönyvben rögzítette, hogy a felperes helytelenül osztályozta a 8517.70-90-00 vámtarifaszám alá a mobiltelefon gyártáshoz importált kamera modulokat. Ezek helyes vámtarifaszáma, a pixel felbontástól függően, 8525.80-19-20, illetve 8525.80-19-90, ezért 138 módosító határozatában összesen 1.065.315.277 Ft közösségi vámot szabott ki a felperes terhére.

[2] A felperes fellebbezései alapján eljárt alperesi jogelőd a 16443-3/2010. VPDARP I. számú határozatában helybenhagyta a módosító határozatokat. Az alperesi jogelőd e határozata ellen a felperes bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet (keresetet) nyújtott be a Baranya Megyei Bírósághoz.

[3] A felperes keresete alapján indult per során az alperesi jogelőd felettes szerve, felügyeleti eljárás keretében, megsemmisítette a 16443-3/2010. VPDARP I. számú határozatot és a vámhatóságot új eljárásra kötelezte, ezért a Baranya Megyei Bíróság, a 6.K.21.743/2010/5. számú végzésével, a pert megszüntette.

[4] Az alperes jogelődje az új eljárás eredményeként hozott 42-1/2011. számú határozatában ismételten elutasította a felperes fellebbezéseit és helybenhagyta az első fokú hatóság által hozott módosító határozatokat.

[5] A felperes a 42-1/2011. számú határozat ellen előterjesztett keresetében a Vámkódex 220. cikk (2) bekezdés b) pontjára alapítottan, azzal érvelt, hogy az utólagos könyvelésbe vétel mellőzésének nemcsak az 1., hanem mind a 4 együttes jogszabályi feltétele megvalósult.

[6] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta, ezért jogerős ítéletében (elsőfokú ítélet) az alperesi jogelőd 42-1/2011 számú határozatát az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Azt állapította meg, hogy a Vámkódex 220. cikk (2) bekezdés (b) pontja szerinti valamennyi feltétel megállapítható, ezért nem kerülhetett volna sor utólagos könyvelésbe vételre.

[7] 8. Az elsőfokú ítélet ellen az alperesi jogelőd nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását. Azzal érvelt, hogy az elsőfokú ítélet iratellenes, téves megállapításokat, illetve jogértelmezést tartalmaz, az érdemi döntés nem felel meg a Vámkódex 12. cikkének és 220. cikk (2) bekezdés b) pontjának.

[8] A felperes a Kúria előtti felülvizsgálati eljárásban – felhívás ellenére – érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.

[9] A Kúria jogi álláspontja:

A Vámkódex 220. cikkében, de a 239. cikkében előírtaknak is az a célja, hogy azokra az esetekre korlátozódjon, amelyekben az utólagos megfizetés indokolt, és összeegyeztethető a bizalom elvével (C-250/91. 46. pontja). Ebből következően a jogszabályi feltételek mindkét cikk esetében szigorúan, korlátozottan alkalmazandók (C-48/98.52.pontja, C-38/07.60.pontja, C-552/08.53.pontja, C-375/07. 57. pontja, T-282/01. 55. pontja, T-332/02. 42. pontja). A két rendelkezés azonban eltér egymástól. A Vámkódex 220. cikk (2) bekezdése kizárólag a megfizetésre való határozathozatal kimenetelét befolyásoló szempontok megalapozottságára vonatkozó jogos bizalmat kívánja védeni. A Vámkódex 239. cikke pedig általános méltányossági záradékot tartalmaz (C-552/08.32. pont).

[10] Osztja a Kúria a felek és az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a tekintetben, hogy a felperes kérelmének teljesítésére, azaz az utólagos könyvelésbe vétel mellőzésére csak a Vámkódex 220. cikk (2) bekezdés (b) pontja szerinti 4 együttes jogszabályi feltétel teljesülése esetén van lehetőség. Mivel a felek egyetértettek abban, hogy a Vámkódex 220. cikk (2) bekezdés b) pontja szerinti 4 jogszabályi feltétel közül a 1. alatti (lásd: Kúria ítéletének 5. pontja) jelen ügyben megállapítható, a Kúriának kizárólag a többi, azaz a 2-4. alatti jogszabályi követelmények fennállása tekintetében kellett állást foglalnia.

[11] A Vámkódex 220. cikk és 239.cikk esetben vizsgálandó feltétel, a „nyilvánvaló hanyagság” kapcsán ugyanazokat a kritériumokat kell alkalmazni (C-156/00. 92. pontja, C-375/07. 59. pontja, C-48/98. 52. és 54. pontjai, C-250/91. 22. pontja). Annak megállapításához, hogy fennáll-e a „nyilvánvaló hanyagság”, figyelembe kell venni a hiba természetét, jellegét és a gazdasági szereplő szakmai tapasztalatát, gondosságát (C-38/07. 40.pontja), mert a vámhatóság hibája nem mentesíti a gazdasági szereplőt a saját hanyagságának következményei alól (C-38/07. 50. és 65. pontjai, C-48/98. 57. pontja). A vámhatóság hibája a perrel érintett esetben azért állapítható meg, mert a vámeljárások során nem végzett fizikai áruvizsgálatot, amely feltárhatta volna a felperes által alkalmazott tarifális besorolás helytelenségét. A nemzeti vámhatóságokat azonban ésszerűen nem lehet arra kötelezni, hogy minden szállítmányt fizikailag megvizsgáljanak. Az áruk nemzetközi kereskedelme a gyakorlatban lehetetlenné teszi az összes vámáru fizikai ellenőrzését, és a vámáru nyilatkozat elfogadása nem fosztja meg az illetékes vámhatóságot attól a lehetőségtől, hogy utólagos ellenőrzést folytasson le (T-332/02. 78. pontja). A jelen ügyben rendelkezésre álló adatok nem utalnak arra, hogy a vámhatóságban az utólagos ellenőrzésig a tarifális besorolás téves volta kapcsán gyanú merült fel, illetve merülhetett volna fel. A vámhatóság terhére ezért nem állapítható meg olyan súlyos mulasztás, ami megerősíthette, megkönnyíthette volna a felperes számára a téves tarifális besorolás alkalmazását.

[12] A vámkötelezett csak akkor hivatkozhat a hiba nem észlelhető voltára, jóhiszeműségére, ha bizonyítani tudja, hogy az adott kereskedelmi műveletek során kellő körültekintéssel járt el (C-552/08.57. pontja).

[13] Az elsőfokú ítélet megállapításával ellentétben a 8517 és 8525 vámtarifaszámok tekintetében az Európai Unióban nem merültek fel viták, problémák, rendezést igénylő kérdések. A vámárunyilatkozat-tevőknek továbbá gondosan kell eljárniuk, különösen igaz ez a gyakorlott gazdasági szereplőkre (T-75/95. 43.pontja, T-332/02.3. pontja). A felperes a rendelkezésre álló adatok szerint tapasztalt, gyakorlott gazdasági szereplőnek minősül. Ilyennek kell tekinteni ugyanis az egyszerűsített vámkezelési vagy árutovábbítási eljárások igénybe vételére szóló engedélyek, illetve a gazdasági vámeljárásokra szóló engedélyek jogosultját, aki tevékenységét hosszú ideje, kellő szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek közreműködésével végzi.

[14] Az alperesi jogelőd, a rendelkezésre álló adatok alapján helytállóan hivatkozott arra, hogy a felperesnek volt kellő oka arra, hogy kételkedjen tarifális besorolása helytállóságában, és arra is, hogy a felperesnek ténylegesen merültek fel kétségei (Az utólagos ellenőrzést megelőzően ugyanis a felperes több olyan számlát kapott, amelyek a helyes vámtarifaszámot tartalmazták, de nem kért kötelező tarifális besorolást, és tevékenységi engedélyének kiterjesztése iránt is olyan kérelmet terjesztett elő, amelyben már a helyes vámtarifaszámot jelölte meg). Az elsőfokú ítélet ezért e körben az ügy érdemi eldöntésére is kihatóan téves adatokat, ennél fogva téves ténybeli és jogkövetkeztetéseket tartalmaz. A hiba ugyanis a felperes által észlelhető volt, a vámhatóság terhére értékelhető, a felperes által alkalmazott téves tarifális besorolást megerősítő ellenőrzésekre pedig nem került sor (lásd: Kúria ítéletének 16. pontja.). A felperesnek szakmai tapasztalata és az előzőekben megjelölt adatok miatt is kételkednie kellett volna tarifális besorolása pontosságában, észlelnie kellett volna a hibát, de nem kért kötelező érvényű tarifális felvilágosítást, tehát nem járt el körültekintően.

[15] A kötelezettnek a vámáru nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban meghatározott valamennyi nemzeti és közösségi rendelkezést be kell tartania. A kötelezett felel a nyilatkozatai szerinti adatok pontosságáért, az általa csatolt okmányok hitelességéért, és az áruknak a szóban forgó eljárás alá vonásával járó, erre vonatkozó valamennyi kötelezettség betartásáért a Közösségi Vámkódex végrehajtásáról szóló 2454/93/EGK bizottsági rendelet 199. cikke és az ezzel összhangban álló nemzeti jogszabály, a közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004.(IV.5.) PM rendelet 73.§-a értelmében. Téves tehát az elsőfokú bíróság álláspontja, mely szerint valamely Kombinált Nomenklatúra szerinti vámtarifaszám feltüntetésével, a kötelezett már teljesíti az előzőekben ismertetett kötelezettségét. Nem helytálló az a megállapítása sem, hogy a vámhatóság ellenőrizte a perrel érintett termékeket, illetve ezek tarifális besorolását, és egyetértett a felperes által alkalmazott tarifális besorolással. (Az elsőfokú bíróság e megállapításának alátámasztásaként ugyanis iratellenesen hivatkozott az ítéletében megjelölt öt jegyzőkönyvre, mivel ezek közül négy nem is a perrel érintett termékekre vonatkozik, egy pedig nem az üggyel összefüggő ellenőrzésről készült, és az ellenőrzések egyike sem irányult a tarifális besorolás vizsgálatára.) A felperes az ügyben rendelkezésre álló adatok szerint az árunyilatkozatokon nem pontos adatokat tüntetett fel, és az engedélyezés során sem szolgáltatott adatokat a vámhatóságnak arra nézve, hogy a mobiltelefonokba kameramodulokat épít be. Mivel a felperes által a perrel érintett árukra alkalmazott 8517 vámtarifaszám nem tartalmaz kameramodult, a felperes nem adta meg a szükséges és pontos információt a vámhatóságnak. A felperes nem teljesítette a vámáru nyilatkozatra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket sem, mert a kameramodulok tekintetében nem a hatályos Kombinált Nomenklatúra szerinti helyes vámtarifaszámot alkalmazta. A tapasztalt, gyakorlott szakmai, gazdasági szereplő felperes, mivel nem tisztázta a nem közösségi áru áruosztályozása körében felmerült, általa tudott ellentmondásokat, nem hivatkozhat arra, hogy a vámáru-nyilatkozatok kitöltésekor jóhiszeműen járt el.

[16] Az előzőekben kifejtettekre figyelemmel a Kúria a következőket állapította meg:

Az alperesi jogelőd határozata nem jogszabálysértő, mert az utólagos könyvelésbe vétel mellőzésének a Vámkódex 220. cikk (2) bekezdés b) pontja szerinti 4 együttes feltételéből 3 nem teljesült. Az utólagos könyvelésbe vétel mellőzése valóban a vámhatóság hibájából eredt (1. feltétel). A tapasztalt szakmai szereplő, a felperes azonban tevékenysége és a vámáru nyilatkozatok kitöltése során nem járt el kellő körültekintéssel, „nyilvánvaló hanyagságot” tanúsított, nem tett eleget a vámáru nyilatkozatra vonatkozó hatályos szabályoknak sem, ezért alaptalanul hivatkozott jóhiszemű eljárására (2-4. feltétel). Mindezek miatt az alperesi jogelőd az utólagos ellenőrzés eredményeként a felperest jogszerűen kötelezte 1.065.315.277 Ft vám megfizetésére.

[17] Az elsőfokú ítélet nem felel meg a Vámkódex 220. cikk (2) bekezdés b) pontjának, az Európai Unió Bírósága által hozott ítéletekben e jogszabályhely kapcsán kifejtett jogértelmezésnek, és az ezt követő joggyakorlatnak.

[18] A Kúria ezért az első fokú ítéletet a polgári perrendtartásról szóló 1952.évi III. törvény (Pp.) 275.§ (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.

(Kúria, Kfv.V.35.682/2015.)