Court dismisses tax claim as self-built structures do not constitute property transfer triggering transfer tax.

Az idegen földterületre saját anyagból való önálló ingatlan ráépítése után a ráépítőnek visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettsége nem keletkezik.

[1990. évi XCIII. Tv. 18. § (1) bek. ]

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes (ráépítő) és a Tulajdonos a 2014. augusztus 5-én kelt önálló épület megnevezésű szerződésében (a továbbiakban: Szerződés I.) megállapodtak egymással, amely alapján a felperes az ingatlannyilvántartásba a J. külterület alatt felvett kivett telephely ingatlanra (a továbbiakban: Ingatlan) jogerős használatbavételi engedély, vázrajz és okirat alapján kettő darab, külön önállóan használható egyéb épület (fémszóró üzemcsarnok, festő üzemcsarnok), önálló ingatlan feltüntetését kérte. A felperesnek a felépítményekre vonatkozó tulajdonjogát – a földhasználati jog fenntartásával – az ingatlanokra ráépítés jogcímén az ingatlanügyi hatóság bejegyezte az ingatlannyilvántartásba.

[2] A felperes és a Tulajdonos a 2015. január 23-én kelt „önálló ingatlan feltüntetéséről szóló megállapodás felbontása földrészleten lévő egyéb önálló ingatlanok megszüntetése adásvételi szerződés” elnevezésű megállapodásukkal (a továbbiakban: Szerződés II.) felbontották a Szerződésben I-ben foglaltakat, és kérték az épületek önálló alrészleten való feltüntetésének megszüntetését. Rögzítették továbbá, hogy a felperes adásvétel útján kizárólag az Ingatlannak a földrészletre való tulajdonjogát vásárolja meg. A felek a földrészlet ingatlan vételárát 1.979.000 forintban határozták meg.

[3] Az elsőfokú adóhatóság a fizetési meghagyásával a felperes terhére 2.453.960 forint visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettséget állapított meg.

[4] Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot – az indokolás kiegészítése mellett – helybenhagyta. Határozatában kifejtette, hogy nem volt helytálló a felperes hivatkozása a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:18 (2) bekezdésére, az 5:37.§-ára, valamint 5:70.§-ára. Álláspontja szerint az elsőfokú adóhatóság jogszerűen szabta ki a föld és a felépítmények után a visszterhes vagyonátruházási illetéket, ugyanis a felperes az Ingatlant, mint egészet „adásvétel” jogcímén szerezte meg.

A kereseti kérelem

[5] A felperes keresetében továbbra is arra hivatkozott, hogy a felépítmények nem képezték az adásvétel tárgyát, ugyanis a felépítmények már az ő tulajdonát képezték. E körben hangsúlyozta, hogy a felépítményekre – a fémszóró üzemcsarnokra és a festő üzemcsarnokra – használatbavételi engedélyt is ő kapott a Kecskemét Megyei Jogú Város Jegyzőjétől. Előadta még, hogy az alperes határozatával megsértette a Ptk. 5:39§-át és 5:177.§ (2) bekezdésben foglaltakat, mivel bizonyította, hogy a felépítmények az ő tulajdonát képezték, és ezért azoknak a tulajdonjogát a nemo plus iuris elve alapján nem ruházhatták át rá.

Az elsőfokú ítélet

[6] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a felperest visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség terhelte, ugyanis az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény ( a továbbiakban: Itv.) 18.§ (1) bekezdése szerinti szerzés megtörtént, a felperes a tulajdonát korábban nem képező épület, azaz ingatlan tulajdonosává vált. Rámutatott arra is, hogy az Itv. meghatározottak szerint csak abban az esetben nincs a félnek visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettsége, amennyiben az építő a saját tulajdonát képező ingatlanon építkezik.

A felülvizsgálati kérelem

[7] A jogerős ítélettel szemben a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Elsődlegesen kérte az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezését és új határozat meghozatalát akként, hogy a terhére a visszterhes vagyonátruházási illetéket az 1.979.000 forint összegű illetékalap után 79.160 forintban állapítsa meg. Másodlagosan kérte az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását.

[8] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítéletével megsértette az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1.§ (7) bekezdésében és a Ptk. 5:39.§-ában foglaltakat. Kérelmében ismételten előadta, hogy a felépítmények nem képezték adásvétel tárgyát a Tulajdonos és közte, ugyanis a felépítmények a rendelkezésre állt bizonyítékok – a Szerződés I.-ben foglaltak, a használatbavételi engedély – alapján az ő tulajdonát képezték. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság mereven értelmezte a visszterhes vagyonátruházási illetékre vonatkozó szabályokat. Továbbra is hangsúlyozta, hogy a saját tulajdonát képező vagyont ismételten nem szerezhette meg, és a Szerződés II. valódi tartalma pedig csak a telephely (földterület) átruházásra vonatkozott. Állításainak alátámasztására hivatkozott még az EBH 2001.590. eseti határozatra is. Végül megjegyezte, hogy az Itv. 26.§ (1) bekezdés (1a) d) pontjának 2016. január elsejétől hatályos rendelkezései szerint is illetékmentes a jelen ügy tárgyát képező építési konstrukció.

[9] Az alperes a felülvizsgálati kérelemre vonatkozóan felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.

A Kúria döntése és jogi indokai

[10] A felülvizsgálati kérelem alapos.

[11] A Kúriának abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy felépítményes ingatlan eladásakor keletkezik-e visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség a felépítmény után is, abban az esetben, ha a vagyonszerző idegen tulajdonban álló ingatlanon épületet hoz létre, azonban a rendelkezésre álló dokumentumok alapján egyértelműen kitűnik, hogy azt a vagyonszerző hozta létre.

[12] A Kúria ítéletének meghozatala során – a jelen ügy tényállásbeli eltéréseire is figyelemmel – irányadónak tekintette a Kfv.I.35.654/2015/5., Kfv.I.35.020/2016/6., valamint a Kfv.I.35.048/2016/5. számú ítéletekben foglaltakat, azoktól eltérni jelen esetben sem kívánt.

[13] Mindenekelőtt rámutat arra a Kúria, hogy a bíróság a Pp. rendelkezései szerint a közigazgatási határozatokat a meghozatalkor alkalmazandó jogszabályok alapján vizsgálja felül, ezért nem vehette figyelembe a felperes által hivatkozott, azonban az alperesi határozat meghozatalakor még nem hatályos Itv. 26.§ (1a) bekezdés d) pontjában foglaltakat.

[14] Ettől függetlenül azonban a Kúria osztotta a felperes azon álláspontját, hogy terhére jogszerűtlenül került visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabásra az általa felépített épületek után.

[15] Az elsőfokú bíróság helytelenül jutott arra a következtetésre, hogy a felperes által felépített épületek vonatkozásában megtörtént volna az Itv. 18.§ (1) bekezdése szerinti szerzés.

[16] A Kúria az alábbi indokok alapján helyezkedett arra az álláspontra, hogy jelen ügyben a felperest nem terhelte illetékfizetési kötelezettség. Egyrészt a Szerződés I.-ben foglaltak és az ügy további iratai alapján kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a Tulajdonos sosem tekintette saját tulajdonának az Ingatlanon a felperes által felépített épületeket A felperes a Tulajdonos belegyezésével építette meg, és szerezte meg a felépítmények tulajdonjogát az Ingatlanon. Habár a Szerződés I-el létrehozott osztott tulajdont a felek a Szerződés II-vel ex tunc hatállyal felbontották, azonban ez a jelen ügylet adójogi minősítését nem érintette. A Tulajdonos és a felperes a Szerződés II.-ben – különösen annak 3. és 5. pontjában foglaltakra tekintettel – meghatározott adásvétel szerint is csupán a földrészlet adásvételéről állapodtak meg, az felépítményekéről nem.

[17] Másrészt habár az Itv. 18.§ (1) bekezdésének alkalmazásában nemcsak a visszteher ellenében, örökléssel, vagy ajándékozással való szerzés lehet illetékköteles, hanem a más módon való szerzés is, amely kizáró rendelkezés hiányában mind ingyenesen, mind ellenérték fejében megvalósulhat (pl. osztalék címén való ingatlanszerzés az EBH 2007.1661. eseti döntés szerint), azonban az illetékkötelezettség megállapíthatóságának minden esetben feltétele, hogy legyen szerzés.

[18] Az Alkotmánybíróság az Itv. 18.§ (1) bekezdését érintően már megállapította, hogy az Itv. szóhasználatában a vagyonszerzés gyűjtőfogalom, mely a vagyon mozgását jelöli (112/B/2001. AB határozat). Az illeték alapja a vagyonmozgás; a „más módon” történő vagyonszerzés, tehát minden esetben illetékköteles akkor, amikor vagyonmozgás is bekövetkezett, kivételt csak a törvényben meghatározott mentesség esetei jelenthetnek (207/B/2001. AB határozat).

[19] A vagyonmozgás megállapíthatósága feltételezi, hogy a vagyon a megszerzése előtt is létezik, valahonnan valahová áramlik. A felperes által a jogerős ítélet szerint megszerzett felépítmények azonban a felperes általi megépítés előtt nem léteztek, más tulajdonában nem álltak, mint vagyon nem mozoghattak, azokat a felperes nem szerezhette meg. (A vagyonmozgással járó földhasználati jog utáni visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettségét sem keresetében, sem a felülvizsgálati kérelmében nem is vitatta a felperes!)

[20] A fentiekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy az épületek megépítése az Ingatlanon nem visszteher melletti szerzést, hanem új, korábban nem létező ingatlan létrejöttét eredményezte. Vagyonmozgás adójogi szempontból az építmények tekintetében a Szerződés II-ben foglaltak alapján sem következett be, vagyonmozgás hiányában pedig az Itv. 18.§ (1) bekezdés alapján nem keletkezett a felperesnek visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettsége.

[21] A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275.§ (4) bekezdése és 339.§ (1) bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. Az elsőfokú adóhatóságnak az új eljárása során döntenie kell arról – tekintettel arra, hogy a földrészlet önálló forgalmi értékét az elsőfokú határozatban nem állapította meg –, hogy a felek által a Szerződés II.-ben, a földrészletre megállapított vételár megfelel-e az Itv-ben meghatározott forgalmi értéknek. Az így meghatározott illetékalap alapján kell majd határoznia arról, hogy mekkora összegű visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség terheli a felperest.

(Kúria, Kfv.I.35.076/2016.)