Court dismissed tax authority's liability claim due to statute of limitations and lack of unlawful conduct.

Pfv.IV.21.753/2014/5.szám

A Kúria a dr. Takács Tibor ügyvéd által képviselt felperesnek a .. jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal alperes ellen államigazgatási jogkörben okozott kártérítés iránt a Fővárosi Törvényszék előtt 2.P.22.545/2011. számon megindított és a Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.22.394/2013/6. számú jogerős ítéletével befejezett perében a felperes által 32. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

A le nem rótt 522.800 (ötszázhuszonkettőezer-nyolcszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket a felperes köteles megtéríteni az államnak, külön felhívásra.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes kereseti kérelmében 3.227.984 forint vagyoni és 2.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk. 349. §-a alapján. Kereseti kérelmét arra alapította, hogy az alperes 10 évig folytatott ellene adóigazgatási eljárást, ami károkat okozott számára.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az alperes elévülési kifogása folytán megállapította, hogy 2008. február 18-ig, az adóügyben született büntető ítélet meghozataláig a felperes menthető okból nem volt abban a helyzetben, hogy igényét érvényesítse, ezért az elévülés eddig az időpontig nyugodott. Ezt követően egy éven belül kellett bírósági úton érvényesítenie követelését. Kiemelte, hogy a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólításnak az elévülés szempontjából nem volt jelentősége, mert az elévülés félbeszakadása kizárt.

Ezért az ilyen követelés már csak bírósági úton érvényesíthető. A felperes 2011. május 23-án nyújtotta be keresetét, ebből következően azt vizsgálta az elsőfokú bíróság, hogy van-e olyan kártérítési igény a követelésben, amely esetében az elévülési időből egy évnél több volt hátra. A 2009. november 19-i fellebbezést, valamint a 2008. november 12-i felperesi levelet nem ítélte az elévülés megszakítására alkalmasnak. Erre tekintettel megállapította, hogy a 820.000 forint, a 157.024 forint, továbbá az 500.000 forint kártérítési igény, valamint a 250.000 forint ügyvédi munkadíj címén igényelt követelés elévült.

Nem évült el az igazságügyi könyvszakértőnek kifizetett 875.000 forint, továbbá a 297.460 forint utazási költség, a 31.500 forint postaköltség, a 217.000 forint illetékköltség, valamint a 2.000.000 forint nem vagyoni kártérítési igény. E követelések tekintetében azt vizsgálta, hogy a kártérítés jogszabályi feltételei fennállnak-e. Kiemelte, hogy az alperes jogszabályban előírt adóellenőrzési feladatát végezte, amely nem lehet jogellenes eljárás. Az első- és másodfokú adóhatósági eljárás 1996. november 6-ától 1998. március 18-áig folyt, tehát nem a felperes által állított 10 évig.

A per tárgyalásának felfüggesztése nem róható fel az alperesnek. A feljelentés megtétele pedig jogszabályi kötelezettsége volt. Az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a büntetőeljárás a felperes büntetőjogi felelősségének megállapításával zárult. Mindezek alapján a felperes olyan anyagi jogszabálysértést nem bizonyított, amellyel okozati összefüggésben keletkezett a kára. Rámutatott arra is, hogy a jogellenes magatartás bizonyítása esetén sem lenne kötelezhető az alperes a büntetőügyben kifizetett eljárási illeték megfizetésére, okozati összefüggés hiányában.

Az utazási, posta- és illetékköltség tekintetében pedig nem jelölte meg pontosan, hogy azok mely eljárással összefüggésben, mikor keletkeztek és tételesen milyen elemekből állnak.

A nem vagyoni kárigény vonatkozásában megállapította, hogy a felperes az őt magánszemélyként, illetve egyéni vállalkozóként ért károkat érvényesítette, a Kft-t ért károk megfizetése iránt nem léphet fel. Nem igazolta a felperes a perben azt, hogy az alperes mindenki számára hozzáférhetővé tette adószámlája adatait, ezért emiatt személyhez fűződő jogsértés nem volt megállapítható.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes igényét 2009. február 18-áig kellett volna bírósági úton érvényesítenie, kivéve, ha az eredeti elévülési időből egy évnél több volt hátra. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság a kártérítési igények közül az elévült követelések körét. Az el nem évült kárigények vonatkozásában az ítélőtábla nem tartotta megállapíthatónak, hogy az alperes anyagi jogi, illetve eljárásjogi jogszabálysértést követett el. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság az adóhatósági eljárás időtartamát is. Kiemelte, hogy jogellenes magatartás bizonyítása esetén sem lenne az alperes kötelezhető a büntetőügyben vagy a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata tárgyában folyt polgári eljárásban kifizetett illeték, utazási, postaköltség vagy egyéb költség megfizetésére, mert ezeket az adott eljárásban lett volna lehetősége érvényesíteni perköltségként.

A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos elsőfokú bírósági állásponttal is egyetértett a másodfokú bíróság.

Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság nem sértett eljárási szabályt a szakértői bizonyítás mellőzésével, az a Pp. 3. § (4) bekezdésén alapult. Az indokolásból pedig kitűnik, hogy a vagyoni károkat milyen indokok alapján ítélte megalapozatlannak az elsőfokú bíróság. A jogalap hiányában elutasított kárigény összegszerűségének bizonyítása pedig nyilvánvalóan szükségtelen.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, és a keresetnek helyt adó határozat meghozatalát kérte. Előadta, hogy az alperes által kezdeményezett, lefolytatott, illetve általa generált különböző eljárások már 18 éve vannak folyamatban, amely kirívóan hosszú időtartam. Ez alatt jelentős költségei merültek fel, saját és felesége egészségi állapota súlyosan megromlott, életlehetőségei beszűkültek. Hivatkozott arra, hogy az egyik gyermeke súlyosan beteg, az alperesi eljárás miatt a gyógykezelését nem tudta megfelelően finanszírozni. Súlyosan sérült a felperes magánemberi és üzletemberi jóhírneve is. Jogszabálysértő és sérelmes volt a felperesre nézve, hogy az alperes túlnyomórészt megalapozatlannak bizonyult büntetőfeljelentést tett, amely eljárás szintén hosszú ideig volt folyamatban. Jogszabálysértőnek és sérelmesnek tartotta az alperes eljárását a közigazgatási perben és jelen perben, amikor a korábbi bírói döntéseket figyelmen kívül hagyva, súlyosan rosszhiszemű és elfogult álláspontot képviselt. A hátrányok miatt súlyosan sérültek az alkotmányos és nemzetközi egyezményekben szabályozott emberi jogai. Az alperes megsértette az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 8. § (1) bekezdését, a 9. § (2) bekezdésében foglaltakat, a 13. § (1) bekezdését, valamint az 54. § (1) és (2) bekezdését. Megsértette továbbá az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdését, a II., a VI., XII., XIII., XV., XX. és XXIV. cikk (1) bekezdéseit. Hivatkozott az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 3. cikkére és a 6. cikk (1) bekezdésére, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára (Bakonyi kontra Magyarország ügy, Czifra kontra Magyarország ügy, Hesz György kontra Magyarország ügy)

Fenntartotta jogi álláspontját, miszerint kárigénye nem évült el. Érvelése szerint követelései csupán 2008. február 18. napjával váltak esedékessé, amikor a Vas Megyei Bíróság a közigazgatási pert lezáró jogerős ítéletét meghozta. A Ptk. 349. §-a alapján hivatkozott arra, hogy nincs helye a kártérítési felelősség megállapításának, ha a kár elhárítására még rendelkezésre áll - a kár elhárítására alkalmas - közigazgatási jogorvoslati eljárás. Tehát az államigazgatási jogkörben okozott kártérítés iránti igényt csak akkor lehet érvényesíteni, ha a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket már igénybe vette. A közigazgatási per jogerős befejeződését megelőzően nem állt fenn jogi lehetősége arra, hogy bármilyen követelést érvényesítsen az alperessel szemben. Amennyiben korábban megindítja a kártérítési pert, a keresetet idő előttiség miatt elutasította volna a bíróság. Ezért a Ptk. 360. § (1) bekezdését kizárólag a Ptk. 349. § (1) bekezdésével egybevetve, azzal összhangban lehet értelmezni.

A felülvizsgálati kérelem szerint az eljáró bíróságok tévesen értelmezték a Ptk. 326. § (2) bekezdésében foglaltakat, mert az nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy az igény érvényesítésére kizárólag a bíróság előtt kerülhetne sor. Csak azt írja elő, hogy a jogosultnak egy éven belül érvényesítenie kell a követelését a kötelezettel szemben, ami megtörténhet úgy is, hogy a jogosult közli az igényét a kötelezettel. Érvelése szerint a Ptk. 327. § (1) bekezdésének rendelkezése alkalmazandó a Ptk. 326. § (2) bekezdése szerinti egy éves időtartam alatt is, tehát a felperesi fizetési felszólítások alkalmasak voltak az elévülés megszakítására. A felperes szerint a 2009. november 19-i, illetve 2008. november 12-i fizetési felszólítások és a 2009. február 3-i kérelem megszakította az elévülést. Megállapítható a 2009. február 3-i kérelemből, hogy a felperes valamennyi vagyoni és nem vagyoni kára megtérítését kérte az alperestől. Így ez az alperes számára nem lehetett kétséges, mivel valamennyi dokumentum, információ a rendelkezésére állt a károk összegszerűségével kapcsolatban.

Hivatkozott a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 50. § (1) bekezdésére, az Art. 97. § (4) bekezdésére és (6) bekezdésére, amelyekből következően az alperest a 2009. február 3-i levélhez kapcsolódóan is tényállás tisztázási kötelezettség terhelte. Arra is utalt, hogy a Ket. 50. § (3) bekezdése alapján a hatóság által is hivatalosan ismert és a köztudomású tényeket nem kell bizonyítani. Az alperes 2009. április 9-i válasziratában maga is úgy értelmezte, hogy a felperes valamennyi kárának megtérítését kéri.

Az alperes kártérítési felelősségével kapcsolatban előadta, hogy 1996. november 6-án kezdődött a felperessel szembeni eljárás és érdemben a közigazgatási bíróság ítéletével 2008. február 18-án zárult le. Az alperes rosszhiszemű módon eljárva indította meg azt az okfolyamatot, aminek következtében a felperest kár érte. Kifejtette, hogy a felperestől, mint magánszemélytől nem várható el az, hogy külön érvényesítsen kártérítési igényeket a különböző hatóságokkal, így az alperessel, az ügyészséggel és a bíróságokkal szemben. A Ptk. 344. § (1) bekezdése folytán a felperes jogosult arra, hogy teljes kártérítési igényét az alperessel szemben érvényesítse. Ha az alperes úgy ítéli meg, hogy a felperes kárában mások is közrehatottak, jogosult a felperes részére megfizetett kártérítés arányos részének továbbérvényesítésére. Hivatkozott a közigazgatási bíróság ítéletének indokolására, amelyből kitűnik, hogy az alperes több, súlyos jogszabálysértést követett el. Az alperestől elvárható lett volna, hogy rendelkezzen olyan szakemberekkel, akik alkalmasak a hibák észlelésére és azok kijavítására.

Nem vagyoni kártérítési igénye tekintetében azt fejtette ki, hogy az eljáró bíróságok nem folytatták le a szükséges terjedelmű bizonyítási eljárást. Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes nem vagyoni kárigényét nemcsak a jóhírneve megsértésére, hanem számos más tényre, körülményre is alapította. A felperes tárgyaláson tett részletes tényelőadását alátámasztotta Koródi Péter tanúvallomása, azonban ezeket az előadásokat a bíróságok figyelmen kívül hagyták. Ezzel súlyosan megsértették a Pp. 213. § (1) bekezdésének rendelkezését. A jogi álláspontja szerint a „.." jóhírnevének sérelme egyben a felperes jóhírnevének sérelmét is jelentette, tehát ezen az alapon is jogosult volt igényt érvényesíteni, mivel ezt a gazdasági társaságot a felperes alapította, annak az alapítástól kezdve többségi tulajdonosa, önálló cégjegyzési joggal rendelkező vezető tisztségviselője, továbbá a cég a nevét is viseli.

A felperes az indokolási kötelezettség megsértésére is hivatkozott. A Pp. 3. § (4) bekezdésének alkalmazása vonatkozásában is indokolási kötelezettség terheli a bíróságot, így az ügyben eljáró bíróságoknak érdemben meg kellett volna indokolniuk, miért tartják szükségtelennek a felperes által felajánlott bizonyítást, azonban ez a határozatokból nem tűnik ki.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.

A felperes felülvizsgálati kérelmében eljárási és anyagi jogszabálysértésre hivatkozással állította a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát.

A Pp.275.§ (3) és (4) bekezdéséből következően az eljárási szabálysértés abban az esetben eredményezi a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, ha az az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással volt.

A perbeli esetben azonban az eljáró bíróságok terhére ilyen lényeges, az ügyben hozott érdemi határozatot érintő eljárási szabálysértés nem volt megállapítható. A felülvizsgálati kérelem álláspontjával szemben az elsőfokú bíróság a tényállás megállapításához szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta. Az ügyben meghozott első- és másodfokú ítéletek a Pp.221.§ (1) bekezdésének megfelelően, teljes körűen tartalmazzák a keresetet elutasító döntés indokait. Így sem az indokolási kötelezettség, sem a Pp.213.§ (1) bekezdésének megsértése nem állapítható meg.

Az ügy érdemi elbírálása körében a Kúria a következőket emeli ki.

A felperes a perben a Ptk.349.§ (1) bekezdése alapján kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

Miután az alperes a perben a kárigény elévülésére hivatkozott, elsőként ezt a kérdést kellett megvizsgálni a jogvita elbírálása során.

A felülvizsgálati kérelem alaptalanul sérelmezte a jogerős ítélet elévüléssel kapcsolatos álláspontját.

A követelések a Ptk. 324. § (1) bekezdése értelmében – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – öt év alatt évülnek el. Az elévülés a Ptk. 326. § (1) bekezdése szerint akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált. A kártérítés megfizetése pedig a Ptk. 360. § (1) bekezdéséből kitűnően a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. Ebből következően a kárigény bíróság előtti érvényesítésének lehetősége a károsodás bekövetkeztével nyílik meg.

Az elévült követelés vonatkozásában a perindításra még nyitva álló egyéves határidő megszakítása fogalmilag kizárt, mert az csak a folyamatban lévő elévülési időre vonatkozik. A követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólításnak az elévülés szempontjából már nincs jelentősége.(BH.1993.313.) Helyesen állapította meg tehát a másodfokú bíróság, hogy miután a Ptk. 326. § (2) bekezdésében meghatározott egy éves igényérvényesítési határidő nem elévülési jellegű, ezért arra a Ptk. 327. § (1) bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatók. Az elévülés megszakadása pedig csak elévülési időn belül következhet be. (BH2013. 189.)

A jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a felperes perben érvényesített, az ítéletekben pontosan megjelölt követelései elévültek, mert az elévülés nyugvása esetén rendelkezésére álló egy éves igényérvényesítési határidőt elmulasztotta.

Kárigény vonatkozásában az elévülés megszakítására csak olyan írásbeli felszólítás alkalmas, amely kártérítés megfizetésére való felhívást tartalmaz (EBH 2007/1687.) és tartalmazza azokat az adatokat, amelyek alapján a kötelezett a vele szemben támasztott követelést azonosítani tudja. A felperes által az alperesi jogelődnek írt levél e követelményeknek nem felel meg, így a felperes követelésének egy része késedelmesen, az igényérvényesítésre nyitva álló határidőn túl került előterjesztésre, ezért e körben a kártérítési igény elutasítása jogszerű volt.

Az el nem évült igények tekintetében helyesen mutatott rá az ítélőtábla, hogy korábban folyamatban volt más eljárásokban felmerült perköltség, utazási, postaköltség és illeték mindig az adott eljárásban érvényesíthető, kártérítésként egy újabb perben a fél arra nem tarthat igényt.

A felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott az Alkotmány, az Alaptörvény rendelkezéseinek megsértésére. Kárigénye alapjául az eljárás elhúzódását is megjelölte, hivatkozott az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. és 6. cikkére. Azonban helytállóan mutattak rá az ügyben eljárt bíróságok, hogy a felperes az eljárások teljes időtartamát rótta fel az alperesnek, holott kizárólag az adóigazgatási eljárás idejéért tartozik felelősséggel, ami egyébként nem tekinthető a kártérítési követelést megalapozó elhúzódó eljárásnak. Ezért a felperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt emberi jogok megsértése nem állapítható meg az alperes részéről. Tévesen érvelt azzal a felülvizsgálati kérelem, hogy a felperestől nem várható el a különböző hatóságokkal szembeni külön-külön igényérvényesítés, ezért a Ptk. 344.§-a alapján elegendő volt csupán az alperessel szemben fellépnie.

A felperes nem vagyoni kárigénye is megalapozatlan volt. Az alperes Ptk. 78.§-ában védett jóhírnevet sértő magatartása nem állapítható meg. Sem valótlan tényt nem állított, sem a való tényeket nem tüntette fel hamis színben, ami ezt lehetővé tenné. Nem bizonyította a felperes a perben, hogy az alperes bárki számára elérhetővé tette adószámlája adatait. Jogellenes magatartás hiányában alaptalanul hivatkozott arra a felperes, hogy az eljárás következtében egészségi állapota, életszínvonala jelentősen megromlott, ugyanis jogalap hiányában a Ptk. 84.§ (1) bekezdés e) pontja szerinti jogkövetkezmény sem volt alkalmazható.

A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

Az alperes részéről felülvizsgálati eljárási költség nem merült fel, így arról rendelkezni nem kellett.

A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére az állam javára, külön felhívásra a felperes köteles a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján.

Budapest, 2015. február 4.

Dr. Baka András s.k. a tanács elnöke, Böszörményiné dr. Kovács Katalin előadó bíró, Dr. Pataki Árpád s.k. bíró

A kiadmány hiteléül:

AM

írnok