Court upheld second-instance partial judgment on construction contract dispute regarding technical lead fees.

Pfv.V.20.341/2014/7.

A Kúria a dr. Vida Balázs ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Pap Kálmán ügyvéd által képviselt alperes ellen vállalkozói díj megfizetése iránt a Tatabányai Törvényszék előtt 15.G.40.058/2008. szám alatt folyamatban volt perében a Győri Ítélőtábla Gf.II.20.071/2013/4. számú részítéletével szemben a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

r é s z í t é l e t e t:

A Kúria a jogerős részítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt az alperes részére 100.000 (Egyszázezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az állam javára, felhívásra 555.000 (Ötszázötvenötezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Ez ellen a részítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes jogelődje (a továbbiakban: felperes) mint vállalkozó, és az alperes mint megrendelő között vállalkozási szerződés jött létre, amellyel a felperes az alperesi ipartelepen létesülő gyártócsarnok kivitelezési munkáinak elvégzését vállalta 116.863.524 forint vállalkozói díj ellenében. A kivitelezés során a felelős műszaki vezetői teendőket az építési vállalkozó felperes látta el.

A felperes módosított keresetében vállalkozói díj és kamatai, valamint felelős műszaki vezetői díj és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A felelős műszaki vezetői díj vonatkozásában arra hivatkozott, hogy e feladatot díjazás nélkül nem volt kötelezettsége ellátnia. Álláspontja szerint a műszaki vezetői tevékenység díj ellenében történő ellátására ráutaló magatartással szerződés jött létre. Ennek hiányában jogalap nélküli gazdagodás címén kérte megtéríteni a felelős műszaki vezetői tevékenység ellenértékét.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, és viszontkeresetében javítási költség, megfizetésére, illetve a hibák kijavítására kérte kötelezni a felperest. Vitatta, hogy a műszaki vezető díjának megfizetése őt terhelné.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesi keresetnek és az alperesi viszontkeresetnek helyt adott és beszámítani rendelte a peres felek egymással szemben fennálló követeléseit. Az 5.550.172 forint és kamatai felelős műszaki vezetői díj és járuléka iránti felperesi igényt azért ítélte alaposnak, mert tanúvallomások alapján megállapította, hogy a peres felek a műszaki vezetői tevékenység elvégzésében megállapodtak. A felperes a műszaki vezetői tevékenység körébe tartozó feladatokat ellátta, ezért azonban díjazást nem kapott.

A másodfokú bíróság részítéletével - az elsőfokú bíróság ítéletét is részítéletnek tekintve - az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és az 5.550.172 forint és járulékai iránti keresetet elutasította. Mellőzte az elsőfokú ítélet egymással szemben álló követelések beszámítására vonatkozó, továbbá az elsőfokú perköltség és le nem rótt illeték viselésére kötelező rendelkezéseit. Az alperest a vállalkozói díj és kamatai, valamint a felperest kijavítási költség megfizetésére kötelező rendelkezést hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. Kötelezte a felperest első- és másodfokú perköltség, valamint le nem rótt kereseti és fellebbezési illeték megfizetésére, míg a hatályon kívül helyező rendelkezésekhez kapcsolódóan a másodfokú perköltség összegét csupán megállapította.

A másodfokú bíróság szerint a felelős műszaki vezető díjazására kiterjedő szerződés a peres felek között írásban nem jött létre, és az elsőfokú bíróság által értékelt tanúvallomásokból a szóbeli megállapodás létrejötte sem állapítható meg. A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a ráutaló magatartás csak abban az esetben eredményezi a szerződés létrejöttét, ha valamely magatartásból a másik félnek egyértelműen fel kellett ismernie a szerződési akaratot, erre pedig a perbeli esetben nem került sor. A jogerős ítélet indokolása értelmében miután az épített környezet alakításáról szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 40. § (2) bekezdése, valamint az 51/2000. (VIII.09.) FVM-GM-KÖVIM együttes rendelet (együttes rendelet) 2. § 7.pontja, 7. § (2) bekezdése és 14. § (3) bekezdése szerint a névjegyzékbe felvett felelős műszaki vezető a vállalkozó közreműködőjének tekinthető, ezért - eltérő megállapodás hiányában - a műszaki vezető díjazására is a vállalkozó köteles. A díjfizetés a megrendelő iránt önálló igényként csak akkor alapos, ha az abban való megállapodást igazolni lehet. Abból, hogy a kivitelező magára vállalta a felelős műszaki vezetés feladatát, még nem következik, hogy ráutaló magatartással szerződés jött volna létre a felelős műszaki vezetői díj alperes általi fizetésére. A felelős műszaki vezetői díjra vonatkozó igazolt megállapodás hiányában, és abból következően, hogy a felperes jogelődje a perindítást megelőzően nem is követelt a megrendelőtől felelős műszaki vezetői díjat, arra következtetett a másodfokú bíróság, hogy az egységárakon alapuló vállalkozói díj magában foglalta a kivitelező által végzett felelős műszaki vezetői tevékenység díjazását is. A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a peres felek közötti szerződéses jogviszony kizárja a kereset jogalap nélküli gazdagodás címén történő megítélését, így a felperes által érvényesített jogcímeken a felelős műszaki vezetői díj megfizetésére az alperes nem kötelezhető.

A jogerős részítélet 5.550.172 forint és járulékai iránti keresetet elutasító és ehhez kötődő perköltségviselésre vonatkozó rendelkezése ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését, és a módosított kereseti kérelmének történő helyt adást, másodlagosan a jogerős részítélet elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatásra történő utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogerős részítélet sérti az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 201. § (1) bekezdését, 216. § (1) bekezdését, az Étv. 39-40. §-át és az együttes rendelet szabályait, valamint a Pp-nek a perköltség viselésével kapcsolatos rendelkezéseit. Szerinte egyetlen jogszabály sem tartalmazza, hogy a műszaki vezető díját ellenkező megállapodás hiányában a kivitelezőnek kellene viselnie. A másodfokú bíróság azért jutott ezzel ellentétesen téves következtetésre, mert az együttes rendelet 2006 május 01. napjától hatályos 39. §-át vette figyelembe, amely külön nevesíti, hogy a kivitelezési tevékenységet névjegyzékbe vett olyan felelős műszaki vezető irányítja, aki a kivitelezővel tagsági, alkalmazott vagy megbízotti jogviszonyban áll. A felek jogviszonya e jogszabályi rendelkezés hatályba lépését megelőző időre esik, így értelemszerűen az ekkor hatályos rendelkezések az irányadók, amelyből nem következik, hogy a felelős műszaki vezető a kivitelező közreműködője, ennél fogva a költségeit a vállalkozónak kell viselnie.

A felperes érvelése értelmében a másodfokú bíróság csupán következtetéssel állapította meg a díjfizetésre vonatkozó szabályt, de álláspontját a korabeli jogszabály nem indokolja. Téves a másodfokú bíróság azon következtetése is, hogy amennyiben a kivitelező magára vállalta a műszaki vezetői feladatokat, ebből nem következik, hogy szerződés jött volna létre a műszaki vezetői díj alperes általi teljesítésére. A felek önmagában azzal, hogy tételes elszámolásos építési szerződést kötöttek, arra vállaltak kötelezettséget, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges és műszakilag indokolt munkákat a felperes elvégzi, a megrendelő pedig az ezért járó díjat kifizeti, így vita tárgyát kizárólag az képezhette volna, hogy a felelős műszaki vezetői munka mennyiben felel meg ezen kritériumoknak, illetve mennyi ezen munka értéke.

A felperes felülvizsgálati kérelmében külön vitatta a jogerős részítélet perköltség viselésre vonatkozó rendelkezését, e körben állította, hogy a másodfokú bíróság a részítélettel elbírált kérelemrész vonatkozásában tévesen döntött a pervesztességi, pernyertességi arányokról, figyelemmel arra is, hogy a határozat egy része hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmazott, amihez kötődően a bíróságnak nem a marasztalásról, csak a költségek megállapításáról van rendelkezési joga.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős részítélet hatályában való fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Kúria a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős részítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem jogszabálysértő.

Az Étv. (nem pedig az együttes rendelet) 39. §-a a műszaki vezető igénybe vételének előfeltételeire vonatkozóan módosult a 2006. évi I. törvény alapján, azonban e jogszabályi módosításnak a perbeli jogkérdés elbírálása szempontjából relevanciája nincsen. Az Étv. peres felek közötti jogviszony létrejöttének időpontjában hatályos 39. § (1) bekezdés b) pontja szerint az építésügyi hatósági engedélyhez kötött építmények kivitelezéséhez szükség volt arra, hogy az építés műszaki munkálatait az építési munka jellegének megfelelő és jogszabályban meghatározott szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező felelős műszaki vezető irányítsa. E jogszabályi rendelkezéshez képest a 2006. május 01-től alkalmazandó módosító rendelkezések a felelős műszaki vezetőre vonatkozóan névjegyzékbe vételi kötelezettséget írtak elő, és e jogszabály annyiban pontosította a műszaki vezető szerepét, hogy körülírta, hogy a kivitelezői tevékenységet olyan felelős műszaki vezető irányítja, aki a kivitelezővel tagsági, alkalmazotti vagy megbízotti jogviszonyban áll.

Az Étv. 39. § (1) bekezdés b) pontjának peres felek közötti jogviszony keletkezésének időpontjában hatályos szövegéből is csak az a következtetés vonható le, hogy a kivitelezőnek kell gondoskodnia a felelős műszaki vezető személyéről. Az Étv. hivatkozott rendelkezése a 2006. évi módosításokat megelőzően kifejezetten nem mondta ki, hogy a műszaki vezető alkalmazása a kivitelező feladata, ugyanakkor mivel az Étv. 39. §-a az építőipari tevékenység gyakorlásának feltételeit (vagyis a kivitelezést) szabályozza, így az ilyen tevékenységet végzőnek kell biztosítania a műszaki vezetést, és nem a megrendelőnek. Az akkor hatályos együttes rendelet 2. § 7. pontja értelmében a felelős műszaki vezető az építési munkahelyen végzett építési szerelési munkát az Étv. 40. § (2) bekezdésében meghatározott felelősséggel irányító személy. A 8. § (3) bekezdése és a 14. § (3) bekezdése pedig „az egyes kivitelezők", illetve „a kivitelező" felelős műszaki vezetője feladatairól szól az építési naplóval kapcsolatban. A jogszabályokból okszerűen következik, hogy e személy biztosításáról a kivitelezőnek kell gondoskodnia.

Ennek megfelelően helytállóan következtetett a másodfokú bíróság arra is, hogy a jogviszony természetéből következően főszabály szerint a felelős műszaki vezető díját is a vállalkozónak kell viselnie. Ettől a Ptk. 201. § (1) bekezdése szerint lehetséges eltérni, törvényi tilalom hiányában ugyanis köthető a megrendelő és a vállalkozó között is olyan megállapodás, mely szerint a felelős műszaki vezető díját a megrendelő közvetlenül viseli, ehhez azonban nyilvánvalóan megállapodást, egybehangzó szerződési akaratot szükséges igazolni. A másodfokú bíróság a bizonyítékok helyes mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a felelős műszaki vezető díjának megrendelő általi viselésére sem írásbeli, sem szóbeli szerződés nem jött létre, a tanúvallomásokból ez nem állapítható meg, abból a puszta tényből pedig, hogy a kivitelező nyilatkozott, mely szerint a felelős műszaki vezetés feladatát is magára vállalja, nem következik a díjfizetés megrendelő általi viselésére vonatkozó szerződési nyilatkozat. Erre tekintettel a jogerős részítélet nem sérti a Ptk. 216. § (1) bekezdését sem, miután a díj alperes általi viselésére vonatkozó szerződéses nyilatkozat sem írásbeli, sem szóbeli formában, sem ráutaló magatartással nem állapítható meg.

Megalapozatlanul sérelmezte a felperes a jogerős részítélet perköltség viselésre vonatkozó szabályait is. A Pp. 213. § (2) bekezdése lehetővé teszi a bíróságnak, hogy a kereseti kérelem önállóan elbírálható egyes részei felől külön ítélettel (részítélettel) határozzon. A részítélet azonban a később hozott ítélettel a beszámítási kifogásra, illetőleg a viszontkeresetre vonatkozó tárgyalás eredményéhez képest hatályon kívül helyezhető, vagy megfelelően módosítható. A Pp. 78. §-a viszonylatában ez azt jelenti, hogy amennyiben az utóbb folytatódó eljárás eredményeként más pervesztességi, pernyertességi arányok lesznek megállapíthatók, úgy nincs akadálya a részítélettel elbírált kérdések, így többek között a perköltség viselésre vonatkozó szabályok szükség szerinti módosításának. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése körében hozott határozatához kapcsolódóan a Pp. 252. § (4) bekezdésének megfelelően csupán megállapító rendelkezést hozott, az így megállapított költségek viseléséről majd az elsőfokú bíróság fog az eljárást befejező határozatában dönteni, így e kérdések a jelen felülvizsgálati eljárás keretei közt nem vizsgálhatók, másrészt pedig az ezzel összefüggő hivatkozásoknak kizárólag a hatályon kívül helyezett részben tovább folytatódó elsőfokú peres eljárásban lehet jelentőségük.

A kifejtettek értelmében a Kúria a jogerős részítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A Pp. 78. § (1) bekezdése értelmében kötelezte a felperest az alperes - ÁFA-t is magában foglaló ügyvédi munkadíjból álló - felülvizsgálati eljárási költségének megfizetésére. A felperes illetékfeljegyzési jogára figyelemmel a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték viseléséről a Kúria az 1990. évi XCIII. törvény 74. § (3) bekezdésére tekintettel a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése, valamint 15. § (1) és (3) bekezdése alapján határozott.

Budapest, 2015. január 15.

Dr. Bartal Géza s.k. a tanács elnöke, Dr. Simonné Dr. Gombos Katalin s.k. előadó bíró, Dr. Farkas Attila s.k. bíró