Court upheld tax court ruling that landlord fees constitute taxable business services, not rent, due to lack of actual use.

A KÚRIA

mint felülvizsgálati bíróság

Kfv.I.35.341/2014/9.szám

A Kúria a Dr. Túri Edit ügyvéd által képviselt felperes által a jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága alperes ellen adó ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014. január 27. napján kelt 26.K.31.508/2013/20. számú jogerős ítélete ellen az felperes részéről 14. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán, alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 26.K.31.508/2013/20. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 50.000 (ötvenezer) forint felülvizsgálati perköltséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra – 307.200 (háromszázhétezer-kétszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.

I n d o k o l á s

A felperes bejelentett tevékenységi köre 2009. április 2-től ingatlan bérbeadása: ennek során az általa is lakott ingatlan egyik szobájára kötött gazdasági társaságokkal szerződéseket. A felperes tulajdonában álló (a továbbiakban: Kft.) 2010. évtől ugyanezen gazdasági társaságok részére nyújtott adminisztrációs tevékenységet. A felperes az általa nyújtott szolgáltatást bérleti díjként számlázta.

A 2008-2010. évekre szja, áfa, százalékos EHO, a 2008-2009. évekre magánszemélyek különadója adónemekben lefolytatott bevallások utólagos ellenőrzésének adatai alapján az elsőfokú adóhatóság a 2010. évre áfa, a 2009-2010. évekre szja és százalékos EHO adónemekben összesen 3.072.020 forint adókülönbözetet állapított meg. A 2.970.023 forint adóhiány után adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel. Indokolásában kitért arra, hogy a székhelyszolgáltatást a cégnyilvántartásról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. (a továbbiakban: Ctv.) 7.§ (4) bekezdése, 7/A.§ és az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. tv. (a továbbiakban: Ütv.) 5.§ (3) bekezdés k) pontja alapján csak ügyvéd végezhet: ennek következtében a felperes nem. A tevékenységre a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 434.§ szerinti (lakás)bérlet és a használat szabályai sem alkalmazhatók, mivel a gazdasági társaságok a felperes és édesanyja által lakott ingatlant ténylegesen nem használták. A bejelentkezés során áfa alanyi mentességet választó felperes tevékenysége az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (a továbbiakban: Art.) 1.§ (7) bekezdés alkalmazásával ténylegesen az SZJ 74.84.16.9 alá sorolt, áfa köteles, egyéb üzleti szolgáltatás, amely után az alanyi mentesség összeghatárának túllépésével a 2010. évben állt fenn az áfa fizetési kötelezettség. A jövedelem önálló tevékenységből származik (a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. tv. (a továbbiakban: Szja tv.) 16-18.§-ok), ezért nem alkalmazhatók az Szja tv. külön adózó jövedelmekre (74.§) vonatkozó szabályai. A felperes százalékos EHO fizetést egyáltalán nem teljesített, holott az – az ügylet eltérő minősítésétől függetlenül – terhelte volna.

Az alperes a 2889260454 számú határozatával helybenhagyta az elsőfokú döntést.

A felperes keresettel támadta az alperesi határozatot és tanúmeghallgatásra irányuló bizonyítási indítványt terjesztett elő. Az indítványt az elsőfokú bíróság mellőzte, egyrészt azért, mert a tényállás releváns elemei tisztázottak voltak, másrészt azért, mert nem volt jelentősége annak, hogy az adóhatóság az egyes cégek ellenőrzése során többször is eljárt az érintett ingatlanban.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével elutasította a felperes keresetét. Indokolása szerint az alperes feltárta a releváns tényállási elemeket: megvizsgálta a szükséges dokumentumokat, a szerződéseket, azok mellékleteit, a bevételi számlákat, a Kft. internetes hirdetéseinek adatait, a 2008-2011. évek egyes adókötelezettségeinek ellenőrzés során lefolytatott helyszíni szemle adatait. Nem sérült az Art. 97.§ (4) bekezdése.

A jogerős ítélet indokolása szerint a Ctv. 7/A.§ szövegéből az „is” szócskát nem lehet kiragadni, szövegkörnyezetében az alperes helytállóan alkalmazta a Ctv. szabályait. Egyebekben alperes nem a székhelyszolgáltatás jogszerűsége/jogszerűtlensége miatt állapított meg adókülönbözetet, a Ctv. szabályai ebből a szempontból nem is relevánsak.

A bérbeadás fogalmát az Szja tv. nem definiálja, így az alperes kellő alappal tekintette irányadónak ezen adónemre a polgári jogi szabályokat. Áfa tekintetében irányadó az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. (a továbbiakban: Áfa tv.) 259.§ 4) pontjának értelmező rendelkezése: az a jogviszony minősíthető bérbeadásnak, amelynél az ellenérték egészét vagy túlnyomó részét az időleges használatért térítik. A felperes azonban azért kapta az ellenérték túlnyomó részét, mert hozzájárult az ingatlan címének a vele szerződő gazdasági társaságok székhelyként történő bejegyzéséhez, az ingatlanon cégtábla elhelyezéséhez, vállalta a levelek, küldemények, üzenetek továbbítását. Így az adott jogviszony, azon túl, hogy polgári jogilag nem minősíthető bérletnek, az Áfa tv. szerinti bérbeadásnak sem felel meg.

Az elsőfokú bíróság a felperesnek a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. (a továbbiakban: Lakás tv.) rendelkezéseire történt hivatkozását sem értékelte megalapozottnak. Kifejtette, hogy a bérleti jogviszony fő tartalmi elemei tekintetében a lakás és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére vonatkozó szabályozás azonos. A felperes által kötött szerződések az ingatlan birtokba adásáról nem rendelkeznek, a használat tekintetében pedig a bérlet fogalmi elemét képező használati joghoz képest csak korlátozott lehetőséget biztosítanak.

A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes a százalékos EHO kérdésben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (a továbbiakban: Pp.) 335/A.§ (1) bekezdésének sérelmével terjesztette elő keresetét, amely egyébként is megalapozatlan volt.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a felperes adóhiány megfizetése alóli mentesítését kérte. Álláspontja szerint jogszabályellenes az a megállapítás, hogy a felperes nem nyújthatott volna székhelyszolgáltatást. A felperes Ctv. 7/A.§-ában szerepelő „is” kötőszóra vonatkozó nyelvtani értelmezése helytálló volt. A jogerős ítélet az Áfa tv. 259.§ 4) pontja szerinti bérlet fogalmát leszűkítette, mivel magából a jogszabályból levezethető, hogy az egyéb használati jogviszonynak nem szükségképpeni eleme a „bérlet”, hanem minden egyéb előre nem definiálható, időleges használatot biztosító jogviszony is beletartozik. Ennek pedig a felperes által kötött szerződések megfeleltek, és bérbeadás – vagy ingyenes kötelemként: haszonkölcsön - nélkül a székhelyszolgáltatás nem folytatható. A jogerős ítélet Lakás tv-re való hivatkozása is téves, mivel a helyiségbérleti konstrukciónak nem fogalmi eleme kizárólagos és életvitelszerű használat biztosítása.

Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.

A Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között, az ott megjelölt jogszabályok alapján vizsgálhatja felül (Pp. 272.§ (2) bekezdés, 275.§ (2) bekezdés, BH 2002. 490. KGD 2002. 262.). A jogerős ítéletnek az EHO-t érintő megállapítása ellen felülvizsgálati kérelem, illetve csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem érkezett, így ebben a körben a Kúria nem folytatott le felülvizsgálati eljárást.

A felperes által támadott részekben a Kúria utal arra, hogy a perben nem az volt az eldöntendő kérdés, hogy a felperes a Ctv. szerint jogszerűen folytatott-e székhelyszolgáltatást, vagy sem, hanem az, hogy ténylegesen milyen gazdasági tevékenységet végzett. Az elsőfokú bíróság helytállóan tért ki arra, hogy a tényállás releváns elemei a szerződések alapján tisztázhatók.

A Ctv. 7/A.§-a szerint a cég székhelyeként a cégjegyzékbe annak az ügyvédnek (ügyvédi irodának) a székhelye is bejegyezhető, amely - a külön jogszabályban foglaltak szerint - a cég megbízásából gondoskodik a cég üzleti és hivatalos iratainak átvételéről, érkeztetéséről, megőrzéséről, rendelkezésre tartásáról, valamint a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítéséről, így különösen a cég székhelyéhez és a cégiratokhoz kapcsolódó hatósági kényszerintézkedések tűréséről (székhely szolgáltatás).

A felülvizsgálati kérelem Ctv-re hivatkozása kapcsán a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Ctv. rendelkezéseit megfelelően alkalmazta, helytállóan állapította meg, hogy az „is” szócska a maga szövegkörnyezetében csak az Ütv-vel együtt értelmezhető: székhelyszolgáltatást a perbeli időszakban csak ügyvéd végezhetett. A Kúria ismételten kiemeli: az alperesi határozat nyomán az elsőfokú bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes áfa mentes, szja szerint különadózó lakásbérletből, vagy áfa köteles, önálló tevékenységből származó jövedelmet eredményező egyéb üzleti szolgáltatásból származó bevétel után tartozik eleget tenni adófizetési kötelezettségének.

Az alapul szolgáló szerződések szerint a felperes a gazdasági társaságokkal „Bérleti szerződés” megnevezésű megállapodásokat kötött. Azonban már ezen szerződés alapján sem az ingatlan használata, hanem a gazdasági társaságok cégnyilvántartásba történő bejegyzéséhez szükséges feltételek megteremtése volt a szerződés fő tárgya (az ingatlan címének székhelyként történő bejegyzése, cégtábla elhelyezése). A szerződések mellékletében kifejezetten ki is kötötték, hogy a felperes a személyes jelenlétre előre egyeztetett időpontban, csak külön díjazás ellenében biztosít munkahelyet/tárgyalót. A mellékletekben foglaltak alapján a felperes levelek, küldemények, üzenetek átvételét, továbbítását, megőrzését is vállalta.

A bizonyítékoknak megfelelően megállapított tényállásra az elsőfokú bíróság helytállóan alkalmazta az szja területén a Ptk. (434.§), az áfa területén az Áfa tv. (259.§ 4) pont), és azokon keresztül a Lakás tv. szabályait (36.§ (1) bekezdés). Helytállóan emelte ki a használat jelentőségét, amelyre csak külön díjazás mellett volt lehetőség. Ugyancsak helytállóan tanúsított áfa adónemben jelentőséget annak, hogy az ellenérték egészét, vagy túlnyomórészét a használatért kellett volna kapnia a felperesnek, ami azonban nem következett be. Az Áfa tv. által meghatározott ismérvek következtében az elsőfokú bíróság nem leszűkítette a bérlet fogalmát, hanem a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányait vizsgálva vont le megalapozott következtetést.

Mindezekre figyelemmel a Kúria az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 275.§ (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

A pervesztes felperest a Pp. 270.§ (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78.§ (1) bekezdése alapján kötelezte a pernyertes alperes felülvizsgálati költségének megfizetésére.

A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati illeték viselésére a Kúria az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50.§ (1) bekezdése és a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13.§ (2) bekezdése alapján kötelezte a felperest.

Budapest, 2015. január 15.

Dr. Hajnal Péter sk. a tanács elnöke, Huszárné dr. Oláh Éva sk. előadó bíró, Dr. Heinemann Csilla sk. bíró

A kiadmány hiteléül:

tisztviselő