Legislator Case Law & Legislation
EBH.2015.P.7 AI generated

Court upheld lower court ruling that dismissal of pregnant partner violated equal treatment laws in Hungarian law.

Case Number EBH.2015.P.7
Court / Authority
Jurisdiction Hungary (HU)
Decision Date
Outcome Allowed / Granted

Legislator summary

AI generated

The Court of Appeal upheld the lower court's decision ordering the law firm to pay the female partner her contractual fees and profit share. The partner had been dismissed after announcing her pregnancy, while the firm had previously agreed to continue their partnership. The court ruled that dismissing a pregnant employee constitutes direct sex discrimination under Hungarian law and EU directives, regardless of whether the relationship was classified as employment or contract. Consequently, the firm was required to honor the partner's earnings based on her performance prior to her pregnancy.

Legislator headnote

AI generated

1959. évi IV. tv. 216. § (1) bek., 240. § (1) bek., 483. § (1) bek., 1998. évi XI. tv. 74. § (1) bek., 1952. évi III. tv. 164. § (1) bek., 206. § (1) és (2) bek.: Dismissing a pregnant partner in a contractual relationship constitutes direct discrimination based on sex and violates the principle of equal treatment.

Keywords

AI generated
pregnancy discrimination direct sex discrimination contractual relationship equal treatment principle maternity protection Hungarian law partner dismissal

Cited Legislation

AI generated
1959. évi IV. tv. 216. § (1) bek.
A nemi alapon való hátrányos megkülönböztetés tilalma a tagállami jog szerinti munkaviszonyban és megbízási jogviszonyban egyaránt irányadó [1959. évi IV. tv. 216. § (1) bek., 240.
240. § (1) bek.
§ (1) bek., 240. § (1) bek., 483.
483. § (1) bek.
§ (1) bek., 483. § (1) bek., 1998.
1998. évi XI. tv. 74. § (1) bek.
§ (1) bek., 1998. évi XI. tv. 74. § (1) bek., 1952.
1952. évi III. tv. 164. § (1) bek.
§ (1) bek., 1952. évi III. tv. 164. § (1) bek., 206.
206. § (1) és (2) bek.
§ (1) bek., 206. § (1) és (2) bek.].

Cited Case Law

AI generated
C-232/09.
[32] A Bíróság arra is rámutatott, hogy a munkavállaló terhessége okán vagy olyan okból történő elbocsátása, amely alapvetően a várandós állapotán alapul, csak nőket érinthet, tehát közvetlen nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül (C-232/09. 66.
ECLI:EU:C:2007:601
Nadine Paquay kontra Société d'architectes Hoet + Minne SPRL.ECLI:EU:C:2007:601 29.
ECLI:EU:C:1986:284
A munkaviszonynak jellemzője az a körülmény, hogy valamely személy meghatározott ideig, más javára és más irányítása alatt, díjazás ellenében szolgáltatást nyújt (66/85 Deborah Lawrie-Blum v Land Baden-Württemberg ECLI:EU:C:1986:284 16.
ECLI:EU:C:2004:172
ECLI:EU:C:2010:674

Need to analyze how this precedent applies to your matter?

Cross-reference this judgment against statutes, commentaries, and subsequent citing case law inside Legislator AI.

Open in Legislator →

Full text

EBH 2015.P.7.

A nemi alapon való hátrányos megkülönböztetés tilalma a tagállami jog szerinti munkaviszonyban és megbízási jogviszonyban egyaránt irányadó [1959. évi IV. tv. 216. § (1) bek., 240. § (1) bek., 483. § (1) bek., 1998. évi XI. tv. 74. § (1) bek., 1952. évi III. tv. 164. § (1) bek., 206. § (1) és (2) bek.].

[1] A peres felek között létrejött szerződéssel az alperesi külföldi székhelyű ügyvédi iroda megbízta a felperest mint ügyvédet, hogy tanácsadási tevékenységét vele együttműködésben végezze díjazás ellenében. 2003. december 29. napján a felek az együttműködési megállapodást módosították és kiegészítették azzal, hogy a felperes 2004. január 1. napjától társult partner, aminek eredményeként az alperes a havi díjazáson felül nyereségrészesedésre is jogosult. A nyereségrészesedés az alperes szabályzata szerint pontértékek alapján került megállapításra. A felperes nyereségpontjainak száma 2006. évben 5,5 volt. A szerződésmódosítás rendelkezett arról is, hogy a szerződés féléves felmondási idővel a naptári félév végére mondható fel.

[2] A felperes ügyvédi tevékenységét különböző ügyvédi irodák tagjaként végezte. 2000. február 1. napjától kezdődően a megbízási díjairól és nyereségrészesedéséről az az ügyvédi iroda állított ki számlát a felperes nevének feltüntetésével az alperes részére, aminek aktuálisan a felperes tagja volt.

[3] A felperes 2006-ban bejelentette, hogy gyermeket vár, erre tekintettel 2006 II. negyedévétől az alperes részére nem végzett ügyvédi tevékenységet. A felek között azonban nem szakadt meg a kapcsolat, 2008-ban az alperes irodavezetői feladatok ellátásával szerette volna a felperest megbízni, azonban ezt a felperes második gyermekének születése miatt nem tudta elvállalni.

[4] 2009-ben a felperes bejelentette az alperesnek, hogy a gyermekei születése miatti távolmaradását követően újra kész a partneri jogviszonyban a megbízását teljesíteni. Az alperes képviselője 2009. december 2-án szóban arról tájékoztatta a felperest, hogy az együttműködést nem kívánja folytatni és a felperes munkavégzésére nem tart igényt. Ezt követően a felek között több levélváltás, egyeztetés volt, amelynek a keretében az alperes 30 000 eurót felajánlott a felperesnek, megegyezés azonban nem jött létre.

[5] A felperes a felmondási időre járó megbízási díja és nyereségrészesedése megfizetésére szólította fel az alperest, amelynek az alperes nem tett eleget.

[6] 2010. június 29. napján a felperes megszűnő ügyvédi irodája engedményezési szerződést kötött a felperessel, amelyben az ügyvédi iroda a felperesre engedményezte az alperessel szemben fennálló követelését.

[7] A felperes keresetében 95 958 euró és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest, ebből 73 500 euróra megbízási díj címén, 22 458 euróra - 5,5 nyereségpont időarányos, 7 hónapra eső értékével számolva - nyereségrészesedés címén tartott igényt.

[8] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Érvelése szerint a megbízási szerződés a felek között közös megegyezéssel megszűnt, amikor 2006. évben a felperes bejelentette az alperesnek, hogy várandóssága miatt nem folytatja tovább a megbízás szerinti ügyvédi tevékenységét.

[9] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította azzal az indokolással, hogy a felperes 2007-2008 évben semmilyen tevékenységet nem fejtett ki az alperes részére, így követelésének sem jogalapját, sem összegét nem tudta bizonyítani.

[10] A másodfokú bíróság - kiegészítve a tényállást azzal, hogy a felperes természetes személyként, saját nevében írta alá az alperessel kötött szerződést - az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest a felperes javára 95 958 euró és késedelmi kamata megfizetésére.

[11] A másodfokú bíróság megalapozottnak találta a felperes megbízási díj iránti követelését, tekintettel arra, hogy a szerződés megszüntetésére nem a felek közös megegyezése, hanem az alperes 2009. december 2-án közölt felmondása alapján került sor. A szerződéses jogviszony 2010. június 30. napjával szűnt meg, és bár az alperes a felmondási idő alatt nem tartott igényt a felperes munkavégzésére, ez fizetési kötelezettségét nem érintette. A bíróság kifejtette, hogy a felperes hathavi megbízási díjra és az alperes szabályzata szerinti nyereségrészesedésre is jogosult volt, melynek összege körében az alperes nem tette vitássá, hogy a felperes által munkában töltött utolsó évben a havonkénti díjazás összege 10 500 euró, a felperes nyereségpontja pedig 5,5 volt.

[12] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperesi kérelmet elutasító új határozat meghozatalát kérte. Megsértett jogszabályként a Pp. 164. § (1) bekezdését, 206. § (1), (2) bekezdését, a Ptk. 198. §-át, 199. §-át, 201. § (1) bekezdését, 207. § (1) bekezdését, 216. § (1) bekezdését, 240. § (1) bekezdését és 483. § (1) bekezdését, valamint az Ütv. 74. § (1) bekezdését jelölte meg.

[13] Az alperes felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozva vitatta a felperes kereshetőségi jogát, hogy a megbízási jogviszony a megbízó és a felperes ügyvédi irodája között jött létre, ami pedig az Ütv. 74. § (1) bekezdése szerint legkésőbb az ügyvédi iroda megszűnésével megszűnt, az engedményezés megtörténtének bizonyítása körében pedig a felperes nem tett eleget a Pp. 164. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségének.

[14] Az alperes szerint a jogviszony a peres felek közötti létrejöttének megállapítása esetén is megszűnt, mivel a felperes a megbízási szerződés keretében 2006 elejétől kezdve az alperesnek szolgáltatást nem nyújtott. A felek ekkor nem a szerződés bizonytalan idejű szüneteltetésében, hanem annak közös megegyezéssel való megszüntetésében állapodtak meg.

[15] Az alperes előadta, hogy amennyiben a 2009. december 2-i alperesi képviselői nyilatkozatot minősíti a bíróság felmondásnak, azt azonnali hatályúnak kell tekinteni. Érvelése szerint szolgáltatás nyújtás hiányában díjazás a felmondási időre nem jár. A nyereségrészesedésre vonatkozó ítéleti rendelkezést arra tekintettel támadta, hogy a felperes a felmondást megelőző évben tevékenység végzése hiányában nyereségpontot nem szerzett, 0 nyereségpont alapján pedig részesedésre nem jogosult.

[16] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában történő fenntartására irányult.

[17] A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét nem találta alaposnak.

[18] A Kúria szerint helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy a perbeli megbízási szerződés, továbbá partnerszerződés a peres felek között jött létre. A felek közötti szerződéses gyakorlatban az alperes elfogadta a felperestől az aktuális ügyvédi iroda tagjaként történő teljesítését, és a különböző ügyvédi irodák számláit befogadta, azok alapján meg is fizette a megbízási díjakat a szerződés kikötéseinek megfelelően.

[19] Az Ütv. 74. § (3) bekezdés c) pontja a megbízási jogviszony megszűnését arra az esetre írja elő, ha a megbízást teljesítő ügyvédi iroda jogutód nélkül megszűnik. Miután a felek közötti szerződéses gyakorlatban nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy a felperes éppen aktuálisan melyik ügyvédi iroda tagja, azaz mely iroda tagjaként teljesíti kötelezettségeit, a felek megállapodásának lényeges eleme a felperes személyéhez kötődő teljesítés volt. Így pusztán a felperes ügyvédi irodájának megszűnése nem szüntette meg a felek közötti jogviszonyt, a felperes ugyanis más ügyvédi iroda tagjaként változatlanul képes volt személyesen teljesíteni a szerződés szerinti személyéhez kötődő szolgáltatásokat.

[20] Mindezen túl a felperes igényérvényesítési jogosultságát a közte és az ügyvédi irodája közötti engedményezési szerződés is alátámasztja, az engedményezés folytán ugyanis a Ptk. 329. § (1) bekezdése alapján a felperes akkor is jogosulttá vált a perbeli követelés érvényesítésére, ha a fentiek szerint közvetlenül, személyes igényérvényesítésre nem jogosult.

[21] Az engedményezési megállapodást a felperes az eljárás során becsatolta, ezzel a perben releváns kérdés tekintetében bizonyítási kötelezettségének eleget tett, ezért nem sérti a jogerős ítélet a Pp. 164. § (1) bekezdését sem.

[22] Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság azt is, hogy a peres felek közötti jogviszony a 2006. évben nem szűnt meg, a felmerült bizonyítékok mérlegelése alapján ugyanis nem lehetett arra a következtetésre jutni, hogy a peres felek akár írásban, akár szóban olyan jognyilatkozatot tettek volna, ami alapján a megbízási szerződés egyező akaratnyilvánítással történő megszüntetésére került volna sor.

[23] A Ptk. 319. § (1) bekezdése szerinti közös megegyezéssel történő szerződésmegszüntetéshez mindkét peres fél egybehangzó jognyilatkozatának bizonyítható megtételére lett volna szükség, a felmerült bizonyítékok pedig nem támasztották alá, hogy a felperes ilyen tartalmú nyilatkozatot tett volna. A rendelkezésre álló bizonyítékokból éppen az következik, hogy a jogviszonyt maga az alperes sem tekintette megszűntnek, amire utal, hogy a peres felek között a kapcsolat 2006 után sem szakadt meg, sőt éppen alperes részéről került sor 2008-ban a felperes irodavezetői feladatokkal történő megbízásának kezdeményezésére, aminek akadálya a felperes második gyermekével történő terhessége volt. Ilyen körülmények között a peres felek közötti jogviszony 2006-ban történő megszűnése okszerűen nem állapítható meg.

[24] A felmerült bizonyítékok helyes mérlegelésével jutott a bíróság arra a következtetésre, hogy a peres felek közötti jogviszony az alperesi képviselő 2009. december 2-i, a Ptk. 321. § (2) bekezdése szerinti felmondó nyilatkozatával szűnt meg. Miután azonban a peres felek közötti szerződés egyértelműen rendezte a szerződés felmondással történő megszüntetésének lehetőségét és jogi következményeit, e tekintetben a felek megállapodása az irányadó.

[25] Annak a körülménynek, hogy a felperes a felmondó nyilatkozat megtételétől a szerződés megszűnésének időpontjáig tevékenységet nem végzett, a részére járó díjazás tekintetében nincs relevanciája, figyelemmel arra, hogy erre kizárólag azért nem került sor, mert az alperes a felmondástól kezdődően nem tartott igényt a felperes szolgáltatásaira. A peres felek közötti szerződés a felmondási időre a felmondást követő naptári félév végéig írta elő díjfizetési kötelezettség teljesítését, így a felperes kereseti követelése a szerződés rendelkezéseivel összhangban áll. Erre tekintettel a jogerős ítélet nem sérti a Ptk. 199. §-át és 201. § (1) bekezdését sem.

[26] Miután a felek közötti jogviszony 2006-ban nem szűnt meg, a 2009-ben közölt alperesi felmondás tekintetében jelentősége van az alperesnek a várandós, illetve gyermekvállalás miatt távol maradó női partnerekkel kapcsolatos gyakorlatának.

[27] Ahogyan arra az Európai Bíróság is rámutatott, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, és különösen a nők elbocsátás elleni védelme, a szülési szabadság, a terhesség teljes időtartama alatt fennáll. A terhesség okán vagy olyan okból történő elbocsátás esetén, amely alapvetően a várandós állapoton alapul, csak nőket érinthet, tehát közvetlen nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül (C-460/06. sz. Nadine Paquay kontra Société d'architectes Hoet + Minne SPRL.ECLI:EU:C:2007:601 29. pont).

[28] A Bíróság értelmező gyakorlata szerint a gyermekszületéssel összefüggő elbocsátás attól függetlenül ellentétes az uniós normákkal, hogy mikor történt az elbocsátásról szóló döntés közlése, még akkor is, ha a döntést a szüléssel kapcsolatos védelmi időszakot követően közölték (C-460/06. sz. Nadine Paquay kontra Société d'architectes Hoet + Minne SPRL.ECLI:EU:C:2007:601 54. pont).

[29] A perbeli jogvitában a 2004. május 1. napját követő időszakra már érvényesülő uniós normák folytán a jogviszony megszűnése tekintetében irányadóak az uniós jog autonóm fogalmai is. A munkavállaló és munkaviszony uniós jogi fogalma eltér a tagállami munkajogi fogalomtól. Munkavállalónak kell tekinteni minden személyt, aki valós és tényleges munkát végez, kizárva az olyan egyszerűbb tevékenységeket, amelyek jelentősége kifejezetten csekély, és kiegészítő jellegűek. A munkaviszonynak jellemzője az a körülmény, hogy valamely személy meghatározott ideig, más javára és más irányítása alatt, díjazás ellenében szolgáltatást nyújt (66/85 Deborah Lawrie-Blum v Land Baden-Württemberg ECLI:EU:C:1986:284 16. 17. pont, C-138/02 Brian Francis Collins v Secretary of State for Work and Pensions. ECLI:EU:C:2004:172 26. pont). E fogalomnak a felperes által végzett személyhez kötött tevékenység megfelel.

[30] Az Európai Bíróság értelmező gyakorlatával kifejezetten alkalmazhatónak ítélte az egyenlő bánásmód alkalmazását a perbelihez hasonló jogviszonyban, amikor rámutatott arra, hogy nemi alapon semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem állhat fenn sem közvetlenül, sem közvetve a köz- vagy a magánszektorban, ideértve az elbocsátásokat is (C-232/09. sz. Dita Danosa v LKB Līzings SIA. ECLI:EU:C:2010:674 65. pont).

[31] Az Európai Bíróság értelmező gyakorlatával egyértelműen azonos védelmi szintre helyezte a (várandós) munkavállalót, és az önálló munkavállalót az egyenlő bánásmód elvének gyakorlatában (előbbi esetben a 92/85/EGK, vagy a 76/2007 irányelv hatálya alatt, utóbbi esetben a 86/613/EGK irányelv hatálya alatt tiltott az egyenlő bánásmód elvének megsértésével nemen alapuló közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés).

[32] A Bíróság arra is rámutatott, hogy a munkavállaló terhessége okán vagy olyan okból történő elbocsátása, amely alapvetően a várandós állapotán alapul, csak nőket érinthet, tehát közvetlen nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül (C-232/09. 66. pont). A várandós vagy gyermekágyas nők jogai terén a férfiak és nők egyenlőségére vonatkozó uniós szabályok célja a várandós vagy gyermekágyas munkavállalóknak a szülés előtt és után való védelme (C-232/09. 68. pont). Nem lehetne elérni e célkitűzést, ha a várandós nők elbocsátásával szemben az uniós jogban biztosított védelem a foglalkoztatási jogviszonyuk nemzeti jog szerinti hivatalos minősítésétől, vagy attól függne, hogy alkalmazásukkor egyik vagy másik szerződésfajtát - jelen esetben munkaviszony vagy megbízási jogviszony - választották (C-232/09. 69. pont).

[33] A fentiek alapján a másodfokú bíróság döntően K. R. tanú vallomása alapján helyesen mérlegelte az alperes várandós partnernőkkel kapcsolatos azon gyakorlatát, melyet országra és jogviszonyra tekintet nélkül valamennyi partnernővel szemben alkalmazott. Így e megállapításból okszerűen következett a jogerős ítélet azon megállapítása is, hogy a felperest a várandósságát megelőző utolsó munkában töltött évben elért nyereségpontjai figyelembevételével illeti meg a társult partneri jogviszonya alapján díjazás és nyereségrészesedés. Ezzel ellentétes megállapítás, azaz az alperesi érvelés elfogadása ugyanis sértené az egyenlő elbánás perbeli jogviszonyban is érvényesülő elvét.

[34] Megalapozatlan az alperes Ptk. 240. §-a megsértésére történő hivatkozása is, amennyiben ugyanis 2006-ban a felek közötti jogviszony nem szűnt meg, úgy a jogviszony folyamatossága érdekében külön akaratnyilatkozatot tenni nem volt szükséges, azaz a szerződés „aktiválásához” elegendő volt a felperes arra irányuló bejelentésének megtétele, hogy gyermekvállalását követően újra kész a szerződéses szolgáltatások teljesítésre az alperes javára.

[35] A Ptk. 483. § (1) bekezdésének megsértése sem állapítható meg, tekintettel arra, hogy a felperes kereseti kérelmét nem arra alapította, hogy megbízásának felmondására alapos ok nélkül került sor, és erre figyelemmel nem is kártérítési igényt érvényesített. Azt a felek közötti szerződés rendezte, hogy milyen időtartamra és milyen díjazási feltételek mellett kerülhet sor a megbízási jogviszony felmondással történő megszüntetésére. Erre figyelemmel a felperes által érvényesített igény a szerződés kikötéseire alapított elszámolási igény volt.

[36] A Ptk. 198. §-a, 207. § (1) bekezdése, 216. § (1) bekezdése és 240. § (1) bekezdése megsértését az alperes arra tekintettel állította, hogy álláspontja szerint a jogerős ítélet homályos megállapítást tesz, valamiféle párhuzamos jogviszonyt feltételezve az alperes és a felperes, valamint alperes és felperes mindenkori ügyvédi irodája között. A fentebb kifejtettek szerint e párhuzamosság nem állapítható meg, így a jogerős ítélet az indokolás fenti pontosítása mellett nem sérti a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket.

[37] A kifejtettek értelmében a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Kúria Pfv.V.21.851/2014.)