Hungarian Supreme Court dismissed damages claim for procedural service errors lacking causal harm.

A KÚRIA

mint felülvizsgálati bíróság

Pfv.III.21.553/2013/9.szám

A Kúria a Dr. Boros Dániel Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Boros Dániel ügyvéd) által képviselt felperesnek az ügyintéző által képviselt alperes ellen kártérítés megfizetése iránt az Egri Törvényszék előtt 12.P.20.222/2011. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.21.439/2012/4. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen a felperes részről 41. és Pfv.4. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2014. április 2. napján megtartott tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt az alperesnek 10.000 (tízezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, valamint térítsen meg az államnak külön felhívásra 217.900 (kettőszáztizenhétezer-kilencszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt megindított peren kívüli eljárással összefüggésben érvényesítette az alperessel szemben a vagyoni kárigényét, illetőleg méltányos elégtételt biztosító kártérítés megfizetését kérte. Arra hivatkozott, hogy az előzményi eljárásban egyetlen kivétellel az alperes helyi bírósága az iratokat nem a becsatolt meghatalmazásban megjelölt képviselőjének, hanem közvetlenül a felperesnek kézbesítette a Pp. 97. §-ának megsértésével. A kézbesítés szabályainak sorozatos és súlyos megsértése történt, amit az alperes, mint másodfokú bíróság sem észlelt, ezzel maga is eljárási szabályt sértett. Állítása szerint a kézbesítési szabályok megsértése miatt nem álltak be a kézbesítésre vonatkozó határidők, és ezért az illeték kiegészítése részéről határidőben megtörtént. Az alperes jogszerűtlenül szüntette meg az eljárást, a fellebbezési eljárásban pedig az ellenérdekű fél beadványát a felperesnek nem küldte meg, ezzel pedig megsértette a Pp. 3. §-ának (6) bekezdését, és a felperes tisztességes eljáráshoz való jogát is, mert a fizetési meghagyás újbóli előterjesztése miatt nem teljesült az ésszerű időn belüli elbírálás követelménye, mindezzel pedig sérült a felperes személyiségi joga, így az emberi méltósága.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. A Pp. 2. § (2) bekezdésében meghatározott, a per tisztességes lefolytatásának követelménye nem sérült; a felperest semmilyen hátrány nem érte amiatt, hogy az alapügyben az iratokat nem a meghatalmazottjának, hanem neki kézbesítette a bíróság, azokat megkapta és válaszolt is, tehát tudomása volt a kötelezettségeiről. Egy tételes eljárási szabály helytelen alkalmazása nem elegendő alap, a felperest a Pp. 2. §-a szerinti méltányos elégtételt biztosító kártérítés nem illeti meg. A Ptk. 349. §-ára alapozott igényről pedig az állapítható meg, hogy a felperes által előadott vagyoni hátrány nincs okozati összefüggésben azzal, hogy az alperes a küldeményeket nem a meghatalmazottnak, hanem közvetlenül a felperesnek kézbesítette. Önmagában egy eljárási szabálysértés nem ad alapot személyhez fűződő jog megsértésére alapított igényérvényesítésre.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A Pp. 2. § (2) bekezdésére alapított keresetnél megállapította; a 2010. április 9-én indult és július 2. napján megszüntetett pernél az ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő jog nem sérült, de a per tisztességes lefolytatásához fűződő jog sem. Csak az előzményi per elsőfokú eljárásának egésze alapján lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy sérült-e a felperesnek a per tisztességes lefolytatásához való joga. Nem vitás, hogy az alperes helyi bírósága megsértette a Pp. 97. §-ában írt kézbesítési szabályt, de önmagában az a körülmény, hogy az előzményi perben a bírósági iratokat nem a felperes meghatalmazottjának, hanem a felperesnek kézbesítették, nem jelenti azt, hogy az alperes a pert nem tisztességesen folytatta le. Az előzményi perben a felperes a Pp. 114. §-a alapján az eljárás szabálytalanságát nem kifogásolta a kézbesítéssel összefüggésben. A Ptk. 349. § (1) és (3) bekezdésében szabályozott bírósági jogkörben okozott kár megtérítésére vonatkozó igény esetén is érvényesülnek a Ptk. 339. § (1) bekezdésében szabályozott kártérítés általános feltételei, és a felperesnek, mint károsultnak kell bizonyítani a jogellenes magatartással okozott kárt. A bírósági iratok kézbesítésével kapcsolatos mulasztás és a felperes által állított kár között nincs okozati összefüggés, ezért a törvényi feltételek hiányában a kártérítési felelősség nem állapítható meg. A permegszüntető végzéssel szemben a felperes jogosult lett volna felülvizsgálati kérelmet előterjeszteni, de ezt nem tette meg. A felperes személyhez fűződő jogának megsértésére alapított keresete pedig azért alaptalan, mert egyrészt nem köztudomású tény, hogy az alperes kézbesítési mulasztása miatt a felperest olyan hátrány érte, amelynek csökkentéséhez, vagy kiküszöböléséhez nem vagyoni kártérítés megítélése indokolt lenne, a felperes pedig nem bizonyította, hogy ilyen hátrány érte.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal a pontosítással, hogy a felperesnek az elsőfokú perköltséget az alperesnek kell megfizetni, míg az államnak külön felhívásra fizetendő illeték összege 130.800 forint. Az ítéletének indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a releváns tényállást helyesen állapította meg. A felperesnek a tényállás hiányosságát sérelmező fellebbezési okfejtésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy a Pp. 221.

§ (1) bekezdésében írt indokolásának kötelezettségét nem sértette meg. A fellebbezés indokolásának sorrendjében megállapította, hogy a felperes személyisége meghatározó részét képező igazságérzet, az igazság kimondására irányuló törekvése semmiféle kapcsolatban nem áll az emberi méltósággal, ilyen értelemben nem jelölte meg azt a Ptk-ban szabályozott személyhez fűződő jogot, melyet az alperes a magatartásával megsértett, ezért a Ptk. 84. § (1) bekezdés a) és e) pontja szerinti igényének elutasítása megalapozott.

A felperes a Ptk. 84. § (1) bekezdés a) pontja szerint kérte a jogsértés megállapítását anélkül, hogy ezt kereseti kérelemében pontosan meghatározta volna. Az alperes és a helyi bírósága nem valósított meg olyan jogellenes magatartást, amivel összefüggésben a felperesnek kára keletkezett, ezért a Ptk. 349. §-ára alapított igénye sem alapos. A fél és nem a meghatalmazottja részére történt kézbesítés szabálytalan, azonban önmagában a kártérítési felelősség megállapítására nem alkalmas. A felperes a hiánypótlást tartalmazó végzés kézhezvételét követően nem sérelmezte, hogy nem a meghatalmazottja részére történt a kézbesítés, hanem csak arra hivatkozott, hogy az illeték megfizetésére anyagi körülményei miatt további határidőt kér.

Ez annyit jelent, hogy a sérelmezett magatartás - nem a meghatalmazottnak való kézbesítés - nincs okozati összefüggésben azzal, hogy a felperes a felhívásnak megfelelő idő alatt nem tett eleget, hanem csak a per megszüntetése után rótta le az illetéket. Megállapította, hogy a Pp. 3. § (6) bekezdése sem sérült. A Pp. 2. § (3) bekezdésével összefüggésben rámutatott arra, hogy az alperes és a helyi bírósága ésszerű határidőn belül az eljárást lefolytatta, a felperes maga sem hivatkozott konkrét eljárási cselekményeknél határidő mulasztásra, és az a körülmény, hogy a Pp. 97.

§-a sérült, önmagában nem elégséges annak megállapítására, hogy az eljárás lefolytatása nem lett volna tisztességes.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és elsődlegesen annak megváltoztatását és a keresetének való helyt adást kért. Álláspontja szerint per megszüntetésére jogellenesen, az alperes törvénysértő kézbesítése miatt került sor, és ezért irreleváns, hogy a felperes milyen magatartást tanúsított, mert a hiánypótlásra adott határidő el sem kezdődött a jogszerűtlen kézbesítés miatt. Ebből pedig nyilvánvaló, hogy a felperesnek csak és kizárólag az eljáró bíróságok jogszerűtlen eljárása miatt keletkezett kára, mivel saját magatartásának nincs jelentősége.

Álláspontja szerint a jogerős ítélet nem felel meg a Pp. 221. § (1) bekezdésének, mert a felperes tényállás hiányosságát sérelmező fellebbezési kérelmére csak általánosságban reagált, okfejtést nem tartalmazott, és nem adta tételes magyarázatát annak, hogy a fellebbezésben felsorakoztatott hiányosságoknak miért nem tulajdonít jelentőséget. A felperes személyiségét ért sérelem kapcsán a jogerős ítélet indokolása ugyancsak nem felel meg a Pp. 221. § (1) bekezdésének, mert nem derül ki az indokolásból, hogy konkrétan miért nem tekinti a személyiség részét képező igazságérzetet, az igazság kimondására irányuló törekvést személyiségi jognak, miért nem tekinti azt emberi méltóságnak, és miért nem tekinti nem nevesíthető általános személyhez fűződő jognak.

Nem ad érdemi magyarázatot arra, hogy a nem vagyoni kártérítés tekintetében miért hagyja figyelmen kívül az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI.1.) AB számú döntését, amelyből megállapítható, hogy az emberi jogok és az alkotmányos jogok megsértése tekintetében is alkalmas a nem vagyoni kártérítés. A Pp. 2. § (3) bekezdése pedig azért sérül, mert ha a bíróság mulasztásai miatt kerül sor az eljárás megszüntetésére és ezzel a félnek anyagi és erkölcsi kára keletkezik, akkor nem érvényesülhetett a perben a tisztességes lefolytatáshoz való jog követelménye és tisztességes eljárás során a bíróságnak észlelnie kellett volna az elkövetett hibákat és módja lett volna arra, hogy orvosolja azokat.

A kézbesítés szabálytalanságára vonatkozó kifogás hiányára utaló álláspont pedig azért nem fogadható el, mert mind a felperes, mind a meghatalmazottja laikus és nem volt tőlük elvárható az eljárási törvény ismerete. A jogerős ítélet elbírálatlanul hagyta a felperes Pp. 114. §-ára alapított eljárási kifogását, melyben a tárgyaláson történő hangfelvétel készítésével kapcsolatos bírósági gyakorlatot sérelmezte és elbírálatlanul hagyta a felperes perköltség megállapítására vonatkozó kérelmét is.

Az ítélet nem ad tájékoztatást arról, hogy további érdemi perorvoslatnak, így a felülvizsgálatnak van helye.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a Kúria azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A felperes vagyoni kárt és nem vagyoni kárt érvényesített a perben, ez utóbbit euróban. Ezeket a követeléseit több jogalapon érvényesítette, perjogilag eshetőleges kereseti kérelmek formájában. Ezek sorrendjét is meghatározta és ezt követte a másodfokú bíróság is az ítéletében, és ennek megfelelően vizsgálta a Kúria is a felülvizsgálati eljárásban.

A felperes a követelése tényalapját abban jelölte meg, hogy az előzményi per bíróságai - egy kivétellel - minden bírósági iratot a felperesnek kézbesítettek, annak ellenére, hogy volt meghatalmazottja a képviseletre. Ebből pedig az következik, hogy jogszerűtlenül történt a perében a megszüntetés, ugyanis az azt megelőző valamennyi kézbesítés eljárási szabályt sértve, hatálytalan volt. A permegszüntetés oka az illeték kiegészítésre történő felhívás nem teljesítése volt, ám vele szemben a határidő meg sem nyílt. Így pedig a bíróságok jogszerűtlen és tisztességtelen magatartása, eljárása okozta a kárát.

Az igény megítélése szempontjából lényeges tényállás szerint valóban volt a felperesnek meghatalmazottja, és tény az is, hogy a bíróságok ennek ellenére az irataikat a felperesnek kézbesítették. Csakhogy a felperes azokat átvette, a neki történt kézbesítéseket nem csak hogy nem kifogásolta, de azokat teljesítette is. A permegszüntetéshez vezető felhívást is a felperes vette át, amelyben az illeték kiegészítésére hívták fel. Erre - illetékkiegészítés helyett - határidő halasztást kért, amit nem kapott meg, hanem a határidőben való nem teljesítés miatt alkalmazták a jogszabály szerinti jogkövetkezményt; a per megszüntetését, a felperes utóbb lerótta az illetéket, majd kifogást és fellebbezést is előterjesztett, ezeket eredménytelenül.

A Pp. 97. §-a úgy rendelkezik, hogy ha a félnek a per vitelére van meghatalmazottja, a bírósági iratokat a fél helyett a meghatalmazottnak kell kézbesíteni. Az tehát nem lehet vitás, hogy a bírósági kézbesítések ezzel ellentétesen, ezt az eljárási szabályt sértve történtek. Az volt a kérdés, hogy ez a nem vitás eljárási szabálysértés személyhez fűződő jogsértés-e, ami a kárt okozta, a Pp. 2. § (3) bekezdése alapján az ott írt eljárási alapjogok sérelmét jelenti-e és ez alapja-e a kártérítési igénynek (méltányos elégtételt biztosító kártérítés formájában), illetőleg bírósági jogkörben okozott károkozást alapoz-e meg.

Az említett eljárási szabálysértés kapcsán a felperes a keresetében valóban nem jelölt meg megnevezett és védett személyhez fűződő jogot. Arra hivatkozott, hogy a személyiség részét képező igazságérzet része az emberi méltóságnak, mint általános személyhez fűződő jognak. Sem a kapcsolódás nem érthető, sem az, hogy lenne ilyen módon előállított személyhez fűződő jog. Az említett eljárási jog nem feleltethető meg egyetlen személyhez fűződő jognak sem, így az eljárási szabálysértés nem jelenthetett személyhez fűződő jogsértést.

Egyébként az sincs megjelölve, hogy a jogsértésből hogyan következik a kártérítési igény, különösen a nem vagyoni kártérítésnél, ahol ennek a kártérítési formának a kártérítés szempontjából a jogellenességi eleme éppen valamely személyhez fűződő jog megsértése. Ebben a körben van a felperes alaptalan fejtegetése arról, hogy a szubjektív jogkövetkezmény mellett a felperes objektív szankciót is igényelt, nevezetesen a Ptk. 84. § a) pont alapján a jogsértés megállapítását kérte. A felperes a keresetében ilyen önálló szankcióként megjelölt igényt nem érvényesített, hanem mintegy a kért kártérítés alapjaként kérte - rendelkező részben való kimondása nélkül - a jogsértés megállapítását.

A Ptk. 349. § (1) és (3) bekezdésével kapcsolatos kártérítési igényről írtak a jogerős ítéletben helytállóak. A felperes maga is a permegszüntetés tényét jelöli meg olyannak, ami a kárát okozta, azonban erre nem azért került sor, mert a képviselő helyett neki a felperesnek kézbesítették az illeték kiegészítésre szóló felhívást, hanem azért, mert a felperes tudva a felhívást, nem tett eleget az illeték kiegészítésének. Tehát a permegszüntetés oka az illeték le nem rovása volt és nem az, hogy a kézbesítés nem a képviselőnek történt. Így nem jöhet szóba a bírósági jogkörben okozott kártérítő felelősség, miután az eljárási szabálysértés ennek folytán nem kárt okozó jogellenes eljárás.

A Pp. 2. § (1) bekezdése a bíróság feladatául szabja, hogy érvényesüljön a feleknek az a joga, hogy a perek tisztességesen folyjanak le, ésszerű időn belül fejeződjenek be. A (3) bekezdés szerint, ha ezek a követelmények nem teljesülnek, a fél az alapvető jogait ért sérelemre hivatkozva méltányos elégtételt biztosító kártérítést igényelhet, feltéve, hogy a sérelem, a jogorvoslati eljárásban nem volt orvosolható. Az ésszerű időn belüli lefolytatása az eljárásnak egyáltalán nem kifogásolható, mert egészen gyorsan járt el a bíróság. Olyan okból sem állítható sérelem a felperes részéről, hogy az igényét - lévén nem volt ítélt dolog - újból kell érvényesítenie. Azért nem, mert a másik eljárási alapjog sérelme sem állapítható meg. A tisztességes eljárás követelményéről azt mondja a másodfokú bíróság az ítélete indokolásában, hogy a kézbesítési szabály sérelme önmagában nem alapozza meg e tekintetben azt, hogy az eljárás nem volt tisztességes. A felperes azon az alapon állítja az eljárás tisztességtelen voltát, hogy a bíróságok nem tartották be a kézbesítési eljárási szabályt. Csakhogy általában sem mondható, hogy egy eljárási szabály be nem tartása eleve jelentheti ennek az eljárási alapjognak a sérelmét, ez a jogvédelem nem önmagáért való, hanem az a feltétel határozható meg, hogy az eljárási szabálysértés ha nem is okozza, de legalább legyen összefüggésben az állított sérelemmel. Enélkül a tisztességes eljárás sérelme nem állapítható meg. Az adott esetben az eljárási szabály megsértése azért nem jelenti az alapjog sérelmét és nem alapozza meg méltányos elégtételt biztosító kártérítési igényt, mert ehhez feltételül még a jogszabály is azt követeli meg, hogy a sérelem (jogorvoslat) ne legyen elhárítható. Itt ez a feltétel tartalmilag azért nem állapítható meg, mert maga a felperes nem tartotta sérelmesnek azt a helyzetet, amikor közvetlenül neki és nem a képviselőjének történtek a kézbesítések. Hátrányt jelentő sérelemként a felperes maga sem az eljárási szabály megsértését állítja, hanem az ettől független permegszüntetést. A felperes tehát maga sem állította, hogy a kézbesítés szabálytalanságával összefüggésben érte volna jogsérelem, hátrány.

A kifejtettekre tekintettel a keresetet elutasító jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okok miatt nem jogszabálysértő. Ezért a Kúria azt a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felülvizsgálati eljárásban pervesztes felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költségének a megfizetésére, míg a le nem rótt felülvizsgálati illeték viseléséről szóló rendelkezés a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §-ának (2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2014. április 2.

Dr. Havasi Péter s.k. a tanács elnöke, Dr. Almásy Mária s.k. előadó bíró, Dr. Udvary Katalin s.k. bíró

A kiadmány hiteléül:

kúriai tisztviselő

HM