Court upheld gift return claim against ex-spouse's father based on civil code provisions.

Pfv.II.21.153/2013/8.

A Kúria a Dr. Haller Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Gulyás Ildikó ügyvéd) által képviselt felperesnek a dr. Kürtösi Tibor ügyvéd által képviselt alperes ellen ajándék visszakövetelése iránt a Tatabányai Törvényszéknél 10.P.21.196/2011. számon megindított és a Győri Ítélőtábla Pf.III.20.267/2012/4. számú ítéletével befejezett perében az említett számú másodfokú ítélet ellen a felperes által 18. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán a 2014. június 3. napján megtartott tárgyalás alapján meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek l5 napon belül 300.000 (Háromszázezer) forint - Áfá-t is tartalmazó - felülvizsgálati eljárási költséget.

A le nem rótt 1.500.000 (Egymillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a felperes és B. M. házastársak voltak, az alperes a gyermekük. A házasságukat a bíróság az 1991. november 13-án felbontotta. B. M. édesapja, B. I. ajándék visszakövetelése iránt élt keresettel a felperessel szemben 1992-ben, ezzel párhuzamosan B. M. ugyancsak keresetet nyújtott be a felperessel szemben tulajdonközösség megszüntetése és járulékai iránt. Az ingóvagyon megosztásán túl kérte kizárólagos tulajdonába adni az egyenlő arányú osztatlan közös tulajdonukat képező garázsingatlant, garázshasználati díjat követelt, a lakáshasználati jog ellenértéke fejében további 200.000 forint megtérítésére tartott igényt. A vagyonmérlegben feltüntette az építési és vállalati kölcsöntörlesztést, valamint a perbeli ingatlanon elvégzett értéknövelő beruházásokat. A volt házasfelek között először 1993-ban egy részegyezség született az ingóságok vonatkozásában, a garázs 1/2 részének tulajdonjoga B. M. nevére való bejegyzéséhez hozzájárult a felperes, B. M. pedig a garázshasználati díjjal kapcsolatos igényéről lemondott, de fenntartotta azon jogát, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke és a felperes tulajdonát képező házas ingatlannal kapcsolatos beruházások tekintetében a bíróság döntését kérje.

A peres eljárások későbbi szakaszában a felperes megkereste volt feleségét, hogy állítsák helyre az életközösséget. A felek között az életközösség ezután helyreállt, a felperes megfelelő kapcsolatot kívánt kialakítani a gyermekével, ezért mindkét per lezárása érdekében több ízben egyeztettek és ennek eredményeképpen 1995. augusztus 16-án egy ajándékozási szerződés és egy „megállapodás" jött létre köztük. A megállapodásban rögzítették, hogy M. Z. közös gyermeküknek ajándékozza a peres eljárás tárgyát képező koppánymonostori házas ingatlant, B. M. kijelentette, hogy amennyiben az ajándékozási szerződést a felek aláírják és a tulajdonjog a megajándékozott részére ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre kerül, úgy a tulajdonjogi perben érvényesített valamennyi igényét kielégítettnek tekinti. Erre az esetre vállalták a felek, hogy közösen kérik az eljárás megszüntetését.

Az ajándékozási szerződésben a felperes az ingatlant haszonélvezeti joga fenntartása mellett az alperesnek ajándékozta. A megállapodás 3. pontjában rögzítették, hogy a szerződés aláírását követően, amennyiben az ingatlan műszakilag megoszthatóvá válik, akkor az ajándékozási nyilatkozat kizárólag a lakóházra, a hozzátartozó udvarra, illetve a műszaki előírások szerinti legkisebb térmértékű telekre vonatkozik. A 4. pontban az ajándékozó, továbbá a megajándékozott törvényes képviselője kötelezettséget vállaltak arra, hogy a telek megoszthatósága esetén a 3. pontban foglaltak szerint módosítják a szerződést. A 8. pontban rögzítették, hogy az ajándékozási szerződéshez szervesen kapcsolódik a feleknek a peres eljárást lezáró megállapodása. Ezt követően mind B. M., mind pedig B. I. által indított per megszüntetésre került.

A felperes a 2011. szeptember 19-én érkezett keresetében az alperes annak tűrésére való kötelezését kérte, hogy a K. belterület X. hrsz.-ú, 1283 m2 alapterületű „kivett lakóház és udvar" elnevezésű, természetben K., K. út 5/A. szám alatti ingatlan tulajdonjoga a Ptk. 582. § (1) és (3) bekezdése alapján ajándék visszakövetelésének jogcímén az ő nevére kerüljön visszajegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba.

A keresetét azzal indokolta, hogy 2003. évben mérési vázlatot készíttetett, amelynek alapján K. Város Polgármesteri Hivatala a 2003. szeptember 18-án kelt 5517/2003. számú határozatában a telekfelosztást engedélyezte, az engedélyező határozatát azonban később visszavonta. Hivatkozott arra, hogy az ajándékozási szerződés lehetetlenült, mert útépítés miatt a perbeli ingatlan kisajátításra kerül és a haszonélvezeti jogának ellenértékeként nem kaphat olyan összegű kártalanítást, amelyben az általa lakott perbeli ingatlanhoz hasonló családi házban a lakhatását biztosíthatná, ezért a létfenntartása veszélyeztetett. 2009. óta ugyanis munkanélküli, jövedelemmel nem rendelkezik, ezért a szüleinek a támogatására szorult, az édesapja azonban 2011. tavaszán elhunyt. Az alperes lakhatása viszont az édesanyja lakásában megoldott. A későbbiekben hivatkozott arra is, hogy az ajándékozáskor abban bízott, hogy a nagykorúságát követően az alperessel való szülő-gyermek kapcsolata helyreáll, ez a várakozása azonban meghiúsult.

Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 750.000 forint + 25 % ÁFA, azaz 952.500 forint ügyvédi munkadíjat. Megállapította, hogy a 900.000 forint eljárási illeték a felperes költségmentessége folytán az állam terhén marad.

Az ítéletének jogi indokolásában kiemelte, hogy a Ptk. 579. § (1) bekezdés szerint az ajándékozási szerződés alapján az egyik fél a saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására köteles. A beszerzett peres iratok, valamint a korabeli megállapodások alapján - B. I. és B. M. által érvényesített igényekre, az ingatlan ajándékozási szerződésben megjelölt forgalmi értékére és a felperes azon szándékára figyelemmel, hogy a peres eljárásokat szeretné befejezni - úgy foglalt állást, hogy a felek között nem került sor ajándékozásra. Értékelte azt is, hogy a szerződésben a felperes fenntartotta a haszonélvezeti jogát, mely jelentős vagyoni értékkel bíró jog. Mindezen körülmények mellett álláspontja szerint visszterhes szerződés jött létre a felek között, figyelemmel azon értékre is, amit B. I. és B. M. a vagyonjogi perekben érvényesített.

Arra az esetre, amennyiben kétséget kizáróan bizonyítást nyert volna a felek közötti ajándékozási szerződés, úgy foglalt állást, hogy a felperes ajándék visszakövetelése iránti igénye érdemben sem lehet alapos. Kifejtette, hogy az ajándék visszakövetelésének sem a Ptk. 582. § (1), sem pedig a (3) bekezdésében foglalt feltételei nem állnak fenn.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt elsődlegesen annak megváltoztatása és a keresetének helytadó határozat hozatala, másodlagosan pedig a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára való utasítása iránt.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 300.000 forint másodfokú perköltséget. Úgy rendelkezett, hogy az 1.200.000 forint fellebbezési eljárási illeték az állam terhén marad.

A döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntéséhez szükséges tényállást feltárta, ennek alapján - az ítélete indokolásának első bekezdésében megjelölt csatolt periratok anyagának értékelésével - helyes jogkövetkeztetésre jutott annak megállapításával, hogy a felperes, továbbá volt házastársa és B. I. a köztük folyamatban lévő jogviták lezárása, az igények kölcsönös rendezése érdekében kötötték meg 1995. augusztus 16-án az „ajándékozás" és a „megállapodás" megnevezésű szerződéseiket. Ennek keretében B. M. a lakáshasználati jog ellenértéke, továbbá az ingatlanba eszközölt beruházásokkal kapcsolatosan támasztott tulajdonjogi igénye érvényesítéséről, B. I. pedig a Komáromi Városi Bíróság előtt P.20.014/1992. szám alatti eljárásban érvényesített igényéről mondott le, míg a felperes a holtig tartó haszonélvezeti jogának visszatartása mellett az alperesre ruházta a perrel érintett ingatlan tulajdonjogát. A feleket mindemellett az egymással szembeni vagyonjogi igényeken túl a családi viszonyok rendezésére irányuló személyes motivációk vezették (a felperes és volt házastársa, továbbá a gyermeke közti kapcsolat helyreállítása). Ezzel a felek között a Ptk. 240. § (3) bekezdése szerinti polgári jogi egyezségnek minősülő többalanyú szerződés jött létre, mely a felek kölcsönös engedményén alapult. A polgári jogi egyezség a megállapodásnak az a válfaja, amelynél a felek a vitás vagy bizonytalan kérdéseket úgy rendezik, hogy egymással szemben fennálló követeléseikből kölcsönösen engednek. A Ptk. 240. § (3) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolás és az ezen jogszabályi rendelkezés alkalmazásának talaján kialakult gyakorlat értelmében a polgári jogi egyezség nem kizárólag a szerződésből eredő igények rendezésére - tehát szerződésmódosításra -, hanem bármilyen követelés rendezésére alkalmazható jogintézmény.

A felek közötti komplex jogviszonyból annak egyik részeleme, az ingatlan tulajdonjogának alperesre való átruházása nem ragadható ki, arra ténylegesen nem ellenérték nélkül, hanem a fentiek szerinti polgári jogi egyezség keretei között, annak részeként került sor. Erre figyelemmel helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes az ingatlan tulajdonjoga iránt ajándék visszakövetelése jogcímén igényt alappal nem érvényesíthet.

Nem megalapozott a felperesnek a fellebbezési eljárás során a lehetetlenülésre, tehát a Ptk. 312. §-ára alapított jogi álláspontja sem. Megállapítható, hogy a telek megosztásával kapcsolatban a jövőre nézve vállalt további kötelezettségek hatályát a felek felfüggesztő feltételtől (az ingatlan műszaki megoszthatóságától) tették függővé, a feltétel azonban nem következett be. Ez a polgári jogi egyezség joghatályát, érvényességét nem érinti, a vállalt további kötelezettségek a teljesítésük folytán megszűntek, lehetetlenülésük nem következett be, azok visszakövetelésére ezen jogcím sem teremt törvényes lehetőséget.

A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet - az elsőfokú bíróság elsődleges jogi álláspontjának megalapozottságára figyelemmel - helybenhagyta, egyidejűleg - mint szükségtelent - mellőzte az ajándék visszakövetelésével kapcsolatosan a Ptk. 582. § (1) és (3) bekezdésében megjelölt feltételek érdemi vizsgálatára irányuló jogi indokolást, és az ezzel kapcsolatos fellebbezési érvelés érdemi elbírálását.

A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt - annak tartalmát tekintve - elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és - a keresetének helyt adva - a k.-i X. hrsz.-ú ingatlannak ajándék visszakövetelésének jogcímén az ő tulajdonába adása, másodlagosan pedig a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, valamint - annak tartalmát tekintve - az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítása iránt.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.

A jogerős ítéletben foglalt érdemi döntés az indokolás kisebb módosításával, az alábbiak szerint helytálló.

A Pp. 270. § (2) és 275. § (3) bekezdésében foglaltakból az következik, hogy a jogerős ítélet Kúria általi felülvizsgálatát olyan jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a fél, amely anyagi jogi és eljárásjogi jellegű egyaránt lehet ugyan, eljárásjogi jellegű azonban csak akkor, ha az olyan súlyú, amelynek az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatása volt.

I.1. Téves a felperesnek az a felülvizsgálati érvelése, mely szerint az elsőfokú bíróság eljárása a Pp. 1. és 2. §-ában, valamint a 3. § (3) bekezdésében foglaltakat a per érdemi elbírálására is lényegesen kiható módon sértené.

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) „Alapvető elvek" című I. Fejezetében a Pp. személyi és tárgyi hatályáról, valamint a polgári per céljáról rendelkező 1. §-a szerint ennek a törvénynek az a célja, hogy a természetes személyek és más jogi személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatban felmerült jogviták bíróság előtti eljárásban való pártatlan eldöntését az e fejezetben meghatározott alapelvek érvényesítésével biztosítsa, a 2-8. §-ai pedig a bíróság polgári perbeli feladatairól rendelkeznek. A 2. § (1) bekezdése értelmében a bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban az 1. §-ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse, míg a hivatkozott § (4) bekezdése kimondja, hogy a bíróság e törvény alkalmazása során annak rendelkezéseit, csak az ebben a fejezetben meghatározott alapelvekkel összhangban értelmezheti.

A polgári peres eljárásban érvényesülő alapelvek jogi normaként kerülnek megfogalmazásra és a normatív jellegüknek a jogalkalmazásban kettős következménye van: egyrészt jogalkalmazási kétely esetén jogértelmezési, a megfelelő jogi szabályozás hiánya, tehát ún. joghézag esetén pedig hézagkitöltő szerepet töltenek be.

Mindezeknek a további következménye az, hogy a bíróság eljárása a Pp. alapelveit önmagában nem, hanem csak a Pp. valamely konkrét szabályának az alapelvekkel ellentétes értelmezése vagy valamely konkrét joghézagnak az alapelvekkel ellentétes kitöltése útján sértheti meg. A felperes a felülvizsgálati kérelmében nem hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróságnak a Pp. 1. és 2. § á-ban foglaltakat sértő eljárása milyen konkrét eljárásjogi szabály téves értelmezésével vagy joghézag téves kitöltésével párosult, ennek hiányában viszont az általa hivatkozott eljárásjogi szabálysértés nem valósulhat meg.

2. A Pp. 3. § (3) bekezdése szerint a jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása - ha törvény eltérően nem rendelkezik - a a feleket terheli. A bizonyítás indítványozása elmulasztásának, illetve a bizonyítási indítvány elkésett voltának jogkövetkezményei, valamint a bizonyítás sikertelensége törvény eltérő rendelkezése hiányában a bizonyításra kötelezett felet terheli. A bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni.

A Pp. ún. egyszerűbben bizonyítandó tényekre vonatkozó 163. § (2) bekezdése szerint a bíróság az ellenfél beismerése, mindkét fél egyező vagy az egyik félnek a másik által bírói felhívás ellenére (141. § (2) bekezdése) kétségbe nem vont előadása folytán valónak fogadhat el tényeket, ha azok tekintetében kételye nem merül fel, a hivatkozott § (3) bekezdése alapján pedig a bíróság az általa köztudomásúnak ismert tényeket valónak fogadhatja el és ugyanez áll azokra a tényekre is, amelyekről a bíróságnak hivatalos tudomása van, azzal, hogy ezeket a tényeket a bíróság akkor is figyelembe veszi, ha azokat a felek nem hozták fel, köteles azonban a feleket e tényekre a tárgyaláson figyelmeztetni.

A felperes keresetleveléhez mellékelt ajándékozási szerződés 8. pontjában a felek rögzítették azt, hogy „az ajándékozási szerződéshez szervesen kapcsolódik a Komáromi Városi Bíróság előtt folyamatban lévő P.20.221/1994. és P.20.030/1992. szám alatti perekben a feleknek az eljárást lezáró megállapodása."

A jelen per tárgyát képező ajándékozási szerződésnek a felperes és volt házastársa, illetőleg a volt apósa között folyamatban volt perekkel való szerves összefüggéséről tehát az elsőfokú bíróság a keresetlevélből hivatalos tudomást szerzett. Nem a Pp. 3. § (3) és 163. § (3) bekezdésében foglaltakat sértő módon, hanem azok helyes alkalmazásával járt el ezért akkor, amikor az említett előzményi perek iratait - a felperes erre irányuló indítványának a hiánya ellenére - a jelen per irataihoz csatolta, a hivatalos tudomása körébe tartozó tényekre és azoknak a hivatalbóli figyelembevételére a feleket a tárgyaláson figyelmeztette és a feleknek a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről való előzetes tájékoztatása során is figyelembe vette.

3. A jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben a peres felek egymással ellentétes előadásának, a kihallgatott tanúk egymásnak ugyancsak ellentmondó vallomásának, valamint a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes, és a Pp. 206. (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történt értékelése alapján, megalapozottan állapította meg a felek jogvitájának az érdemi elbírálásához szükséges tényállást.

Ennek során a bizonyítási teher Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt főszabályának, valamint az okirati bizonyítékokkal szembeni bizonyítás Pp. 195. és 196. §-aiban foglalt speciális szabályának a helyes alkalmazásával értékelte a felperes terhére mindazon tények bizonyítatlanságának a következményeit, amelyek vonatkozásában a felperesnek állt érdekében az, hogy az alperes tagadásával szemben a saját tényállításait a bíróság valónak fogadja el, illetőleg amelyek vonatkozásában a felperes által hivatkozott közokirat és a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt ajándékozási szerződés tartalmának valódiságát a felperes volt felesége és volt apósa között létrejött és ugyancsak teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt megállapodások tartalma és a per egyéb adatai cáfolták.

Arra pedig a Legfelsőbb Bíróság, illetőleg a Kúria már számos eseti döntésében rámutatott, hogy sem megalapozatlannak, sem iratellenesnek nem minősül a megállapított tényállás önmagában amiatt, hogy egyes bizonyítékokkal ellentétes ugyan, más bizonyítékok azonban azt hitelt érdemlően alátámasztják, a bíróságnak a bizonyított tényekre alapított következtetése pedig nem tekinthető logikátlannak, illetve okszerűtlennek pusztán azért, mert az említett tények más, ugyancsak logikus, illetve okszerű következtetés levonására is alapot adhatnak.

A Pp. 270. § (2) és 275. § (3) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapításának a módjára vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárás keretében történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye.

4. A bíróság érdemi döntésének a korlátairól rendelkező Pp. 215. § (1) bekezdése szerint a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen, a Pp. 51. § a) pontja alapján pedig több felperes együtt indíthat pert, illetőleg több alperes együtt perelhető, ha a per tárgya olyan közös jog vagy kötelezettség, amely csak egységesen dönthető el, vagy ha a perben hozott döntés a pertársakra a perben való részvétel nélkül is kiterjedne.

A felperes keresete kizárólag az alperesnek juttatott ajándék visszakövetelésére, az alperes érdemi ellenkérelme pedig a kereset elutasítására irányult. Az alperes az ajándékozás tényét - a felperes e vonatkozásban iratellenes felülvizsgálati érvelésével szemben - nem vitatta, hanem csupán a szerződés valós tartalmára hivatkozva állította, hogy az ajándékozásra - a szerződés 8. pontjában foglaltakból is kitűnően - a perben nem álló édesanyja, illetőleg anyai nagyapja által a felperes ellen tulajdonjog megállapítása, illetőleg ajándék visszakövetelése iránt indított perekkel érvényesített igényekről való lemondás fejében, az említett perek közös kérelem alapján történő megszüntetése érdekében került sor, ezért a szerződés alapján nem ingyenesen szerzett tulajdonjogot. Vagylagosan sem terjesztett elő, és a saját személyében nem is terjeszthetett elő azonban a perbeli ajándékozási szerződés létrejötte folytán a perben nem álló édesanyja és anyai nagyapja által kielégítettnek tekintett vagyonjogi igények elszámolására irányuló igényt.

A felek által előterjesztett kereseti kérelemnek és ellenkérelemnek az érdemi elbírálása - az ajándékozási szerződés 8. pontjában foglaltak miatt szükségessé tette ugyan a szerződés valós tartalmának az értelmezés útján történő megállapítását, nem igényelte viszont a felperes volt házastársának és volt apósának a kényszerű perbenállását. Nem sértettek tehát eljárásjogi szabályt a perben eljárt bíróságok azzal, hogy a nevezettek alpereskénti perbevonásának szükségességére a felperest nem hívták fel, annak pedig nem volt eljárásjogi akadálya, hogy a jogi képviselő útján eljáró felperes a perben nem álló személyekre a keresetét maga terjessze ki.

II. A felperes kereseti kérelmének és az alperes érdemi ellenkérelmének a keretei között a perben eljárt bíróságoknak elsődlegesen abban kellett állást foglalniuk, hogy a felek között 1995. augusztus 6-án létrejött és teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt perbeli szerződés az elnevezésének megfelelően ajándékozásnak, vagy valamely más tartalmú megállapodásnak minősül-e, és ettől függően az ajándék felperes általi visszakövetelésének a lehetősége fogalmilag lehetséges vagy kizárt-e.

1. Téves a felperesnek az a felülvizsgálati érvelése, mely szerint jogszabályt sértett a jogerős ítélet azzal, hogy a perben nem álló volt feleségének és volt apósának az esetleges érdekeltségére hivatkozva átminősítette a perbeli ajándékozási szerződést a tartalmától és a felek akaratától eltérő minősítésű jogviszonnyá.

A Polgári Törvénykönyvről szóló - perbeli időszakban hatályos - 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 579. § (1) bekezdése szerint ajándékozási szerződés alapján az egyik fél saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására köteles.

Az idézett törvényhely szövegéből az következik, hogy az ajándékozás - annak elnevezésétől függetlenül - a tartalmát tekintve fogalmilag feltételezi: a) az ajándékozó saját vagyona rovására, b) a megajándékozottnak történő c) ingyenes vagyoni előny juttatásának tényét.

A felperes által becsatolt teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt perbeli ajándékozási szerződés elnevezése és tartalma az ajándékozás fentebb részletezett tartalmi elemeinek megfelel ugyan, annak 8. pontja azonban a Pp. 196. § (1) bekezdése szerint az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra is, hogy a szerződés megkötésekor az okirat kiállítója, tehát a felperes és az akkor még kiskorú alperes törvényes képviselője egyaránt megtette, illetőleg elfogadta, vagy magára kötelezőnek ismerte el azt a nyilatkozatot, mely szerint „az ajándékozási szerződéshez szervesen kapcsolódik a Komáromi Városi Bíróság előtt folyamatban lévő P.20.221/1994. és P.20.030/1992. szám alatti perekben a feleknek az eljárást lezáró megállapodása."

Helyesen járt el tehát az első- és másodfokú bíróság akkor, amikor a perbeli szerződés tényleges tartalmának a meghatározása során - annak az elnevezése és tartalma mellett - a felperes és volt felesége, illetőleg a felperes és volt apósa között folyamatban volt perekben létrejött és az ajándékozási szerződéshez szervesen kapcsolódó, eljárást lezáró megállapodások tartalmára is figyelemmel volt.

A becsatolt okirati bizonyítékok adatai nem hagynak kétséget afelől, hogy a perbeli ajándékozási szerződés megkötésének napján, 1995. augusztus 16-án a felperes és volt házastársa, illetőleg a felperes és volt apósa a közöttük folyamatban lévő jogviták lezárása, az egymással szembeni vagyonjogi igényeik kölcsönös rendezése, továbbá a volt házastársak életközösségének és a felperes, illetőleg a gyermeke közötti kapcsolatnak a helyreállítása érdekében „megállapodás" elnevezésű, külön okiratokba foglalt szerződéseket kötöttek egymással.

E megállapodásokban a felperes volt felesége (az alperes édesanyja) és volt apósa (az alperes anyai nagyapja) a felperes ellen általuk indított perek tárgyát képező, de a bíróság által még el nem bírált és összegszerűségében sem meghatározott házassági, illetve családi viszonyon alapuló vagyonjogi követelésének érvényesítéséről lemondott azzal a feltétellel, hogy a felperes a perbeli ingatlant a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten az akkor még kiskorú alperesnek ajándékozza és annak tulajdonjoga az alperes nevére az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyzést nyer.

A perbeli ajándékozási szerződés aláírását követően a felperes volt házastársa 1995. augusztus 23-án, a felperes volt apósa pedig 1996. február 26-án az általa indított per megszüntetését kérte, a jelen per felperese az 1996. március 1-jén érkezett beadványaiban mindkét per megszüntetéséhez hozzájárult, majd a Komáromi Városi Bíróság az előbbi pert a P.20.221/1994/18. számú, az utóbbi pert pedig a P.20.014/1992/42. számú végzésével megszüntette és 1996. március 22-én mindkét végzés jogerőre emelkedett.

A szerződéskötés előzményei és körülményei, a feleknek a szerződésben, illetőleg az ahhoz szervesen kapcsolódó eljárást lezáró megállapodásokban foglalt nyilatkozatának értelmezése, valamint a feleknek a szerződés megkötését követően tanúsított magatartása alapján okszerűen jutott a jogerős ítélet arra a helyes jogi következtetésre, hogy a perbeli ajándékozási szerződés nem önállóan, hanem egy olyan többalanyú szerződés részeként jött létre, amely az abban résztvevő szerződő felek kölcsönös engedményén alapult, és amely a valós tartalmát tekintve a Ptk. 240. § (3) bekezdése által meghatározott polgári jogi egyezségnek felel meg.

Helyesen fejtette ki a jogerős ítélet azt is, hogy a Ptk. 240. § (3) bekezdésének szövege szerint csak a szerződést lehet ugyan egyezséggel is módosítani, és egyezség esetén a felek a szerződésből eredő vitás vagy bizonytalan kérdéseket közös megegyezéssel úgy rendezik, hogy kölcsönösen engednek egymásnak.

A Legfelsőbb Bíróság azonban elvi határozatában és több eseti döntésében is rámutatott már arra, hogy az ítélkezési gyakorlat az egyezséget - a Ptk. 240. § (3) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokoláshoz hasonlóan - nem csupán a szerződésből eredő igények rendezésére (szerződésmódosításra), hanem bármilyen követelésnél alkalmazható jogintézményként kezeli, és lehetővé teszi, hogy egyezséggel a felek nemcsak a kötelmi jogi, hanem bármilyen más - például dologi jogi, öröklési jogi, kártérítési - viszonyaikat is rendezhessék (EBH 2005/1304., BH 2006/47., BH 2002/351.).

Ennek a következménye viszont - a jogerős ítélet helyes indokai szerint - az, hogy a szerződő felek közötti komplex jogviszonyt lezáró több alanyú polgári jogi egyezségből az annak egyik részelemét képező perbeli ajándékozási szerződés nem ragadható ki, mert az ingatlan tulajdonjogának az alperesre való átruházására a polgári jogi egyezség keretei között, annak részeként került sor.

2. Részben helyes ugyan a felperesnek az a felülvizsgálati érvelése, hogy a volt feleségének és volt apósának a vagyoni igényeik érvényesítéséről való ingyenes joglemondása valójában nem az ő, hanem az alperes javára történt, ezért az ajándékozás fejében - a jogerős ítélet e vonatkozásban részben pontatlan, illetve téves megfogalmazásával szemben - ellenszolgáltatást nem kapott.

A peres feleknek, illetőleg a felperes perben nem álló volt feleségének és volt apósának az ajándékozási szerződésben, valamint az „ahhoz szervesen kapcsolódó eljárást lezáró megállapodásokban" foglalt, fentebb részletezett tartalmú nyilatkozatait ugyanis a szerződő feleknek - a másik, illetve többi fél feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint a Ptk. 207. § (1) bekezdése alapján - kölcsönösen úgy kellett, és nem is lehetett másként értenie, minthogy a felperes perben nem álló volt felesége és volt apósa a felperessel szembeni vagyoni igényeik érvényesítéséről való ingyenes lemondásukra vonatkozó szerződéses nyilatkozatuk hatályának beálltát attól - a Ptk. 228. § (1) bekezdése szerinti - bizonytalan jövőbeni eseménytől, tehát ún. felfüggesztő feltételtől tették függővé, hogy a felperes a kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott ingatlan tulajdonjogát a holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten ingyenesen az alperesre, mint az említett többalanyú szerződésben félként részt nem vevő harmadik személyre ruházza át. Ezen felfüggesztő feltétel bekövetkezte viszont fogalmilag feltételezte a felperes perbeli ingatlanon fennálló tehermentes tulajdonjogának a megszűnését és ezzel egyidejűleg a felperes perbeli ingatlanra vonatkozó holtig tartó haszonélvezeti jogának, valamint az alperes - felperes holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelt - perbeli ingatlanra vonatkozó tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés útján való megszerzését is.

A felperes volt feleségének és volt apósának a felfüggesztő feltételtől függő ingyenes joglemondása tehát - az első- és a másodfokú bíróság e vonatkozásban pontatlan megfogalmazásával szemben - valójában csak annyiban minősül a felperest megillető ellenszolgáltatásnak, amennyiben az őket megillető követelések vagyoni értéke folytán a felperes által megszerzett holtig tartó haszonélvezeti jog értéke emelkedett. A követeléseik ezt meghaladó része azonban nem a felperest megillető ellenszolgáltatásnak, hanem az alperes, mint harmadik személy érdekében történő, illetőleg az ő javára szóló joglemondásnak, a szerződő feleknek a házassági és családi vagyoni viszonyaik rendezésére irányuló komplex szerződése pedig a Ptk. 233. § (1) bekezdése szerinti olyan harmadik személy érdekében kötött többalanyú szerződésnek minősül, amelynek alapján a harmadik személy nem válhatott közvetlen jogosítottá, mert a jogosultsága csak a felfüggesztő feltétel bekövetkeztével, tehát az ajándékozási szerződés létrejöttével keletkezett.

Ennek ellenére is alaptalanul hivatkozik azonban a felperes arra, hogy a perbeli ajándékozási szerződés nem a többalanyú megállapodás egyik elemének, hanem olyan önálló szerződésnek minősül, amely a Ptk. 579. § (1) bekezdése szerinti ajándékozási szerződés tartalmi elemeinek megfelel, és amely az egyéb törvényes feltételek megvalósulása esetén az ajándék Ptk. 582. § alapján történő visszakövetelésének a lehetőségét is megalapozza. Önmagában az ellenszolgáltatás részbeni hiánya ugyanis nem változtat azon a tényen, hogy a perbeli ingatlan átruházására legalább részben nem ingyenesen, hanem ellenszolgáltatás fejében, legalább részben pedig nem a felperes saját, hanem a felperes volt felesége és volt apósa vagyonának a rovására került sor, és az ajándékozás a megállapodásban foglaltak feltétele volt.

A polgári jogi egyezséget a felperes annak megkötése óta nem támadta meg, nem hivatkozhat ezért az alperessel szemben alappal arra, hogy a volt feleségének és volt apósának az ellene indított perekben érvényesített követelése alaptalan volt.

2. Alaptalanul érvel a felperes azzal, hogy a perbeli ajándékozási szerződés fenti 1. pontban foglaltaknak megfelelő minősítése a szerződés színleltségének a megállapításával lenne azonos.

A Ptk. 207. § (6) bekezdése szerint a színlelt szerződés semmis, ha pedig az más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni.

Az idézett törvényhelyhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a szerződés színleltsége csak akkor állapítható meg, ha a felek valós szándéka nem irányult semmiféle szerződés megkötésére vagy más tartalmú szerződés megkötésére irányult, mint amilyet kötöttek, e feltételek azonban a perbeli esetben nem állnak fenn.

A többalanyú polgári jogi egyezség és az ajándékozási szerződés megkötésével ugyanis a felek akarata - a fentebb már kifejtettek szerint - a házassági és vagyonjogi viták végleges lezárására, a volt házasfelek életközösségének, valamint a peres felek közötti szülő-gyermek kapcsolat helyreállítására irányult, és mindezek érdekében az alperes édesanyja és anyai nagyapja a saját követeléseikről kisebb részben a felperes, míg nagyobb részben közvetetten az alperes, a felperes pedig - a haszonélvezeti jogának fenntartása mellett - az ingatlan tulajdonjogáról közvetlenül az alperes javára mondott le, és a szerződések tartalma kifejezetten utalt a két szerződés egymással való kölcsönös összefüggésére is.

Mindezek miatt az ajándék Ptk. 582. § (1) és (3) bekezdése alapján történő visszakövetelése törvényes feltételei fennállásának az érdemi elbírálását a Kúria - mint szükségtelent - a másodfokú bírósághoz hasonlóan - mellőzte.

A kifejtettek miatt a Kúria a jogerős ítéletet a fentebb részletezett indokolásbeli módosításokkal a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

A Pp. 270. § (1) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 78. § (1) bekezdése, valamint a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet alapján rendelkezett a Kúria a felek felülvizsgálati eljárással felmerült költségeinek, valamint a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéknek a viseléséről.

Budapest, 2014. június 3.

dr. Kőrös András s.k. a tanács elnöke, dr. Csűri Éva s.k. előadó bíró, dr. Kozák Henriett s.k. bíró

A kiadmány hiteléül:

tisztviselő