Hungarian Supreme Court upheld a divorce property division judgment against a review request based on expert valuation errors.

Pfv.II.20.853/2010/10.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a felperesnek az I. r. és a II. r. alperesek ellen házastársi közös vagyon megosztása és járulékai iránt a Budai Központi Kerületi Bíróság előtt a hatályon kívül helyezést követően 8.P.30.413/2006. szám alatt folyamatba tett és a Fővárosi Bíróság 50.Pf.639.964/2009/3. számú ítéletével befejezett perében az említett számú jogerős ítélet ellen a felperes által 71. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. r. alperesnek 60.000 (hatvanezer) forint - ÁFÁ-t is tartalmazó - felülvizsgálati eljárási költséget.

A le nem rótt 161.700 (egyszázhatvanegyezer-hétszáz) forint felülvizsgálati eljárási illeték az állam terhén marad.

I n d o k o l á s

A felperes és az I. r. alperes volt házastársak, akiknek házasságkötését élettársi kapcsolatuk előzte meg.

A II. r. alperes 50%-ban tulajdonostársa a B. helyrajzi számú és természetben a B. , Sz. utca 13/b. szám alatti ikerházas ingatlannak, amelyből az egyik ikerházrész és a hozzátartozó telekrész van a birtokában és használatában, míg a másik (13/b. szám alatti ikerházrész) és a hozzátartozó telekrész a felperes és az I. r. alperes utolsó házastársi közös otthonául szolgált.

A közös otthon alapjául szolgáló telekrészt - amelyen a majdani épületnek a pincetömbi földmunkája és a sávalapozása már készen volt, bár a szigetelést tartó falak rossz minősége miatti bedőlésére tekintettel azokat utóbb vissza kellett bontani - 1986. november 16-án, tartós használati jogként az előző használati jogosulttól 140.500 forintért a felperes „vásárolta" meg. A tartós használati jogosultság ellenértékének első részletét, 42.500 forintot a felperes 1997. januárjában a saját pénzéből fizette meg, míg a további 98.000 forint megfizetésére OTP hitelt vett igénybe, amely hitelt részletekben kellett visszafizetni. Az időközben házasságot kötött felperes és az I. r. alperes 1987. év tavaszán közös építkezésbe kezdtek, amely építkezés eredményeként egyetlen lakást magába foglaló, alápincézett, földszint és tetőtér beépítéses épületet emeltek. Az építkezés újraelőállítási költségét korabeli árszinten a perben eljárt szakértő 1.800.000- 1.900.000 forint körüli összegre becsülte és a birtokba vételkor már meglévő földmunka és sávalapozás forint ellenértékét, mint „megtakarított" építési költséget 60.000-80.000 forint körüli összegre tette. A felperes és az I. r. alperes utolsó házastársi közös lakását magában foglaló ingatlanrész beköltözhető forgalmi értékét a per jogerős elbírálásának az idejére a szakértő 30.000.000 forintban határozta meg.

A fenti ikerházas ingatlanrész a felperes nevén nyert ingatlan-nyilvántartási bejegyzést. 1988-ban az akkor még együttélő házastársak a felperes különvagyonának a deklarálására az ingatlanrész tekintetében alaki okokból érvénytelen (semmis) házassági vagyonjogi szerződést kötöttek.

A jogerős ítéleti megállapítás szerint a fenti ingatlanrész tulajdonjogának megszerzéséhez a volt házastársak 42.500 forint (telekhasználati jog megszerzésének és a birtokbavételkor meglévő alapozás ellenértékére fordított) és 670.000 forint (az építkezésre fordított) felperesi különvagyont használtak fel, míg egyebekben az ingatlanrész tulajdonjogával kapcsolatos kiadásokat a felperes és az I. r. alperes házassági vagyonközösségébe olvadó élettársi közös vagyona, illetőleg a volt házastársak házastársi közös vagyona fedezte.

A felperes és az I. r. alperes házastársi közös vagyonába - az életközösségük 1995. márciusában történt megszűnésekor - számtalan, összességében jelentős értékű ingóság is tartozott és az I. r. alperes 1992-ben megvásárolta az önkormányzati bérlakását (amelynek bérleti jogáról ellenérték nélkül a fia javára az édesanyja még 1984-ben lemondott). Ezt az ingatlant az I. r. alperes az életközösség megszűnése után eladta.

A felperes és az I. r. alperes házasságát a Budai Központi Kerületi Bíróság 2002. március 5-én kelt és jogerőre emelkedett részítéletével felbontotta és a házastársi közös lakásul szolgált ikerházrész kizárólagos használatára a felperest jogosította fel.

A házastársi közös vagyon megosztása tárgyában az elsőfokú bíróság a korábban hatályon kívül helyezett elsőfokú ítéletet követő megismételt eljárásban hozta meg azt az ítéletét, amelyben a felperes és az I. r. alperes házassági vagyonjogi szerződésének a semmisségét megállapította és - egyéb rendelkezések mellett - házastársi közös vagyon jogcímén a B. ker. hrsz-ú ingatlanon a felperes által 10.287/40.000, az I. r. alperes által 9713/40.000 tulajdoni hányad megszerzését állapította meg. Az ennek megfelelő, az ingatlan-nyilvántartási adatokat módosító bejegyzésre az illetékes földhivatalt felhívta, a II. r. alperes 2/4 tulajdoni hányadának 20.000/40.000 illetőségre való módosítása mellett. A felperes és az I. r. alperes közös tulajdonát úgy szüntette meg, hogy 90 nap alatt teljesítendő 14.569.500 forint megváltási ár fejében az I. r. alperes fenti tulajdoni illetőségét a felperes tulajdonába adta. Megkereste az illetékes földhivatalt, hogy a megváltási ár kifizetésének igazolása függvényében a házastársi közös vagyon megosztásának a jogcímén az I. r. alperes tulajdoni hányadára a felperes tulajdonjogát jegyezze át. A II. r. alperest mindezek tűrésére kötelezte.

Az I. r. alperest a felperes javára - az I. r. alperes által a vagyonközösség megszűnését követően elidegenített ingatlan árából 9/20 tulajdoni hányadnak megfelelő - 5.175.090 forint 90 nap alatt teljesítendő megtérítésben marasztalta. Határozott az ingóságok megosztásáról is.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett. Az ítélet részbeni megváltoztatása iránti fellebbezése körében a felülvizsgálati kérelemmel is érintett Sz. utcai ingatlan tekintetében elsődlegesen az I. r. alperes tulajdoni igényének a teljes elutasítását kérte. Másodlagos kérelme a megváltási ár összegének legalább 6.892.823 forintra való leszállítására irányult. E vonatkozásban a fellebbezési kérelmét azzal indokolta, hogy az építkezésre 670.000 forint + 300.000 + 400.000 forint különvagyonát fordította, amelyek eredetét és az építkezésre fordítását álláspontja szerint igazolta, így azok értékelését - a tulajdoni hányadok meghatározásakor - az elsőfokú bíróság indokolatlanul, tévesen mellőzte.

Az I. r. alperes ellenkérelme mind a fenti vonatkozásban, mind az egyéb fellebbezési támadások tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét (tartalma szerint nem fellebbezett részében, így többek között a házassági vagyonjogi szerződés érvénytelenségének a megállapítását illetően nem érintve) részben megváltoztatta. A B. , hrsz-ú ingatlannal kapcsolatban a felperes tulajdoni hányadát 676/2000 részre felemelte, az I. r. alperesét pedig 324/2000 részre leszállította. Az ingatlan-nyilvántartást a felperes és az I. r. alperes így módosított tulajdoni hányadai bejegyzésére és a II. r. alperes tulajdoni hányadának az 1000/2000 részre való módosítására kérte fel. Az I. r. alperes tulajdoni hányadát 9.707.000 forint megváltási ár mellett adta a felperes tulajdonába és az egyéb tételekből adódó kölcsönös kötelezettségek beszámításával (az I. r. alperest terhelő ingó értékkülönbözetet felemelve) a felperest 90 nap alatt teljesítendő 3.725.000 forint megfizetésére kötelezte, amelynek igazolását az I. r. alperes tulajdoni hányadának a felperes javára történő átjegyzése feltételéül szabta. Az illetékes földhivatalt mindezeknek megfelelően a tulajdonváltozásnak a házastársi közös vagyon megosztása jogcímekénti bejegyzésére megkereste. A II. r. alperest a rendelkezései tűrésére kötelezte és azon elsőfokú ítéleti rendelkezést, hogy a felperest és az I. r. alperest az államtól fejenként 312.000 forint másodfokú (alapeljárásbeli) ügyvédi költség illeti, mellőzte, azzal, hogy a felperes és az I. r. alperes a költségeiket maguk kötelesek viselni.

A fentieket meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezett részét helybenhagyta és úgy határozott, hogy a fellebbezési eljárásban felmerült költségeiket a felperes és az I. r. alperes maguk viselik.

A másodfokú bíróság részben megváltoztató ítélete részletes indokai között a Sz. utcai ingatlanra fordított felperesi különvagyon körében az elsőfokú bíróságnak a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó tevékenységét felülmérlegelte és a telek vételére fordított 42.500 forintos felperesi különvagyon elsőfokú bíróság általi megfelelő elszámolásán kívül az építkezésre - a felperes előző házastársával fennállt házastársi közös vagyon megosztásából eredő - 670.000 forint felperesi különvagyonnak a ráfordítását is megállapította. Egyebekben azonban a felperesnek a különvagyoni ráfordításokkal kapcsolatos állítását - az elsőfokú mérlegeléssel egyetértve - a másodfokú bíróság sem ítélte bizonyítottnak. A telek tartós használatáért fizetett 140.500 forintos ellenértékén és az építkezés 180.000 forintos bekerülési költségén belül külön-külön számítva, majd összegezve a telek ellenértékére és az építkezésre fordított felperesi különvagyon és a házastársi közös vagyon hozzájárulási arányát, a felperes hozzájárulását 37% különvagyon + 31,5% közös vagyon, összesen 68,5% hozzájárulásban, az I. r. alperesét pedig 31,5%-os közös vagyoni jutó szerinti hozzájárulásban állapította meg. Ezt az elbíráláskori értékekre vetítve a felperes tekintetében 676/2000-ed, az I. r. alperes vonatkozásában 324/2000-ed tulajdoni hányad megállapítását tartotta indokoltnak, amelynek alapján és az I. r. alperes értékkiegyenlítésre kötelezése összegének beszámításával a felperes által ténylegesen fizetendő megváltási árat meghatározta.

Ítéletének indokolásában - a felülvizsgálati kérelemmel már nem érintett, de fellebbezett tételekkel kapcsolatos álláspontja mellett -a perköltséggel kapcsolatos elsőfokú rendelkezés téves voltára is kitért.

A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezésével az I. r. alperes tulajdoni hányadának a csökkentését és ebből következően az I. r. alperes tulajdoni hányadáért járó megváltási árnak a 7.011.184 forintra való leszállítását és ebbe a felperest illető 5.981.928 forint beszámítása miatt a felperesi fizetési kötelezettségnek az 1.029.256 forintra való mérséklését kérte.

Felülvizsgálati kérelmének indokai szerint a másodfokú bíróság a Pp. 221. §-ában foglaltak ellenére nem adta kellő indokát annak, hogy a 400.000 forint édesapjától származó ajándéknak az építkezésre fordított felperesi különvagyonkénti megállapítását miért mellőzte. Az az elsőfokú indokolás ugyanis, hogy a célrészjegyekből származó szülői támogatás nyújtása és az építkezés megkezdése között viszonylag huzamos idő telt el, téves. A célrészjegyekkel kapcsolatos okirat a szülői támogatás forrását bizonyítja, amely támogatás 1987. tavaszán történt és e támogatás nyújtására tanúbizonyíték áll rendelkezésre.

A perben eljárt szakértő által is megállapított és a telek ellenértékének a teljesítésekor már meglévő alapnak az építkezési költségekben való megtakarítást eredményező voltát részben szintén a felperes különvagyonát gyarapító körülményként kellett volna értékelni, hiszen az I. r. alperes is elismerte e „készültségi fokot". Így az elsőfokú bíróság a felperesi különvagyoni ráfordítást a Pp. 163. § (2) bekezdésében foglaltak ellenére nem növelte a megtakarítás összegének megfelelő részével. Az építési költség megtakarításából (a telek szerzési arányoknak megfelelően) helyes mérlegeléssel annak 30%-a, azaz 24.000 forint a felperest különvagyonaként illetné és csak 70% tartozik a házastársi közös vagyonba. Az építkezés 1.800.000 forintos bekerülési költségéből az összes felperesi különvagyoni ráfordítás így 670.000 forint, a felperes előző házastársától származó értékkiegyenlítés + 400.000 forint szülői ajándék + a 80.000 forintnyi megtakarítás 30%-a, azaz 24.000 forint, vagyis összesen 1.094.000 forint. A felépítményből tehát a felperest 80,4%, az I. r. alperest pedig csupán 19,6% illeti. Ezt a felépítménynek az elbíráláskori 22.654.000 forintos nem vitatott forgalmi értékére vetítve az I. r. alperes részesedése az ingatlanból csupán 2.571.000 forint (a telek után) + 4.440.184 forint (a felépítmény után) = 7.011.184 forint.

Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. Hangsúlyozta, hogy a felperesi apai ajándék és annak az építkezésre történt ráfordítása tekintetében az eljárt bíróságok mérlegelési jogkörükben foglaltak állást akként, hogy a felperes a különvagyonát bizonyítani nem tudta. A mérlegelés támadása pedig - ahogyan a felperes érvelt - jogszabálysértést még önmagában nem valósít meg. Az ún. építési költség megtakarítás pedig tulajdonképpen nem is létezett, hiszen szakértői megállapítás az is, miszerint a pinceszint-lábazat leomlott és azt újból kellett építeni.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.

I. Az építkezésre fordított állítólagos 400.000 forint szülői támogatás tekintetében a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt azt az eljárási szabályt emeli ki, hogy a Pp. 270. § (2) bekezdése és 275. § (3) és (4) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem, mint rendkívüli jogorvoslat, csak jogszabálysértés esetén vezethet eredményre. Kétségtelen, hogy a jogszabálysértést nemcsak az anyagi jogi szabályok megsértése valósíthatja meg, hanem - feltéve, hogy az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása volt - az eljárásjogi szabályok megsértése is. Az anyagi jogi jogszabálysértésekhez képest leszűkített eljárásjogi jogszabálysértés körében azonban a mérlegelésre vonatkozó eljárási szabály, a Pp. 206. §-ának a megsértése csak akkor állapítható meg, ha a bíróság iratellenes, ellentmondó, a per adataiból okszerűen nyilvánvalóan nem következő megállapítást tett (BH 1995/2/103.).

A mérlegelési szabály megsértését viszont önmagában az a körülmény, hogy a bíróság megállapításától eltérő, azzal ellentétes adatok is a perben felmerültek, még nem meríti ki (BH 2001/6/301.). A bizonyítás során ugyanis általában ellentétes adatok merülnek fel, amelyekből többféle következtetés is levonatható és a törvényben biztosított szabad bírói mérlegelési jog épp azáltal valósul meg, hogy a bizonyítékok összességében történt értékelésével a levonható következtetések közül a bíróság a belső meggyőződése szerinti helyes következtetést kiválasztja.

Adott esetben így jártak el a bíróságok, amikor a felperesi keresetet alátámasztani látszó tanúvallomások és a felperesi szülői támogatás lehetséges forrásának igazolása (célrészjegyek kiváltása) ellenére sem ítélték a 400.000 forint szülői támogatás tényét, illetőleg annak az építkezésre fordítását bizonyítottnak. Ez a mérlegelés már csak azért sem tekinthető iratellenesnek, logikátlannak vagy ellentmondásosnak, mert a bizonyítékok mérlegelésekor a Csjt. 27. § (1) bekezdésére épülő vélelemrendszerből kellett kiindulni, amelyhez képest a Pp. 3.

§ (5) bekezdése alapján is az együttélés alatti költekezésre (építkezés) a házastársi közös vagyont kellett a törvény alapján vélelmezni. E vélelemmel szemben - az I. r. alperes tagadása mellett - a különvagyoni költekezésre hivatkozó félnek, a felperesnek, nem csak a különvagyona meglétét, hanem annak a megtérítésére alapot adó felhasználását, vagyis a közös építkezésre való ráfordítását is a vélelem megdöntésére alkalmas módon, hitelt érdemlően bizonyítania kellett volna. Az kétségtelen, hogy a szülői ajándékra vonatkozó okiratot helyesen a felperes nem a megismételt eljárásban, hanem már az alapeljárásban csatolta (alapeljárás 13/F/2. száma alatt), de ettől a valóban téves elsőfokú indokolásbeli kitételtől függetlenül az elsőfokú bíróság a bizonyítékok összességében való értékelésével és belső meggyőződése szerinti elbírálásával, kellően megindokoltan (ítélet 28. old. második bekezdése) foglalt állást akként, hogy a közös vagyoni vélelem megdöntésére irányuló bizonyítás nem vezetett sikerre.

Az elsőfokú bíróság tehát a felperesi bizonyítás sikertelenségével kapcsolatos állásfoglalását nem egyedül a szülői ajándékra vonatkozó okirattal kapcsolatos téves kitételére alapozta, így önmagában ez a felperes által - a fellebbezésében és a felülvizsgálati kérelmében is - kiemelt adat a bizonyítékok összességének mérlegelésére vonatkozó Pp. 206. §-a megsértését nem valósítja meg. A bizonyítékok okszerű mérlegelése pedig a másodfokú bíróságot is kötötte (BH 2006/12/403.). A részletes, a Pp. 221.

§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő elsőfokú indokokhoz képest a vonatkozó körben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyó másodfokú bíróságot pedig - az elsőfokú indokokra visszautaláson kívül - külön indokolási kötelezettség már nem terhelte (Pp. 254. § (3) bek., BH 2002/7/275-II.). Így annak hiányára a felperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozik. A tényállást illető külön indokolási kötelezettsége a másodfokú bíróságnak felülmérlegelés vagy hiányzó, illetőleg részben hiányzó elsőfokú mérlegelés esetén van, amely felülmérlegelési lehetőség viszont a rendes perorvoslattal lezárult.

A bizonyítékok felülmérlegelésének, amit tulajdonképpen a felperes a felülvizsgálati kérelmével el kíván érni, a felülvizsgálati eljárásban lehetőség nincsen (BH 2002/1/29.).

II. A pincetömbnek a telek használati joga megszerzésekori meglétét, mint az építési költség megtakarításnak az elszámolását az elsőfokú bíróság azzal mellőzte, hogy nem találta egyértelműen megállapíthatónak, miszerint a pincetömb sávmunkája és alapozása a felperes és az I. r. alperes életközösségének a megkezdéséig elkészült. Ez a megállapítás annyiban valóban helyesbítésre szorul, hogy az I. r. alperes ténybeismerése és a szakértői vélemény szerint is a telek felperes általi megvásárlásakor a majdani épületnek a pincetömbi földmunkája és a sávalapozása már készen volt (a szigeteléstartó falakat kellett „csak" utóbb visszabontani), de azt a per adataiból kétséget kizáróan megállapítani nem lehetett, hogy a telek „megvásárlásakor" a felperes és az I. r. alperes vajon már élettársi kapcsolatban éltek-e vagy sem (az elsőfokú bíróság ítéletének 26. old. utolsó előtti bekezdése, másodfokú bíróság ítéletének 4. old. első bekezdése). Ennek a kétségességnek azonban nincs is ügydöntő jelentősége, amellett, hogy nyilván a Csjt. 27. § (1) bekezdése alapján a vagyonközösség meglétét kellett vélelmezni. E vélelemmel szemben viszont az eljárt bíróságok a pincetömbbel és sávalapozással bíró telekrész 140.500 forintos ellenértékéből 42.500 forintra a felperes különvagyoni ráfordítását valóban megállapították, és az is tény, hogy a szakértői vélemény a pincetömb és sávalapozás értékét az építkezés kiadási költségét 60.000-80.000 forintos megtakarítási tényezőjeként értékelte. A vonatkozó szakvéleményből azonban az kétséget kizáró módon, pontosan nem állapítható meg, hogy ezt a megtakarítást a szakértő a 180.000-190.000 forintra becsült bekerülési költségen belüli vagy azon kívüli megtakarításként értette-e, illetve állapította meg.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban csupán a rendelkezésre álló iratok alapján dönthet, bizonyításra lehetősége nincsen (Pp. 275. § (1) bekezdése). Ezért a felperes vonatkozó felülvizsgálati támadását a fenti vonatkozásban félreérthető szakértői vélemény mellett lehetett csak elbírálni. Az a felperesi felülvizsgálati érvelés, hogy saját érdeke szerint a megtakarítást a becsült újraelőállítási költségen belüli megtakarításként értékelte, a félreérthető szakértői vélemény értelmezését még nem segíti elő.

Az nyilvánvaló, hogy amennyiben a perben eljárt szakértő az ún. építési költségmegtakarítást a felperes és az I. r. alperes becsült ráfordításán kívüli megtakarításként állapította meg, akkor annak a perben jelentősége nincsen. Az eljárt bíróságok ugyanis a telek vételárának vegyült alvagyonokból történt fedezése mellett értelemszerűen a vételárral ellentétezett építési megtakarítási költséget is a volt házastársak javára, a vegyült alvagyonok arányának megfelelően elszámolták. Amennyiben pedig a szakértő a 180.000-190.000 forintra becsült újraelőállítási költségen belül vette figyelembe a 60.000-80.000 forint értékű megtakarítást, azt, hogy az eljárt bíróságok a bekerülési költségre megadott szakértői becsléssel megállapított kereten belül a felperes számára legkedvezőbb összegből indultak ki (hiszen a bizonyítottnak vett felperesi ráfordítást a lehetséges legalacsonyabb bekerülési költséghez viszonyították, amiből adódóan a különvagyoni hozzájárulás a lehetséges legmagasabb arányt jelentette), figyelmen kívül hagyni nem lehet.

Ennek figyelembevételével és a nem pontosan értelmezhető szakértői megállapítás mellett pedig annak, hogy a szakértői becsléssel megállapított bekerülési költségen belüli megtakarítást feltételezve, az hogyan oszlik meg a telek + pincetömb és sávalapozás értékének az alvagyonok közötti eltérő arányának megfelelően, jogszabálysértését megvalósító jelentősége nincsen. A becsléssel megállapított bekerülési költség felső határát, 190.000 forintot tekintve (a másodfokú bíróság is a 180.000 forintos bekerülési költséget „legalább" megállapítandónak tekintette), ennek alapulvételével a pincetömb ellenértékének eltérő alvagyonokból való fedezéséhez viszonyított „elosztása" a felperes javára a jogerős ítélettől jelentős eltérést nem eredményezne (a 190.000 forintos építési bekerülési költségből - a I. szám alatt kifejtettekre is tekintettel - 27.000 forint + 670.000 forint = 697.000 forint lenne a felperes javára különvagyonként elszámolható.

Ez viszont a 190.000 forintos építési bekerülési költségnek a felperesi különvagyonként 36,6%-os arányát jelentené, ami a jogerős ítéletben megállapítottal csaknem egyező.) A felperes felülvizsgálati kérelme szerinti jelentős eltérés az I. pontban részletezett alaptalan felülvizsgálati támadásból, vagyis az építkezésre fordított további 400.000 forintnak, mint felperesi különvagyonnak (téves) elszámolásából következett volna.

Mindezekre tekintettel és hangsúlyozottan arra figyelemmel, hogy a szakértő az irányadó értékeket becsléssel állapította meg, az ún. megtakarítás figyelmen kívül hagyásával a jogerős ítélet - amely ugyan a vonatkozó elsőfokú álláspont helyénvalóságát külön nem indokolta meg, csak egyetértését juttatta a helybenhagyott részek tekintetében kifejezésre - e kiegészített indokolással a felperes által kifogásolt eljárási szabályt (Pp. 163. § (2) bekezdése a készültségi fokra) az érdemi elbírálásra lényeges kihatással lévő módon - ami eljárási szabálysértésre hivatkozás esetén a felülvizsgálati kérelem eredményességének feltétele - nem sértette meg.

A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján felülvizsgálattal támadott részében - a fentiekben kiegészített indokolással - hatályában fenntartotta.

A felülvizsgálati eljárás költségeiről a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján határozott, figyelemmel a 32/2003.(VIII.22.) IM rendeletben foglaltakra is. A 6/1986./VI.26./ IM rendelet 13. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték az állam terhén marad.

B., 2010. november 16.

a tanács elnöke, előadó bíró, bíró

A kiadmány hiteléül: tisztviselő