Supreme Court upheld lower court ruling on tax assessment, rejecting appeal on evidence evaluation.

Kfv.V.35.053/2010/4.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsõbb Bírósága a dr. Antal és dr. Czakó Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Czakó Marianna ügyvéd/ által képviselt felperesnek a dr. Lévai Ildikó jogtanácsos által képviselt Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Hatósági Főosztály Észak-alföldi Kihelyezett Hatósági Osztály alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2009. november 18. napján kelt 9.K.30.378/2009/7. számú ítélete ellen a felperes által 10. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán eljárva - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

í t é l e t e t

A Legfelsőbb Bíróság a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 9.K.30.378/2009/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 100.000 /azaz százezer/ forint felülvizsgálati perköltséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 922.200 /azaz kilencszázhuszonkettőezer-kettőszáz/ forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatósága /a továbbiakban: elsőfokú hatóság/ a felperesnél 2001.-2005. évekre személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2008. december 1. napján kelt 3211637504 számú határozatával a felperest összesen: 15.270.475 Ft adókülönbözet, 4.253.747 Ft százalékos egészségügyi hozzájárulás, 10.364.411 Ft adóbírság és 9.869.053 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.

Az elsőfokú hatóság megállapította, hogy a felperes bevallott adóköteles jövedelme, az általa megjelölt jövedelemforrások nem álltak arányban vagyongyarapodásával és kiadásaival, ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény /a továbbiakban: Art./ 109.§-ának /1/-/3/ bekezdései alkalmazásával az adóalapját becsléssel állapította meg, és az adóalapot növelő fedezethiány összegeket a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény /a továbbiakban: Szja.tv./ 28.§-ának /1/ bekezdésében foglaltak alapján egyéb adóköteles jövedelemnek minősítette.

Az elsőfokú adóhatóság - bizonyítékok hiányában - nem fogadta el a felperes azon hivatkozását, hogy D.Cs.Gy. magánszemélytől /a továbbiakban: Magánszemély/ 40.000.000 Ft pénzkölcsönt kapott volna.

Az alperes a 2009. április 30-án kelt 2278969032 számú határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a felperest 12.040.356 Ft adókülönbözet, 3.329.549 Ft százalékos egészségügyi hozzájárulás, 8.286.952 Ft adóbírság és 7.645.659 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Indokolása szerint az elsőfokú hatóság helytállóan mellőzte a források közül a Magánszemély pénzkölcsönét, ugyanis a felperes sem az elsőfokú, sem a másodfokú eljárás során hitelt érdemlő adatokkal nem igazolta, hogy a megjelölt pénzmozgások időpontjában a kölcsönadó rendelkezett volna a kölcsön összegével.

A felperes keresetében az alperes határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint az adóhatóság megállapításait a Magánszeméllyel megkötött kölcsönszerződéseivel kapcsolatosan jogszabálysértően, a bizonyítékok téves, és okszerűtlen értékelésével hozta meg. Állította, hogy a kölcsönügyletek a valóságban megtörténtek, amelyet a közigazgatási eljárás során bizonyított is.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint az adóhatóság a Magánszemélytől származó kölcsön vonatkozásában a tényállást kellő mértékben feltárta, az eljárási szabályokat betartotta, a bizonyítékok mérlegelésének szempontjai, okszerűségük a határozatok indokolásából megállapítható. A rendelkezésre álló bizonyítékoknak a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény /a továbbiakban: Pp./ 206.§-ának /1/ bekezdése szerinti értékelése alapján az elsőfokú bíróság egyet értett az alperes azon megállapításával, miszerint a felperes nem igazolta a kölcsön összeg átadását. Az elsőfokú bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a másodfokú hatóság határozatában a felperes által hivatkozott kölcsön vonatkozásában helyes tényállást állapított meg, ezért indokolatlannak minősítette a Magánszemély tanúkénti meghallgatását.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára kérte. Álláspontja szerint a Magánszemély kölcsönével kapcsolatos határozati rész és kereset kapcsán az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan és ennél fogva jogsértő. A felperes felülvizsgálati kérelmében ismertette a közigazgatási és peres eljárást, az adóhatóság, az elsőfokú bíróság és a saját álláspontját a Magánszemély kölcsöne körében, hivatkozott jogszabályként az Art. 109.§-ának /1/ és /3/ bekezdésére, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény /a továbbiakban: Ket./ 50.§-ának /4/-/6/ bekezdéseire, a Pp. 166.§-ának /1/ bekezdésére.

Az alperes érdemi ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A jogerős ítélet meghozatalát követően a peres feleknek lehetőségük van rendkívüli jogorvoslat igénybe vételére, ténykérdésben perújítási, jogkérdésben felülvizsgálati kérelmet terjeszthetnek elő. A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, és a megjelölt jogszabályok alapján vizsgálhatja felül /Pp. 272.§ /2/ bekezdés, 275.§ /2/ bekezdés, BH2002. 490., KGD2002. 262./. A felperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt jogszabályhelyek az Art. 109.§-ának /1/ és /3/ bekezdései, a Ket. 50.§-ának /4/-/6/ bekezdései, a Pp. 166.§-ának /1/ bekezdése.

Az Art. 109.§-ának /1/ bekezdése értelmében ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.

Az Art. 109.§-ának /3/ bekezdése lehetőséget szabályoz az adózónak ahhoz, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolja. A becslési eljárás során a nem bizonyított tény, körülmény az adózó terhére értékelhető /Art. 97.§ /6/ bekezdés/. Az ellenőrzés felperesnél alkalmazott fajtájánál is az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani a tényállást, azonban az Art. 97.§-ának /6/ bekezdésében foglaltak alapján az adózónak kifejezetten érdeke állításainak hitelt érdemlő adatokkal való igazolása.

A hatósági eljárásban olyan bizonyíték használható fel, amely alkalmas a tényállás tisztázásának megkönnyítésére. Bizonyíték különösen: az ügyfél nyilatkozata, az irat, a tanúvallomás, a szemléről készült jegyzőkönyv, a szakértői vélemény, a hatósági ellenőrzésen készült jegyzőkönyv és a tárgyi bizonyíték. A hatóság szabadon választja meg az alkalmazandó bizonyítási eszközt. Törvény előírhatja, hogy a hatóság a határozatát kizárólag valamely bizonyítási eszközre alapozza, továbbá törvény vagy kormányrendelet meghatározott ügyekben kötelezővé teheti valamely bizonyítási eszköz alkalmazását, illetve előírhatja valamely szerv véleményének a beszerzését. A hatóság a bizonyítékokat egyenként és összességükben értékeli, és az ezen alapuló meggyőződése szerint állapítja meg a tényállást /Ket. 50.§ /4/-/6/ bekezdés/.

Az elsőfokú bíróság ítéletében részletesen és pontosan rögzítette a közigazgatási eljárásban lefolytatott bizonyítási eljárást, az adóhatóság illetve a felperes által előtárt bizonyítékokat. Az ítélet nem sérti az Art-nak a becslési eljárás alkalmazását szabályozó 109.§-ának /1/ bekezdését, az adózó igazolási lehetőségéről rendelkező 109.§-ának /3/ bekezdését, az elsőfokú bíróság jogszerűen állapította meg, hogy az adóhatóság eljárása során e törvényhelyeket nem sértette meg.

A Pp. 166.§-ának /1/ bekezdése a perbeli bizonyítási eszközöket sorolja fel, és nincs adat arra vonatkozóan, hogy a felperes bármelyik bizonyítási eszköz előterjesztésében, alkalmazásának indítványozásában akadályozva lett volna. Az elsőfokú bíróság nem iratellenesen idézte a Magánszemély meghallgatásáról készített jegyzőkönyvet is, és - figyelemmel a Pp. 3.§-ának /4/ bekezdésében foglaltakra, amely rendelkezés szerint a bíróság a bizonyítási indítványhoz nincs kötve, mellőzi a bizonyítás elrendelését, ha az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen - helytállóan mellőzte a közigazgatási eljárás során meghallgatott Magánszemély ismételt meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítványt, amelyet a Pp. 211.§ /1/ bekezdése szerint részletes meg is indokolt.

A felperes vitatta még a bizonyítási eljárást, a bizonyítékok értékelését, azonban egyrészt ennek jogszabályi alapját nem jelölte meg, másrészt a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Pp. 275.§-ának /1/ bekezdése alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt; a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye.

Jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése megalapozhat, azonban jogszabályhellyel alátámasztottan ilyen jogsértést a felperes felülvizsgálati kérelme nem tartalmazott.

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában részletesen rögzítette az elsőfokú határozatban, a felperesi fellebbezésben, a másodfokú határozatban, a keresetben foglaltakat, nemcsak megjelölte, hanem idézte is az irányadó jogszabályokat, alkalmazásukhoz - a tényállással való összevetés alapján - pontos és helytálló magyarázatot adva. Az elsőfokú bíróság a kölcsönügylettel kapcsolatos jogi álláspontját részletesen kimunkálta, megindokolta. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete a felülvizsgálati kérelem keretei között, a felperes által megjelölt jogszabályokat nem sértve, jogszerű.

Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályhelyeket nem sértette meg, a Pp. 275.§-ának /3/ bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

A Legfelsőbb Bíróság a pervesztes felperest a Pp. 270.§-ának /1/ bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78.§-ának /1/ bekezdése alapján kötelezte az alperes felülvizsgálati költségének a megfizetésére.

A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati illeték viseléséről a Legfelsőbb Bíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50.§-ának /1/ bekezdése, a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986./VI.26./ IM rendelet 13.§-ának /2/ bekezdése alapján rendelkezett.

Budapest, 2010. július 01.

Dr. Lomnici Zoltán sk. tanácselnök, Dr. Kurucz Krisztina sk. előadó bíró, Dr. Kárpáti Magdolna sk. bíró