Supreme Court upheld lower court ruling dismissing appeal against property contract validity.

Pfv.II.20.249/2008/7.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ügyvéd által képviselt felperesnek a személyesen eljárt I. r., valamint a II. r. alperesek ellen házassági vagyonjogi szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 14.P.102.788/2006. számon megindított és a Fővárosi Bíróság 50.Pf.632.636/2007/3. számú ítéletével befejezett perében az említett számú jogerős határozat ellen a felperes részéről 7. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2008. szeptember 2. napján megtartott tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 600.000 (hatszázezer) forint le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket.

Az elsőfokú bíróság útján megkeresni rendeli a Körzeti Földhivatalt, hogy az ingatlanon feljegyzett felülvizsgálat tényét törölje.

I n d o k o l á s

A peres felek 1988. június 11-én kötöttek házasságot, életközösségük 2002. júliusában megszűnt, ekkor a felperes az utolsó házastársi közös lakásból elköltözött.

Még az életközösség fennállása alatt, 1994. június 1-jén az I. r. alperes mint vevő, megvásárolta az R. utcai családi házas ingatlant 3.100.000 forint vételárért, tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba 1/1 arányban vétel jogcímén bejegyzést nyert. Az adásvételi szerződést követően egy hét múlva, 1994. június 8-án a felperes és az I. r. alperes ügyvéd által ellenjegyzett házassági vagyonjogi szerződést kötött. A szerződés 2. pontjában megerősítették az 1994. június 1-jén kelt adásvételi szerződésben foglaltakat. A szerződés 3. pontja rögzítette, hogy az I. r. alperes az ingatlant milyen pénzeszközökből vásárolta meg. A vagyonjogi szerződés 4. pontja értelmében az I. r. alperes tulajdonába került ingatlan az ő különvagyonát képezi, azzal, hogy a felek kizárták etekintetben a Csjt. 27. §-ában foglalt vagyonközösségi szabályok alkalmazását.

A felperes és az I. r. alperes házasságát a bíróság 2004. április 7-én jogerős részítéletével felbontotta. A perben a felperes a házastársi közös vagyon megosztása iránti keresetet is előterjesztett, melyet a részítélet jogerőre emelkedését követően a II. r. alperesre is kiterjesztett, és annak megállapítását kérte, hogy a perbeli, R. utcai ingatlan a felperes és az I. r. alperes 1/2-1/2 arányú közös tulajdonát képezi. A II. r. alperest pedig, akinek az ingatlanon végrehajtási joga áll fenn, annak tűrésére kérte kötelezni, hogy 1/2 tulajdoni hányada az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. Ezzel összefüggésben a felperes a házassági vagyonjogi szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte, három jogcímen is. Hivatkozott arra, hogy a szerződés a Ptk. 207. § (6) bekezdésének értelmében színlelt, a házastársak között fedezetelvonó szerződés született, ugyanis a felperesnek, aki korábban egy gmk. tagja volt, nagyösszegű APEH követeléstől kellett tartania, ezért a házastársak magánvagyonuk kimentése érdekében - ügyvéd tanácsára - kötöttek házassági vagyonjogi szerződést. A felperes arra is hivatkozott, hogy a szerződés semmis, a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésébe ütközik, mivel sérti a Csjt. 27. § (1) bekezdésében foglaltakat. Ezen túlmenően azt is állította, hogy a szerződés a jó erkölcsbe ütközés okán is semmis.

A perben a felperes bizonyítani kívánta, hogy az ingatlan megvásárlásának fedezetéül a házastársak közös vagyona szolgált, az I. r. alperesnek a vétel időszakában különvagyona nem volt.

Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte, állította, hogy az adásvételi, valamint a házassági vagyonjogi szerződés mindenben megfelel a valóságnak, a házastársak közös akaratát tükrözi. A szerződések tehát nem voltak színleltek, figyelemmel arra, hogy a felperesnek nem állt fenn az APEH-hel szemben köztartozása, mely fedezetelvonó szerződés megkötését motiválta volna. A II. r. alperes a kereset teljesítését - a bizonyítás függvényében - nem ellenezte.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtettek szerint elsősorban azt vizsgálta, hogy a vagyonjogi szerződés színlelt volt-e vagy sem. Amennyiben igen, az I. r. alperes tartozott volna bizonyítani a Pp. 164. § alapján, hogy az adásvételi szerződésben foglaltak ennek ellenére valós tartalmúak, mivel az ingatlan vételére a különvagyonából került sor.

A bizonyítási eljárás eredményeként az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes nem igazolta azt az állítását, hogy a házastársak akarata nem irányult valódi szerződéskötésre, a vagyonjogi szerződés valójában fedezetelvonó szerződés. Az alperes kifejezett és következetes tagadásával szemben e körben a bizonyítási teher a felperesen nyugodott, aki a szerződés fedezetelvonó voltára vonatkozóan önmagának is több alkalommal ellentmondó nyilatkozatot tett, nem tudta pontosan meghatározni, hogy mikor lépett ki a gmk-ból, milyen összegű várható adótartozás fenyegette volna. A felperes által bejelentett tanúk, akik ugyancsak tagjai voltak a gmk-nak, ellentmondásos vallomást tettek, egymással és a felperes előadásával szemben is különbözőképpen nyilatkoztak.

A felperes a házassági vagyonjogi szerződés alapjául szolgáló adásvételi szerződést a Ptk. 235. § (2) bekezdése alapján megtámadhatta volna, erre azonban nem került sor, ellenkezőleg: a felperes a házassági vagyonjogi szerződés megkötésével az adásvételi szerződést megerősítette.

A felperes tévesen hivatkozott arra is, hogy a szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján jogszabályba ütközik, sérti a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdését és ezért semmis. A Csjt. 27. § (2) bekezdésében szabályozott házassági vagyonjogi szerződés megkötésének lehetősége éppen azt biztosítja a házasulóknak, illetve a házastársaknak, hogy a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésében foglaltakról eltérően határozhassák meg, hogy mi tartozik a közös, illetve a különvagyonba. A felperes és az I. r. alperes által kötött házassági vagyonjogi szerződés tehát szabályosan, érvényesen a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően született.

A házastársak által kötött szerződés nem ütközik a jóerkölcsbe sem, a felperes által hivatkozott, a BH 1999/9. számában közzétett 409. számú határozat a perbelitől alapvetően eltérő esetre vonatkozik, amikor az egyik fél a különvagyoni ingatlanját - ellentételes nélkül - a másik házastársnak juttatta.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, ugyanakkor az állam javára fizetendő elsőfokú eljárási illeték összegét 600.000 forintra felemelte. Rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a perben elsődlegesen a vagyonjogi szerződés színlelt voltát kellett vizsgálni. Azonban az alperes tagadásával szemben a színlelés okát, annak célját és a szerződési nyilatkozatok mindkét fél részéről való színleltségét a felperes semmiféle hitelt érdemlő bizonyítékkal nem támasztotta alá. A szerződés jogszabályba ütköző voltát tekintve a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság helyes ítéleti indokolására csak visszautalt, a szerződés jóerkölcsbe ütközését pedig azért sem látta megállapíthatónak, mivel a felperes maga is elismerte, hogy a házastársak az együttélést az I. r. alperes önálló bérletében kezdték meg, illetve az I. r. alperes a házasság fennállása alatt különvagyonhoz, örökséghez jutott. Így önmagában az, hogy a felperes a közös vagyon egy részét - esetlegesen - az I. r. alperes különvagyonába utalta, nem ütközne a jóerkölcs követelményébe az általános társadalmi felfogás szerint.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak megállapítását kérte, hogy a felek közötti házassági vagyonjogi szerződés semmis, az R. utcai ingatlan 1/2 illetősége házastársi közös szerzés jogcímén a felperest illeti meg.

A felperes álláspontja szerint a perben eljárt bíróságok a Pp. 206. §-ában foglaltak ellenére - kellő indokolás nélkül - figyelmen kívül hagyták a felperes által bejelentett és meghallgatott tanúk nyilatkozatát, melyből egyértelműen megállapítható, hogy a felperes a Ptk. 207. §-ában foglaltak szerinti színlelt szerződést kötött az I. r. alperessel, annak érdekében, hogy a felperes gmk. tartozása miatti esetleges végrehajtási eljárás során a házastársak ingatlana mentesítésre kerüljön. Ezzel összefüggésben több, a Legfelsőbb Bíróság iránymutatását tükröző eseti döntésre is hivatkozott. Nem köthető ugyanis jogérvényesen olyan megállapodás, amely mindenfajta ellentételezés nélkül a másik fél különvagyonába utal olyan vagyontárgyat, amely jelentős értékű, szinte a teljes házastársi közös vagyont felöleli. A felperes pedig - álláspontja szerint - levezette, hogy az ingatlan a közös vagyonból került megvételre.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A perben az elsőfokú bíróság széles körű bizonyítási eljárást folytatott le annak megállapítása érdekében, hogy a házassági vagyonjogi szerződés színlelt volt-e vagy sem. Ezzel összefüggésben a Pp. 206. §-ában foglaltaknak megfelelően, a bizonyítékok összességének okszerű mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a felperes a szerződés színlelt voltát bizonyítani nem tudta. Az elsőfokú bíróság a felperes által bejelentett és meghallgatott tanúk nyilatkozatát körültekintően mérlegelte, azt egybevetette a felperes által előadottakkal és a Pp. 221. §-ának megfelelően megindokolta, hogy miért nem volt megállapítható a szerződés színlelt volta (elsőfokú ítélet 6. old.). A felperes először úgy nyilatkozott, hogy a gmk. többi tagjával megromlott a viszonya, ezért attól tartott, hogy eljárást kezdeményeznek vele szemben, későbbiekben ezt tagadta és a tagoktól független, esetleges APEH vizsgálatra hivatkozott, mintegy 500.000 forint elmaradt adótartozás miatt. Ugyanakkor a gmk. másik két tagja 5.000.000 illetve 10.000.000 forintos tartozásról tett említést, konkrétumokat azonban nem közölt. A szerződés színlelt voltával kapcsolatban a bizonyítási teher a Pp. 164. §-a alapján a felperest terhelte, ez azonban a kifejtettek szerint nem vezetett eredményre.

Helyesen jutottak a perben eljárt bíróságok arra a következtetésre is, hogy a vagyonjogi szerződés nem ütközött jogszabályba. Ellenkezőleg: a Csjt. 27. § (2) bekezdése alapján, a törvényi rendelkezéseknek megfelelően kötötték meg a házastársak a vagyonjogi szerződést, határozták meg az általános szabályoktól eltérően, hogy mely vagyon kerül a közös, illetve a különvagyonba. Mivel a vagyonjogi szerződés nem bizonyult színleltnek, a házastársak érvényes rendelkezést tehettek arra vonatkozóan, hogy a perbeli ingatlant az I. r. alperes különvagyonaként számolják el.

Kétségtelen, hogy a felperes által hivatkozott eseti döntések értelmében a házassági vagyonjogi szerződés megtámadható jóerkölcsbe ütközés címén, azonban a felhívott jogesetek merőben eltérő tényálláson alapultak, amikor a közös vagyon különvagyonba utalására került sor, valós ellentételezés, illetve az ajándékozás szándéka nélkül.

A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős határozat a felperes által hivatkozott eljárásjogi és anyagi jogi szabályokba nem ütközik, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

A felperes felülvizsgálati kérelme nem vezetett eredményre, alpereseknek az eljárás során költsége nem merült fel, ezért etekintetben a Legfelsőbb Bíróság a határozathozatalt mellőzte.

A felperes az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati illeték megfizetésére a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése, illetve a 6/1986./VI.26./ IM rendelet 13. §-ának (2) bekezdése alapján köteles.

Budapest, 2008. szeptember 2.

a tanács elnöke, előadó bíró, bíró

A kiadmány hiteléül:

bírósági tisztviselő