Supreme Court upheld lower court ruling on cash handling liability in employment dispute where employer failed to prove proper accounting procedures.

Mfv.I.11.053/2007/3.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Hajba Csaba ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Benke Gyula ügyvéd által képviselt I. rendű és II. rendű alperesek ellen kártérítés megfizetése iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 12.M.4267/2004. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Bíróság 49.Mf.633.357/2006/2. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 49.Mf.633.357/2006/2. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alpereseknek egyenként - tizenöt nap alatt - 5.000 /ötezer/ forint felülvizsgálati eljárási költséget, valamint az államnak - felhívásra - 10.000 /tízezer/ forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

I n d o k o l á s :

A felperes módosított keresetében az I. rendű alperest 253.594 forint, II. rendű alperest 112.505 forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni, kamataival együtt kártérítés címén.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 12.M.4267/2004/28. számú ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott, és a II. rendű alperest 31.895 forint és annak kamata megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű alperes raktárosként, a II. rendű alperes raktáros üzletkötőként állt a felperes alkalmazásában. Munkaviszonyát az I. rendű alperes 2001. november 19-én, II. rendű alperes 2001. október 9-én szüntette meg. A felperes ezt követően élt keresettel az alperesek károkozására hivatkozással.

A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperesi cégnél a pénztárbizonylatolás és a bizonylati fegyelem nem a számviteli törvény előírásainak megfelelően történt. A szakértői véleményben foglaltak alapján a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy amikor az I. és II. rendű alperesek a pénztárt átvették, a pénztárnyitó érték 10.000 forint volt. Ez is azt mutatja, hogy a kérdéses összeg kifizetésre került a felperes részére. A perbeli időszakban a felperesi ügyvezető több ízben ellenőrizte az alperesek által készített jelentéseket, azt mint ügyvezető hivatalból aláírta mint akaratával mindenben egyezőt. Erre tekintettel a bíróság úgy ítélte meg, hogy az ügyvezető az általa aláírt dokumentumokért felelősséggel tartozik, így a pénztártartozás összegét a bíróság nem tartotta valósnak. A szakértői véleményben kifejtettek szerint a II. rendű alperes tekintetében 31.895 forintos hiányt a bíróság bizonyítottnak látott, ezért annak megfizetésére kötelezte a munkavállalót.

A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Bíróság 49.Mf.633.357/2006/2. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta, az eljárási illetéket pedig 41.660 forintra felemelte.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a 2004. június 22-én megtartott tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy nem tudja igazolni, miszerint a pénzkezelési szabályzatot alperesekkel ismertette volna, ezért a bíróság nem találta bizonyítottnak azt, hogy az alperesek ennek tartalmát megismerték. A bíróság azt sem látta megállapíthatónak, hogy I. és II. rendű alperes elkülönítve tárolta, és kizárólagosan kezelte az általa felvett pénzt. Nem bizonyította a felperes, hogy megfelelően kioktatta az alpereseket arra, hogy egymás vonatkozásában hogyan számoljanak el, egymástól hogyan vehetnek át készpénzt. Maga felperes is a 2004. június 17-én érkeztetett beadványában azt adta elő, hogy pénztároló lemezkazettát bocsátott alperesek rendelkezésére, és annak mindkét kulcsát átadta nekik. Az alperesek az általuk elszámolási kötelezettséggel felvett készpénzt nem kizárólagosan kezelték, hanem a közös kazettában tárolták, amelynek kulcsaihoz mind a ketten szabadon hozzáférhettek. Mindezek alapján a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperesek nem kezelték kizárólagosan az általuk felvett készpénzt, ezért az abban bekövetkezett hiányért objektív, vétkesség nélküli felelősségük nem áll fenn. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a bizonylatok hiánya miatt kétséget kizáró módon nem nyert bizonyítást, miszerint a II. rendű alperes vonatkozásában a készpénzhiány a 31.895 forintot meghaladta.

A felperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a másodfokú ítélet „megváltoztatására", és a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalára irányult, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és az első- és a másodfokú bíróság új határozat hozatalára utasítását kérte.

A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság törvénysértően járt el, amikor a tényállás kiegészítése helyett valójában tartalmilag megváltoztatta az első fokú döntést. Érvelése szerint a másodfokú bíróság törvénysértő ítéletet hozott, mivel abból, ha két személy kizárólagos felelőssége áll fenn, nem következhet az, hogy egyikük felelőssége sem állapítható meg. A másodfokú bíróság azzal, hogy helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, ugyanakkor megállapíthatónak tartotta az I. rendű alperes felelősségét 31.895 forintban, szintén törvénysértést követett el, mivel az ellentétes saját okfejtésével. Ebből ugyanis az következne, hogy a II. rendű alperesnek sem áll fenn fizetési kötelezettsége.

Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és a felperes perköltség fizetésre kötelezésére irányult.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

Alaptalanul hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 221. §-ának, azaz a bíróságok ítélet indokolási kötelezettségének megsértésére. A bíróságoknak ugyanis határozatukat mindig a szükséges mértékben kell megindokolniuk, e szükségesség körét pedig az adott ügy jellege és az eljárás során tisztázásra váró körülmények terjedelme határozza meg. A másodfokú bíróság ezen indokolási kötelezettségének eleget tett, álláspontját részletesen kifejtette, a logika és okszerűség követelményeinek betartásával értékelte a bizonyítékokat, és helytállóan jelölte meg a hivatkozott jogszabályokat is. Fentiek szerint nem követett el jogszabálysértést azáltal, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a rendelkezésre álló adatok alapján kiegészítette és ennek megfelelően az indokolást részben módosította.

A jogerős ítélet helytállóan fejtette ki, hogy a pénztárost a törvény alapján megőrzési felelősség terheli és annak érvényesüléséhez az elszámolási kötelezettségen felül kizárólagos kezelés szükséges (Mt. 169. § (1) bekezdés). Ennek a követelménynek teljesülése vizsgálata során helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes nem tudta igazolni sem a pénzkezelési szabályzat alperesekkel történő ismertetését, sem azt, hogy a munkáltató rendezte volna az elszámolás szabályait, illetve biztosította a kizárólagos kezelés és biztonságos őrzés feltételeit. A felperes maga sem vitatta, hogy a „pénztároló lemezkazettát" az alperesek közösen használták, ahhoz mindketten rendelkeztek kulccsal, az elszámolás rendje sem együttesen, sem személyekre lebontva nem került rendezésre. A szakértői vélemény szerint „az időszaki pénztárjelentés az előírásoknak nem volt megfelelő ..., bevételi és kiadási pénztárbizonylat a pénztárjelentés mellékletét nem képezte" (8. számú szakvélemény 14. oldal). Dr. E. M. szakértő meghallgatása során úgy nyilatkozott, hogy „felperesnél levő nyilvántartás oly mértékben nem felel meg sem a jogszabályoknak, sem az általános elvárásoknak, hogy az a bizonyos kockás füzet, amelyet a felperes becsatolt a bizonyítékok közé, sokszor még a háztartásban alkalmazott mértéket sem haladja meg" (15. sorszámú jkv. 3. oldal).

Mindebből következően helytállóan állapította meg a jogerős ítélet, hogy az alperesek fizetési kötelezettségének sem jogalapja, sem összegszerűsége ítéleti bizonyossággal nem volt megállapítható.

Alaptalan azon felülvizsgálati érvelés, hogy a másodfokú bíróság is megállapíthatónak találta a II. rendű alperes felelősségét a 31.895 forint összeg erejéig, pedig ez az okfejtésével teljesen ellentétes állítás. A II. rendű alperes az elsőfokú bíróság fizetésre kötelező rendelkezését fellebbezéssel nem támadta, így azt a másodfokú bíróság nem érinthette. Ezt ítélete rendelkező része tartalmazza is, amikor megállapította, hogy az ítéletet fellebbezett részében hagyja helyben. Ebből következően a másodfokú bíróság ebben a körben sem követett el jogszabálysértést.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperesek felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére.

A 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján köteles a felperes a felülvizsgálati eljárás illeték megfizetésére.

Budapest, 2008. november 5.

Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné

dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Tálné dr. Molnár Erika s.k. bíró

A kiadmány hiteléül:

tisztviselő