Supreme Court upheld lower court ruling dismissing employee's claim for reinstatement after employer's dismissal.

Mfv.I.10.153/2008/3.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Túri Aranka ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Lászka János ügyvéd által képviselt alperes ellen rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 9.M.65/2006. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Bíróság 55.Mf.632.544/2007/6. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2008. november 26. napján megtartott tárgyalás alapján meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 55.Mf.632.544/2007/6. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek

- tizenöt nap alatt - 10.000 /tízezer/ forint és 2.000 /kettőezer/ forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.

A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli.

I n d o k o l á s :

A felperes keresetében saját rendkívüli felmondása jogszerűségének megállapítását, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, munkaviszonya helyreállításának mellőzésével.

Az alperes a kereset elutasítására irányuló kérelme mellett viszontkeresetet terjesztett elő. Ebben az Mt. 101. §-ának (1) bekezdése szerint 90 nap felmondási időre járó 210.000 forint átlagkereset és annak kamata megfizetésére kérte kötelezni a felperest a jogellenes munkaviszony megszüntetésére figyelemmel.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 9.M.65/2006/10. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította, míg az alperes viszontkeresetének helyt adott, és kötelezte a felperest 210.000 forint felmondási időre járó átlagkereset és annak kamata megfizetésére, perköltség viselés mellett.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1979. november 1-jétől állt az alperes alkalmazásában, 1999. október 1-jétől 2004. szeptember 30-áig fizetés nélküli szabadságon volt. 2004. október 1-jétől műtermi munkavállaló munkakörben foglalkoztatták, hat napot dolgozott, majd ismét betegállományba került. Ennek lejárta után kivette évi rendes szabadságát, majd újra táppénz igénybevételére kényszerült. A felperes táppénzes éve 2005. december 2. napján járt le.

2005. szeptember 8-án az OEP-OOSZI a felperes össz-szervezeti munkaképesség-csökkenését 67%-ban határozta meg, kimondva, hogy fokozott pszichés terheléssel járó munkát nem végezhet. Ezt követően a felperes jelezte a munkáltatónak munkaképesség-csökkenését, és képesítésének és egészségi állapotának megfelelő munkakör biztosítását igényelte. Közölte azt is, hogy amennyiben nem tudnak részére megfelelő feladatot biztosítani, úgy a munkáltató általi felmondáshoz hozzájárul, illetve azt elfogadja. Az alperes rehabilitációs munkahelyként az archívum kezelői munkakört ajánlotta fel, jelezve, hogy a felperesnek orvosi alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie. A felperes 2005. december 5-én azonban ezen már nem jelent meg, mivel 2005. december 1-jén kelt és a munkáltató által december 2-án átvett rendkívüli felmondással a munkaviszonyát megszüntette az alperes felróható magatartására hivatkozással.

A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes önhatalmúlag döntött arról, hogy az archívum kezelői munkakör számára nem megfelelő, így munkaköri alkalmassági vizsgálat hiányában alaptalanul hivatkozott arra, hogy egészségi állapotának nem megfelelő munkakörben kívánta őt az alperes foglalkoztatni. A bíróság a felperes orvosszakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványát mint szükségtelent elutasította. A felperes 2005. december 2-án a táppénzes éve utolsó napján nyilvánvalóan keresőképtelen volt, a foglalkozás egészségügyi vizsgálaton azonban nem ekkor, hanem csak december 5-én kellett volna megjelennie. A bíróság nem találta rendeltetésellenes joggyakorlásnak azt, ha a munkáltató a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetése esetén nem kívánja a munkáltatói rendes felmondáskor járó juttatásokat megfizetni, és azt sem, hogy nem kívánja a felmondási védelem időtartama alatt a munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással megszüntetni. Alperes a per adataiból kitűnően a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság részére a kért igazolást, illetve adatokat megküldte, a felperes által a rendkívüli felmondásában hivatkozott NYENYI-lapot és a társadalombiztosítási kiskönyvet pedig csak akkor adhatta volna ki, ha a felperes munkaviszonya megszüntetésre kerül. A jogellenes rendkívüli felmondásra tekintettel a bíróság a felperest kötelezte, hogy az alperesnek fizessen meg az Mt. 101. § (1) bekezdésének megfelelően az Mt. 92. § (2) bekezdés g) pontja szerint járó 90 nap felmondási időre járó átlagkeresetet.

A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Bíróság 55.Mf.632.544/2007/6. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest másodfokú perköltség fizetésére kötelezte.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével a tényállást helytállóan tárta fel és arra alapítottan helyes érveléssel és jogi okfejtéssel hozta meg érdemben is megalapozott döntését, ezért az helyes indokai alapján hagyta helyben a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése és a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése szerint.

A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítására és az alperes viszontkeresetének elutasítására irányult, az alperes perköltség fizetésre kötelezése mellett.

A felperes hivatkozása szerint a rendkívüli felmondást azért volt kénytelen benyújtani, mert egészségi állapota nem engedte meg a munkavégzést. Az erre vonatkozóan indítványozott orvosszakértői bizonyítást az elsőfokú bíróság mellőzte, holott ennek a ténynek megállapításával vált volna érthetővé az a szorongatott helyzet, amiben a felperes volt. Megállapítható lett volna, hogy a felperes sem december 1-jén, sem december 2-án nem volt munkára képes állapotban. További érvelése szerint a bíróság nem hallgatta meg tanúként a nyugdíjügyintézőt, aki az ügyet a kért iratok hiányában nem tudta elintézni, és ezen személy tudta volna igazolni, hogy valóban nem látta megállapíthatónak a rokkantsági nyugdíjat a kért iratok nélkül. Felperes nem engedhette meg magának anyagi helyzetére tekintettel, hogy keresőképtelenségének bejelentése mellett a táppénzes év lejártára tekintettel, ellátás nélkül maradjon, ez a kényszer vezette a rendkívüli felmondás benyújtásához. Az alperes tisztában volt felperes kiszolgáltatott helyzetével, tudta, hogy a munkavállaló nem fogja tudni ellátni a részére kijelölt munkakört 8 órai munkavégzés mellett. Teljesen figyelmen kívül hagyták az eljárt bíróságok azt a körülményt, hogy a felperest az alperes nem korábbi munkakörében, hanem egy „kreált" munkakörben kívánta foglalkoztatni. Az alperesnek nem is volt szüksége erre a munkakörre, a felajánlás csak azt célozta, hogy a felperes maga kényszerüljön a jogviszony megszüntetésére, és ezáltal az alperest fizetési kötelezettség ne terhelje. A munkáltató egyértelműen zaklatás jelleggel ajánlotta fel a munkakört, tudva, hogy a felperes nem tudja ezt ellátni. A felperes további érvelése szerint a munkáltatónak hátránya nem származott abból, hogy a felperes nem töltötte be azt a munkakört, amit előtte és utána senki. Ennek megfelelően a munkáltató rendeltetésellenesen gyakorolta a jogát azzal, hogy a felperessel szemben a felmondási időre járó átlagkereset megítélését kérte, mintegy bosszúként. Ez abból is nyilvánvalóan következik, miszerint az alperes elállt volna viszontkeresetétől, ha a felperes is eláll a keresetétől. A felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat sérti.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és a felperes perköltség fizetésre kötelezésére irányult.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

Az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiéniás alkalmassági orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998.(VI.24.) NM rendelet 3. §-ának (4) bekezdés d) pontjában foglaltakra, amely szerint a munkaköri alkalmasság vizsgálatának célja annak elbírálása, hogy a munkavállaló milyen munkakörben, illetve szakmában és milyen feltételek mellett foglalkoztatható állapotrosszabbodás veszélye nélkül, amennyiben átmenetileg, vagy véglegesen megváltozott munkaképesség-csökkenésű.

Nem vitásan az OEP-OOSZI 2005. szeptember 8-án kelt II. fokú orvosszakértői véleménye szerint a felperes össz-szervezeti munkaképesség-csökkenése 67%-os III. csoportos rokkant, akinek felülvizsgálata nem szükséges. A felperes ezen tényről 2006. október 8-án levélben tájékoztatta munkáltatóját, amely rehabilitációs munkaként az archívumkezelői tevékenységet ajánlotta fel azzal, hogy a munkakör betöltését megelőzően a munkavállaló a munkába lépés napján foglalkoztatás egészségügyi orvosi vizsgálaton jelenjen meg. Ennek a felperes nem vetette alá magát, saját véleménye alapján ítélte úgy, hogy a felajánlott munkakör nem felel meg az egészségi állapotának. Mindebből következően az eljáró bíróságok helytállóan jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes a munkaköri alkalmassági vizsgálat hiányában nem hivatkozhatott arra, miszerint az alperes nem megfelelő munkakörben és munkaidőben kívánta foglalkoztatni, így a rendkívüli felmondás nem megalapozott.

A felperesnek 2005. december 5-én kellett munkába állnia, és ezen napon kellett volna az orvosi vizsgálaton is megjelennie. Ebből következően a jogvita eldöntése szempontjából közömbös, hogy a munkavállaló 2005. december 1-jén és december 2-án munkára képes állapotban volt-e, az erre irányuló orvosszakértői bizonyítási indítványt a bíróságok jogszabálysértés nélkül mellőzték.

Alaptalan azon felülvizsgálati érvelés, hogy a munkáltató a felperest olyan „kreált" munkakörben kívánta foglalkoztatni, amelyre nem is volt szüksége, a tevékenység ellátását „zaklatás jelleggel" ajánlotta fel. Semmiképp sem tekinthető rendeltetésellenes joggyakorlásnak a munkáltató azon eljárása, ha megváltozott munkaképességű dolgozóját

- akár újonnan, e célra létrehozott munkakörben - próbálja foglalkoztatni, az pedig az orvosi vizsgálat elmaradása miatt nem nyert bizonyítást, hogy a felperes ezen tevékenységet egészségi állapota miatt nem tudta volna ellátni.

Ugyancsak helytállóan állapították meg a bíróságok, hogy a munkáltató nem követett el jogszabálysértést az iratok kiadása körében sem. A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság felhívására az alperes 2005. szeptember 27-én megküldte a rokkantsági nyugdíj megállapításához szükséges adatokat, illetve iratokat, a továbbiak kiadására pedig csak a munkaviszony megszüntetését követően volt jogosult.

Az Mt. 101. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a munkavállaló munkaviszonyát nem a törvényben előírtak szerint szünteti meg, köteles a munkáltató számára a rá irányadó felmondási időre járó átlagkeresetének megfelelő összeget megfizetni. A bíróságok az Mt. 92. §-ának (2) bekezdés g) pontja alapján helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes esetében 90 nap felmondási idő irányadó, és ennek megfelelően helytállóan döntöttek az alperes viszontkeresete felől. A törvény a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt alkalmazza ezt a hátrányt a munkavállalóval szemben, így alaptalan azon felülvizsgálati érvelés, hogy a viszontkeresetnek a konkrét esetben nincs jogszabályi alapja. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes keresettől való elállása esetén az alperes is elállt volna viszontkeresetétől, nem tekinthető rendeltetésellenes joggyakorlásnak.

Az eljáró bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékokat helytállóan értékelték (Pp. 206. §), és az ebből levont jogi következtetésük sem volt jogszabálysértés megállapítására alkalmas.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére.

A felülvizsgálati eljárás illetékét az ügyben irányadó 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 14. §-a értelmében az állam viseli.

Budapest, 2008. november 26.

Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné

dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Tálné dr. Molnár Erika s.k. bíró

A kiadmány hiteléül:

tisztviselő